3p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kissé csökkentették az alapokban levő tőkéjük nagyságát a hazai befektetők, megfigyelhető egy lassú eltolódás a kockázatosabb alapok irányába, nyilván a siralmasan alacsony kamatok miatt. Az eurós alapokból sok pénzt vettek ki, valószínűleg azért, mert a hónap végén megdrágult az euró.
(Fotó: Eidenpenz József)

Csekély mértékű, 8,4 milliárd forintos pénzkivonás volt tapasztalható a hazai befektetési alapokból májusban. Ha pedig a Magyarországról csehek és lengyelek számára koronában és zlotyban kezelt alapokat kivesszük a számításból, akkor 10,7 milliárd forint távozott.

Ez nem számít nagy értéknek, a tőke egy ezrelékét sem közelíti meg, ám kétségtelen, hogy tavaly év vége óta leült kicsit az alapok piaca, ahová 2013-ban és 2014-ben majdnem minden hónapban több tízmilliárd forint érkezett. Idén az első öt hónapban összesen 35,5 milliárd forint friss tőke folyt be, annyi, mint máskor egyetlen átlagos hónapban. (Lásd a grafikonon a kék oszlopokat.)

 

Olcsó eurómat drágán eladnám

Az említett 10,7 milliárd úgy tevődött össze, hogy a forintos alapokba befektettek 4,2 milliárdot, a devizásokból pedig kivettek 14,9 milliárdot. A dolláralapoknál szinte semmi változás nem volt, így ez a kivét mind az euróra jutott.

Nem tudhatjuk biztosan, de több éves megfigyeléseink alapján valószínű, hogy az előző hónapokban 300 forint körül, sőt az alatt pár forinttal bevásárolt euróit május végén sok ügyfél 308-309 forintos árfolyam mellett átváltotta forintra. Esetleg kivette, hogy nyaralásra fordítsa.

Egy évnyi hozam

Az előző hónapokban ugyanis, amikor olcsó volt az euró, tízmilliárdos nagyságrendű összegeket helyeztek el eurós alapokban. (Lásd a második grafikonon a zöld oszlopokat.) Egy 298 forinton megvett, majd 308 forinton eladott eurón 3,3 százalékot lehetett nyerni másfél hónap alatt – ez durván egy évnyi lakossági állampapír-hozamnak felel meg. (Persze aki rosszul csinálta, az veszíthetett is rajta.)

 

 

Ami az egyes alapfajtákat illeti, a pénzpiaci és a kötvényalapokból jelentős összegeket vittek el (25,5, illetve 16,5 milliárd forintot). Eközben jelentős összeg ment a vegyes alapokba (17,3 milliárd), az abszolút hozamúakba (4,9), a részvényalapokba (4,5), a tőkevédett alapokba (2,9) és az ingatlanalapokba (3,2) is.

Nőtt a kockázati étvágy

Megfigyelhető tehát, hogy az alacsony kockázatú alapfajták helyett inkább a közepes vagy magasabb kockázatúakat kedvelték, lassacskán bár, de nő a kockázati étvágy. Nyilván erre az alacsony kamatszint, a betétek és kötvények egyre alacsonyabb hozama valósággal rákényszeríti a befektetőket.

Nyilvános alapok vagyona
Pénzáramlás Összvagyon Vagyonmegoszlás
(milliárd forint) (milliárd forint) (százalék)
Abszolút hozamú 4,9 715,8 13,0
Árupiaci -0,8 15,0 0,3
Dinamikus vegyes 1,1 16,5 0,3
Egyéb értékpapír 1,5 50,7 0,9
Egyéb pénzpiaci -9,3 503,4 9,2
Hosszú kötvény -2,1 218,2 4,0
Kiegyensúlyozott vegyes 10,4 478,3 8,7
Közvetett ingatlan -0,3 25,3 0,5
Közvetlen ingatlan 3,6 466,0 8,5
Likviditási -16,2 861,4 15,7
Óvatos vegyes 5,8 267,7 4,9
Részvény 4,5 284,3 5,2
Rövid kötvény -14,7 980,9 17,8
Szabad futamidejű kötv. 0,3 84,1 1,5
Származtatott 0,1 29,2 0,5
Tőkevédett 2,9 503,4 9,2
Összesen: -8,4 5 500,3 100,0
Alacsony kockázatú (ppiaci, likv., rövid kötv., tőkev.): -37,3 2 849,1 51,8
Magas kockázatú (rv., abszolút hozamú, árupiaci) 9,8 1 060,8 19,3
(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 27930 27740 27990 +0,18% 0 0 4 482 366 980 HUF 2025-07-11 17:06:55
MOL 3030 3012 3030 0,00% 0 0 1 304 371 794 HUF 2025-07-11 17:05:26
MTELEKOM 1782 1766 1782 +0,34% 0 0 338 535 800 HUF 2025-07-11 17:05:33
RICHTER 10200 10170 10340 -0,87% 0 0 1 074 288 620 HUF 2025-07-11 17:05:46
OPUS 599 595 599 -0,17% 0 0 72 318 652 HUF 2025-07-11 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Itt a fordulat: visszatért a lakosság az állampapírpiacra
Herman Bernadett | 2025. július 8. 10:05
A boltok helyett az értékpapírpiacon vásároltak be a családok májusban. Vettek mindent: állampapírt, befektetési jegyet, részvényt, de még a vállalati kötvényeket is, amelyeket úgy kerültek a Quaestor-botrány óta, mint a pestist. 
Befektetési alapok Van még tartalék a magyar részvényekben
Eidenpenz József | 2025. július 7. 15:08
Még mindig van tér a BUX emelkedésére, bár már most hatalmas növekedésen van túl az index – mondja Dudás Máté, az Erste Alapkezelő Zrt. szenior portfólió-menedzsere. A térségbeli részvényeket leginkább a háború húzza vissza, de még egy hosszan tartó konfliktus esetén is szép nyereséggel működhetnek a magyar tőzsdei vállalatok. A forintárfolyam viszont, úgy néz ki, mindenkinek jó azon a szinten, ahol van.
Befektetési alapok A fiatalok szeretik, ha nem egy vonatra ültetik fel őket és zakatoltatják a piacokkal
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. július 4. 14:11
A Privátbankár.hu – Alapkezelő Klasszis 2025 szavazáson a Legjobb Hosszú Kötvény Alap kategóriában első cég két szakértőjével, Simon Péter vezérigazgatóval és Gyetvai Károly értékesítési vezetővel átbeszéltük mindazokat a kérdéseket, amelyek ebben a gyorsan változó világban a befektetőket foglalkoztathatják.
Befektetési alapok Egy városnyi magyar mondott nemet az állampapírokra
Herman Bernadett | 2025. július 3. 05:42
Miközben az Államadósság Kezelő Központ szerint töretlen a bizalom, 48 ezerrel csökkent a lakossági befektetők száma. A névértékes adatok szépek, a piaci értékes számok már nem annyira. 
Befektetési alapok Új világrend jöhet, új nagyhatalmakkal, kriptovalutákkal
Herman Bernadett | 2025. július 2. 14:09
Mennyire érzik az amerikaiak a saját pénztárcájukon a vámokat, érdemes-e még az amerikai részvénypiacra befektetni, milyen világvaluta jöhet a dollár után, és elnézi-e Donald Trump Magyarországnak, hogy az ellenség Kínával üzletel – erről mondja el a véleményét Kardos Zsolt, a VIG Alapkezelő portfólió-menedzsere, aki amerikai részvényalapjával harmadik helyezést ért el a Privátbankár Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Helyén maradhat a forint, ha odafönt el nem tolják
Eidenpenz József | 2025. július 1. 15:15
A magyar részvények még mindig vonzónak számítanak, és a forint is stabil maradhat, ha a gazdaságpolitika kitart mellette. Nyugdíjas éveinkre gondolva érdemes nem csak részvényt tartani, a Gránit Alapkezelő vegyes és ingatlanalapokkal is csökkenti a kockázatokat. Interjú Mandl Gergellyel, a Gránit Alapkezelő és a díjnyertes Harmónia Vegyes Alap szenior portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Hogyan jöhet ki Magyarország jól a vámháborúkból?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2025. június 18. 15:15
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Mi vár Európára Trump vámpolitikájában, Magyarország hogyan jöhet ki a helyzetből?
Herman Bernadett | 2025. június 17. 15:01
Mik azok a békerészvények, és nyerhet-e Magyarország, valamint a régió az európai fiskális stimulussal, és számítanak-e újabb különadókra? – ezekről mondta el egy május végi interjúban véleményét Czakó Ágnes, az OTP Alapkezelő szenior porfólió menedzsere, aki elnyerte az Év feltörekvő portfolió-menedzsere címet a Privátbankár Alapkezelő Klasszis 2025 versenyén.
Befektetési alapok Hold Alapkezelő: Aki tud hosszú távon gondolkodni, tartson több részvényt vagy részvényalapot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. június 16. 15:01
A Privátbankár.hu idei befektetési alapkezelői szavazásán a szakma által az Év Alapkezelőjének választott Hold Alapkezelő két szakemberével, Móricz Dániel befektetési vezetővel és Tuli Péter intézményi üzletágvezetővel részletesen kielemeztük a jelenlegi pénz- és tőkepiaci folyamatokra ható tényezőket.
Befektetési alapok Évi 2-3 százalékkal leértékelődő forint mellett vonzó a devizabefektetés
Eidenpenz József | 2025. május 28. 19:01
A K&H Értékpapír rendszeres ETF befektetési programját azoknak ajánlják, akik rendszeresen szeretnének félretenni, és a magas hozam érdekében mernek vállalni némi kockázatot. A programban devizaalapú befektetések szerepelnek, amik hozamát növelheti a forint évi átlagos 2-3 százalékos leértékelődése is. Interjú Horváth Istvánnal, a K&H Értékpapír vezérigazgatójával.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG