Befektetés

A pénz- és tőkepiacokról, pénzügyi befektetésekről szóló cikkeink, különös tekintettel a magyar és külföldi részvényekre, devizákra, a forintárfolyamra, árupiaci termékekre és kriptodevizákra. Ide kerülnek rendszeres, általában naponta kétszer megjelenő piaci összefoglalóink éppúgy, mint a mélyebb elemzések. Az ingatlanok, az állampapírok vagy a befektetési alapok témái azonban általában külön, saját rovatukban találhatók meg. 



A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG
Befektetés BUX: a hétvégére gyúrt az OTP? 
Privátbankár.hu | 2009. február 27. 16:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 198,77 pontos, 1,91 százalékos csökkenéssel, 10.190,15 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 6,02 százalékkal 8.900 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,90 százalékkal 1.605 forintra erősödött. A részvénypiac forgalma 15,0 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy  a BUX jobban teljesített a fejlett gazdaságok tőzsdeindexeinél, de a régióban hátul kullogott. A nagyon kedvezőtlen amerikai hírekre ugyan csökkentek az árfolyamok, de pánik nem tört ki és a kelet-európai bankoknak bejelentett mentőcsomag erősítette a részvényárfolyamokat.     A negatív hírek között említette, hogy az Egyesült Államok gazdasága jelentősen 6,2 százalékkal zsugorodott a negyedik negyedévben, illetve azt, hogy az amerikai kormányzat beszáll a Citigroup vezető amerikai pénzintézetbe. A hatalmas veszteséget felhalmozott Citi már 45 milliárd dollárnyi amerikai kormányzati támogatásban részesült, pénz és garancia formájában. A piacokat és különösen a forintot erősítő hír volt az, hogy több mint 24 milliárd eurós, közös finanszírozási programot állítottak össze a kelet-európai bankrendszerek és vállalatok megsegítésére a világ vezető nemzetközi befektetési és hitelintézetei, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) az Európai Beruházási Bank (EIB) és a Világbank. A Mol az üzletkötő szerint a várakozásoknak megfelelő eredményeket közölt, nem okozott különösebb meglepetést. A Mol 570 forinttal, 6,02 százalékkal 8.900 forintra csökkent, 2,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 30 forinttal, 1,90 százalékkal 1.605 forintra erősödött, forgalmuk 10,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 1,26 százalékkal 547 forintra esett, forgalma 520,8 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 5 forinttal, 0,02 százalékkal 24.505 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 175,1 millió forintos forgalom mellett 235 forinttal, 2,32 százalékkal 9.900 forintra gyengült. A BUMIX 1.301,09 ponton zárt pénteken, ez 10,32 pontos, 0,79 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Nagyot bukott a Mol, de nem óriásit 
Privátbankár.hu | 2009. február 27. 07:57
A Mol Nyrt. 141,5 milliárd forint nettó eredményt ért el tavaly, ami 45 százalékkal kisebb az egy évvel korábbinál - közölte a társaság. A nagy mínusz ellenére ez még mindig jobb, mint várták
Befektetés Tőzsdei cégek: ideje lenne rendet tenni! 
Privátbankár.hu | 2009. február 26. 11:16
Az elmúlt időszakban több, a transzparencia csökkentésére alkalmas tényező is megjelent a magyar tőkepiacon
Befektetés 298 körül ébredt a forint 
Privátbankár.hu | 2009. február 24. 07:50
A forint/euró-árfolyam kedden kora reggel a hétfő esti szint környékén alakult. A szakértők többsége szerint a hétfői két százalékot meghaladó forintemelkedés után kedden nem változik jelentősen a forint árfolyama. Röviddel 7 óra előtt az euró 297,48 forintot ért a hétfő késő esti 297,60 forint után (-0,04 százalék). Reggel 8 órakor az árfolyam 298 fölött alakult. A dollár 233,52 forintról 232,71 forintra gyengült (-0,35 százalék). Az euró/cseh korona árfolyam 0,36 százalékkal 28,300-ra esett. Egy euróért 0,71 százalékkal többet, 4,6720 zlotyt kérnek. A forint és a többi közép-európai deviza hétfői erősödését a térségbeli jegybankok illetékeseinek összehangolt szóbeli intervenciója okozta. Devizakereskedők szerint jelentősebb banki euró eladásokra is sor került. A forint erősödését az is támogatta, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) a hétfői kamatdöntésével változatlanul, 9,50 százalékon hagyta alapkamatát. Megfigyelők arra számítanak, hogy a térségbeli központi bankok kamatemeléssel reagálnak devizáik árfolyamának a gyengülésére, miközben az Európai Központi Banktól (EKB) is várható szóbeli, vagy ennél konkrétabb támogatás. MNB: alapkamat maradt, a GDP adat ijesztő lesz Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés Visszaküzdötte magát a BUX tízezer pont fölé 
Privátbankár.hu | 2009. február 20. 16:51
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 269,82 pontos, 2,53 százalékos csökkenéssel, 10.380,50 ponton zárt. Napközben a BUX esése a 7,7 százalékot is elérte, az index egészen 9.832 pontig esett, a kereskedés végére azonban némileg javult a hangulat. Tízezer pont alatt utoljára öt évvel ezelőtt, 2004 februárjában zárt az index. Az OTP részvények kereskedését néhány percig szüneteltetni kellett a tíz százalékot meghaladó áresés miatt - a héten már harmadszor - de a nap végére a bankpapír visszanyerte a veszteségét. A részvénypiac forgalma 18,2 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta, hogy a BUX együtt mozgott ugyan az európai tőzsdeindexekkel, de a magyar piac túlteljesítő volt mind a napon belüli esésben, mind pedig a nap végi korrekcióban. A kereskedő kifejtette, hogy délután pozitív fordulat volt érzékelhető az európai tőzsdéken, miután az amerikai tőzsde a vártnál kisebb mínuszban nyitott. Véleménye szerint a BÉT-en a hangulat javulásához hozzájárult a miniszterelnök bejelentése is, miszerint törvénymódosítást kezdeményez a short selling ügyletek szigorítása érdekében. A régióban a devizák helyzete is javult, talán ezzel is összefügg, hogy a nap végére a térség részvénypiacain is enyhült a pánikhangulat - tette hozzá a kereskedő. A Mol árfolyama 165 forinttal, 1,82 százalékkal 8.905 forintra csökkent, 1,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 10 forintos, 0,55 százalékos gyengüléssel, 1.800 forinton zárt, forgalma 12,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,55 százalékkal 539 forintra mérséklődött, forgalma 1,2 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 1550 forinttal, 5,96 százalékkal 24.450 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 108,5 millió forintos forgalom mellett 255 forinttal, 2,32 százalékkal 10.745 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.334,69 ponton zárt pénteken, ez 33,30 pontos, 2,43 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! Fekete péntek: tízezer pont alatt a BUX!MTI
Befektetés Fekete péntek: tízezer pont alatt a BUX! 
Privátbankár.hu | 2009. február 20. 13:29
Tízezer pont alá esett a BUX pénteken kora délután, öt éve nem volt ilyen alacsony szinten a tőzsdeindex. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe 13 óra után nem sokkal 9.938 pontig esett, ami 6,7 százalékkal alacsonyabb a csütörtöki záróértékénél. Utoljára 2004. január 24-én zárt 10 ezer pont alatt az index. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés Vérengzés volt ma a tőzsdén 
Privátbankár.hu | 2009. február 18. 16:42
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 814,51 pontos, 7,29 százalékos csökkenéssel, 10.353,40 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 30,8 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. A nap folyamán két papír, az OTP és a Magyar Telekom kereskedését is szüneteltették néhány percig, miután több mint 10 százalékot gyengültek. A régióban mindenhol a bankpapírok gyengülése húzta magával napközben az indexeket, de a BUX gyengülése volt a legnagyobb. Zárásra a régió tőzsdéi kissé erősödtek, de az emelkedésből a BUX nem vette ki a részét, a lengyel tőzsde a napközbeni mínusz után pluszban zárt, míg a cseh index is jóval kisebb veszteséget könyvelt el, mint a BUX - mondta el Varjú Péter, az Erste befektetési Zrt. üzletkötője. Hozzátette: a kelet-európai bankpapírok rosszul szerepeltek ugyan a régiós tőzsdéken, de meg sem közelítették az OTP zuhanását. A magyar bank részvényeit "utálták" legjobban a befektetők. Elmondta azt is, hogy a rekordméretű forgalom mögött egyetlen cég óriás eladása állt, vélhetően egy alapkezelő szabadult meg egyszerre 2 millió darab OTP részvényétől, de ez a befektető adta a Magyar Telekomot és a Richtert is. Az üzletkötő szerint a kilátások bizonytalanok, ha az amerikai piac nagyot esik, semmi jó nem várható továbbra sem. A Mol 425 forinttal, 4,69 százalékkal 8.630 forintra csökkent, 3,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 236 forinttal, 11,53 százalékkal 1.810 forintra esett, forgalmuk 20,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 55 forinttal, 9,48 százalékkal 525 forintra gyengült, forgalma 3,6 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 1.575 forinttal, 5,83 százalékkal 25.425 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 2,6 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 244,2 millió forintos forgalom mellett 1.000 forinttal, 8,66 százalékkal 10.550 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.336,07 ponton zárt szerdán, ez 68,27 pontos, 4,86 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés A tegnapi zakó után újabb ruhát kaphat az OTP 
Privátbankár.hu | 2009. február 18. 09:02
Folytatódhat az esés szerdán is a Budapesti Értéktőzsdén, de a mértéke várhatóan kisebb lesz az előző napinál. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője továbbra is csökkenő indexre számít. Hozzátette, hogy az előző napi esések után némi megnyugvásra van kilátás az európai részvénypiacokon annak ellenére, hogy a tengeren túli tőzsdeindexek is estek. A közép-kelet-európai térségben azonban továbbra is nyomás alatt vannak a bankpapírok a régiós devizák gyengülése miatt, így nem jelenthető ki, hogy vége az esésnek. A nap várható eseményei közül az elemző kiemelte, hogy a piacok Barack Obama beszédére várnak, az amerikai elnök a bajba jutott jelzáloghitelesek megsegítésére kidolgozott programot jelenti be.  Friss tőzsdei árfolyamok Tegnap az OTP részvények ára 295 forinttal, 12,60 százalékkal 2.046 forintra csökkent, forgalmuk 17,7 milliárd forintot tett ki. Nagyon olcsón vette magát az OTP MTI
Befektetés Alig érzékelhető pluszban a BUX 
Privátbankár.hu | 2009. február 12. 16:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 23,20 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 11.760,68 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 0,16 százalékkal 9.385 forintra csökkent, az OTP részvények ára 3,67 százalékkal 2.389 forintra esett. A részvénypiac forgalma 11,1 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a Mol és az OTP kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. A reggeli pozitív nyitás után hamar megjelentek az eladók a piacon, akik elsősorban az OTP és a Mol árfolyamát taszították egyre lejjebb a csütörtöki kereskedési nap folyamán - mondta el Kun Szabolcs, a Quaestor Zrt. üzletkötője. A délután napvilágot látott - a vártnál nagyobb mértékű - amerikai munkanélküliségi ráta, napi minimumukra gyengítette a vezető részvények árfolyamait, azonban a kereskedési nap végére az OTP és a Mol kivételével minden blue chip árfolyama jelentősebben erősödni tudott. Az üzletkötő hozzátette: a legnagyobb hazai bank papírjai vélhetően a pénteken megjelenő negyedéves gyorsjelentés miatt veszítettek értékükből, mivel számos befektető még a jelentés előtt meg akart szabadulni OTP részvényeitől. A régióhoz képest a BUX jelentősen felülteljesítő volt, emellett a nyugat-európai piacokhoz képest is jól szerepelt - jelentette ki Szabó Gergő a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője. A szakember kiemelte: az OTP pénteki gyorsjelentése jelentősen meghatározhatja a hét utolsó kereskedési napjának befektetői hangulatát. A bankpapír piacán csütörtökön a 2.400 forintos árfolyamig az eladók voltak többségben, azonban ennél a szintnél már nagy számban jelentek meg vevők is, akik közül többen  nagyobb tételben vásároltak OTP részvényt. A Mol árfolyama 15 forinttal, 0,16 százalékkal 9.385 forintra csökkent, 1,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 91 forinttal, 3,67 százalékkal 2.389 forintra esett, forgalmuk 6,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 16 forinttal, 2,75 százalékkal 598 forintra erősödött, forgalma 1,2 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 480 forinttal, 1,79 százalékkal 27.280 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 240,6 millió forintos forgalom mellett 145 forinttal, 1,19 százalékkal 12.345 forintra emelkedett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.459,80 ponton zárt csütörtökön, ez 0,74 pontos, 0,05 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Jóslat befektetőknek: mi lesz az év végén? 
Privátbankár.hu | 2009. február 11. 14:23
A részvénypiacokon már ma is olcsón lehet vásárolni, de az év végén, a jövő év elején várható a trendforduló, és kezdődhet meg az emelkedés - állítják az ING szakértői
Befektetés Csak az OTP zárt pluszban 
Privátbankár.hu | 2009. február 10. 17:36
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 128,06 pontos, 1,06 százalékos csökkenéssel, 11.927,78 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 13,5 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Kora délutánig eseménytelen volt a kereskedés, a BUX szűk sávban, a negatív tartományban mozgott, délután is csak az OTP árfolyama indult el fölfelé, a többi vezető részvény azonban nem követte - értékelte a napot Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Az OTP árfolyama 2.360 forint körüli szintről 2.520 forintig erősödött, 2.500 forint fölött viszont már beléptek az eladók - mondta el a kereskedő. Hozzátette, hogy a magyar bankpapír emelkedésében szerepet játszhatott a bakszektor hasonlóan jó szereplése az európai tőzsdéken, illetve az OTP pénteki gyorsjelentése előtti spekuláció is. A vezető papírok közül az Egis hétfőn piaczárás után hozta nyilvánosságra az üzleti éve első negyedévének, (2008. október-december) gazdálkodási adatait. Miután januárban már előzetesen közölte a várható árbevételt és nyereséget, az adatok nem okoztak meglepetést a piacon. A gyógyszergyár nem konszolidáltan 5,63 milliárd forint adózott nyereséget ért el, ami több mint duplája az előző évi bázisnak, árbevétele 16 százalékkal 28,5 milliárd forintra nőtt. A Mol árfolyama 145 forinttal, 1,47 százalékkal 9.750 forintra csökkent, 2,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 80 forinttal, 3,35 százalékkal erősödött, 2.470 forinton zárt, forgalma 8,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 1,89 százalékkal 570 forintra esett, forgalma 905,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 1000 forinttal, 3,46 százalékkal 27.900 forintra csökkent, a részvények forgalma 961,1 millió forintot ért el. Szektortársa, az Egis 59,7 millió forintos forgalom mellett 50 forinttal, 0,40 százalékkal 12.470 forintra gyengült. A BUMIX 1.463,16 ponton zárt kedden, ez 7,88 pontos, 0,54 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Hatvan százalékkal több profit az Egisnél 
Privátbankár.hu | 2009. február 9. 17:39
Az Egis Gyógyszergyár 4,91 milliárd forint nettó nyereséget könyvelt el a 2008. október 1-jén kezdődött üzleti évének első negyedévében, 61,6 százalékkal többet az egy évvel korábbinál - közölte a társaság a nemzetközi számviteli szabvány (IFRS) szerinti konszolidált gyorsjelentésben. A konszolidált árbevétel 5,3 százalékkal 28,82 milliárd forintra mérséklődött. Az IFRS alapján számított, nem konszolidált adózott nyereség egy év alatt megduplázódott, 101,5 százalékkal 5,63 milliárd forintra emelkedett. A profit meghaladja az 5,55 milliárd forintos elemzői várakozásokat. Megjegyzik, hogy a társaság a következő negyedévről előrehozott, 2,78 milliárd forint értékű szállításai a számítások szerint 1,84 milliárd forinttal járult hozzá a profithoz. A 28,51 milliárd forint nem konszolidált árbevétel 16,3 százalékkal haladta meg a bázist. Konszolidáltan az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 631 forint, nem konszolidáltan pedig 722 forint. A társaság a gyorsjelentésben az előrehozott szállítások mellett azzal magyarázza a nyereség növekedését, hogy a gyenge forint miatt emelkedett a forintban számolt exportárbevétel. A nem konszolidált 28,51 milliárd forint árbevételből a belföldi értékesítés 7,3 milliárd forint volt, 8,5 százalékkal kevesebb a bázisnál, ugyanakkor az export 28,2 százalékkal 21,2 milliárd forintra nőtt. Dollárban az export 12 százalékkal 106,7 millió dollárra emelkedett, és ebből 13,9 millió dollár értékű kivitel a következő negyedévről előrehozott szállítás volt. A belföldi piac a 2007 visszaesés, majd stagnálás után a múlt év negyedik negyedévében növekedett, de ez elsősorban a vény nélküli és a kórházi felhasználású készítményekre volt érvényes. Az árverseny a támogatott gyógyszerek, és különösen a generikus készítmények esetében tovább erősödött - jegyzi meg a társaság. A francia Servier többségi tulajdonában lévő Egis belföldi forgalmának 26 százalékát, 1,9 milliárd forint értékben az anyavállalattól átvett termékkör eladása adta. A 106,7 millió dollár értékű exportból 38,1 milliót az oroszországi és más FÁK-országokbeli eladások tették ki, ami éves szinten 21 százalékos növekedést jelent. Csak Oroszországban 35 százalékkal 28,9 millió dollárra nőtt egy év alatt a forgalom, míg   az ukrajnai eladások 49 százalékkal 2,7 millió dollárra estek vissza. Az Egis legnagyobb közép-kelet-európai piaca Lengyelország, ahol az üzleti év első három hónapjában 2008 október-decemberben 28,8 millió dollár értékű terméket adtak el, ami 143 százalékkal több a bázisnál. A döntően dollárban exportáló Egis számára a forint gyengülése az előző év hasonló időszakához képest 1,1 milliárd forinttal "értékelte fel" a társaság exportját. Az értékesítés önköltsége 4,4 százalékkal volt kisebb az előző üzleti év hasonló időszakánál, így a bruttó fedezet (az értékesítés árbevétele és a közvetlen költségek különbözete) 17,33 milliárd forintot tett ki, ami 35,1 százalékos éves növekedést jelent. A gyógyszergyár működési költségei éves összehasonlításban az első negyedévben 18 százalékkal nőttek. Az igazgatási költségek 25 százalékkal voltak magasabbak a bázisnál, de a növekedés fele a kockázatos vevőkkel szembeni értékvesztés elszámolásából adódott. Az összes ráfordítást figyelembe véve az üzemi szintű nyereség elérte az 5,56 milliárd forintot, ami 115 százalékkal több az egy évvel korábbinál. Az előrehozott szállításokat figyelmen kívül hagyva az üzemi szintű profit 44 százalékkal 3,7 milliárd forintra nőtt. A pénzügyi tevékenységből 264 millió forint nyereség származott, így az adózás előtti profit 5,82 milliárd forint volt, 98 százalékkal több a bázisnál. Az Egis a múlt év október-decemberben 1,5 milliárd forint értékű beruházást valósított meg. A társaság nem konszolidált mérlegének főösszege az időszak végén, 2008. december 31-én 133,9 milliárd forintot tett ki, 13,9 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A 7,786 milliárd forint jegyzett tőkéjű Egis saját tőkéje az év végén, 15,2 százalékos éves növekedéssel, elérte a 120,1 milliárd forintot. Konszolidáltan a társaság mérlegfőösszege 144,7 milliárd forint volt, a saját tőke pedig 122,6 milliárd forint. A mérleg főösszege 12 százalékkal, a saját tőke pedig 11,2 százalékkal nőtt egy év alatt. A Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában forgó Egis a hétfői tőzsdenapot több mint 92 millió forintos forgalomban  12.520 forinton, az előző záróárnál 420 forinttal drágábban zárta. Az elmúlt 52 hétben a részvény legalacsonyabb árfolyama 8.630 forint, a legmagasabb 19.800 forint volt. Egis: 120 forintos osztalék részvényenként  Tovább vásárolja az ajándék-részvényeket a Richter MTI
Befektetés 30 százalékos kamattal ünnepel a CIB 
Privátbankár.hu | 2009. február 9. 10:45
A recesszióban a lakosság egyre kevesebbet tud félretenni, így kiemelten fontos tényezővé vált, hogy a kiválasztott megtakarítási termék milyen hozamot, milyen biztonsággal kínál (x)
Befektetés Megint negatív rekordot döntött a forint - a hajszálnál is közelebb a 300 
Privátbankár.hu | 2009. február 3. 11:58
A forint lassú erősödése hamar kifulladt: a kedd reggeli-délelőtti 295 környéki EUR/HUF árfolyam 11 óra után egészen 299,97-ig szakadt, ami új történelmi csúcsot jelent. A 300-as szintről az árfolyam ismét visszapattant, délben 299,06 forinton kereskedtek az euróval a bankközi devizapiacon Röviddel az első visszapattant próbálkozás után végül megdőlt a 300-as EUR/HUF árfolyamszint is - részletek >> Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Külkermérleg: mindkét serpenyőben kisebb súlyok Privátbankár
Befektetés BUX: gyemge kezdés után gyengye erősödés 
Privátbankár.hu | 2009. február 2. 16:48
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 219,71 pontos, 1,91 százalékos emelkedéssel, 11.735,82 ponton zárt hétfőn. A Mol árfolyama 2,66 százalékkal 9.650 forintra erősödött, az OTP részvények ára 1,37 százalékkal 2.361 forintra nőtt.  A részvénypiac forgalma 10,3 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények a gyengülő Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Felülteljesítő volt a magyar piac az európai börzékhez képest - mondta Dobár Péter, a CIB Bank elemzője hozzátéve, hogy a felülteljesítés szerinte elsősorban a Richternek és a Molnak volt köszönhető. A Mol árfolyamának erősödése mögött a múlt héten pénteken bejelentett, horvát INA-val kapcsolatos hírek állhattak - ismertette Dobár Péter. Elmondta, szektortársai jellemzően gyengébben szerepeltek a hétfői kereskedési napon. A Mol pénteken arról állapodott meg az INA-val, hogy a magyar társaság három főt delegál a horvát cég hatfős igazgatóságába, köztük az elnököt, akinek a szavazata egyenlőség esetén dönt, az INA kilenc fős felügyelő bizottságába a Mol öt főt delegál. A gáz keretszerződésben abban egyeztek meg, hogy az állami tulajdonú Plinacro gázvezeték-üzemeltető 514 millió kunáért (20,15 milliárd forint) megveszi az INA okoli gáztárolóját, a gázkereskedelmi tevékenység értékesítésére vonatkozó szerződést pedig 2009. július 1-ig kell megkötni. Dobár Péter szerint a Richter piacán egy "természetes korrekció" volt megfigyelhető, mivel a múlt héten jelentősen veszített értékéből. A bankszektort gyengítette, hogy az amerikai úgynevezett "Rossz Bank" megvalósítása még várat magára, valamint felröppentek olyan piaci pletykák is, miszerint az amerikai AIG biztosító társaság is valamiféle garanciára szorul - ismertette az elemző. Az elképzelés szerint a Rossz Bank állami pénzből vásárolná meg a fontosabb bankoktól az elértéktelenedett eszközöket, így megtisztulhat a rendszer és megindulhat a bankközi hitelezés. Az OTP egy ideig együtt gyengült a szektorral, bár az európaiaknál kisebb mértékben, majd a vártnál jobb amerikai feldolgozóipari beszerzőmenedzser-index hatására emelkedni kezdett az OTP árfolyama is - tette hozzá. A Mol 250 forinttal, 2,66 százalékkal 9.650 forintra erősödött, 2,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 32 forinttal, 1,37 százalékkal 2.361 forintra nőtt, forgalmuk 4,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,70 százalékkal 570 forintra csökkent, forgalma 742,8 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 1035 forinttal, 3,90 százalékkal 27.585 forintra emelkedett, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 21,2 millió forintos forgalom mellett 250 forinttal, 2,14 százalékkal 11.950 forintra növelte értékét. A BUMIX 1.446,79 ponton zárt hétfőn, ez 1,39 pontos, 0,10 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés 300 millió kalapács alatt - beleszólhat a válság? 
Privátbankár.hu | 2009. január 31. 11:13
Yves Saint Laurent francia divattervező, szenvedélyes művészetrajongó volt. Gyűjteményét "az évszázad árverésén" Londonban árverezik el, ha a válság nem szól közbe, 500 millió eurós üzlet is létrejöhet
Befektetés BUX: a semmi is elég volt az eséshez 
Privátbankár.hu | 2009. január 30. 17:30
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 228,10 pontos, 1,94 százalékos csökkenéssel, 11.516,11 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények a felfüggesztett Mol kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Az amerikai GDP-adatra vártak a befektetők a délelőtt folyamán a nemzetközi piacokon, majd a várnál valamivel jobb szám csak rövid ideig okozott élénkülést a piacokon, a lendület hamar elfogyott - mondták az MTI által megkérdezett szakértők. Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír elemzője azt mondta, hogy bár a szám valóban jobb lett a várnál, a részletes adatokból már kiderült, hogy korántsem olyan jó a kép. Varjú Péter, az Erste Bank üzletkötője azt mondta, a délelőtt eséssel telt, ám "nem volt nagy tragédia". A Mollal kapcsolatban Kovács Krisztián azt mondta, nem várható, hogy jelentősen befolyásolná az árfolyamát az a pénteken bejelentett hír, miszerint a horvát kormány a szerződés szerint vétójoggal rendelkezik bizonyos esetekben azért, hogy biztosíthassa a nemzeti energiaellátást és beleszólhasson az INA stratégiai eszközeit érintő egyes döntésekbe. Az elemző hozzátette: a megállapodásnak nem nagyon volt olyan eleme, ami meglepetést okozott volna. A hírre való tekintettel a Mol kérte részvényei kereskedésének felfüggesztését csütörtökön. A kereskedést hétfőn állítják vissza.  A Mol ára nem változott. Az OTP részvények ára 92 forinttal, 3,80 százalékkal 2.329 forintra csökkent, forgalmuk 7,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 2,05 százalékkal 574 forintra esett, forgalma 1,0 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 755 forinttal, 2,77 százalékkal 26.550 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,3 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 280,4 millió forintos forgalom mellett 480 forinttal, 3,94 százalékkal 11.700 forintra csökkentette értékét. A BUMIX 1.445,40 ponton zárt pénteken, ez 2,59 pontos, 0,18 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés 2008 legjobb befektetési alapja 
Privátbankár.hu | 2009. január 30. 11:22
A BAMOSZ kimutatása alapján az összes nyilvános hazai befektetési alap közül az AEGON Alfa Származtatott Befektetési Alap nyújtotta a 2008-as év legjobb teljesítményét (x)
Befektetés Muszájból nem ad el az OTP, csak ha jól jár vele 
Privátbankár.hu | 2009. január 30. 08:59
Az OTP Bank érdekeltségi köréből csak akkor akar értékesíteni, ha azzal növelheti a hosszú távú jövedelmezőséget, a részvényesi értéket - az ukrán próbálkozást nem cáfolják
Befektetés Mégsem lesz a Molé az INA 
Privátbankár.hu | 2009. január 29. 16:51
A horvát kormány átveszi az INA olajtársaság gázüzletágát, és egyelőre nem csökkenti tovább a részesedését az INÁ-ban. Az INA igazgatótanácsának elnökét viszont a Mol nevezheti ki ezentúl. Az állami Plinacro gázvezeték-üzemeltető 514 millió kunáért  (20,15 milliárd forint) megveszi az INA okoli gáztárolóját. Ehhez a pénzt a kormány garanciájával hitelből szerzi meg a gázvezeték-üzemeltető, jelentette a horvát közszolgálati rádió csütörtökön, a horvát kormány ülése után. A horvát kormány már egy ideje tárgyalt a Mollal, a horvát INA 47,16 százalékos résztulajdonosával arról, hogy kiszervezik az INA veszteséges gázüzletágát. A gázüzletág a gáz árának állami korlátozása miatt veszteséges, tette hozzá a Reuters hírügynökség. A tervek szerint a horvát kormány új vállalatot alapít a gázellátás és -elosztás intézésére. A Zágrábtól 30 kilométerre, Okoli mellett lévő gáztároló kapacitása 550 millió köbméter, és a tervek szerint egy második tároló is épül ott. A horvát kormány azt is közölte, hogy egyelőre megtartja 44,85 százalékos részesedését az INÁ-ban. Ezzel megerősítette, hogy belátható időre elveti a részvénycsere tervét a Mollal. A horvát kormány csütörtökön jóváhagyta a részvényesi megállapodás módosítását is a Mollal. Eszerint az INA hattagú igazgatótanácsában három tag fogja képviselni a horvát kormányt és három a Molt, és az igazgatótanács elnökét a Mol jelöli ezentúl. Az INA felügyelőbizottságát kilenctagúra bővítik az eddigi hétről. Öt tag a Molt fogja képviselni, három a horvát kormányt, és egy a dolgozókat. A felügyelőbizottság elnökét a horvát kormány nevezi ki. A stratégiai döntésekhez legalább hét szavazat lesz szükséges, jelentette a Hina hírügynökség csütörtökön. A horvát kormány elővételi jogot kap a Mol INA-részére arra az esetre, ha a Mol ellenséges felvásárlás célpontjává válnék. A módosításokról pénteken írják alá a megállapodást a Mollal Zágrábban, jelentette a Hina. Valami készül a Molnál: hétfőig felfüggesztették MTI
Befektetés Valami készül a Molnál: hétfőig felfüggesztették 
Privátbankár.hu | 2009. január 29. 14:15
Felfüggesztették a Mol részvények kereskedését csütörtökön 14.05 órakor a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), a felfüggesztés a csütörtöki kereskedés hátralévő részére, valamint a pénteki és a jövő hétfői kereskedési napra szól. A BÉT határozata szerint a felfüggesztést az olajipari társaság kérte, mert olyan bejelentést kíván közzétenni, amely nagymértékben befolyásolhatja a részvény árfolyamát. A felfüggesztés előtt a Mol árfolyama 9.400 forint volt. A várható bejelentés összefüggésben lehet a Mol és a horvát kormány közötti megállapodással. Ezt támasztja alá, hogy a horvát kormány csütörtöki ülésének egyik előterjesztése szerint módosítanák a Mollal kötött együttműködési szerződést az INA gázüzletágára vonatkozóan. Az információ a horvát kormány honlapján olvasható. A horvát olajvállalatban a horvát állam jelenleg 44,85 százalékot birtokol, a Molnak a múlt év őszén lezárult nyilvános vételi ajánlatnak köszönhetően 47,16 százalékos INA-részesedése van. Tavaly december végén több kérdésben már megállapodásra jutott a Mol és a horvát kormány az INA olajipari társaság közös működtetésével kapcsolatban. Eszerint a Mol döntő szerephez juthat az INA felügyelő bizottságában, jóllehet a döntéseket a testületnek egyhangúlag kell majd meghoznia. Az akkori várakozások szerint rövidesen lezárhatják tárgyalásaikat. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés BUX: tegnap kettesbe fel, ma kettesbe le 
Privátbankár.hu | 2009. január 27. 16:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 268,15 pontos, 2,25 százalékos csökkenéssel, 11.658,36 ponton zárt kedden. A Mol árfolyama 4,49 százalékkal 9.150 forintra esett, az OTP részvények ára 1,52 százalékkal 2.340 forintra csökkent. A részvénypiac forgalma 13,8 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. A reggeli pozitív nyitás után hamar elvesztette optimizmusát a piac - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Megjegyezte, hogy a napközben érkezett viszonylag kedvező európai és amerikai makrogazdasági adatok nem tudták fölfelé húzni a részvénypiacokat. Az amerikai Conference Board gazdaságkutató által közölt januári fogyasztói bizalmi index viszont rosszabb lett a vártnál, így ennek közzététele után felgyorsult az esés. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője szerint a nap elején még volt remény a talpraállásra, de ez "érdeklődés hiányában elmaradt". A kereskedő szerint a piacok hangulata továbbra is pesszimista, nem nagyon van esély az emelkedésre. A négy vezető papír közül a Magyar Telekom továbbra is jól tartotta az árfolyamát, a Richter azonban, amely az utóbbi időben viszonylag ellenállónak bizonyult a negatív piaci trenddel szemben, kedden együtt esett az OTP-vel és a Mollal - fejtette ki. A magyar piacon továbbra is csak a négy vezető papírnak van mérhető forgalma, közülük is az OTP-é a kiemelkedő, így ezek mozgása határozza meg a BUX-ot. A Mol árfolyama 430 forinttal, 4,49 százalékkal 9.150 forintra esett, 1,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 36 forinttal, 1,52 százalékkal 2.340 forintra csökkent, forgalmuk 8 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,86 százalékkal 585 forintra erősödött, forgalma 1,8 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 935 forinttal, 3,23 százalékkal 28.055 forintra csökkent, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari papír, az Egis 160,5 millió forintos forgalom mellett 195 forinttal, 1,57 százalékkal 12.195 forintra gyengült. A BUMIX 1.440,10 ponton zárt kedden, ez 6,49 pontos, 0,45 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Az EBRD szemet vetett az OTP-re? 
Privátbankár.hu | 2009. január 23. 10:11
A magyar pénzintézetek között az OTP-be is beszállna az EBRD, a fejlesztési bank 500 millió eurót szán az Európai Unióhoz 2004-ben csatlakozott országoknak
Befektetés Nem áll jól az OTP szénája 
Privátbankár.hu | 2009. január 13. 08:46
Várhatóan folytatódik, sőt fölerősödhet kedden a részvényárfolyamok gyengülése a részvénypiacon. Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír Zrt. elemzője szerint "csak az esés mértéke a kérdés."  A forint jelentős gyengülése kiélezi a helyzetet a részvénypiacon is, és leginkább az OTP van kitéve az ezzel kapcsolatos hatásnak - mondta az elemző. Hozzátette, az OTP megítélésének nem tesz jót az sem, hogy az orosz rubel és az ukrán hrivnya is történelmi mélypontra gyengült. Emellett a világ tőkepiacain is negatív irányba fordult a hangulat. Az elemző kifejtette: leginkább a tőkepiaci hangulat változásával van összefüggésben az, hogy a feltörekvő eszközöket adják el jelenleg befektetők, és a legsérülékenyebb országokat "pécézik ki." Az orosz gázszállítás újraindításával kapcsolatban úgy vélekedett: "vajmi keveset befolyásolhatja" a részvénypiacot, vagy a forintot.  Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron *** Az OTP Bank Nyrt. 11 darab OTP törzsrészvényt értékesített 2.814 forintos átlagáron január 12-én, a Budapesti Értéktőzsdén, az ETF BUX OTP alap fedezése céljából - közölte az OTP a BÉT honlapján kedden. Ezzel a bank saját tulajdonában lévő OTP törzsrészvényeinek állománya 17.419.256 darabra csökkent. A csoporttagoknál lévő részvények darabszáma a 2008. december 30-i állapot szerint 2.098.560 darab volt. Az Artio Global növeli részesedését az OTP-ben OTP: ennyiért magának is megéri    MTI
Befektetés Nem várnak nagy pluszokat a tőzsdén 
Privátbankár.hu | 2009. január 12. 09:00
Negatív nyitás várható hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén, azonban a csökkenés várhatóan nem lesz nagy mértékű, mivel pénteken jelentős veszteséget könyvelt el a BUX - mondta el Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője hétfőn. Az elemző hozzátette: nemzetközi viszonylatban minden piac rosszul teljesített pénteken, így várhatóan hétfőn sem zár majd pozitív napot a tőzsde.  Hasonlóan negatív napot vár Blahó Levente a Raiffeisen Bank Zrt. elemzője is: a pénteki amerikai befektetői hangulat éreztetheti hatását, a piac mínuszban nyithat, és ez lehet a meghatározó a teljes kereskedési nap folyamán. Hétfőn kezdődik a negyedik negyedéves eredményszezon az Egyesült Államokban, ezért várhatóan óvatosak lesznek a befektetők. A BUX 48,85 pontos csökkenéssel, 12.489,95 ponton nyitott hétfőn. A legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,39 százalékkal gyengült. Csökkenéssel  kezdhetnek a vezető nyugat-európai tőzsdemutatók hétfőn a szakértők várakozása szerint. A megfigyelők becslése szerint hétfőn a londoni FTSE100 index 33 pontos, a frankfurti DAX30 mutató 50 pontos gyengüléssel indíthat. A tőzsdemutatókra kezdetben elsősorban az a pénteken ismertetett adat lesz befolyással, hogy 1945 óta tavaly csökkent a legnagyobb mértékben a foglalkoztatottak száma az Egyesült Államokban, ahol a munkanélküliek aránya 16 éve legmagasabb szintre nőtt decemberben.  A munkanélküliség növekedése komoly befolyással van a keresletre és végeredményben a vállalati eredményekre.  Eközben Európában is egymás után látnak napvilágot a kedvezőtlen gazdasági adatok: novemberben a vártnál nagyobb ütemű volt a német ipari termelés visszaesése, a feldolgozóipar termelésének a hanyatlásáról közöltek adatot Nagy-Britanniában, Franciaországban és Spanyolországban.    Hétfőn reggel jórészt veszteségen álltak az ázsiai tőzsdék. A térség vezető börzéje, a tokiói zárva volt.   Az amerikai DJIA határidős jegyzése nem túlságosan jelentős, 12 pont, a Nasdaq-é 6 pont gyengülést jelzett. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron Index-történelem: Amikor még vérüket is adták a hazáért a brókerek   MTI
Befektetés Reménytelenül esik a BUX 
Privátbankár.hu | 2009. január 9. 16:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 466,16 pontos, 3,58 százalékos csökkenéssel, 12.538,80 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 15,4 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Kilátástalan esés volt pénteken a Budapesti Értéktőzsdén - mondta Varjú Péter, az Erste Bank üzletkötője. Hozzátette, hogy az egész régióban a pesszimizmus volt a jellemző, de az esés mértéke Budapesten volt a legnagyobb. A nemzetközi piacokon csekély mértékű emelkedés kezdődött azt követően, hogy délután fél háromkor a várakozásokhoz képest "nem túl rossz" makrogazdasági adatok kerültek napvilágra az Egyesült Államokban. Varjú Péter hangsúlyozta, hogy bár nem lettek jók a munkanélküliségi adatok, a várakozásokhoz képest mégsem voltak annyira rosszak. Ez Budapesten csak nagyon rövid ideig éreztette hatását, utána ismét pesszimizmus uralkodott el a piacon - tette hozzá.  Az üzletkötő nem lát esélyt jelentős fordulatra addig, amíg a magyar gazdaságról egyre rosszabb adatok jelennek meg. A Mol árfolyama 510 forinttal, 4,74 százalékkal 10.240 forintra csökkent, 2,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 111 forinttal, 3,76 százalékkal 2.839 forintra esett, forgalmuk 8,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,09 százalékkal 543 forintra gyengült, forgalma 1,8 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 1.390 forinttal, 4,43 százalékkal 29.995 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el. Az Egis részvények ára 212,8 millió forintos forgalom mellett 325 forinttal, 3,02 százalékkal 10.420 forintra csökkent. A BUMIX 1.454,64 ponton zárt pénteken, ez 16,37 pontos, 1,11 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Tőzsde: itt a vége, plusz el véle 
Privátbankár.hu | 2009. január 8. 16:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,17 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 13.004,96 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,90 százalékkal 10.750 forintra erősödött, az OTP részvények ára 2,96 százalékkal 2.950 forintra csökkent. Friss tőzsdei árfolyamok MTI
Befektetés Nyertesek és vesztesek: válság a devizapiacon 
Privátbankár.hu | 2009. január 8. 12:00
A QUAESTOR Pénzügyi Tanácsadó Zrt. Navigátor című kiadványát bemutató sorozatunk negyedik részében a devizapiaci folyamatokról adunk körképet (x)
Befektetés Korrigált a tőzsde 
Privátbankár.hu | 2009. január 7. 16:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 436,52 pontos, 3,25 százalékos csökkenéssel, 12.976,79 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 19,8 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Dobár Péter, a CIB Bank elemzője szerint a korábbi napok emelkedésének korrekciója volt látható a szerdai kereskedési napon a BÉT-en hasonlóan a régiós és a nyugat-európai börzékhez. Az elemző felhívta a figyelmet arra a Mollal kapcsolatos hírre, miszerint - a horvát lapok információja alapján - a magyar olajipari vállalat többségbe kerülhet a horvát INA felügyelő bizottságában és igazgatóságában. Ez pozitív hír, ám a Mol szerdai árfolyama ezt nem tükrözte - tette hozzá. Dobár Péter elmondta: az orosz-ukrán gázvita és a gázai katonai konfliktus hatására megugrott az olaj ára. A finomítói árrések a korábbi átlagos 5 dollár után jelenleg 2 dollár körül alakulnak. Ennek érezhető hatása lehet a Mol első negyedéves eredményére - vélekedett az elemző. A Richterrel kapcsolatban az elemző nem tudott befolyásoló vállalati hírről beszámolni. Megjegyezte, hogy a gyógyszeripari részvény árfolyama általában eddig is felülteljesítő volt a többi vezető részvényhez képest. A Mol 840 forinttal, 7,37 százalékkal 10.550 forintra csökkent, 3,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 130 forinttal, 4,10 százalékkal 3.040 forintra esett, forgalmuk 12,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,43 százalékkal 552 forintra gyengült, forgalma 2,8 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 150 forinttal, 0,49 százalékkal 30.850 forintra erősödött, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 139,9 millió forintos forgalom mellett 395 forinttal, 3,59 százalékkal 10.600 forintra csökkentette értékét. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.469,95 ponton zárt szerdán, ez 21,02 pontos, 1,41 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Index-történelem: vérüket is adták a hazáért a brókerek 
Privátbankár.hu | 2009. január 7. 09:30
Londonból Indiába a részvényeseken keresztül vezetett az út, egy csésze kávé mellé pedig akár vasúttársaságot is lehetett venni
Befektetés Egyszázalékos pluszban zárt a tőzsde 
Privátbankár.hu | 2008. december 30. 16:39
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 121,20 pontos, 1,0 százalékos emelkedéssel, 12.286,42 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 5,1 milliárd forint volt, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest. Nagyon alacsony forgalomban, a külföldi befektetők teljes érdektelensége mellett zajlott a keddi kereskedés, az árfolyamok szűk sávban mozogtak - mondta Králik István, a KBC Securities üzletkötője. A kereskedő az év utolsó napján is hasonlóan csendes kereskedést vár. December 31-én egyébként is csak fél napig, 13 óráig tart nyitva a BÉT. Az üzletkötő elmondta, hogy az európai fejlett piacok a magyar tőzsdénél kedvezőbb képet mutattak kedden: az árfolyamok nagyobb mértékben emelkedtek, és az év utolsó napjain is általában élénkebb volt a forgalmuk. New Yorkban kedden délután emelkedéssel indult a részvénykereskedés, miután a Bush-kormány előző nap úgy határozott, hogy 1 milliárd dollárral megnövelik a General Motorsnak szánt hitelt, és 5 milliárd dollárért vásárolnak részesedést a GM pénzügyi üzletágában, a GMAC-ban. A New York-i tőzsde nyitása idején a londoni FTSE-100 tőzsdeindex 1,38 százalékos, a párizsi CAC-40 0,96 százalékos erősödésnél tartott. A frankfurti tőzsdén ezen a napon volt az év utolsó kereskedési napja, a tőzsde vezető indexe, a DAX a rövidített kereskedésben 2,24 százalékkal emelkedett záráskor, ezzel a mutató 40,37 százalékot veszített értékéből az év eleje óta. A magyar részvénypiacon a Mol 175 forinttal, 1,78 százalékkal 10.000 forintra erősödött, 1,8 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 35 forinttal, 1,22 százalékkal 2.897 forintra nőtt, forgalmuk 1,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 1,11 százalékkal 535 forintra csökkent, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 500 forinttal, 1,80 százalékkal 28.300 forintra emelkedett, a részvények forgalma 514,3 millió forintot ért el. Az Egis 119,1 millió forintos forgalom mellett 25 forinttal, 0,25 százalékkal 10.000 forintra erősödött. A BUMIX 1.448,94 ponton zárt kedden, ez 9,25 pontos, 0,63 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Befektetés 2008 a tőzsdén: a lakosság is megpróbált a zavarosban halászni 
Privátbankár.hu | 2008. december 30. 11:26
A Budapesti Értéktőzsde árbevétele 2008. november 30-ig 3,03 milliárd forint volt, az éves várható árbevétel a 2007-es év árbevételétől közel 20%-kal marad el. A válság a budapesti parkettre is odacsapott, a lakossági befektetők viszont épp ebből merítettek bátorságot a tőzsdézéshez
Befektetés Bajnai biztat minket, legyünk büszkék 
Privátbankár.hu | 2008. december 27. 10:12
Nagy siker, hogy Magyarország fel tudta használni az Európai Unió fejlesztési forrásait a 2004-2006. évekre szóló első Nemzeti Fejlesztési Tervben - mondta Bajnai Gordon nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter
Befektetés Karácsonyi kereskedés: a Richter tolta pluszba a BUX-ot 
Privátbankár.hu | 2008. december 22. 17:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 120,51 pontos, 0,95 százalékos emelkedéssel, 12.785,02 ponton zárt hétfőn. A bluechipek alacsony forgalom mellett a Richter kivételével gyengültek; a Mol árfolyama 0,37 százalékkal 10.900 forintra csökkent, az OTP részvények ára 0,43 százalékkal 2.985 forintra esett, míg a gyógyszerpapírok 5,48 százalékkal értek többet, mint tegnap. Alacsony forgalom mellett apró lépéses oldalazás jellemezte a hétfői kereskedést, igazi karácsonyi hangulat uralkodott a piacon - mondta el Szabó Gergő, a Raiffeisen Bank Zrt. üzletkötője. A hét nyitó napján semmilyen említésre méltó esemény nem történt a börzén, ez várhatóan a keddi kereskedési napon is így lesz - tette hozzá az üzletkötő. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! A forintot sem lepte meg a jegybank Nem vitték túlzásba: elég volt egy feles karácsonyra MTI
Befektetés BÉT: a tőzsdecápák már a karácsonyt várják 
Privátbankár.hu | 2008. december 22. 09:00
A Budapesti értéktőzsdén az ünnep közeledtével iránytalan kereskedésre számítanak a kereskedők a hét első napján. Balásy Zsolt, a Concorede Értékpapír Zrt. elemzője szerint "nem lesz semmi", a kereskedés irányát nem látni, hiszen nem találni magyarázatot a péntek délutáni sok vevőre sem.      A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,46 pontos csökkenéssel, 12,647.87 ponton nyitott hétfőn. Az index a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,13 százalékkal gyengült. A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 85,23 pontos, 0,68 százalékos emelkedéssel, 12.664,51 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma a legutóbbi kereskedési napon 19,2 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével erősödtek. Európa tőzsdéi: halvány esély a meglepetésre BÉT: titokzatos eladók és enyhe emelkedés Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Mínuszban zárt a BUX 
Privátbankár.hu | 2008. december 18. 16:40
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 36,29 pontos, 0,29 százalékos csökkenéssel, 12.579,28 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 19,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest. A Mol-részvényekre szerdán lezajlott aukcióval kapcsolatban továbbra sem látni tisztán, a vevő kiléte még nem ismert - mondták el az MTI által megkérdezett piaci szakértők. A piaci hírek szerdán arról szóltak, hogy egy meg nem nevezett közel-keleti befektető részére szervez könyvépítést az ING 7 millió darab Mol-részvény vételére. A csütörtök reggeli információk szerint az aukción 12.600 forintos árfolyam alakult ki. Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője úgy fogalmazott: annyit tudni "majdnem biztosan", hogy az említett 7 millió darabot megvette a befektető. Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője elmondta: úgy tudni, hogy csak részben teljesültek az eladók felajánlásai, holott a befektetők bármennyi részvényt odaadtak volna. Az OTP 4,75 százalékos esésével kapcsolatban Kovács Krisztián úgy vélekedett: az OTP és más régiós bankok gyenge teljesítménye valószínűleg nem független az ukrajnai eseményektől. Az elemző elmondta, hogy az ukrán fizetőeszköz jelentős gyengülést szenvedett el, ami miatt az ottani devizaadósok nehéz helyzetbe kerülhetnek. A Molt és az OTP-t leszámítva a többi vezető részvény piacán nem volt nagy ármozgás. Az olajrészvény drágulása ugyanakkor reggel meghaladta a tíz százalékot, ami miatt - az előző naphoz hasonlóan - szüneteltetni kellett néhány percre a kereskedését. A Mol végül 195 forintos, 1,88 százalékos erősödéssel, 10.545 forinton zárt, 10,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 140 forinttal, 4,75 százalékkal 2.805 forintra csökkent, forgalmuk 6,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom 5 forinttal, 0,89 százalékkal 554 forintra gyengült, forgalma 616,0 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 220 forinttal, 0,76 százalékkal 29.100 forintra nőtt, a részvények forgalma 980,1 millió forintot ért el. Az Egis árfolyama 79,3 millió forintos forgalom mellett 350 forinttal, 3,50 százalékkal 10.350 forintra emelkedett. A BUMIX 1.489,81 ponton zárt csütörtökön, ez 26,74 pontos, 1,83 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Félnapos kereskedéssel szilveszterezik a tőzsde 
Privátbankár.hu | 2008. december 18. 10:01
Az év végi ünnepek időszakában a Budapesti Értéktőzsde csak a "rendes" munkanapokon nyit ki, december 31-én pedig rövidített kereskedéssel üzemel.
Befektetés Az IMF pénzéből élünk? 
Privátbankár.hu | 2008. december 17. 18:26
Pillanatnyilag a piacokon hosszú lejáratú magyar állampapír kibocsátására se devizában, se forintban nincs még lehetőség - mondta Simor András
Befektetés Zárás előtt bezuhant a Mol 
Privátbankár.hu | 2008. december 16. 16:44
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 51,41 pontos, 0,44 százalékos csökkenéssel, 11.740,99 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 12,8 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. Juhász Richárd, a Concorde Értékpapír Zrt. üzletkötője szerint sok izgalmat nem okozott a keddi kereskedés. A BÉT kissé szembe ment az amerikai börzékkel, a nap legelején emelkedett ugyan, de délig gyengültek az árfolyamok, a nap végére azonban újra  erősödtek kissé a részvények. Hozzátette, hogy a piac az amerikai, esti kamatdöntésre figyel, a csökkentés ténye és mértéke határozhatja meg a szerdai kereskedés irányát. A forgalom zömét az OTP papírok adás-vétele adta, a banki részvény a nap végére ledolgozta délelőtti veszteségét, de így is csak szerény pluszban zárt. A Mol 335 forinttal, 3,59 százalékkal 9.000 forintra csökkent, 2,5 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 24 forinttal, 0,87 százalékkal 2.785 forintra erősödött, forgalmuk 7,0 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,36 százalékkal 550 forintra esett, forgalma 1,7 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 625 forinttal, 2,38 százalékkal 26.875 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 275,5 millió forintos forgalom mellett 225 forinttal, 2,23 százalékkal 9.850 forintra gyengült. A BUMIX 1.449,11 ponton zárt kedden, ez 24,85 pontos, 1,69 százalékos csökkenés a hétfői záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Befektetés Eséssel kezdte a hetet a BUX 
Privátbankár.hu | 2008. december 15. 16:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 189,05 pontos, 1,58 százalékos csökkenéssel, 11.792,40 ponton zárt.  A részvénypiac forgalma 10,8 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények veszítettek értékükből az előző napi záráshoz képest. Benyes Attila, a QUAESTOR Zrt. üzletkötője elmondta: a nyitás utáni kiváló teljesítménye után délutánra váratlanul, jelentős mértékben esett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, amely végül a napi minimum közelében fejezte be a kereskedést. Hétfő délután számos olyan nemzetközi makrogazdasági adat látott napvilágot, amelyek hatására az eladók kerültek többségbe a piacon - tette hozzá az üzletkötő. Az átlagosnál alacsonyabb forgalom mellett - amely az éves átlag felénél alig volt több - a Mol és a Magyar Telekom papírjai teljesítettek a legjobban, azonban ez a Mol esetében csak az alacsony piaci aktivitásnak volt köszönhető. Varjú Péter az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője hozzátette: a pénteki kereskedéshez nagyon hasonló forgatókönyv szerint zajlott a hétfői nap is, amely során a magyar börze a nemzetközi trendekkel ellentétesen mozgott. A Mol árfolyama 15 forinttal, 0,16 százalékkal 9.335 forintra csökkent, 953,4 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 39 forinttal, 1,39 százalékkal 2.761 forintra esett, forgalmuk 7,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 3 forinttal, 0,54 százalékkal 552 forintra gyengült, forgalma 1,1 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 1.100 forinttal, 4,02 százalékkal 26.250 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 63,3 millió forintos forgalom mellett 25 forinttal, 0,25 százalékkal 10.075 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.473,96 ponton zárt hétfőn, ez 16,89 pontos, 1,13 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés A forint úgy tesz, mintha nem lett volna hétvége 
Privátbankár.hu | 2008. december 15. 10:16
Hétfő délelőtt a péntek délutáni szinten alakult az euró/forint árfolyam a budapesti bankközi devizapiacon: délelőtt fél tízkor 265,65/80 forint volt a euró árfolyama, szinte azonos a péntek délutáni 265,65/266,00-ös értékkel. A két időpont között ugyanakkor sor került két trendfordulóra is: pénteken csaknem 260 forintig jutott el az árfolyam, majd onnan az ellenkező irányba mozdult el. A hétfő hajnalig tartó gyengülő irányzatot - a nemzetközi adásvételben 268,50-es kötés is előfordult - nyitás után ismét erősödő trend követte. A kereskedők a pozitív hangulatú kezdést az amerikai és az ázsiai tőzsdék emelkedő indexeivel, az európai piacok viszonylag jó hangulatával, a kockázatvállalási kedv növekedésével magyarázták, és megjegyezték, hogy a régió egésze is felfelé tart. Jelentősnek mondható mozgás volt a meghatározó az euró/dollár keresztárfolyam alakulásában is: az egy héttel ezelőtti 1,27-es szint után immár 1,34 felett alakul az árfolyam - jelenlegi értéke 1,3445. Az amerikai deviza ennek megfelelően a forinttal szemben is gyengült: 197,65/90 forinton jegyezik a pénteki 198,25/65 forint, illetve a hétfő reggeli 198,80 forint után. A nemzetközi kereskedésben egy svájci frank 168,50 forintot, 100 japán jen 217,60 forintot ér. A bankközi forintpiac állapotában változás nem érzékelhető: az egynapos kamat továbbra is 10,00/30 százalékon alakul, minimális érdeklődés és alacsony forgalom mellett. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Hatalmas bukta: minden idők legnagyobb csalása? MTI
Befektetés Újabb pletykák a csökkentésről: drágul az olaj 
Privátbankár.hu | 2008. december 15. 07:07
Emelkedett a kőolaj ára a hétfő reggeli kereskedésben. A szakértők ezt a befektetőknek azzal a várakozásával indokolták, hogy szerdán termeléscsökkentésről dönt az OPEC.  Röviddel fél 7 előtt a WTI olajfajta ára 82 centes emelkedéssel 47,10 dolláron állt januárra. A Brent hordónkénti ára 42 centtel 49,50 dollárra nőtt februárra. Az OPEC vezetője azt mondta, hogy az olajkartell tagjai egyetértésre jutottak az olajtermelés visszafogásának a szükségességéről. Azt nem tudni, hogy mennyivel mérsékelnék az olajtermelést, mindenesetre Irán napi 1,5-2,0 millió hordó csökkentést tartana szükségesnek.   Bukott kartell - bizonyítékok a Molnál? Már Moszkvában is elismerik a recessziót MTI
Befektetés Az USA jól elintézte: az OTP fekete napja 
Privátbankár.hu | 2008. december 12. 17:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 700,46 pontos, 5,52 százalékos csökkenéssel, 11.981,45 ponton zárt pénteken. Az OTP a nap vesztese
Befektetés Budapestig is elér a szenátus pofonja 
Privátbankár.hu | 2008. december 12. 08:42
Visszaeséssel indulhat a pénteki kereskedés a Budapesti Értéktőzsdén, követve az ázsiai és nyugat-európai tőzsdék negatív hangulatát. Az ázsiai piacokon profitrealizálás látszott hajnalban, miután az amerikai szenátusban egyelőre elbukott az autóipari mentőterv - mondta Kuti Ákos, a Cashline Értékpapír Zrt. elemzője. Az elemző várakozása szerint emiatt markáns mínuszokkal indul a kereskedés az európai tőzsdéken is, így a BÉT-en is visszaesés várható. A folytatásban azonban lassan visszaépülhetnek az árfolyamok, a tengerentúlról napközben még érkezhetnek pozitív hírek, amelyek hatására csökkenhetnek a veszteségek.  A hazai részvényekkel kapcsolatban nem jelentek meg új információk, így továbbra is a nemzetközi hangulat marad a kizárólagos piacbefolyásoló tényező a magyar börzén - fűzte hozzá az elemző. Megbukott a mentőcsomag: jöhet a vérfürdő Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés BUX, OTP, Mol: mínuszban zártak 
Privátbankár.hu | 2008. december 11. 16:56
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 153,49 pontos, 1,20 százalékos csökkenéssel, 12.681,91 ponton zárt csütörtökön. A Mol árfolyama 1,00 százalékkal 9.950 forintra csökkent, az OTP részvények ára 1,39 százalékkal 3.130 forintra esett. A részvénypiac forgalma 8,7 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények enyhén gyengültek az előző napi záráshoz képest. Mohos Imre, a BUDA-CASH Brókerház Zrt. üzletkötője szerint nem volt "értékelhető" kereslet a budapesti tőzsdén csütörtökön. A minimális mozgással járó csökkenés feltételezhetően a szintén enyhe mínuszban nyitó amerikai piacoknak tudható be - fűzte hozzá. A BUDA-CASH üzletkötője elmondta: a nemzetközi pénzpiaci folyamatok és a kőolaj csütörtöki drágulása esélyt adhatott volna a tőkepiacok drágulására, azonban a befektetők távol maradtak a világ tőzsdéitől. A befektetői érdektelenség feltételezhetően az európai politikai- és gazdasági eseménytelenségnek köszönhető, a napokban ugyanis nem történtek jelentős, a válság hatásait befolyásoló bejelentések - emelte ki Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. Hozzátette: a helyzetet jól jellemzi, hogy még az amerikai autógyárak megmentésének pozitív hatása sem szivárgott át Európába. Vaszkó Szabolcs pénteken is az eseménytelen kereskedés folytatódására számít.        A Mol 100 forinttal, 1,00 százalékkal 9.950 forintra csökkent, 2,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 44 forinttal, 1,39 százalékkal 3.130 forintra esett, forgalmuk 3,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,37 százalékkal 575 forintra gyengült, forgalma 2,1 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 295 forinttal, 1,04 százalékkal 28.100 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 899,0 millió forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 57,5 millió forintos forgalom mellett 280 forinttal, 2,67 százalékkal 10.220 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.523,10 ponton zárt csütörtökön, ez 11,49 pontos, 0,75 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Van, amikor csak nyerni lehet a tőzsdén 
Privátbankár.hu | 2008. december 10. 07:06
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az idén is kiosztotta a legsikeresebb tőkepiaci szereplőknek járó "Tőzsdei Legek " díjakat
Befektetés A vártnál is mélyebbre süllyed az ország 
Privátbankár.hu | 2008. december 5. 15:08
Londoni feltörekvő piaci elemzők szerint a vártnál is mélyebb recesszióra utalnak a pénteken közzétett, a konszenzusnál gyengébb magyarországi ipari termelési adatok, amelyek megerősítik a meredek további jegybanki kamatcsökkentések kilátását.
Befektetés Tőzsde: Budapest Varsó és Bécs árnyékában 
Privátbankár.hu | 2008. december 5. 14:02
A varsói állami tőzsde (GPW) elnöke nem zárja ki az együttműködést a bécsi tőzsdével. Ludwik Sobolewski szerint ennek feltétele, hogy Varsó továbbra is vezető szerepre törekedhet a térségben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG