1p
A gondoskodó állam gyakorlatilag a végnapjait éli Magyarországon, a lakosságnak a jövőben nagyobb hangsúlyt kell helyeznie az öngondoskodásra
Az államnak a jövőben jelentősen ösztönöznie kell a megtakarításokat, és ezt nem csak az adókedvezmények, hanem speciális programok révén kell megvalósítania - mondta Király Júlia, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke szerdán Budapesten, a Figyelő és a Heti Válasz hetilapoknak a nyugdíjrendszer jövőjéről tartott konferenciáján. Varga Mihály szerint az elsők között a magánnyugdíjpénztárak magánbiztosítókká alakítását vonja majd vissza az új kormány

Király Júlia elmondta: Magyarország évek óta olyan jóléti rendszert működtetett, amelyben az ország fejlettségi szintjéhez képest magasak voltak az állami kiadások. Az állami költekezés szintje - a mostani elképzelések szerint - 2012-re jelentően lecsökken, részben a válság következményeként.

A gondoskodó állam gyakorlatilag a végnapjait éli  Magyarországon, a lakosságnak a jövőben nagyobb hangsúlyt kell helyeznie az öngondoskodás, az ezzel kapcsolatos megtakarítások különböző formáira - emelte ki a jegybanki alelnök. Király Júlia szerint a nyugdíjrendszer fenntarthatósága érdekében növelni kell az országban a foglalkoztatás szintjét.

A lakosság vagyoni helyzetét tekintve jelentős problémának nevezte az eladósodottságot, azt, hogy a magyar lakosság esetében a jövedelemhez viszonyítva a törlesztések átlagos aránya 14 százalék, míg az eurózónában ez az arány 11 százalék. "A 10 millió plazmatévé országa lettünk" - jegyezte meg Király Júlia. 

Varga Mihály volt pénzügyminiszter, a Fidesz gazdasági kabinetjének véleményét tolmácsolva elmondta: nem szerencsés a kormánynak az az elképzelése, hogy a magánpénztárakat magánbiztosítókká alakítsák át a jövőben, a választások utáni új kormány várhatóan első lépései közé tartozik majd, hogy ezt korrigálja.

Varga Mihály szerint a nyugdíjrendszer fenntarthatósága szempontjából kulcskérdésnek tekinthető a foglalkoztatás bővítése, illetve az ország demográfiai helyzete, jövője. Egész Európa számára gond a népesség bővülésének, korösszetételének alakulása, a demográfiai kutatók azzal számolnak, hogy 2060-ra a nyugat-európai országok lélekszáma gyarapodik, elsősorban a bevándorlások révén, az újonnan csatlakozott kelet-európai országokban viszont a népesség csökkeni fog. A volt pénzügyminiszter szerint már a "Ratkó-gyerekek" nyugdíjba vonulása is komoly kihívást jelent majd a hazai nyugdíjrendszernek.

Varga Mihály a megoldandó feladatok közé sorolta a foglalkoztatás bővítését, a munkára ösztönzés elemeinek széleskörű alkalmazását, ezzel kapcsolatban az adóterhelés érezhető mérséklését, az adózás kiszámíthatóságának növelését, a családtámogatási rendszer jelentős bővítését.

Holtzer Péter, a Nyugdíj- és Időskori Kerekasztal elnöke szerint a kormány életbe léptetett módosításai arra jók voltak, hogy "időt nyertünk, de a választások után az új kormánynak át kell gondolnia a hosszú távú teendőket". Holtzer Péter szerint a "Ratkó-unokák" nyugdíjba menetele, 2040 körül jelent majd igazi próbatételt a hazai nyugdíjrendszer számára.

Adómentes befektetés: csak óvatosan az átjárással! 
Önkéntes pénztárak: milyen adóváltozások jönnek? 
Marad a korengedményes nyugdíj
Nyugdíj és jövedelem a tudatlanság csapdájában  
Bod Péter Ákos: nem hiszünk a pénzben!
Tízezrek lépnek vissza az állami tb-be?
Öngondoskodással a munkanélküliség ellen

MTI

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG