1p
Bár még mindig nyögik a nyugdíjpénztári rendszer átalakítását, az OTP Alapkezelő idén is megőrizte piaci részesedését. Az abszolút hozamú alapok iránt nagy az érdeklődés, az OTP Supra idén is talált 2-3 jó sztorit a növekedéshez. Szalma Csaba lassítana a kamatvágás tempóján, várja a magyar devizakötvényt, és nem sok jóra számít E-Star-részvényesként.

A hazai értékpapíralap-piac (a teljes befektetésialap-piac az ingatlanalapok nélkül számítva) idén átlépheti a 3 ezer milliárd forintos álomhatárt. Az OTP jelenleg 757 milliárd forintot kezel befektetési alapokban, ami nagyjából megegyezik az év eleji szinttel. A szintentartást a társaság vezetői sikernek értékelik, tekintve hogy a piaci környezet idén sem volt könnyű: a nyugdíjpénztári rendszer átszervezésének 2012-re áthúzódó hatása például 115 milliárd forinttal csökkentette a kezelt vagyon összegét, elsősorban a részvényalapoknál.

Az intézményi ügyleteknél bekövetkezett csökkenését stratégiaváltással próbálta ellensúlyozni az alapkezelő. A piaci részesedés év végére emelkedett vissza az év eleji szintre, a lakossági szegmensben pedig sikerült is növelni az OTP Alapkezelő részesedését – mondta a társaság csütörtöki sajtótájékoztatóján Gáti László marketing- és értékesítési igazgató.

Hamecz István

Hamecz István elnök-vezérigazgató  a termékstratégiáról elmondta: a pénzpiaci alapok és a kötvényalapok stabil bázist jelentenek, a tőke- és hozamvédett alapokból pedig rendszeresen bocsátottak ki, idén összesen 6 alkalommal. Az abszolút hozamú alapok iránt jelentős érdeklődést tapasztaltak az ügyfelek részéről, az év során több mint 40 milliárd forint került ilyen alapokba. Korábban alapvetően a privátbanki ügyfelek körében volt népszerű a termék, idén viszont a prémium ügyfélkör mellett a szélesebb lakossági szegmens számára is indítottak alapot. A prémium szegmensnek az OTP Prémium Származtatott Alapok Alapját kínálják, az „alap” lakossági szegmens az OTP Szinergia Alapok révén tőke- és hozamvédelemmel fektethet abszolút hozamú alapba.

Az alapkezelő a privátbanki tevékenységét nem csak az OTP Bank ügyfeleinek nyújtja: a termékajánlat a legfontosabb hazai bankoknál, befektetési szolgáltatóknál elérhető, összesen 8 társasággal kötöttek megállapodást – mondta el Hamecz István.

Az a bizonyos 2-3 jó sztori

Szalma Csaba

Szalma Csaba befektetési igazgató, az OTP Supra alap (a társaság évek óta legsikeresebb termékének) portfóliókezelője elmondta: az abszolút hozamú befektetési alapoknál a sikerhez, a jó teljesítményhez évente 3-4 jó sztori kell. Az év elejétől számítva az alap hozama megközelíti a 30 százalékot; ehhez két nagyobb sztori kellett -  a közép-európai deviza szalmaállampapírokon és forint-pozíciókon nyertek sokat. A kisebb sztorik közül az UniCredit részvényeket említette a szakember.

Az év során a Supra alapban magyar, lengyel, cseh, román, horvát, lett és litván szuverén államkötvények, OTP, MFB, FHB (jelzálog), Mol, Eximbank vállalati kötvények, HUSTHO (Richter) és Magnolia (Mol) átváltható kötvények fordultak meg.

A devizapiacon az alap méretéhez képest viszonylag nagy pozícióval nyertek az Orbán-Barroso találkozót követő forinterősödés későbbi korrekcióján (10 százalék körül). Év végén a forint erősödésével áll nyerésben az alap. A devizapiaci nyereségek emellett rendszerint ellensúlyozták a kötvénypiaci veszteségeket is – mondta Szalma Csaba. Ezen kívül a magyar devizakötvények árfolyamát is lefedezték a devizapiacon, így a forint erősödése nem vitte el az euróban szerzett nyereséget. A Supra alapban 27 milliárd forint van jelenleg, míg az év elején még jóval 10 milliárd forint alatt járt az egyenleg, azaz év közben masszívan áramlott a tőke az alapba.

Jöhet a magyar devizakötvény

 

Kérdésre válaszolva a befektetési igazgató elmondta: a Monetáris Tanács tagjai elszántnak látszanak abban, hogy a jövő év folyamán elérjük a 4,5 – 5 százalék körüli kamatszintet. Ez már vélhetőleg nem lesz elég vonzó kamatszint a befektetők számára, ami a kamat visszaemelésére kényszerítheti a jegybankot. A túl gyors kamatcsökkentési  ciklus komolyabb forintgyengüléshez vezethet, Szalma Csaba szerint érdemes lenne lassítani a tempón.

A piac örömmel venne egy magyar devizakötvény-kibocsátást, Szalma Csaba szerint a jövő év elején, 5 százalék körüli kamattal, dollárban esedékes lehet egy ilyen akció, különösen ha a meglévő devizaadósság lejárati szerkezetét is figyelembe vesszük.

Szintén újságírói kérdésre válaszolva Szalma Csaba elmondta: az E-Star-sztoriban mind részvény, mind kötvény-fronton érintett az OTP Alapkezelő, de kitettségük meglehetősen kicsi, az árfolyamot folyamatosan aktualizálták a könyvekben. Most várják hogy a csődegyezség meginduljon, és mindenki kiterítse kártyáit. A részvényesek számára mindazonáltal nem sok érték maradt a cégben, ha még a kötvényeseket sem tudják kifizetni.

 

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 26980 26710 27200 -0,07% 0 0 18 758 307 280 HUF 2025-05-30 17:12:34
MOL 3076 3076 3140 -1,79% 0 0 8 341 493 072 HUF 2025-05-30 17:05:27
MTELEKOM 1768 1730 1768 +1,03% 0 0 1 818 292 660 HUF 2025-05-30 17:05:24
RICHTER 10350 10330 10500 -0,96% 0 0 12 819 161 400 HUF 2025-05-30 17:06:02
OPUS 568 565 572 -0,35% 0 0 120 315 978 HUF 2025-05-30 17:05:48
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetési alapok Évi 2-3 százalékkal leértékelődő forint mellett vonzó a devizabefektetés
Eidenpenz József | 2025. május 28. 19:01
A K&H Értékpapír rendszeres ETF befektetési programját azoknak ajánlják, akik rendszeresen szeretnének félretenni, és a magas hozam érdekében mernek vállalni némi kockázatot. A programban devizaalapú befektetések szerepelnek, amik hozamát növelheti a forint évi átlagos 2-3 százalékos leértékelődése is. Interjú Horváth Istvánnal, a K&H Értékpapír vezérigazgatójával.
Befektetési alapok Infláció vagy növekedés? Mi aggasztja most jobban a szakértőket?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2025. május 28. 09:23
Bebesy Dániellel, az Erste Alapkezelő kötvényportfólió-menedzserével a világpiacon zajló feszültségekről és azok magyar gazdaságra gyakorolt hatásáról beszélgettünk. A szakértő devizás kötvényalapjával harmadik helyezést ért el az idén a Privátbankár.hu szavazásán.  
Befektetési alapok Az agresszív vámokkal a Trump-adminisztráció a saját szavazóit lövi lábon – Klasszis Podcast
Izsó Márton - Csabai Károly | 2025. május 22. 09:31
Gyurcsik Attilával, a Privátbankár.hu idei befektetési alapkezelői szavazásán első, második és harmadik helyeket is elért Accorde Alapkezelő vezérigazgatójával részletesen átbeszéltük a világban most zajló geopolitikai feszültségeket és a most észszerűnek tűnő befektetési stratégiákat.
Befektetési alapok Kiderült, mibe tették az emberek az állampapírkamatokat
Privátbankár.hu | 2025. május 19. 19:22
Tovább nőtt az első negyedévben a háztartások vagyona. Az állampapíroktól megváltak sokan, inkább a befektetési alapokat keresték. Az erős forint miatt sokan devizázni kezdtek, a nyugdíjpénzek pedig bent maradtak a pénztárakban – írja az Mfor.hu.
Befektetési alapok Klasszis: megvannak a legjobb magyar befektetési alapok és alapkezelők, innovációk
Privátbankár.hu | 2025. április 16. 09:54
A hazai befektetési alapok vagyona 2024-ben is dinamikusan nőtt tovább, megközelítette a 18 ezer  milliárd forintot, ami 27,7 százalékos emelkedés volt. A Privátbankár.hu idén is kiosztotta a Klasszis 2025 díjakat a hazai alapkezelői szakma legjobb szakembereinek. Az Év Alapkezelője a HOLD Alapkezelő, az Év Portfóliómenedzsere Szőcs Gábor, az Év Feltörekvő Portfóliómenedzsere pedig Czakó Ágnes lett.
Befektetési alapok Még csak a felénél tartunk, de már megvan az évtized biznisze?
Privátbankár.hu | 2025. március 10. 12:35
Az Erste Nyíltvégű Ingatlan Befektetési Alap megvette a HelloParks két raktárcsarnokát.
Befektetési alapok Lehet a 100 milliárdos vagyon is túl sok
Privátbankár.hu | 2025. március 3. 16:33
Kényszerű lépés Zsiday Viktor alapjánál.
Befektetési alapok Egy befektetési lehetőség, amivel részesedhetünk a világ egyik legfejlettebb piacából
Natív tartalom | 2024. december 16. 11:47
Klasszis Podcast Halas Zoltánnal, az OTP Alapkezelő portfóliómenedzserével.
Befektetési alapok Mi az a megatrend, és miért hagy ki egy jó lehetőséget az, aki nem tudja?
Litván Dániel | 2024. november 27. 09:48
Megatrend, hype-ciklus görbe, a mesterséges intelligencia izomereje, hibrid befektetési stratégia. Mindezekről is beszélgettünk Richter Péterrel, a VIG Alapkezelő portfóliómenedzserével, de az interjúból az is kiderül, hogyan lehet pénzt keresni ezek segítségével.
Befektetési alapok Fenntartható befektetést keres? Itt vannak a díjnyertes magyar lehetőségek
Privátbankár.hu | 2024. október 2. 14:26
A Privátbankár.hu ünnepélyes keretek között, egy magas színvonalú szakmai rendezvényt követően átadta Az Év ESG Alapkezelője 2024 díjat. Idén először a befektetési alapok is elismerésben részesültek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG