Befektetés

A pénz- és tőkepiacokról, pénzügyi befektetésekről szóló cikkeink, különös tekintettel a magyar és külföldi részvényekre, devizákra, a forintárfolyamra, árupiaci termékekre és kriptodevizákra. Ide kerülnek rendszeres, általában naponta kétszer megjelenő piaci összefoglalóink éppúgy, mint a mélyebb elemzések. Az ingatlanok, az állampapírok vagy a befektetési alapok témái azonban általában külön, saját rovatukban találhatók meg. 



A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG
Befektetés Manipuláció: felelőtlenség miatt volt jó napja a BUX-nak? 
Privátbankár.hu | 2009. december 29. 16:53
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 627,84 pontos, 3 százalékos emelkedéssel, 21.570,33 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 5,86 százalékkal 17.890 forintra erősödött, az OTP részvények ára 1,29 százalékkal 5.500 forintra nőtt. A részvénypiac forgalma 11,7 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények drágultak az előző napi záráshoz képest. Az MTI által megkérdezett elemzők szerint a nap közbeni lanyha kereskedés után egyértelműen a magasabb részvényárfolyamok után járó bónuszokra hajtó alapkezelők emelték kedden 3 százalékos emelkedésbe a budapesti tőzsdeindexet a kereskedés utolsó órájában. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője felháborítónak nevezte azt, ahogy a kereskedés utolsó perceiben "tupírozták" az árakat. A külföldi alapkezelők között vannak olyan személyek akik magyarországi mércével mérve elképzelhetetlen összegű, akár több milliárd dolláros bónuszokat tehetnek zsebre az év végén - fejtette ki Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője A Raiffeisen üzletkötője szerint jövőre "nagyon csúnya vége lehet" ezeknek a felelőtlen vásárlásoknak, és az sem elképzelhetetlen, hogy később visszaperelik a most begyűjtött bónuszokat. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! A Mol 75 millió euróval emelte rulírozó hitelét MTI
Befektetés Részvényt osztott dolgozóinak a Richter 
Privátbankár.hu | 2009. december 14. 16:53
Összesen 4475 dolgozó kapott 2009. december 14-én 36.751 darab Richter Gedeon részvényt a pénzügyminiszter által jóváhagyott 2009-2011. évi munkavállalói részvényjuttatási programban - közölte a Richter Gedeon a BÉT honlapján. A részvények 2012. január 2. napjáig letétben lesznek a munkavállalók UniCredit Bank Hungary Zrt.-nél vezetett értékpapírszámláin. Az átadás után a Richter Gedeon Nyrt. sajátrészvény-állománya 18.183 darabra csökken. Vett magából a Richter Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Barátok közt: Dubaj 10 milliárd dollárt kapott 
Privátbankár.hu | 2009. december 14. 11:13
Dubaj 10 milliárd dollár támogatást kapott egyesült arab emírségekbeli társállamától, Abu Dzabitól a Dubai World adósságtörlesztéseinek megkönnyítésére
Befektetés Pluszban zárta a hetet a BUX 
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 16:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 387,98 pontos, 1,89 százalékos emelkedéssel, 20.939,60 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 1,22 százalékkal 15.750 forintra erősödött, az OTP részvények ára 1,32 százalékkal 5.450 forintra nőtt. A részvénypiac forgalma 11,2 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények árfolyama emelkedett az előző napi záráshoz képest. Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. üzletág igazgatója, és Nagy Péter az UniCredit Bank Hungary Zrt. kereskedési igazgatója a "gyalázatosan" alacsony forgalomra hívta fel a figyelmet. Mindketten úgy vélik, hogy nem meggyőző az árfolyamok emelkedése. Nagy Péter magyarázatként hozzáfűzte: olyan kicsi a likviditás, egyetlen ügylet el tudja téríteni az árfolyamokat. Pénteken is az OTP húzta a BUX-ot, bár a legnagyobb emelkedést, 4,25 százalékot a Richter árfolyama érte el. A reggeli emelkedő nyitást követően a piac a délutáni amerikai kiskereskedelmi eladások adataira várt. Novemberben bővültek a kiskereskedelmi eladások az Egyesült Államokban: az átfogó mutató 1,3 százalékkal nőtt, az autóeladások nélkül számított index pedig 1,2 százalékkal, meghaladva az elemzői várakozásokat. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! Még a perköltséget is Soros nyakába varrták Vett magából a Richter MTI
Befektetés Soros megtanulta: nincs bocsánat 
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 15:23
Elutasította a Soros Fund Management LLC Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete ellen határozat felülvizsgálata tárgyában indított keresetét pénteken a Fővárosi Bíróság
Befektetés Még jobban belehúz az év brókercége 
Privátbankár.hu | 2009. december 11. 13:08
Három díjat is kapott az Erste Befektetési Zrt. a szakma legrangosabb évértékelő rendezvényén, a Tőzsdei Legek Gálán (x)
Befektetés MNB: erős a verseny a finanszírozási forrásokért 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 17:47
Magas maradhat a feltörekvő országok állampapírjainak felára, bár a kockázatvállalási hajlandóság a feltörekvő állampapírpiacokon is javult
Befektetés BÉT: az OTP volt a nap nyertese és megmentője is 
Privátbankár.hu | 2009. december 10. 16:52
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 191,52 pontos, 0,94 százalékos emelkedéssel, 20.551,62 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,97 százalékkal 15.560 forintra erősödött, az OTP részvények ára 3,01 százalékkal 5.379 forintra nőtt. A részvénypiac forgalma 12,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Kovács Attila, az OTP Bank üzletkötője elmondta: az átlagosnál jóval alacsonyabb forgalomban emelkedett a BUX csütörtökön. Hozzátette, hogy különösebb piacbefolyásoló hír nem érkezett a kereskedés folyamán, és főként az OTP erősödése húzta a piacot. Kovács Attila úgy vélte, a kedvezőbb nemzetközi hangulat mögött elsősorban az állhat, hogy a befektetők szerint csökkent egyes országok csődjének kockázata. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház Zrt. határidős üzletkötője aláhúzta: az utóbbi időben szinte kizárólag az OTP árfolyamának mozgása határozza meg a BUX irányát, így ez csütörtökön sem volt másképp. Hozzátette: a régiónál kissé jobban teljesített a magyar tőzsde, míg a nyugat-európai tőzsdékkel közel azonos szinten zárt csütörtökön. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! A kisember is rákapott a tőzsdére Nem tesznek jót a tőzsdéknek a leminősítések MTI
Befektetés Nem tesznek jót a tőzsdéknek a leminősítések 
Privátbankár.hu | 2009. december 9. 17:57
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 175,32 pontos, 0,85 százalékos csökkenéssel, 20.360,10 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 24,7 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a keddi 3 százalékot meghaladó zuhanás után szolid gyengüléssel kezdte a napot a magyar tőzsde, majd a déli órákban szinte a régió egyetlen negatív tartományba süllyedő börzéje lett.   Hozzátette: a "tétova" kereskedést napközben enyhe forgalom kísérte, amit a tengerentúlról érkező, vártnál kedvezőbb makrogazdasági adatok sem tudtak felpörgetni. A Spanyolországot érintő Standard & Poor´s adósbesorolási kilátáslerontás pedig záráskor "moderált esésbe" lökte a BUX-ot. A nemzetközi hitelminősítők az utóbbi időben egymás után rontják az euróövezeti gazdaságok hitelképességi osztályzatait, vagy azok kilátását. Előző nap a Fitch Ratings a közepes befektetői "BBB" sávba sorolta át Görögországot a görög közfinanszírozási helyzettel kapcsolatos aggodalmakra hivatkozva. Az Erste üzletkötője szerint a keddi és szerdai leminősítések arról rántják le a leplet, hogy mely országok mekkora áldozatokat vállaltak fel a pénzügyi stabilitás megőrzésének oltárán. A fejlett piacokon sokan attól tartanak ugyanis, hogy például a bankrendszer megmentése alapvető strukturális problémákat eredményezhet a jövőben. A Mol 165 forinttal, 1,06 százalékkal 15.410 forintra csökkent, 2,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 131 forinttal, 2,45 százalékkal 5.222 forintra esett, forgalmuk 18,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 722 forintot ért, forgalma 957,6 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 320 forinttal, 0,75 százalékkal 42.770 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 215,2 millió forintos forgalom mellett 20 forinttal, 0,11 százalékkal 18.980 forintra gyengült. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.954,53 ponton zárt szerdán, ez 7,65 pontos, 0,39 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva. Gyengültek a vezető nyugat-európai értéktőzsdék is. Előzetes adat szerint a londoni értéktőzsde irányadó mutatója, az FTSE-100 záráskor 0,28 százalékkal, a párizsi CAC-40 0,46 százalékkal, a frankfurti fő mutató, a DAX-30 0,52 százalékkal volt a keddi záró alatt. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Elindult a görög dominó, nem állt meg a BUX-nál sem 
Privátbankár.hu | 2009. december 8. 17:43
24 milliárd forint fordult meg a mélybe taszított magyar tőzsdén. Nyugat-Európa és a forint sem úszta meg
Befektetés Új elektronikus bróker szolgáltatás az OTP-től: OTPdirekt Bróker 
Privátbankár.hu | 2009. december 7. 08:23
Az OTP Bank 2009. november 2-án elindította új, OTPdirekt Bróker szolgáltatását, mely kapcsán az OTP Bank Befektetési Szolgáltatási Igazgatóságának ügyvezető igazgatóját, Takács Andrást kérdeztük (x)
Befektetés Egy hét múlva ítélet a Soros-ügyben 
Privátbankár.hu | 2009. december 3. 15:34
A jövő pénteken hirdet ítéletet a Fővárosi Bíróság a Soros Fund Management LLC kontra PSZÁF közigazgatási perben - mondták a peres felek jogi képviselői a tárgyalást követően
Befektetés November a tőzsdén: kevesebb tánc a parketten 
Privátbankár.hu | 2009. december 1. 14:12
Novemberben az előző hónaphoz képest 13,3 százalékkal csökkent a részvények forgalma a Budapesti Értéktőzsdén
Befektetés Agresszív vételek után magához tért a BUX 
Privátbankár.hu | 2009. november 27. 17:02
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 106,05 pontos, 0,53 százalékos emelkedéssel, 20.266,92 ponton zárt pénteken. A Mol 0,65 százalékkal 15.550 forintra erősödött, az OTP részvények ára 1,64 százalékkal 5.316 forintra nőtt.  A részvénypiac forgalma 26,9 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Reggel még folytatódni látszott az erőteljes esés - amelyet előző nap a Dubai World fizetési nehézségeinek híre váltott ki - utána viszont az "agresszív" vételek két óra leforgása alatt emelkedésbe húzták az indexet - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. A kereskedő szerint az utóbbi hetek tapasztalata azt mutatja, hogy a befektetők nem hajlandók figyelembe venni a rossz híreket, és rengeteg pénz van a piacon, amit el akarnak költeni. Az üzletkötő eltúlzottnak tartja ezt az optimizmust, amelyet nem támasztanak alá sem a megjelent makrogazdasági adatok, sem a vállalati fundamentumok. Dubaj rendesen ráijesztett a forintra  Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés Újra a részvények felé fordulnak a nagybefektetők 
Privátbankár.hu | 2009. november 27. 11:34
Az utóbbi években folyamatosan nőtt az intézményi megtakarítások összetételében a külföldi részvények aránya, és a magyar papírokból is egyre több került a portfóliókba
Befektetés Nincs döntés a tőzsdei átállásról 
Privátbankár.hu | 2009. november 27. 07:29
Második olvasatban tárgyalt a BÉT igazgatósága a XETRA kereskedési rendszerről, de továbbra sem döntött annak bevezetéséről. Egyelőre nem tűztek ki időpontot a végleges döntés meghozatalára
Befektetés Befektetők jósdája: mit válasszunk 2010-ben? 
Privátbankár.hu | 2009. november 26. 11:30
Az ING Investment Management előrejelzése szerint a fontosabb makrogazdasági-, piaci- és iparági befektetési területek meglehetősen vegyes képet fognak mutatni
Befektetés Az utolsókat rúgja a gondoskodó Magyarország 
Privátbankár.hu | 2009. november 25. 14:37
A gondoskodó állam gyakorlatilag a végnapjait éli Magyarországon, a lakosságnak a jövőben nagyobb hangsúlyt kell helyeznie az öngondoskodásra
Befektetés Kísérleti kötvénycsere: szerdán minden kiderül 
Privátbankár.hu | 2009. november 19. 08:22
Kötvénycsere aukciót tart november 25-én az Államadósság Kezelő Központ. 15 milliárd forintnyi 2014/C kötvényt kínálnak 2011/C kötvényekért cserébe. Ez lesz az első ilyen aukció
Befektetés Bevásárolt az OTP a NeoFM-anyukában 
Privátbankár.hu | 2009. november 19. 07:26
Az OTP Bank közel 15 százalékos befolyást szerzett az éjfélkor indult országos kereskedelmi rádió, a NeoFM tulajdonosában, az econet.hu Nyrt-ben
Befektetés Jeges feles: ennyit produkáltak a tőzsdei cégek 
Privátbankár.hu | 2009. november 18. 07:13
Megfeleződött az A kategóriás tőzsdei cégek nyeresége az első háromnegyed évben az előző év hasonló időszakához képest
Befektetés Hangyányit csökkent a BUX 
Privátbankár.hu | 2009. november 17. 17:20
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 138,78 pontos, 0,65 százalékos csökkenéssel, 21.115,46 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 12,7 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével csökkentek a hétfői záráshoz képest. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.980,64 ponton zárt kedden, ez 0,57 pontos, 0,03 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva. A keddi csökkenés megfelelt mind az európai, mind az amerikai tendenciáknak a nap folyamán - mondta Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletkötője. Megjegyezte: lényegében eseménytelen kereskedés folyt, a BÉT forgalma nem érte el a 13 milliárd forintot, ami mintegy a fele az átlagosnak. Az európai börzék a magyarhoz hasonlóan enyhe mínusszal - -0,5 százalék körül - zártak, míg az amerikai indexek 0,2-0,6 százalék között gyengültek. A keddi kereskedésből nem lehet messzemenő következtetéseket levonni, a tőkepiaci mozgások előrejelzése ugyanis bel-, és külföldön is bizonytalan - tette hozzá. A Mol 100 forinttal, 0,61 százalékkal 16.300 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 85 forinttal, 1,49 százalékkal 5.635 forintra esett, forgalmuk 6,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,33 százalékkal 760 forintra erősödött, forgalma 593,0 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 420 forinttal, 1,01 százalékkal 41.080 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 314,7 millió forintos forgalom mellett 240 forinttal, 1,26 százalékkal 18.860 forintra gyengült. A BÉT áruszekciójában a takarmánybúza és a takarmányárpa elszámolóárai nem változtak. Az euro búza a decemberi lejáratra 100 forinttal olcsóbb lett, az új elszámolóár 29.800 forint. A takarmánykukorica ára decemberre 450 forinttal 29.200 forintra, márciusra 300 forinttal 31.300 forintra nőtt, míg májusra 100 forinttal mérséklődött, így 32.200 forintba kerül. A napraforgómag valamennyi határidőre drágult: decemberre 300 forinttal 59.500 forintra, márciusra 1.000 forinttal 61 ezer forintra, májusra ugyancsak 1.000 forinttal 63 ezer forintra, októberre pedig 880 forinttal 69.680 forintra. A repce esetében a márciusi elszámolóár nőtt, 1.500 forinttal kerül többe, így 70 ezer forint. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Megerősítés és cáfolat: így tervez a Mol 
Privátbankár.hu | 2009. november 13. 13:04
A Mol Nyrt. pakisztáni tevékenysége 2010-ben lesz először nyereséges. Az INA-t nem adják át az oroszoknak, a makói kudarc miatt pedig nincsenek elkeseredve
Befektetés Az OTP megcsinálja az éves tervet 
Privátbankár.hu | 2009. november 13. 10:25
Az OTP vezetése elérhetőnek tartja az éves 150 milliárd forintos eredménytervet, de kisebb eltérést nem zárnak ki. A háromnegyed éves eredmény és az üzleti tevékenység alapján elérhetőnek tűnik a tervezett éves eredmény, de a portfólió minőségének alakulása nehezen határozható meg az év végéig - mondta Bencsik László vezérigazgató-helyettes a  negyedéves gyorsjelentést ismertető sajtótájékoztatón. Hozzátette, hogy az év végén a bank vezetése nem törekszik majd rövid távú nyereség maximalizálására, a jogszabályok alapján maximális céltartalékot képzik majd meg. Bencsik László hangsúlyozta, hogy a bankvezetés számára jelenleg a stabilitás és a biztonságos működés az alapvető, ez a szempont határozza majd meg a céltartalékolás mértékét. A vezérigazgató-helyettes szerint csoport szinten a hitelportfólió romlása jövőre megállhat, de ennek pontosabb időpontja előre nem megmondható. Ukrajnában romlott az elmúlt negyedévben a legjobban a hitelminőség, a mostani hullám elsősorban a vállalati hiteleket érintette. Bencsik László szerint a közelgő választások után változhat a helyzet Ukrajnában, konszolidálódhat a költségvetés, rendeződhet a kapcsolat a Nemzetközi Valutaalappal. Az OTP főbb piacai közül Oroszországban már a portfólió minősége javult is, a 90 napon túli késedelmes hitelek arány 0,1 százalékponttal 13,8 százalékra mérséklődött az előző negyedévről. A bank likviditási helyzete is stabil - Bencsik szerint a likviditási tartalékként rendelkezésre álló mintegy 5,3 milliárd euróból az OTP képes lenne 2015-ig minden kötelezettségét teljesíteni. Ez a szint ugyanakkor kétszerese a normális szintnek, és ez rontja az eredményességet - tette hozzá a vezérigazgató-helyette. Az OTP az év bankja, Gyuris Dániel az év bankára  (cikk) Nyugodtan megtapsolhatjuk az OTP-t  150 millió eurós hitelt venne fel az OTP MTI
Befektetés Nyugodtan megtapsolhatjuk az OTP-t 
Privátbankár.hu | 2009. november 13. 07:11
Az OTP Bank Nyrt. a vártnál jobb, 45,899 milliárd forintos konszolidált adózás utáni eredményt ért el 2009 harmadik negyedévében
Befektetés Alulteljesített a BUX 
Privátbankár.hu | 2009. november 12. 17:33
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 72,91 pontos, 0,34 százalékos csökkenéssel, 21.539,66 ponton zárt csütörtökön. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.972,16 ponton zárt csütörtökön, ez 11,12 pontos, 0,57 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva. A részvénypiac forgalma 21,0 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a délelőtti pesszimista kereskedés után csütörtök délután egy órától folyamatosan erősödtek a vezető részvények árfolyamai, a kereskedés utolsó órájában azonban ismét az eladók kerültek többségbe a BÉT-en. Rámutatott: délután több fontosabb makrohír is megjelent, azonban ezek nem indokolták a stabil emelkedést a tőzsdéken, így valószínűleg egyes pozitív vállalati hírek játszhattak szerepet az erősödésben, amit egy, a vártnál kedvezőbb amerikai munkaerőpiaci adat követett. Kiemelte: a BUX csütörtökön alulteljesítő volt a régióban, így kiegyenlítette szerdai irreális emelkedését. Hozzátette: a kereskedés utolsó egy órájában elfogyott a lendület a BÉT-en elsősorban amiatt, hogy az OTP árfolyama elérte az igen erős támaszt jelentő 5.800 forintos szintet. Varjú Péter aláhúzta: pénteken jelenik meg az OTP negyedéves gyorsjelentése, ami miatt csak viszonylag szűk sávban mozgott a papír csütörtökön, mivel a befektetők többsége kivárt. A Mol árfolyama 100 forinttal, 0,60 százalékkal 16.650 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 20 forinttal, 0,35 százalékkal 5.770 forintra esett, forgalmuk 15,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott 755 forintot ért, forgalma 496,3 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 300 forinttal, 0,70 százalékkal 42.600 forintra gyengült, a részvények forgalma 1,7 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 400,8 millió forintos forgalom mellett 350 forinttal, 1,86 százalékkal 19.200 forintra erősödött. A Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában csütörtökön a búza májusi ára 100 forinttal 34.600 forintra csökkent, míg a termény decemberi és márciusi ára 30.000 forint, szeptemberi pedig 31.600 forint maradt. A takarmánykukorica májusi ára szintén 100 forinttal, 32.700 forintra csökkent, ellenben a decemberi ár 400 forinttal 29.000 forintra emelkedett. A termény legmagasabb ára változatlanul a jövő év szeptemberi, 35.900 forint. A napraforgó decemberi ára 1.000 forinttal 58.000 forintra, a májusi szintén 1.000 forinttal 61.000 forintra emelkedett, szemben a termény októberi árával, amely 1.200 forinttal 68.800 forintra süllyedt. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Egis: növekvő forgalom, csökkenő profit 
Privátbankár.hu | 2009. november 11. 17:34
Az Egis Gyógyszergyár 106,3 milliárd forint árbevételt és 13,13 milliárd forint adózott nyereséget ért el nem konszolidáltan a szeptember 30-án zárult üzleti évében, a forgalom 10,7 százalékkal nőtt, míg a profit 5,9 százalékkal csökkent az előző üzleti évhez képest - közölte a társaság szerdán a nemzetközi számviteli szabályok (IFRS) szerint készült tőzsdei gyorsjelentésében. Az üzleti év negyedik negyedévében, július-szeptember között a gyógyszergyár árbevétele 24,043 milliárd forint volt, ami 1 százalékkal kisebb az egy évvel korábbi bázis bevételénél. Az adózott nyereség 406 millió forintot tett ki, szemben az egy évvel korábbi 5,883 milliárd forinttal. Az elemzői várakozásoktól jelentősen elmaradó negyedik negyedéves eredményről a múlt hét pénteken profit figyelmeztetést tett közzé a társaság. A vártnál kisebb profitot egyebek közt az előző negyedéveknél kisebb exporttal, és a negatív pénzügyi eredménnyel magyarázta a cégvezetés. A konszolidált adatok szerint a csoport éves árbevétele 115,3 milliárd forint volt, 5,6 százalékkal több, mint az előző üzleti évben, az adózott nyereség 16,2 százalékkal 14 milliárd forintra nőtt. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! 2,77% - az OTP és a BUX is megcsinálta MTI
Befektetés A BUX volt az éltanuló a régióban 
Privátbankár.hu | 2009. november 11. 16:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 583,50 pontos, 2,77 százalékos emelkedéssel, 21.612,57 ponton zárt szerdán. A Mol árfolyama 4,69 százalékkal 16.750 forintra erősödött, az OTP részvények ára 2,77 százalékkal 5.790 forintra nőtt. A részvénypiac forgalma 24,5 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője  érthetetlennek nevezte a piaci történéseket: a részvények túlvettek, eladók azonban nincsenek a tőzsdéken. Rámutatott: a régióban csak a BUX tudott jelentős mértékben emelkedni, a többi index stagnált vagy veszített értékéből, azonban az emelkedésnek nincsenek meg az alapjai a cégek eredményeit tekintve. Rózsa Balázs, az OTP Bank Nyrt. tőzsdei műveletek osztályának vezetője szintén irreálisnak tartotta a szerdai csaknem 3 százalékos emelkedést, és úgy vélte, lassan eljöhet a korrekció a piacokon. Aláhúzta: az euró/dollár árfolyam alakulása egyértelműen azt jelzi, hogy rövidesen a pesszimizmus uralhatja a piacokat, és mivel az amerikai tőzsdei indexek is már több mint egy hete emelkednek, egyáltalán nem lenne váratlan egy korrekció. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Magukhoz tértek az európai befektetők 
Privátbankár.hu | 2009. november 11. 10:56
Tovább javult a befektetői hangulat Európában a harmadik negyedévben: a piaci szereplőknek most már a nagy többsége látja úgy, hogy a piacok túljutottak a mélyponton
Befektetés Itt a bizonyíték: előnyben a hazai 
Privátbankár.hu | 2009. november 6. 15:54
Az Európai Unió nemzetközi kereskedelmi partnerei összesen 220 kereskedelmi korlátozó intézkedést hoztak tavaly és az idén október között - állapította meg az Európai Bizottság
Befektetés Orbán lett a "falu rossza"? 
Privátbankár.hu | 2009. november 6. 14:25
A külföldi befektetések hozzájárultak Közép-Európa felvirágoztatásához az elmúlt húsz évben, és a térségnek még több ilyen befektetésre lesz szüksége ahhoz, hogy kilábalhasson a jelenlegi recesszióból. Az utóbbi időben néhány magyarországi incidens azonban azt mutatja, hogy a válságra adott populista válaszok az ellenkező irányba húznak - áll a The Economist pénteki cikkében
Befektetés Rendkívüli: profit warning az Egistől 
Privátbankár.hu | 2009. november 6. 07:58
A gyógyszercég közlése szerint lényeges eltérés mutatkozik az elemzői konszenzus és a társaság tényleges értékei között
Befektetés Nem változtat tervein a Magyar Telekom 
Privátbankár.hu | 2009. november 5. 07:02
A Magyar Telekom 67 milliárd forint nettó eredményt ért el az első háromnegyed évben, ami 16,1 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál
Befektetés BÉT: jól kezdődött, rosszul végződött 
Privátbankár.hu | 2009. október 30. 17:20
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 325,93 pontos, 1,56 százalékos csökkenéssel, 20.572,73 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 28,6 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.957,55 ponton zárt pénteken, ez 0,13 pontos, 0,01 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. A pozitív nyitás után kezdetben még emelkedni tudott a BUX, később azonban a pesszimizmus lett úrrá a piacon - mondta el Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője.  Az előző napon pozitív hangulatváltást hozott amerikai GDP-adatot péntekre kielemezték, és a megjelent kommentárok szerint a harmadik negyedéves 3,5 százalékos növekedéshez jelentős részben járultak hozzá olyan egyszeri tényezők, mint a roncsprémium program vagy a leépült raktárkészletek feltöltése. Szakértők ebből arra következtetnek, hogy hosszabb távon nem lesz tartható ez a dinamika - fejtette ki a kereskedő. Hozzátette, hogy bár délután Amerikában megjelent néhány kedvező makrogazdasági adat, ezek sem tudták megállítani az esést. Varjú Péter arra számít, hogy a héten kialakult lejtmenet a jövő héten is folytatódik, sőt, véleménye szerint akár hónapokig tartó lefelé csúszás is jöhet. A Mol árfolyama 225 forinttal, 1,41 százalékkal 15.780 forintra csökkent, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 100 forinttal, 1,84 százalékkal 5.330 forintra esett, forgalmuk 21,8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 2 forinttal, 0,25 százalékkal 811 forintra gyengült, forgalma 1,9 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 1.090 forinttal, 2,71 százalékkal 39.100 forintra csökkent, a részvények forgalma 2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 147,7 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,25 százalékkal 19.800 forintra gyengült. A Budapesti Értéktőzsde áruszekciójában pénteken a búza ára egyetlen elszámolási időpontra sem változott, a termény decemberi ára 30.200 forint, a márciusi 29.300 forint, a májusi 24.000 forint, a szeptemberi 31.600 forint. A takarmánykukorica novemberi ára 420 forinttal 27.420 forintra, a decemberi 300 forinttal 28.200 forintra, a márciusi 500 forinttal 31.500 forintra, a jövő szeptemberi és novemberi pedig egyaránt 200 forinttal 32.200 forintra emelkedett. A napraforgó novemberi ára 1.320 forinttal 55.680 forintra, a jövő októberi 500 forinttal 73.000 forintra csökkent, míg a decemberi 200 forinttal 56.400 forintra, a jövő márciusi 500 forinttal 57.500 forintra, a májusi pedig 1.500 forinttal 59.000 forintra nőtt. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Hazai sikertörténet: tőzsdei cég a semmiből 
Privátbankár.hu | 2009. október 30. 10:32
A mai napon elindult a Kulcs-Soft Számítástechnikai Nyrt. részvényeinek kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén, miután a BÉT vezérigazgatója engedélyezte a cég 6 millió darab, egyenként 10 ft névértékű, dematerializált, névre szóló papír kereskedését a BÉT részvény szekciójának "B" kategóriájában. A nagyjából 50-60 főt foglalkoztató, "dobozos" szoftverek gyártásával foglalkozó hazai magánszemélyek által gründolt vállalat vezérigazgatója, Kulcsár Tibor a BÉT-en tartott sajtótájékoztatón kiemelte, 20 éves álma vált valóra a tőzsdére lépéssel, mint kifejtette: "Be akartam bizonyítani, hogy a semmiből is létre tudok hozni egy tőzsdei céget". A cég céljai között szerepel ezzel a lépéssel a tőkebevonás, melynek segítségével jővőbeni terveiket teljesíthetik. Újságírói kérdésre válaszolva a vezérigazgató azt mondta, a cég helyzete stabil, a tőzsdére lépéssel megszerezhető plusz forrásokat kutatásra és fejlesztésre kívánják költeni (okostelefonokra gyártanának különböző alkalmazásokat), de konkrét számokat és "céldátumot" Kulcsár nem említett. A Kulcs-Soft az idei évben 800 millió forintos bevételre számít. Dr. Mohai György, a BÉT vezérigazgatójának jelenlétében Kulcsár Tibor megszólaltatta a kereskedés kezdetét jelző csengőt. Nézze meg, hogyan állnak részvényei! BÉT: a tegnapi nap ellentetjét produkálta az index BÉT: a hazai részvény maradjon itthon! Privátbankár
Befektetés BÉT: a tegnapi nap ellentetjét produkálta az index 
Privátbankár.hu | 2009. október 29. 16:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 620,55 pontos, 3,06 százalékos emelkedéssel, 20.898,66 ponton zárt csütörtökön. A Mol 1,94 százalékkal 16.005 forintra erősödött, az OTP részvények ára 7,29 százalékkal 5.430 forintra nőtt. A részvénypiac forgalma 37,9 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A BUX fél százalékos csökkenéssel nyitott reggel, és délelőtt még tovább esett. Az OTP árfolyama délelőtt még jóval ötezer forint alatt, 4.900 forint közelében járt. Negatív alaphangulattal indult reggel a kereskedés, a vártnál jobb amerikai GDP-adat azonban pozitív fordulatot hozott délután - mondta el Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője. Az eurózónából délelőtt érkező kedvező adatok - eurózóna gazdasági hangulat indexe, német munkanélküliségi ráta - már javítottak kissé a hangulaton, azonban az igazi fordulat az amerikai GDP-adat közlése után következett be. Ennek hatására a piacok kétnapi esés után emelkedésnek indultak - fejtette ki az elemző. Az amerikai gazdaság a harmadik negyedévben a vártnál jobban, 3,5 százalékkal bővült a második negyedévi 0,7 százalékos GDP-csökkenés után. A részvénypiac magas forgalmához a vételi kedv erősödése mellett Illés László szerint hozzájárult a short (eladási) pozíciók zárása is, ami szintén a vételeket generált. Az elemző úgy vélte, amennyiben az amerikai piacon megmarad az optimizmus, úgy pénteken folytatódhat az emelkedés az európai tőzsdéken is. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Semmi tartalékunk, pedig tudjuk, hogy kéne 
Privátbankár.hu | 2009. október 29. 16:27
A többség egyetért azzal, hogy a takarékoskodás alapvetően szükséges, ennek ellenére hatból öten úgy gondolják, hogy az ő családjuk nem él takarékosan
Befektetés 5000 alá zuhant az OTP 
Privátbankár.hu | 2009. október 29. 09:30
Ismét ötezer forint alá került az OTP Bank részvényárfolyama a Budapesti Értéktőzsdén. A hétfőn még 5.640 forinton záró bankpapír ára a csütörtöki nyitás során 4.970 forintra esett, majd a kereskedés első negyedórájában a 4.901 forintos árfolyamig is süllyedt, azóta a 4.950 forintos szint körül ingadozik. A papír szerdán 5,17 százalékos eséssel 5.061 forinton fejezte be a kereskedést. Az OTP részvények árfolyama 2009. szeptember 15-én lépte át az 5.000 forintos lélektani határt. Azóta a napon belüli maximum október 21-én 5.825 forint volt, a legmagasabb záróár pedig 5.780 forint október 20-án. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés A Mol hűti az olajlázat 
Privátbankár.hu | 2009. október 21. 07:14
A Mol igyekszik hűteni a Gulf Keystone (GKPI) nevű kutatási partnere által közölt - 1,5-3 milliárd hordós észak-iraki olajtalálatról - szóló hír keltette optimizmust
Befektetés Magyarország, irány az adósságpiac! 
Privátbankár.hu | 2009. október 19. 11:27
Visszatért az adósságpiacra Kelet-Európa és a tágabb értelemben vett felzárkózó térség is, kihasználva, hogy erősödött a befektetési igény
Befektetés BÉT: a hazai részvény maradjon itthon! 
Privátbankár.hu | 2009. október 16. 16:41
Teljesen lecserélik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) kereskedelmi rendszerét - de nem csak egyszerű korszerűsítésről van szó. A tőzsde jövője múlik ezen
Befektetés Osztalék vagy nem? Áll a bál a Magyar Telekomnál 
Privátbankár.hu | 2009. október 16. 09:26
A Magyar Telekom nem tekinti jogerősnek a 2008. évi rendes közgyűlésének több döntését hatályon kívül helyező elsőfokú, május 13-án hozott bírósági határozatot
Befektetés A pihenő után újra felfelé veheti az irányt a BUX 
Privátbankár.hu | 2009. október 16. 08:53
Ismét erősödhetnek a részvényárfolyamok a hét utolsó kereskedési napján a Budapesti Értéktőzsdén a csütörtöki enyhe korrekció után - vélte Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. részvénypiaci elemzője. A Mol és a Magyar Telekom volt az előző kereskedési nap vesztese, így ezeknél a papíroknál erőteljesebb emelkedést vár az elemző, de megjegyezte: várhatóan az OTP is folytatja az erősödést. Az árfolyamok emelkedését a továbbra is optimista nemzetközi hangulat hajtja, az amerikai tőzsdék is nyereséggel zártak. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés Még ki fog tartani a forint lendülete 
Privátbankár.hu | 2009. október 15. 16:55
Szűk sávban, 267 forintos euró árfolyam közelében ingadozott a forint: az eurót csütörtök délután négy órakor 267,04 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a szerda délutáni 266,83 forint után. A dollárt 179,11 forinton jegyezték 1,4895 euró/dollár árfolyam mellett 178,91 forint és 1,4897 euró/dollár után. A svájci frank jegyzése 176,23 forint 175,84 forint után, 100 japán jent 198,08 forinton jegyeztek 199,77 forint után. Nap közben 266,50 és 268,00 forintos euró árfolyam között ingadozott a forint, követve az euró/dollár árfolyam alakulását. Az európai tőzsdék csütörtökön korrigálták kissé korábbi tekintélyes nyereségeiket néhány vártál kedvezőtlenebb vállalati eredmény beszámoló láttán. Mivel a DJIA szerdán átlépte a 10 ezer pontos lélektani küszöböt, többen időszerűnek tartották a korrekciót. Az amerikai tőzsdék is ennek megfelelően csökkenéssel nyitottak. A dollár azonban változatlanul nyomás alatt van a főbb devizákkal szemben, egyrészt a tartósan alacsony kamatkilátásai miatt, másrészt a gazdasági fellendülés megindulása reményében a kockázatosabb eszközökbe irányított dollár befektetések hatására. A nyersanyag árak és a feltörekvő devizák árfolyamai ezzel párhuzamosan emelkedő tendenciát követnek. A kereskedők 267 forintos euró árfolyam környékén várják a forint árfolyamát az elkövetkező napokban, a nemzetközi devizapiaci kockázatvállalási hajlandóság mértékét jól tükröző euró/dollár árfolyam változásának függvényében. A forint árfolyam mozgási sávja szűk, 1-2 forint széles lehet, a 265 forintos euró árfolyam elérését nem tartják valószínűnek a piacon. Az euró - mint csütörtökön - az elkövetkező napokban is kísérletet tehet az 1,50 dolláros technikai küszöb áttörésére, ennek tartós meghaladására azonban az erős ellenállás miatt nem látnak komoly esélyt.  A kereskedők 50 bázispontos kamatcsökkentést várnak az MNB következő kamatdöntő ülésétől. Úgy látják, hogy az MNB nem kíván meglepetéseket okozni, hanem a kamatcsökkentések kiszámítható sorozatával kívánja stabilizálni a piacot. A térségbeli devizák erősödő tendenciája alól (egyelőre) kivételt képez a belpolitikai bonyodalmakkal terhelt román lej. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés Csúcs után betli: a Mol járt a legrosszabbul 
Privátbankár.hu | 2009. október 15. 16:53
A BUX 96,83 ponttal, 0,45 %-kal 21.268,92 pontra csökkent, a Mol árfolyama 2,19 %-kal 15.850 forintra gyengült, az OTP-é 0,16 %-kal 5.689 forintra erősödött. A részvénypiac forgalma 33,9 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletkötője elképzelhetőnek tartotta, hogy az alig változó részvényárfolyamok csak az emelkedő trend átmeneti megtorpanását jelentik, és néhány napos hezitálás után folytatódhat az erősödés. Azt sem tartotta azonban kizártnak, hogy tartósabb gyengülési hullám indul el. A következő napokban kiderül, hogy merre veszik az irányt a börzék - tette hozzá. Megemlítette, hogy a csütörtökön jelentő amerikai és európai cégek negyedéves eredményei nem lettek túl jók. Példaként a finn Nokiát említette, amelynek árfolyama 11 százalékkal zuhant, miután megjelentek a harmadik negyedéves, 559 millió euró veszteségről szóló adatok. A kedvezőtlen vállalati eredmények rontották a befektetői hangulatot, de a régióban a BUX így is jól teljesített: fél százalékkal csökkent, szemben a cseh és lengyel tőzsdeindexek 1 százalékot meghaladó gyengülésével. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! Éves csúcson a BUX - 6000 felé száguld az OTP MTI
Befektetés Éves csúcson a BUX - 6000 felé száguld az OTP 
Privátbankár.hu | 2009. október 14. 17:52
A BUX 561,88 pontos, 2,7 százalékos emelkedéssel, 21.365,75 ponton zárt szerdán, ezzel több mint egyéves csúcsot ért el az index
Befektetés Már nem annyira rizikós hitelt adni nekünk 
Privátbankár.hu | 2009. október 14. 15:24
Idei mélypontjára süllyedt a magyar szuverén adósságtörlesztési kockázat határidős biztosítási tranzakcióinak árazása a londoni kereskedésben
Befektetés Aranyat ér most az arany 
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 07:03
Rekord szintre emelkedett az arany ára csütörtökön New Yorkban, miután gyengülni kezdett a dollár az euróval szemben
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG