10p
A legtöbbünk inkább rövid távon gondolkodik, de vajon érdemes volt-e hosszú távra megtakarítani? Mely eszközök hozták a legtöbbet?

Sokszor halljuk alapkezelőktől, tanácsadóktól, hogy ezt vagy azt a kockázatosabb alapot három, négy vagy öt, sőt lehetőleg még több évre kell megtartani. Mert például rövidebb távon nagyok az áringadozások, nem lehet pontosan eltalálni az ideális belépési pontot, de a hullámzás hatása hosszú távon kiegyenlítődik. Vagy mert a részvények, kötvények a statisztikák hosszú távon szoktak jól teljesíteni.

Csak a hetedük van meg tíz éves

Ennek ellenére sokan rövid távú, pár hónapos, vagy jó, ha egy éves visszatekintő hozamokat figyelnek és használnak fel befektetési döntéseiknél. Most nézzük meg, mi történt hosszú távon, az első negyedév végéig eltelt tíz év alatt.

Azt mondhatjuk, hogy a magyar befektetésialap-piac még fiatal. Ugyanis hiába jöttek létre az első alapok már 1992 körül és hiába van jelenleg 640 féle különböző befektetésijegy-sorozat, csak egy kis részük, szám szerint 92 rendelkezik igazán hosszú, tíz éves visszatekintő hozammal. (Az egyre gyakrabban használt angol kifejezéssel track recorddal.)

Van-e reálhozamod?

Ezeknek több mint kétharmada, 65 sorozat érte el az átlagosan évi 3,89 százalékos fogyasztóiár-emelkedésnél (inflációnál) jobb eredményt. Ez viszonylag jól hangzik, bár nem nagyon jól, hiszen a befektetők közel egyharmada végül reálhozam nélkül maradt. A BUX index teljesítménye rosszabb volt az inflációnál, az amerikai S&P 500-é, főleg pedig a német DAX indexé jobb, ráadásul ez utóbbiak teljesítményét még a forint gyengülése is igencsak növelte.

Összehasonlító mutatók, 2005 márc.-2015 márc.
Változás (%) Éves vált. (%) 2005. márc. 2015. márc.
Magyar árszínvonal, infláció* 46,5 3,89 464,0 679,7
BUX 15,1 1,42 17 107,63 19 689,16
MAX 133,5 8,85 286,2781 668,3669
RMAX 91,9 6,73 280,1684 537,5715
DAX 175,2 10,65 4348,77 11 966
S&P 500 75,2 5,77 1180,59 2068
EUR/HUF 21,6 1,97 247,1 300,39
EUR/USD 46,7 3,91 190,61 279,68
*Az MNB havi fogyasztóiár-változásaiból számított saját index, 1992. december=100.

Az állampapírokat azonban már csak keveseknek sikerült túlteljesítenie. A hosszú futamidejű kötvények árfolyamát ábrázoló MAX indexet csak két alap szárnyalta túl, a rövid futamidejű kötvények RMAX indexét pedig 22 sorozat. (Táblázat a cikk végén.) Voltak közöttük részvényalapok, hosszú futamidejű kötvényalapok és vegyes alapok is szép számmal.

Mínuszosak és lemaradók

Kilenc alap viszont kifejezetten mínuszos hozamot ért el, elsősorban a magyar részvényekbe és az ingatlanokba fektető konstrukciók. Az ingatlanalapok egy része még mindig a 2008-2009-es válságot nyögi.

De miért van az, hogy ilyen kevesen érték utol az állampapírokat? Ehhez tudni kell, hogy az utóbbi évek, évtizedek óriási kötvénypiaci hossz jegyében teltek, ami valószínűleg megismételhetetlen lesz. Hiszen a legbiztonságosabb nyugat-európai államkötvények negatív hozammal forognak, ami elképzelhetetlen volt korábban, de a magyar alapkamat és kötvényhozam is rekordmélységekben van.

Nagy tételben olcsóbb volt

Könnyen lehet, hogy a következő tíz év sokkal rosszabb kötvénypiaci teljesítményt hoz majd. Ehhez nincs szükség kötvényhozam-emelkedésre sem – az emelkedő hozam eső árfolyamokat jelent –, az is elég, ha a jelenlegi alacsony szinten vagy azok közelében maradnak az elérhető hozamok.

Az is említést érdemel, hogy a „nagy tételben olcsóbb” elv alapján sokáig az intézményi befektetők, mint amilyenek az alapok is, jobb feltételeket tudtak elérni az állampapír-piacon, az intézményi hozamok magasabbak voltak, mint a lakossági hozamok. Csak az utóbbi pár évben hozták a lakosságot előnyösebb helyzetbe, kínáltak nekik magasabb kamatokat. Most a lakossági állampapírokat még nehezebb lesz túlszárnyalniuk az alapoknak, mint korábban a MAX indexcsaládot. (Ami az egyén szintén azt is jelenti, hogy sok esetben érdemes megfontolni az állampapír-vásárlást.)

Azok a fránya költségek

A költségek miatt is nehéz utolérni az indexeket, hiszen még ha hozza is valamelyik alapkezelő egy index teljesítményét, évi 1-2 százaléknyi költség mindenképp levonandó ebből. Ez tíz év alatt már jó nagy különbséget okoz. A lakossági részvény- vagy kötvényvásárlásnak, -tartásnak pedig vannak szintén vannak költségei, de a kötvény-vagy részvényindexek ezekről nem vesznek tudomást. Ilyenek a számlavezetési díj, brókerjutalék, a részvények vételénél, eladásánál a legjobb ajánlatok közötti marzs (árfolyam-különbség).

(A legjobb alapokat, alapkezelőket díjazó Privátbankár Klasszis 2015 díjakról itt írtunk.)

Befektetési alapok tíz éves visszatekintő hozama
(2015. március 31.)
Alap neve Alapkezelő Bef.pol szerinti Deviza Árfolyam 10 éves
kategória hozam
AEGON MoneyMaxx Aegon Abszolút hozamú HUF 2,583603 7,23%
–––––––––––––––––––––––– –––––––– –––––––– –––– –––– ––––
K&H Válogatott IV. K&H Dinamikus HUF 2,122369 6,76%
–––––––––––––––––––––––– –––––––– –––––––– –––– –––– ––––
AEGON Pénzpiaci Aegon Egyéb pénzpiaci HUF 2,23866 6,03%
Generali Cash B Generali Egyéb pénzpiaci HUF 2,409789 5,84%
Pioneer Magyar Pénzpiaci A Pioneer Egyéb pénzpiaci HUF 3,89935 5,83%
CIB Pénzpiaci CIB Egyéb pénzpiaci HUF 2,5889 5,51%
Erste Alpok Tőkevédett Pénzpiaci Erste Egyéb pénzpiaci HUF 1,7185 5,28%
Erste Tőkevédett Pénzpiaci Erste Egyéb pénzpiaci HUF 2,238568 4,78%
Quaestor Kurázsi Quaestor Egyéb pénzpiaci HUF 3,538135 4,49%
Budapest Pénzpiaci Budapest Egyéb pénzpiaci HUF 1,431511 4,15%
OTP EUR OTP Egyéb pénzpiaci EUR 0,01437892 2,78%
OTP USD OTP Egyéb pénzpiaci USD 0,01323242 2,30%
–––––––––––––––––––––––– –––––––– –––––––– –––– –––– ––––
OTP Maxima A sorozat OTP Hosszú kötvény HUF 3,3711 8,74%
Concorde Kötvény Concorde Hosszú kötvény HUF 3,202248 8,62%
Generali Hazai Kötvény B Generali Hosszú kötvény HUF 3,008806 8,37%
AEGON Belföldi Kötvény Aegon Hosszú kötvény HUF 4,84757 8,21%
Pioneer Magyar Kötvény A Pioneer Hosszú kötvény HUF 5,517764 7,78%
K&H Kötvény K&H Hosszú kötvény HUF 6,929059 7,63%
Budapest Kötvény A sorozat Budapest Hosszú kötvény HUF 7,4788 7,22%
Raiffeisen Kötvény Raiffeisen Hosszú kötvény HUF 4,149928 7,22%
Futura Kötvény Aberdeen Hosszú kötvény HUF 2,180333 6,50%
MKB Állampapír MKB Hosszú kötvény HUF 6,450293 6,29%
CIB Kincsem CIB Hosszú kötvény HUF 4,1805 6,09%
–––––––––––––––––––––––– –––––––– –––––––– –––– –––– ––––
Concorde 2000 Concorde Kiegyensúlyozott HUF 7,200957 7,99%
Pioneer Nemzetközi Vegyes D Pioneer Kiegyensúlyozott HUF 3,20215 7,94%
K&H Válogatott III. K&H Kiegyensúlyozott HUF 2,109843 6,85%
OTP Paletta OTP Kiegyensúlyozott HUF 4,079204 5,77%
Raiffeisen Konvergencia Raiffeisen Kiegyensúlyozott HUF 5,049127 4,61%
Quaestor Tallér Quaestor Kiegyensúlyozott HUF 3,6669 2,94%
Quaestor Deviza QUAESTOR Kiegyensúlyozott HUF 0,983091 1,79%
Access Global Selection Access Kiegyensúlyozott HUF 1,72961 1,58%
–––––––––––––––––––––––– –––––––– –––––––– –––– –––– ––––
CIB Ingatlan CIB Közvetett HUF 1,1848 0%
Budapest Ingatlan A sorozat BUDAPEST Közvetett HUF 1,0764 -1,31%
–––––––––––––––––––––––– –––––––– –––––––– –––– –––– ––––
Erste Ingatlan Erste Közvetlen HUF 2,196 7,08%
Raiffeisen Ingatlan Raiffeisen Közvetlen HUF 1,536774 5,50%
OTP Ingatlan OTP Ingatlan Közvetlen HUF 1,934824 4,26%
Európa Ingatlan A Európa Közvetlen HUF 1,1894 -0,77%
Q1 Ingatlanfejlesztő QUAESTOR Közvetlen HUF 1,032195 -2,33%
Reálszisztéma Ingatlan Globeserv Közvetlen HUF 1,001961 -4,59%
CAPITOL Ingatlan Access Közvetlen HUF 0,560271 -6,73%
–––––––––––––––––––––––– –––––––– –––––––– –––– –––– ––––
CIB Hozamvédett Betét Alap CIB Likviditási HUF 1,7131 5,47%
Raiffeisen Likviditási Raiffeisen Likviditási HUF 2,179163 5,18%
BP Bonitas Budapest Likviditási HUF 2,3748 5,16%
K&H Tőkevédett Forint Pénzpiaci K&H Likviditási HUF 2,718206 5,13%
OTP Tőkegarantált Pénzpiaci OTP Likviditási HUF 1,638672 4,92%
Sberbank Pénzpiaci Budapest Likviditási HUF 1,646985 4,76%
Concorde Pénzpiaci Concorde Likviditási HUF 2,511245 4,64%
Budapest Bonitas Plus Budapest Likviditási HUF 1,659 3,76%
–––––––––––––––––––––––– –––––––– –––––––– –––– –––– ––––
K&H Válogatott II. K&H Óvatos HUF 2,06438 6,90%
K&H Válogatott I. K&H Óvatos HUF 1,828724 5,80%
ACCESS PP Deposit Alap Access Óvatos HUF 2,170588 4,11%
Quaestor AranyTallér Quaestor Óvatos HUF 4,0482 3,16%
–––––––––––––––––––––––– –––––––– –––––––– –––– –––– ––––
Concorde Rv. Concorde Részvény HUF 6,389823 9,49%
Pioneer USA DevizaRv. A Pioneer Részvény HUF 1,785109 9,10%
Concorde Nemzetközi Rv. Concorde Részvény HUF 2,275315 8,07%
Pioneer Selecta A Pioneer Részvény HUF 1,885693 7,87%
OTP Omega Fejlett Piaci Rv. A OTP Részvény HUF 1,636368 6,79%
K&H Ingatlanpiaci K&H Részvény HUF 2,763118 6,78%
AEGON Közép-Európai Rv. A Aegon Részvény HUF 4,578145 6,44%
CIB Fejlett Rv.piaci CIB Részvény HUF 1,6 5,98%
Raiffeisen Nemzetközi Rv. Alapok Alapja Raiffeisen Részvény HUF 3,369227 5,09%
K&H Amerika K&H Részvény HUF 0,864084 4,78%
AEGON Nemzetközi Rv. Aegon Részvény HUF 1,32216 4,74%
K&H Közép Európai Rv. K&H Részvény HUF 1,933383 4,66%
Generali Arany Oroszlán A Generali Részvény HUF 1,037144 4,43%
GE Money Fejlett Piaci Rv. Alap Budapest Részvény HUF 1,188 4,36%
K&H Unió K&H Részvény HUF 1,239179 4,34%
OTP Quality OTP Részvény HUF 2,890008 3,52%
CIB Közép-európai Rv. CIB Részvény HUF 2,0814 2,90%
Raiffeisen Rv. Raiffeisen Részvény HUF 2,048542 2,88%
GE Money Közép-Európai Rv. Budapest Részvény HUF 3,6706 2,76%
Pioneer Közép-Európai Rv. Pioneer Részvény HUF 7,702053 2,36%
MKB Bonus Rv. MKB Részvény HUF 1,956592 1,72%
Pioneer Magyar Indexkövető Rv. Pioneer Részvény HUF 2,483453 1,56%
K&H Navigátor K&H Részvény HUF 2,614677 1,35%
MKB Európai Rv. MKB Részvény HUF 0,697097 0,69%
Futura Indexkövető Aberdeen Részvény HUF 2,053055 -0,56%
CIB Indexkövető CIB Részvény HUF 1,2966 -0,65%
Erste Közép-Európai Rv. ERSTE Részvény HUF 1,8748 -0,73%
Reálszisztéma-Marco Polo Nemzetközi Rv Globeserv Részvény HUF 0,626275 -7,23%
–––––––––––––––––––––––– –––––––– –––––––– –––– –––– ––––
Concorde Rövid Kötvény Concorde Rövid kötvény HUF 4,106389 7,41%
OTP Optima A sorozat OTP Rövid kötvény HUF 6,133049 6,71%
Budapest I. Állampapír Budapest Rövid kötvény HUF 7,8611 6,22%
K&H Aranykosár K&H Rövid kötvény HUF 4,96299 6,22%
Raiffeisen Kamat Prémium Raiffeisen Rövid kötvény HUF 3,750544 6,16%
Futura Rövid Kötvény B Aberdeen Rövid kötvény HUF 2,083337 5,61%
Erste Rövid Kötvény Erste Rövid kötvény HUF 3,0816 5,42%
MKB Prémium Rövid Kötvény MKB Rövid kötvény HUF 1,994678 4,80%
GE Money Euró Rövid Kötvény Alap HUF Budapest Rövid kötvény HUF 1,7911 4,58%
–––––––––––––––––––––––– –––––––– –––––––– –––– –––– ––––
AEGON Nemzetközi Kötvény Aegon Szabad futamidejű HUF 1,977705 5,81%
Quaestor Borostyán Quaestor Szabad futamidejű HUF 4470,81 5,29%
–––––––––––––––––––––––– –––––––– –––––––– –––– –––– ––––
GE Money Kontroll Alap A sorozat BUDAPEST Származtatott HUF 1,5249 0,74%
(Forrás: Bamosz-adatbázis, Privátbankár-számítás)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21470 21350 21620 0,00% 0 0 12 033 911 120 HUF 2024-12-20 17:05:28
MOL 2684 2652 2692 +0,60% 0 0 6 028 057 966 HUF 2024-12-20 17:06:18
MTELEKOM 1264 1254 1282 +0,16% 0 0 1 111 346 684 HUF 2024-12-20 17:05:16
RICHTER 10480 10480 10610 -0,38% 0 0 2 550 488 090 HUF 2024-12-20 17:05:21
OPUS 509 500 509 +1,80% 0 0 217 941 861 HUF 2024-12-20 17:05:13
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából
Natív tartalom | 2024. december 16. 11:47
Klasszis Podcast Halas Zoltánnal, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
Litván Dániel | 2024. november 27. 09:48
Megatrend, hype-ciklus görbe, a mesterséges intelligencia izomereje, hibrid befektetési stratégia. Mindezekről is beszélgettünk Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő portfóliómenedzserével, de az interjúból az is kiderül, hogyan lehet pénzt keresni ezek segítségével.
Befektetési alapok Fenntartható befektetést keres? Itt vannak a díjnyertes magyar lehetőségek
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 14:26
A Privátbankár.hu ünnepélyes keretek között, egy magas színvonalú szakmai rendezvényt követően átadta Az Év ESG Alapkezelője 2024 díjat. Idén először a befektetési alapok is elismerésben részesültek.
Befektetési alapok Kedvező befektetési lehetőség azoknak, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani
Natív tartalom | 2024. szeptember 24. 19:51
Nem kell mást tennie, mint vásárolni az OTP USA Részvény Alapból, melynek befektetési jegyeit nem csak dollárban, hanem euróban és forintban is meg lehet venni. A július elején indult alap azoknak lehet kedvező befektetési lehetőség, akik hosszú távon szeretnének megtakarítani, és az amúgy is diverzifikált portfoliójuk részvénykitettségének egy részét az amerikai piacon szeretnék befektetni – mutatott rá Halas Zoltán, az OTP Alapkezelő Zrt. portfólió menedzsere.
Befektetési alapok Sok magyar vagyona gyarapodott augusztusban
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 16. 14:44
A befektetési alapokban kezelt vagyon augusztusban 0,6 százalékkal, 95 milliárd forinttal nőtt, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 611 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a szövetség hétfőn az MTI-vel.
Befektetési alapok Jobb az ESG-befektetések hozama, mint a többié?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 11. 15:01
Általános vélemények szerint a környezetileg, társadalmilag felelős ESG-befektetések hozama magasabb azoknál, ahol ezek a szempontok nem játszanak szerepet. Magasabb osztalékot is képesek fizetni.
Befektetési alapok A befektetési alapkezelés olyan, mint a sakk – interjú a Gránit Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével
Natív tartalom | 2024. augusztus 28. 16:15
Nem tudhatod biztosan, hogy mit fog lépni az ellenfeled, avagy mi fog történni a gazdaságban, de minden forgatókönyvre készülnöd kell válaszlépéssel – vallja a két év alatt dolgozói létszámban és kezelt vagyon tekintetében is duplájára növekő, Közép-Ázsia felé kacsintgató Gránit Alapkezelő második embere, Erdélyi Zombor.
Befektetési alapok Tartalmas befektetési étlapról válogathatunk, de mivel fűszerezzünk? Klasszis podcast - videóval
Bózsó Péter - Izsó Márton Artúr | 2024. augusztus 23. 16:09
Az MBH Alapkezelő megújította befektetésialap-kínálatát, aminek során a közép- és kelet-európai régióra fókuszáló alapjuk is új karaktert kapott. A Klasszis podcastban az alapkezelő üzletfejlesztési igazgatójával, Kovács Lászlóval és a befektetési üzletág vezetőjével, Herczog Péterrel beszélgettünk.
Befektetési alapok Több száz milliárddal híztak itthon a befektetési alapok
Privátbankár.hu | 2024. augusztus 16. 13:31
A befektetési alapokban kezelt vagyon júliusban 2,1 százalékkal, 342 milliárd forinttal növekedett, így a hónap végén a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (Bamosz) tagjai 16 516 milliárd forintot kezeltek befektetési alapokban - közölte a Bamosz pénteken.
Befektetési alapok Hogyan védhetjük befektetéseinket geopolitikai konfliktusok esetén? - interjú
Bózsó Péter | 2024. augusztus 14. 15:01
A fődíjat a Klasszis Média lapcsoport Legjobb Árupiaci Alap kategóriájában idén az MBH Alapkezelő Hagyományos Energia Alapja nyerte el. Az ilyen alapok egyik szembetűnő tulajdonsága, hogy inflációs környezetben is jól teljesíthetnek. Az alap kiváló eredménye mögötti befektetési politikáról Bene Zsombor portfolió menedzserével beszélgettünk.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG