1p
Húszmillió forintos darabáron számolva majdnem tizenhatezer családi házat, azaz egy egész hazai kisvárost meg lehetne vásárolni a legnagyobb hazai befektetési alap 319 milliárd forintos vagyonából. A legnagyobbak jól jelzik, milyen a hazai befektetői mentalitás: csak semmi kockázatot, kérem, magyarok vagyunk.

A legnagyobb tíz, nyilvános hazai befektetési alap összes vagyona 1258,5 milliárd forintra rúgott a február 14-i adatok szerint, ami az összes alap vagyonának 36,8 százaléka volt – derül ki a Bamosz adatbázisa alapján végzett számításainkból. Eléggé koncentrált tehát a hazai befektetésialap-piac, főleg, ha azt is figyelembe vesszük, hogy az első öt vagyona is 979 milliárdra rúg, és ez is 28,6 százalékát tette ki a – mintegy 3423 milliárdnyi – összes tőkének. (Az alapok kezelőinek piaci részesedése is koncentrált, ott hátrom cég uralja a piac több mint felét, amint azt nemrég írtuk.)

A legnagyobb négy konstrukció vagyona százmilliárdos nagyságrendű, de a tizedik is 48 milliárd forint felett van, ami még a magyar költségvetésben is komoly tétel lenne. A tíz legnagyobb alap elég jól jellemzi a tipikus magyar átlagbefektetői kultúrát, amit röviden így fogalmazhatnánk meg: csak semmi kockázatot, kérem! Az első tízből hét ugyanis a bankbetéthez, folyószámlához hasonló, elenyésző kockázatú likviditási és pénzpiaci alapok közé tartozik. További három pedig kicsivel kockázatosabb ugyan, de nem sokkal.

10. Aegon Belföldi Kötvény (48,5 milliárd forint)

Az alap elvileg magyar államkötvényeket és diszkont kincstárjegyeket, valamint MNB-kötvényeket, banki és vállalati kibocsátású papírokat tarthat a portfóliójában, illetve bankbetétben is elhelyezheti eszközeit. Az utóbbi egy évben más hazai kötvényalapokhoz hasonlóan nagyon jó hozama volt, 19 százalékot ért el az utóbbi egy évben és 22 százalékot tavaly egész évben, ezzel a harmadik legjobb volt a kategóriájában 2012-ben.

A hosszú kötvényalapok kockázata persze nem is olyan kicsi, hiszen a kötvénypiacon bekövetkező bessz vastagon negatívba is viheti a hozamot egyes időszakokra. Ám ez az alap nem is a magas hozamok és a kisbefektetők miatt nőtt nagyra: 2009 augusztus 31-én ugyanis egyik napról a másikra 4-ről 59 milliárd forintra ugrott a vagyona. Így ez ma is inkább egy intézményi alap lehet, minimális kisbefektetői részesedéssel, és emiatt még inkább igaz marad az, hogy a hazai kisbefektetők kockázatkerülők – lényegében ezt az alapot is kerülik.

9. MKB Forint Tőkevédett Likviditási (50,2 milliárd forint)

Tőkéjének minimum 90 százalékát az MKB Bank-nál lekötött és látra szóló banki betétekbe, maximum tíz százalékát pedig diszkont kincstárjegyekbe fekteti – írják róla. Lényegében egy folyószámla-alap, a legunalmasabb, legbiztonságosabb fajtából. Növekedése organikus, fokozatos volt, kisbefektetők lehetnek benne főleg.---- Hogyan működik a tőkevédelem? ----

8. Budapest Bonitas (51,2 milliárd forint)

Szintén azon alapok közé tartozik, amelyek a folyószámla-szerűen működnek, így bármikor hozzá lehet jutni a pénzhez, de kicsit több a hozamuk, mint a folyószámláké. Azért nem olyan egyszerűen működött, hogy az összes pénzt bankbetétbe rakja, év végén például tőkéjének harmada állampapírban volt, sőt kevéske vállalati kötvény is akadt.

7. Erste Tőkevédett Pénzpiaci (60,4 milliárd forint)

Szintén a folyószámla-alapok táborát növelő minimális kockázatú betét- és állampapíralap. A tőkevédett kifejezés az ilyen alapoknál azt jelenti, hogy az anyabank vállalja, a befektetőt nem érheti árfolyamveszteség, ha legalább egy bizonyos ideig – általában 90 napig – tartja a befektetését. Ha mégis esik az árfolyam, a bank kipótolja.

6. OTP EUR (Euró Pénzpiaci) (235,5 millió euró, mintegy 68,8 milliárd forint)

A tízes toplista egyetlen nem forintban denominált tagja szintén folyószámlákkal, betétekkel vetélkedik, de az eurósokkal, az időlegesen felszabaduló eurómegtakarításokat érdemes elhelyezni benne. (A hozamokat lásd a cikk végén levő táblázatunkban.) Régóta működik, ennek egyik jele, hogy az alap rövid leírásában a 2003-2004-es adószabályokról is felvilágosítást lehet kapni.

5. CIB Hozamgarantált Betét Alap (82,4 milliárd forint)

Lassacskán minden jelentősebb pénzügyi csoport likviditási alapja feliratkozik a tízes listánkra. A CIB Hozamgarantált Betét Alap garanciája annyiban tér el több másik alapétól, hogy nemcsak a tőke visszafizetésére, hanem egy minimum hozamszintre is vonatkozik. Ennek mértéke „a február 1. és február 28. közötti időszakban 365 napos bázison számítva éves 2,75 százalék” – írja a bank honlapja. (Az erre az időszakra számított nominális hozam pedig 0,20 százalék.) Az általános kamatcsökkenési folyamatot jól jelzi, hogy októberben 3,75, novemberben 3,5, decemberben 3,25, januárban 3,0 százalék volt ugyanez.

4. OTP Optima (150,4 milliárd forint)

Megérkeztünk a százmilliárdosok klubjába, ahol az Optima hazai alapok egyik nagy öregje, még 1996 tavaszán indult, így jövőre nagykorú lesz. Volt idő, amikor ez volt a legnagyobb alap az országban, de erre már a Bamosz adatbázisa sem emlékszik. Rövid futamidejű kötvényalap, így kissé magasabb a kockázati szintje, mint a pénzpiaci, likviditási alapoknak. Ennek ellenére itt is van 90 napos tőkegarancia.---- Mégis, ki lesz a legnagyobb? ----

3. Erste Ingatlan (175,1 milliárd forint)

Bár az árfolyamát (egy jegyre jutó nettó eszközértékét) mintha vonalzóval húzták volna, hozama stabil és a 2008-as Lehman-csőd utáni likviditási válságot is nagyon szépen átvészelte, azért nem szabad elfelejteni, hogy ez nem egy likviditási alap. Az ingatlan nem állampapír, és ha visszatér a válság, rossz esetben a legjobb ingatlanosoknak is lehetnek problémáik.

Emiatt a tízes listánkon minden bizonnyal ez a legkockázatosabb befektetés, nem javasolt minden pénzünket ebbe tenni. Ugyanakkor megnyugtató, hogy biztonságra törekszik és tőkéjének a legutóbbi, januári havi jelentése szerint csak 53 százaléka volt ingatlanban, a többi likvid eszköz. Arról is ismert, hogy más ingatlanalapoktól eltérően kerülte a hiteleket,

2. K&H Tőkevédett Forint Pénzpiaci (252,5 milliárd forint)

A szokásos kockázatkerülő, védekező, folyószámlaszerű bankbetét- és rövidállampapír-alap, amelyet már néhány hétre is ajánlanak, banki tőkegaranciával. Ebben a kategóriában nem az egzotikumok és az izgalmak számítanak, sőt annál jobb valami, minél unalmasabb és eseménytelenebb. Özvegyeknek és árváknak is ajánlható.

1. OTP Tőkegarantált Pénzpiaci (318,98 milliárd forint)

Mindössze pár munkanap alatt, amíg a cikkünket befejeztük, az alap 319,4 milliárd forintosra duzzadt, azaz több mint 400 millió forinttal nőtt a mérete. Ebből a 319 milliárd forintból, ha húszmillió forintnak veszünk egy vidéki ingatlant, darabáron számolva majdnem tizenhatezer családi házat, lényegében egy hazai kisvárost meg lehetne vásárolni. Vagy, ha a közel tízmillió magyar állampolgárra osztanánk szét a vagyont, akkor fejenként több mint 32 ezer forint jutna mindenkire.

Sőt, kiszámoltuk azt is, hogy ez az egy alap – amely az összes nyilvános alap tőkéjének 9,3 százalékát kezeli – nagyobb körülbelül a 300 legkisebb hazai befektetési alapnál összesen is. (Sok alap csak százmilliárdos nagyságrendű, és a sorban háromszázadik mérete is csak valahol kicsivel kétmilliárd forint felett jár.)

Házon belül is megküzdött

Az alap 2005-ben indult, majd házon belül körözte le az Optimát, vagy azért, mert még annál is kockázatkerülőbb, vagy mert a bankosok ezt ajánlották inkább az ügyfeleknek. Ha valaki a befektetési jegyét a vásárlást követően minimum 14 napig tartja, akkor a bank garanciát vállal a vásárláskor befizetett összeg visszafizetésére.

Kicsit távolabbra tekintve, a második tíz legnagyobb befektetési alap mezőnyében még mindig a „folyószámla-alapok” dominálnak, de bekerült a csoportba két ingatlanalap (Erste Euró és Raiffeisen) is. Valamint szerepel a listán két sikeres abszolút hozamú alap, az OTP Supra és a Convorde VM, amelyek már lényegesen magasabb kockázati szintet képviselnek.

(A kilenc legkisebb magyarországi alap helyzetéről itt írtunk.)


A legnagyobb hazai alapok




Nr. Alap Méret Bef.politika 6 hónapos telj. 1 éves 3 éves


(MFt)
(nem évesített) hozam hozam
1 OTP Tőkegarantált Pénzpiaci 318 976 Likviditási 2,48% 5,40% 4,77%
2 K&H Tőkevédett Forint Pénzp. 252 478 Likviditási 2,61% 5,61% 4,94%
3 Erste Ingatlan 175 123 Közvetlen ingatlan 3,72% 7,86% 7,14%
4 OTP Optima 150 414 Rövid kötvény 5,41% 10,96% 7,49%
5 CIB Hozamgarantált Betét Alap 82 379 Likviditási 2,98% 6,44% 5,52%
6 OTP EUR (EUR) 68 770 Egyéb pénzpiaci 1,21% 3,22% 2,93%
7 Erste Tőkevédett Pénzpiaci 60 391 Egyéb pénzpiaci 3,05% 6,61% 5,50%
8 BP Bonitas 51 234 Likviditási 2,81% 6,04% 5,08%
9 MKB Forint Tőkevédett Likv. 50 227 Likviditási 2,94% 6,12% 5,46%
10 Aegon Belföldi Kötvény 48 507 Hosszú kötvény 8,47% 18,95% 9,43%
11 Erste Euro Ingatlan (EUR) 48 440 Közvetlen 1,86% 4,20% 4,17%
12 K&H Tőkevédett Euró Pénzpiaci (EUR) 44 665 Likviditási 0,52% 1,17% 1,09%
13 Pioneer Magyar Pénzpiaci (A+I) 43 254 Egyéb pénzpiaci 3,42% 7,27% 5,70%
14 Budapest Pénzpiaci 43 156 Egyéb pénzpiaci 2,23% 4,89% 4,04%
15 OTP Supra 40 469 Abszolút hozamú 9,60% 26,68% 28,23%
16 Takarék Likviditási 37 668 Likviditási 3,07% 6,92% 6,21%
17 Raiffeisen Garantált Pénzpiaci 37 654 Likviditási 3,14% 6,64% 5,81%
18 Raiffeisen Ingatlan 37 342 Közvetlen -0,26% 3,06% 5,65%
19 Budapest I. Állampapír 36 587 Rövid kötvény 4,98% 10,46% 6,41%
20 Concorde VM 34 225 Abszolút hozamú 4,32% 6,22% 8,98%

(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)


Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21380 21350 21630 -1,47% 21360 21380 8 460 704 090 HUF 2024-12-19 16:33:01
MOL 2686 2672 2716 -0,22% 2682 2692 710 188 394 HUF 2024-12-19 16:32:21
MTELEKOM 1270 1258 1278 -0,47% 1264 1270 551 339 584 HUF 2024-12-19 16:32:55
RICHTER 10570 10480 10590 +0,57% 10550 10570 1 094 435 720 HUF 2024-12-19 16:31:54
OPUS 503 499 506 +0,20% 503 504 158 752 353 HUF 2024-12-19 16:33:08
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából
Natív tartalom | 2024. december 16. 11:47
Klasszis Podcast Halas Zoltánnal, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
Litván Dániel | 2024. november 27. 09:48
Megatrend, hype-ciklus görbe, a mesterséges intelligencia izomereje, hibrid befektetési stratégia. Mindezekről is beszélgettünk Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő portfóliómenedzserével, de az interjúból az is kiderül, hogyan lehet pénzt keresni ezek segítségével.
Befektetési alapok Fenntartható befektetést keres? Itt vannak a díjnyertes magyar lehetőségek
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 14:26
A Privátbankár.hu ünnepélyes keretek között, egy magas színvonalú szakmai rendezvényt követően átadta Az Év ESG Alapkezelője 2024 díjat. Idén először a befektetési alapok is elismerésben részesültek.
Befektetési alapok Kedvező befektetési lehetőség azoknak, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani
Natív tartalom | 2024. szeptember 24. 19:51
Nem kell mást tennie, mint vásárolni az OTP USA Részvény Alapból, melynek befektetési jegyeit nem csak dollárban, hanem euróban és forintban is meg lehet venni. A július elején indult alap azoknak lehet kedvező befektetési lehetőség, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani, és az amúgy is diverzifikált portfoliójuk részvénykitettségének egy részét az amerikai piacon szeretnék befektetni – mutatott rá Halas Zoltán, az OTP Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsere.
Befektetési alapok Sok magyar vagyona gyarapodott augusztusban
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 16. 14:44
A befektetési alapokban kezelt vagyon augusztusban 0,6 százalékkal, 95 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 611 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
Befektetési alapok Jobb az ESG-befektetések hozama, mint a többié?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 11. 15:01
Általános vélemények szerint a környezetileg, társadalmilag felelős ESG-befektetések hozama magasabb azoknál, ahol ezek a szempontok nem játszanak szerepet. Magasabb osztalékot is képesek fizetni.
Befektetési alapok A befektetési alapkezelés olyan, mint a sakk – interjú a Gránit Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével
Natív tartalom | 2024. augusztus 28. 16:15
Nem tudhatod biztosan, hogy mit fog lépni az ellenfeled, avagy mi fog történni a gazdaságban, de minden forgatókönyvre készülnöd kell válaszlépéssel – vallja a két év alatt dolgozói létszámban és kezelt vagyon tekintetében is duplájára növekő, Közép-Ázsia felé kacsintgató Gránit Alapkezelő második embere, Erdélyi Zombor.
Befektetési alapok Tartalmas befektetési étlapról válogathatunk, de mivel fűszerezzünk? Klasszis podcast - videóval
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2024. augusztus 23. 16:09
Az MBH Alapkezelő megújította befektetésialap-kínálatát, aminek során a közép- és kelet-európai régióra fókuszáló alapjuk is új karaktert kapott. A Klasszis podcastban az alapkezelő üzletfejlesztési igazgatójával, Kovács Lászlóval és a befektetési üzletág vezetőjével, Herczog Péterrel beszélgettünk.
Befektetési alapok Több száz milliárddal híztak itthon a befektetési alapok
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 16. 13:31
A befektetési alapokban kezelt vagyon júliusban 2,1 százalékkal, 342 milliárd forinttal növekedett, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 516 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Bamosz pénteken.
Befektetési alapok Hogyan védhetjük befektetéseinket geopolitikai konfliktusok esetén? - interjú
Bózsó Péter | 2024. augusztus 14. 15:01
A fődíjat a Klasszis Média lapcsoport Legjobb Árupiaci Alap kategóriájában idén az MBH Alapkezelő Hagyományos Energia Alapja nyerte el. Az ilyen alapok egyik szembetűnő tulajdonsága, hogy inflációs környezetben is jól teljesíthetnek. Az alap kiváló eredménye mögötti befektetési politikáról Bene Zsombor portfolió menedzserével beszélgettünk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG