Befektetés

A pénz- és tőkepiacokról, pénzügyi befektetésekről szóló cikkeink, különös tekintettel a magyar és külföldi részvényekre, devizákra, a forintárfolyamra, árupiaci termékekre és kriptodevizákra. Ide kerülnek rendszeres, általában naponta kétszer megjelenő piaci összefoglalóink éppúgy, mint a mélyebb elemzések. Az ingatlanok, az állampapírok vagy a befektetési alapok témái azonban általában külön, saját rovatukban találhatók meg. 



A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG
Befektetés BUX: a +1,92%-nak is örülni kell 
Privátbankár.hu | 2008. december 4. 16:57
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 240,40 pontos, 1,92 százalékos emelkedéssel, 12.784,51 ponton zárt csütörtökön. Mol: 10.300 Ft, +0,59%; OTP: 3.000 Ft, +3,45%. A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Elsősorban az OTP volt a csütörtöki kereskedés főszereplője - mondta Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír elemzője. Mint mondta, a bankpapír "felülteljesítésében" közrejátszhatott az a piaci pletyka is, miszerint az orosz Szberbank felvásárolná az OTP ukrán leányvállalatát. Az ukrán leánybank komoly kockázatot jelent a magyar bank jövő évi eredményeit illetően, ezért a leányvállalat eladásával kapcsolatos pletykát pozitívan fogadta a piac - tette hozzá, megjegyezve, "természetesen fontos az is, hogy milyen áron adnák el". A nemzetközi piacokon iránytalan kereskedés volt csütörtökön. A svéd alapkamat csökkentésének mértéke meglepte a piacokat, azt várták, hogy a nap folyamán a Bank of England és az Európai Központi Bank is jelentősen csökkenti az alapkamatot. Ehhez képest a két központi bank a várakozásoktól elmaradó mértékben mérsékelte a kamatait, így csökkentek az árfolyamok. Kovács Krisztián kiemelte, hogy a magyar állampapír hozamok csütörtökön jelentős mértékben estek, ami előbb-utóbb a részvénypiacon is érezteti kedvező hatását. A Mol 60 forinttal, 0,59 százalékkal 10.300 forintra erősödött, 1,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 100 forinttal, 3,45 százalékkal 3.000 forintra nőtt, forgalmuk 12,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 8 forinttal, 1,39 százalékkal 582 forintra emelkedett, forgalma 710,5 millió forint volt. A Richter papírok árfolyama 805 forinttal, 2,88 százalékkal 28.800 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,2 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 195,5 millió forintos forgalom mellett 150 forinttal, 1,39 százalékkal 10.650 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.536,46 ponton zárt csütörtökön, ez 10,14 pontos, 0,66 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva. Friss tőzsdei árfolyamok Legfrissebb devizaárfolyamok MTI
Befektetés Nagyobb esélyt adnak a részvénypiaci feltámadásnak 
Privátbankár.hu | 2008. december 2. 10:35
Habár a világ a szakadék szélén táncol, a gazdasági válság várhatóan nem fordul át globális depresszióba, sőt, az általános visszaesés ellenére jó néhány olyan iparág van, amely vonzó befektetési lehetőségeket rejt - vélik az ING Investment Management szakemberei
Befektetés Zárásra belehúzott a BUX 
Privátbankár.hu | 2008. november 28. 16:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 517,10 pontos, 4,25 százalékos emelkedéssel, 12.694,74 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 19,2 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. A hét elején tapasztalt relatív erő a hét végéig megmaradt a magyar részvénypiacon, összességében egy hét alatt 16 százalékot emelkedett a BUX - mondta Harcsa Norbert, a Raiffeisen Bank elemzője. Véleménye szerint a vevők ismét kezdenek bízni a magyar papírokban, amit az erősödő forgalom is jelez. Hozzátette, hogy amíg a magyar börze pénteken több mint 4 százalékot erősödött, addig a nemzetközi piacokon kisebb profit realizálás zajlott. Az elemző a jövő héttel kapcsolatban is bizakodó, de megjegyezte: nem szabad elfeledkezni arról, hogy bármikor jöhetnek rossz hírek, amelyek megfordíthatják a hangulatot. A jövő héten ilyen hír lehet az amerikai kiskereskedelmi értékesítés adata, amely már tükrözi a karácsonyi bevásárlási szezon indulását. Ebből kiderülhet, hogy beigazolódnak-e a fogyasztói kereslettel kapcsolatos negatív várakozások. A Mol 550 forinttal, 5,53 százalékkal 10.500 forintra erősödött, 2,4 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 192 forinttal, 6,95 százalékkal 2.955 forintra nőtt, forgalmuk 13,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 19 forinttal, 3,30 százalékkal 595 forintra emelkedett, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 550 forinttal, 2,07 százalékkal 27.100 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 1,5 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 282,0 millió forintos forgalom mellett 245 forinttal, 2,21 százalékkal 11.320 forintra erősödött. A BUMIX 1.573,40 ponton zárt pénteken, ez 26,97 pontos, 1,74 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Jó nap a tőzsdén: 2330 forinton zárt az OTP 
Privátbankár.hu | 2008. november 21. 16:39
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 78,86 pontos, 0,73 százalékos emelkedéssel, 10.908,70 ponton zárt pénteken. A Mol 0,40 százalékkal 8.790 forintra erősödött, az OTP részvények ára 0,43 százalékkal 2.330 forintra nőtt. A részvénypiac forgalma 12,2 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest. Az optimista kezdés után a nap végére "elfáradt" a piac - mondta Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank üzletkötője. Reggel fölfelé indultak az európai tőzsdék, miután az ázsiai piacok pluszban zártak, és az amerikai határidős indexek is emelkedést jeleztek előre. Délután azután fordult meg a hangulat, hogy a New York-i tőzsdeindex a pozitív nyitás után mínuszba csúszott. A kereskedés végére a BÉT-re is megérkeztek az eladók, így a főbb papírok napközbeni nyeresége elolvadt - mondta a kereskedő. Hozzátette, hogy a magyar piac zárásakor a még nyitva tartó nyugat-európai tőzsdeindexek már kiadós esést mutattak. A Mol 35 forinttal, 0,40 százalékkal 8.790 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP 10 forintos, 0,43 százalékos emelkedéssel, 2.330 forinton zárt, forgalma 6,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 10 forinttal, 1,92 százalékkal 531 forintra nőtt, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 250 forinttal, 1,03 százalékkal 24.500 forintra emelkedett, a részvények forgalma 1,8 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 72,7 millió forintos forgalom mellett 195 forinttal, 1,82 százalékkal 10.500 forintra gyengült. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.478,94 ponton zárt pénteken, ez 4,03 pontos, 0,27 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés Bevállalhatatlan egy kamatvágás 
Privátbankár.hu | 2008. november 21. 08:39
A Generali Alapkezelő makrogazdasági elemzője szerint a jegybank nem kockáztathat egy túl korai kamatvágást, várni kell a piac pozitív jelzéseire
Befektetés Berántották a Molt és az OTP-t 
Privátbankár.hu | 2008. november 20. 16:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 694,84 pontos, 6,03 százalékos csökkenéssel, 10.829,84 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 14,2 milliárd forint volt, a vezető részvények mindegyike veszített értékéből az előző napi záráshoz képest. A napközben mérsékeltebb esés a kereskedés végén fölerősödött, amit Vaszkó Szabolcs, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője azzal magyarázott, hogy az amerikai tőzsde a csütörtöki nyitás után is folytatta negatív irányát. Előző nap a New York-i tőzsdeindexek olyan technikai szinteket törtek át lefelé, ahonnan korábban többször is visszapattantak - fejtette ki a kereskedő. Az európai piacokon hasonlóan pesszimista volt a hangulat, és főként a bankszektor részvényei voltak eladási nyomás alatt. A magyar börzén az OTP mellett a Mol is rosszul szerepelt, a zárás előtti percekben fel is kellett függeszteni a kereskedését, mivel több mint tíz százalékot esett az árfolyama - mondta el az üzletkötő. A Mol részvények a zárásban 8.755 forintot értek, 650 forinttal, 6,91 százalékkal kevesebbet, mint előző nap záráskor, forgalmuk 2,8 milliárd forint volt. Az OTP napi minimumán, 2.320 forinton zárt, 240 forinttal, 9,38 százalékkal esett az árfolyama, forgalma 8,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 23 forinttal, 4,23 százalékkal 521 forintra csökkent, forgalma 1,6 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 1060 forinttal, 4,19 százalékkal 24.250 forintra süllyedt, a részvények forgalma 1,0 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis árfolyama 55,9 millió forintos forgalom mellett 250 forinttal, 2,28 százalékkal 10.695 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.474,91 ponton zárt csütörtökön, ez 45,91 pontos, 3,02 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva. Zárás előtt összeomlott a Mol Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Pluszban a BUX: erősödött az OTP 
Privátbankár.hu | 2008. november 14. 16:39
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 21,88 pontos, 0,18 százalékos emelkedéssel, 11.867,13 ponton zárt pénteken. A Mol árfolyama 2,43 százalékkal 9.850 forintra csökkent, az OTP részvények ára 3,25 százalékkal 2.700 forintra erősödött. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron A részvénypiac forgalma 21,4 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények vegyesen változtak az előző napi záráshoz képest. A pénteki kereskedési napot jelentős optimizmussal kezdte a BÉT is, más európai piacokhoz hasonlóan, elsősorban a hét végén esedékes csúcstalálkozó okozta optimizmus miatt - ismertette Illés László, a QUAESTOR elemzője. A világ nyolc legfejlettebb országát és a legnagyobb 12 fejlődő országot tömörítő és 1999. óta tevékenykedő 20-ak csoportjának (G20), amely a mostani hét végén Washingtonban néhány további állam vezető képviselőjével kiegészítve ülésezik, a házigazda szándéka szerint akciótervet kellene kidolgoznia a nemzetközi pénzügyi rendszer bizonyos reformjára. A pozitív hangulatot erősítette az is, hogy a befektetők trendfordulós jeleket véltek felfedezni a főbb indexek esetében. Ez kis kockázat mellett jó hozamokkal kecsegtetett - tette hozzá az elemző. Az amerikai tőzsdenyitásig lassú emelkedés jellemezte a budapesti piacot, majd a vártnál rosszabb amerikai kiskereskedelmi adatok miatt esni kezdtek az árfolyamok. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője elmondta, hogy a csütörtöki amerikai jelentős emelkedés és az OTP gyorsjelentése is fokozta az optimizmust a magyar piacon. Majd a délutáni fordulat után a Mol és a Magyar Telekom "kapta a legnagyobb pofont". Mindkét szakember egyet értett azzal, hogy jelentős mozgások jellemezték a piacot. Sőre Balázs szerint a piac keresi az irányt. Az OTP részvények ára 85 forinttal, 3,25 százalékkal 2.700 forintra erősödött, forgalmuk 12,6 milliárd forintot tett ki. A Mol 245 forinttal, 2,43 százalékkal 9.850 forintra csökkent, 4,5 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 12 forinttal, 2,13 százalékkal 552 forintra esett, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 100 forinttal, 0,40 százalékkal 25.400 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 138,7 millió forintos forgalom mellett 1195 forinttal, 11,95 százalékkal 11.195 forintra emelkedett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.544,53 ponton zárt pénteken, ez 51,72 pontos, 3,46 százalékos emelkedés a csütörtöki záráshoz viszonyítva MTI
Befektetés Soros: új terepet keres a válság 
Privátbankár.hu | 2008. november 14. 08:15
Soros György szerint "most már elkerülhetetlen a mély recesszió, és a depresszió lehetősége sem kizárt"
Befektetés Megint tízezer alatt a Mol 
Privátbankár.hu | 2008. november 12. 17:40
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 433,31 pontos, 3,55 százalékos csökkenéssel, 11.782,97 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 15,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Folytatódott az eső trend a világ tőzsdéin szerdán is. A magyar részvénypiac nemzetközi összehasonlításban ezúttal jobban szerepelt régiós társainál, míg a forint jobban gyengült a térségbeli devizáknál - mondta Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője.  Hozzátette, hogy konkrét kiváltó oka nem volt a csökkenésnek. Az elemző véleménye szerint a piacok most kezdik igazán beépíteni a részvényárakba a recesszió miatt elolvadó vállalati profitokat, ez tartja fenn a csökkenő trendet, amelyben hosszú távon nem várható változás. A Mol árfolyama 360 forinttal, 3,56 százalékkal 9.750 forintra csökkent, 3,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 120 forinttal, 4,53 százalékkal 2.530 forintra esett, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 25 forinttal, 4,20 százalékkal 570 forintra gyengült, forgalma 1,7 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 500 forinttal, 1,89 százalékkal 26.000 forintra csökkent, a részvények forgalma 1,4 milliárd forintot ért el. Az Egis árfolyama 227,6 millió forintos forgalom mellett 780 forinttal, 6,77 százalékkal 10.740 forintra esett. A BUMIX 1.513,41 ponton zárt szerdán, ez 50,08 pontos, 3,20 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Mit hoz Obama a részvénypiacoknak? 
Privátbankár.hu | 2008. november 12. 10:08
Az új elnök hivatalba lépésével jelentős változások elé néz az energiaszektor, jól járhatnak az infrastruktúra-építő cégek és az egészségbiztosítók. A fegyvergyárak sem fognak szenvedni, véget érhet viszont az olajtársaságok aranykora
Befektetés Nyugdíjas forintok: hova kerül a pénzünk? 
Privátbankár.hu | 2008. november 11. 06:05
Nyugdíjpénztárak esetében nem a tagdíjként befizetett teljes összeg kerül a pénztártag számláján jóváírásra
Befektetés BUX: csak mi mozgunk mínuszban 
Privátbankár.hu | 2008. november 10. 17:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 26,48 pontos, 0,20 százalékos emelkedéssel, 13.015,33 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 19,7 milliárd forint volt, a vezető részvények közül a Mol és az OTP gyengült, míg a Richter és a Magyar Telekom erősödött az előző napi záráshoz képest. Varjú Péter, az Erste Bank elemzője elmondta, hogy a magyar tőzsde más börzékhez képest alulteljesített. A világ össze tőzsdéje pozitív tartományban mozgott hétfőn, a BÉT-en azonban elveszett a kezdeti lelkesedés, és csak kissé javult az index a kereskedés végén - fűzte hozzá. A hétfői forgalom napközben viszonylag gyenge volt - jegyezte meg. Az elemző szerint az európai tőzsdékhez viszonyított mérsékelt növekedés azzal magyarázható, hogy a Moody´s pénteki leminősítése után hétfőn reggel a Fitch nemzetközi hitelminősítő is rontotta Magyarország szuverén adóskockázati besorolását. Emiatt a vevők ma óvatosabbak voltak, és az eladók domináltak a piacon. Dobár Péter, a CIB Bank üzletkötője szerint is a Fitch-leminősítés játszhatott szerepet a hétfői gyenge teljesítményben. A nap vesztese az OTP volt, a magyarországi zárás előtt az amerikai tőzsdéken induló erősödés húzta fel a szűk pozitív tartományba a magyar indexet - tette hozzá. A Mol árfolyama 165 forinttal, 1,48 százalékkal 10.995 forintra csökkent, 6,0 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 140 forinttal, 4,61 százalékkal 2.900 forintra esett, forgalmuk 8,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 24 forinttal, 4,00 százalékkal 624 forintra erősödött, forgalma 2,0 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 900 forinttal, 3,38 százalékkal 27.500 forintra nőtt, a részvények forgalma 2,5 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 122,4 millió forintos forgalom mellett 180 forinttal, 1,57 százalékkal 11.680 forintra emelkedett. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.626,12 ponton zárt hétfőn, ez 13,88 pontos, 0,86 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Gyurcsány: a megelőzés sokkal könnyebb 
Privátbankár.hu | 2008. november 7. 14:12
A járványt letörni sokkal nehezebb és költségesebb, mint megelőzni - mondta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök magyar újságíróknak az Európai Unió rendkívüli brüsszeli csúcsértekezlete előtt, amelyet a nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság kezelése témájában, a jövő heti washingtoni értekezletre való felkészülés jegyében hívtak össze. A javaslatok - közölte Gyurcsány - elsősorban a jövővel foglalkoznak, és olyan intézkedéseket kívánnak bevezetni, amelyekkel egy következő válság megelőzhető lesz. Mint mondta, jobban kell érteni azt, hogy mi történik a pénzügyi befektetői színfalak mögött, pontosabban kell szabályozni ezeket a folyamatokat, "ebben az értelemben persze csökkentve a piac szabadságát és növelve az államok és a közösségek lehetőségét és felelősségét". Elfogadhatatlannak nevezte azt, hogy "amikor jól megy, akkor ebből kevesen profitálnak", amikor pedig rosszul, akkor mindenkinek fizetnie kell a számlát. A miniszterelnök szerint a rendkívüli uniós csúcs résztvevői között nincs vita azon alapvető elképzelést illetően, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) kapjon új, megerősített szerepet a nemzetközi pénzügyi folyamatok ellenőrzésében, szabályozásában, az ehhez szükséges nemzetközi intézmények működtetésében és felépítésében. Gyurcsány emlékeztetett arra: ez év elején Magyarország javasolta először, hogy kezdjék meg a munkát egy közös európai pénzügyi felügyelet létrehozása érdekében. "Tavasszal rendkívül szkeptikusak, mondhatni elutasítóak voltak az európai vezetők, mára ez a gondolat teljesen elfogadott, a részletekről folyik a vita" - jelentette ki. Októberben - folytatta a kormányfő - Magyarország ezt a javaslatot megtoldotta még hárommal. Azt indítványozta, hogy az Európai Központi Bank vállaljon szélesebb felelősséget az egész EU-ban - ne csak az eurózóna országaiban -, továbbá hogy ebben a helyzetben legyen rugalmasabb a költségvetési politika, valamint hogy teremtsenek gyorsabb és rugalmasabb felhasználási lehetőségét a kohéziós forrásoknak. "Mostanra mind a három javaslat lényegében beépült a brüsszeli bizottság javaslatai közé" - állapította meg. Gyurcsány szerint a pénzügyi krízis első hullámának végéhez közeledve, illetve az azzal kapcsolatos védekezést követően a figyelem egyre inkább az elhúzódó gazdasági válság hatásainak mérséklése felé fordul. Mint mondta, várakozása szerint ezen a csúcson olyan döntés születik, hogy a következő decemberi tanácsülésre készüljön európai cselekvési elveket és konkrét intézkedéseket tartalmazó stratégia. E stratégia célja az lenne, hogy közösen kezeljék a gazdasági lassulás következményeit, próbálják annak hatását csökkenteni, próbálják minél inkább megőrizni a növekedés lehetőségét és a foglalkoztatást. Három módon kaphat pénzt a cége Eljárás indult az OTP-elemzés kapcsán Válságos idők: mi lesz a lakáshitelekkel?   Csak tetézik a bajt a bankok  Egymásra mutogatnak, ki juttatott ide MTI
Befektetés BÉT: néhányan talán túlélik a mai napot 
Privátbankár.hu | 2008. november 6. 09:26
A 3100 forinton nyitó OTP részvények kereskedését néhány percre felfüggesztették reggel a BÉT-en, miután a bankpapír gyengülése meghaladta a 10 százalékot.
Befektetés Nap végére felizzott a kereskedés 
Privátbankár.hu | 2008. november 4. 18:04
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 547,78 pontos, 3,86 százalékos emelkedéssel, 14.743,34 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 31,6 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama a Richter kivételével növekedett az előző napi záráshoz képest. Baráth Tibor, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője az MTI-nek elmondta, hogy a keddi tőzsdenapon nem igazolódtak be az amerikai elnökválasztáshoz kapcsolt, kivárásra vonatkozó várakozások, a kezdetben lassan izzó piac a nap végére felgyorsult. A 3-6 százalékos, Európa-szerte tapasztalt növekedést Baráth Tibor túlzott optimizmusnak nevezte, amely véleménye szerint könnyen a visszájára fordulhat. Hozzátette: a mostani helyzet emlékeztet az amerikai mentőcsomag elfogadása előtti optimizmusra, és felhívta a figyelmet, hogy az Egyesült Államokból érkező pozitív hírek (egy simán zajló, egyértelmű győztest hozó elnökválasztás) is indukálhatnak esést a tőzsdéken. Dobár Péter, a CIB Bank elemzője elmondta, hogy Nyugat-Európában a nyugodt és unalmas kereskedés a zárás előtti 2-3 órában határozott optimizmusba fordult. Az elemző szerint ezt egyrészt az amerikai elnökválasztással kapcsolatos várakozások, másrészt az Európai Központi Bank csütörtökre várt kamatcsökkentési lépése indokolja. Utóbbi várakozás csütörtökig éltetheti az európai piacokat - tette hozzá az elemző. Dobár Péter szerint az OTP-nek a forint délutáni erősödése adott szárnyakat. A régió banki papírjai is jól teljesítettek, ami a bankpiaci válság végét is jelezheti. A Mol 415 forinttal, 3,30 százalékkal 12.980 forintra erősödött, 8,3 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 295 forinttal, 8,75 százalékkal 3.665 forintra nőtt, forgalmuk 14,9 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 15 forinttal, 2,31 százalékkal 664 forintra emelkedett, forgalma 2,9 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 5 forinttal, 0,02 százalékkal 29.000 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,8 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 862,7 millió forintos forgalom mellett 850 forinttal, 8,25 százalékkal 11.150 forintra növelte értékét. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.690,59 ponton zárt kedden, ez 88,80 pontos, 5,54 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva. Friss tőzsdei árfolyamok Legfrissebb devizaárfolyamok MTI
Befektetés Rákapcsol a tőzsde: szárnyakat ad az új elnök 
Privátbankár.hu | 2008. november 4. 14:43
Londoni elemzések szerint a történelmi tapasztalatok alapján értékpiaci fellendülés követheti a keddi amerikai elnökválasztást, gyakorlatilag függetlenül a győztes személyétől, bár a mostani helyzetben figyelembe kell venni a várható, súlyos recessziót.
Befektetés Szép csendben gyengült a forint 
Privátbankár.hu | 2008. november 3. 17:35
Csendes forgalomban gyengült a forint hétfőn Budapesten. A budapesti bankközi devizapiacon délután 260,20/40 forint volt az euró árfolyama. A reggeli 255,50-es alsó szélsőérték után délelőtt jellemzően 257-258 forint között alakult az árfolyam, majd délután újabb gyengüléssel 260,90-g jutott, innen korrigált 260,20/40 forintra. A kereskedők szerint egész nap csendesen csordogáló piacon születtek a kötések, elsősorban amerikai eredetű vásárlási és hazai eladási ajánlatok voltak jelen. Az árfolyam alakulását véleményük szerint magyarázza a meglehetősen alacsony likviditás is, úgy vélik, nincs szó valamiféle gyengülő irányzat kibontakozásáról; elsősorban a gyengülő zloty húzta magával a forintot is. A budapesti piacon a dollár is gyengült: az amerikai deviza árfolyama 203,60/90 a pénteki 201,50/80 forint után. Csendes maradt a bankközi forintpiac; egyelőre az MNB 11,50 százalékos alapkamatának szintjén alakul az egy napos (O/N) hozamszint - ez az új tartalékolási periódus első napján aligha meglepő. Az állampapírok másodpiacán nem volt látványos forgalom, a kereskedők szerint mindössze két-három nagyobb tétel cserélt gazdát - főként a 2020/A és a 2023/A államkötvények mozogtak. Továbbra is az a jellemző, hogy valódi árjegyzéses kereskedés nem alakul ki, bár a konszolidálódás jelei egyértelműek, az alacsony érdeklődés miatt nem lehet hozamszintekről, üzletekről beszélni - mondták kereskedők. A megbízók ajánlatait megpróbálják összehozni a potenciális partnerekkel, de ez csupán az egyedi  üzletek megkötését jelenti. Elmondásuk szerint jellemzően a hazai vevők és a külföldi eladók vannak túlsúlyban a piacon. A visszafogott érdeklődést, jól mutatják az MNB vételi aukciójának eredményei, hiszen a meghirdetett mennyiséget csupán a 2009/F államkötvény esetében haladták meg a felajánlások, a 2010/C és a 2011/C kötvény esetében elmaradtak attól. A várakozások szerint az év hátralévő részében aligha változik meg ez a kép, a korábban megszokott, valódi piacként működő állampapír-kereskedelem csak a jövő esztendőben éled majd fel - mondták kereskedők. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Nagyot estek a hozamok az MNB állampapír-vételi aukcióján MTI
Befektetés Mínusszal zárta a hetet a BUX 
Privátbankár.hu | 2008. október 31. 17:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 178,49 pontos, 1,30 százalékos csökkenéssel, 13.505,70 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 24,4 milliárd forint volt pénteken, a vezető részvények a Richter kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint, az elmúlt hetekben tapasztalt hektikus tőkepiaci mozgásokhoz képest "ingerszegény" napot zárt a budapesti tőzsde szerdán. Hozzátette: a forgalom az egy százalékot meghaladó csökkenés mellett éves összehasonlításban átlagosnak mondható volt, a vezető részvények közül egyedül az OTP esetében lehetett viszonylag nagyobb eladói nyomást tapasztalni. A Concorde elemzője nem tartja elképzelhetetlennek, hogy a "tőzsdetörténeti eséseket" hozó időszak után rövid távon kialakulhat egy enyhén optimista hangulat a befektetők körében. Az egyre inkább kézzel foghatóvá váló gazdasági recesszió azonban hosszú távon nem ígér túl sok jót a részvénypiacoknak sem - fűzte hozzá. A Mol 195 forinttal, 1,74 százalékkal 10.995 forintra csökkent, 5,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 181 forinttal, 5,10 százalékkal 3.369 forintra esett, forgalmuk 14,6 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 0,62 százalékkal 644 forintra gyengült, forgalma 1,4 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 640 forinttal, 2,35 százalékkal 27.900 forintra erősödött, a részvények forgalma 2,1 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 349,3 millió forintos forgalom mellett 200 forinttal, 1,96 százalékkal 10.000 forintra csökkentette értékét. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.564,20 ponton zárt pénteken, ez 2,54 pontos, 0,16 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés Index-történelem: gondolkozzunk nagyon nagyban! 
Privátbankár.hu | 2008. október 30. 13:31
A DJIA volt az első index a New York-i tőzsde története során, ami lehetővé tette a tőzsdei cégek teljesítményének együttes vizsgálatát. A Dow ugyan alkalmas a trend feltérképezésére, ám mindössze 30 részvény árfolyamából számolják. A teljes piac teljesítményét a NYSE Composite index segítségével lehet mérni.
Befektetés Nap végére berántották a Molt 
Privátbankár.hu | 2008. október 27. 16:46
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX 1.164,80 pontos, 9,78 százalékos csökkenéssel, 10.751,23 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 27,4 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények értéke csökkent a szerdai záráshoz képest. A hétfői kereskedés fő mozgatója a múlt hét csütörtöki és pénteki nemzetközi tőzsdei csökkenés volt, amelyből a BÉT kimaradt, mivel ezeken a napokon zárva tartott - mondta el Izbéki Ottó, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője. A múlt heti nagy nemzetközi csökkenés minden hazai "blue chipre" hatással volt, azonban talán a Mol részvényei estek a legjelentősebben. Izbéki Ottó hozzátette: az OTP, a Richter és az Egis papírjainak az sem kedvezett a hétfői kereskedés során, hogy a nemzetközi brókerházak leminősítették azokat, új - a korábbinál lényegesen alacsonyabb - célárfolyamok meghatározásával. Az igen gyenge nyitásban szerepe volt a japán tőzsde gyenge zárásának is, azonban a tőzsdei papírok esése a héten várhatóan mérséklődik a Fed szerdán esedékes kamatdöntéséig, illetve a magyar IMF-hitelkeret bővítés részleteinek kiderüléséig. Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője elmondta: a régióban a BUX esett a legjobban, mivel a régiós tőzsdeindexek a múlt heti utolsó két kereskedési napon számottevően csökkentek, így ezt az esést a BÉT hétfő reggeli gyenge nyitásával hozta be. Az üzletkötő úgy véli: a részvények értéke már régen elszakadt a fundamentumoktól, ezért megnyugvás várható a piacon. A Mol 1.400 forinttal, 14,58 százalékkal 8.200 forintra csökkent, 6,6 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 149 forinttal, 5,52 százalékkal 2.550 forintra esett, forgalmuk 14,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 35 forinttal, 6,25 százalékkal 525 forintra gyengült, forgalma 2,7 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 3.150 forinttal, 11,48 százalékkal 24.300 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 3,3 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis 225,3 millió forintos forgalom mellett 1000 forinttal, 10,00 százalékkal 9.000 forintra csökkent. A BUMIX 1.306,77 ponton zárt hétfőn, ez 87,01 pontos, 6,24 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva. A pénzügyi válság miatt újra kellett gondolni a jövő évi költségvetést. Ön elsősorban hol spórolna? Szavazzon! >> Nézze meg, hogyan zártak részvényei! Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés Viharos kereskedés: tartja magát a forint 
Privátbankár.hu | 2008. október 27. 10:06
A hosszú kereskedési szünetet követően hétfőn reggel 275,70/276,10 forinton állt az euró árfolyama a budapesti bankközi kereskedelemben. A nyitást követően az árfolyam a 275-277 forintos tartományt járta be. Az utolsó kereskedési nap, múlt hét szerdája óta a forint árfolyama a 275-285 forintos sávban mozgott az euróval szemben a nemzetközi piacokon. A kereskedők rendkívül heves árfolyam-ingadozásra számítanak az ideges piaci környezetben.  A feltörekvő piaci devizák árfolyamára továbbra is meghatározó hatással van az euró árfolyamvesztése a dollárral szemben. Az euró kétéves mélyponton, hétfőn kora délelőtt 1,2425 dollár volt az árfolyam, szemben az 1,2596 dolláros pénteki és az 1,2810 dolláros csütörtöki árfolyammal. Az euró egy hét alatt több mint hat százalékot, egy hónap alatt több mint 12 százalékot gyengült a dollár ellenében. A dollárt hétfőn reggel 221,30/80 forinton jegyezték a budapesti bankközi kereskedelemben. Szerda óta a nemzetközi devizapiacon 215-225 forintos tartományban mozgott az árfolyam. A bankközi forintpiacon az egynapos kamat a szerdai alapkamatemelést követően a korábban jellemző 8 százalék feletti szintről 11 százalékra emelkedett. Azonnal elvérzett a Mol és az OTP: 4 napig ért a pofon Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés Összeomlott a Mol, tovább esik az OTP 
Privátbankár.hu | 2008. október 22. 09:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 249,46 pontos csökkenéssel, 12.090,10 ponton nyitott. A legutóbbi, keddi záróértékéhez képest 2,02 százalékkal gyengült. Délelőtt fél tízre az index tovább esett, már 3,88 százalékos mínuszban járt. A Mol árfolyama 10.000 pont alá süllyedt, a papír 5,71 százalékkal gyengébb a keddi záró értéknél. Az OTP-részvény ára is zuhan, 9,51 százalékos mínusznál jár, 2398 ponton áll. Elemzők korábban jelezték: az előző napoknál is nagyobb zuhanást várnak a Budapesti Értéktőzsdén. Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron Hatalmas zakó Ázsiában - ránk is ez vár Ma is rávetik magukat a forintra A dollár rántotta le a forintot Szétcincálják a forintot MTI
Befektetés Öntjük a pénzt Horvátországba 
Privátbankár.hu | 2008. október 20. 10:56
Rekord összeget ér el idén a magyar befektetések értéke Horvátországban, az első félévben a harmadik legnagyobb beruházónak számított Magyarország.
Befektetés Meglódult a BUX, de ez semmit nem jelent 
Privátbankár.hu | 2008. október 20. 09:12
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 537,06 pontos emelkedéssel, 13.465,76 ponton nyitott. A pénteki záró értékéhez képest 4,15 százalékkal erősödött. A Mol árfolyama 5,00 százalékkal 11.550 forintra erősödött, az OTP részvények ára 5,30 százalékkal 3.317 forintra nőtt. Elemzők szerint bizonytalan lesz a kereskedés iránya hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén, nem biztos, hogy a fejlett piacok pozitív hangulata a magyar börzén is emelkedést hoz. Balásy Zsolt, a Concorde Értékpapír Zrt. elemzője szerint a fejlett piacok hangulata alapján akár emelkedés is elképzelhető a BÉT-en. Hozzátette ugyanakkor, hogy az elmúlt napok tapasztalata alapján sajnos ez egyáltalán nem vehető biztosra. Emlékeztetett arra, hogy a magyar piacot pénteken sem segítették az erősödő nyugat-európai tőzsdék. Pozitív jelként említette, hogy reggel a forint erősödni látszik, ez alapján feltételezhető, hogy elmúlik a pánik a magyar börzén. A BUX 310,69 pontos, 2,35 százalékos csökkenéssel, 12.928,70 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 46,4 milliárd forint volt, a vezető részvények az erősödő Mol kivételével gyengültek. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés Kiugorhatnak a felzárkozók 
Privátbankár.hu | 2008. október 18. 19:24
A pénzügyi válság sem tudta elvenni a kedvét a felzárkózó országok hatalmas összegekkel rendelkező állami vagyonalapjainak attól, hogy befektessenek
Befektetés Kemény menet a Mol-INA részvénycsere 
Privátbankár.hu | 2008. október 16. 13:31
Egyelőre nincs megegyezés a Mol és a horvát kormány között az INA részvényeinek esetleges cseréjéről - közölte a Jutarnji List napilap internetes kiadása. Hernádi Zsolt vezérigazgató és Damir Polancec miniszterelnök-helyettes első találkozója nem hozott eredményt, a két oldal álláspontja "kicsit sem közeledett egymáshoz". A lap beszámolója szerint a találkozón a részvénycsere kapcsán a Mol új irányítási rendszert képzel el a horvát olajtársaságnál. Eszerint nem lenne önálló igazgatóság és felügyelő bizottság, hanem egységes igazgatás működne a cégnél. Ennek élén egy vezérigazgató állna, aki a cég operatív irányítását végezné, valamint egy igazgató lenne, aki a felügyeletet látná el. Az INA igazgatóságában hatan kapnának helyet, köztük három horvát menedzser, a vezérigazgatót pedig a magyarok adnák. Magyar kézbe kerülne a finanszírozási, beszerzési és eladási terület irányítása és a személyzeti kérdések is - értesült a Jutarnji. A horvát kormány ugyanakkor ragaszkodik a hamarosan lejáró, a részvényekkel kapcsolatos vétójogának újabb öt évre történő meghosszabbításához. Ebben a kérdésben azért is sürgető a megegyezési kényszer horvát részről, mert a jelenleg érvényes részvényesi szerződésben szereplő öt éves időtartam október 28-án lejár. A múlt héten zárult le a Mol ajánlattétele, amellyel a magyar olajcég már több mint 47 százalékos tulajdonosa lett a horvát társaságnak. A horvát kormánnyal folytatott tárgyalások tétje a még állami kézben lévő több mint 44 százalékos tulajdoni hányad egy részének részvénycserével történő megszerzése. Kifacsarják a Molt és az OTP-t  A Molé lett az INA 47 százaléka  Akár az INA fele is a Molé lehet  Tolonganak az emberek a Mol asztalánál  Estig várja az ajánlatokat az INA Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés BÉT: a zuhanás napja a mai? 
Privátbankár.hu | 2008. október 16. 09:10
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 659,27 pontos csökkenéssel, 13.824,83 ponton nyitott csütörtökön. Nagy esés várható, kerülje el a tőzsdét, és ne nézze a híreket, ha nyugodt akar maradni
Befektetés Fekete szerda: vér folyt a tőzsdén 
Privátbankár.hu | 2008. október 15. 16:46
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1.953 pontos, 11,88 százalékos csökkenéssel, 14.484,10 ponton zárt szerdán. A részvénypiac forgalma 31,6 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Napi minimumon fejezték be a kereskedést a Budapesti Értéktőzsdén a vezető papírok. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője szerint a befektetők a magyar piacot kockázatosabbnak látják, ezt árazzák be a részvényekbe. A pénzügyi válság következtében fellépő országkockázat miatt a BUX több mint kétszer annyit esett, mint a többi régiós index. Hozzátette: nincs olyan információ, amely ezt alátámasztaná. Illés László, a QUAESTOR elemzője elmondta, hogy a külföldi sajtóban megjelent hírek rontották a magyar piaci hangulatot. Külföldi lapokban ugyanis olyan információk jelentek meg, hogy Izland után a magyar állam bedőlésére is van esély. A Buda-Cash üzletkötője szerint az sem segített a magyar piacon, hogy a Commerzbank az egyik legkockázatosabbnak nevezte a magyar bankrendszert. Az elmúlt napokban vezető politikusok, a jegybank elnöke és bankárok is többször hangsúlyozták, hogy a magyar bankrendszer stabil, tőkeerős, betartja a prudenciális szabályokat. Illés László elmondta, hogy az elmúlt napokban elsősorban technikai okok miatt emelkedtek az indexek, de szerdára elfogytak a vételek. Növelték a pesszimizmust az amerikai és az európai makrogazdasági adatok, illetve az eurózónában kialakult recessziós félelmek. Mindkét szakértő úgy vélte, hogy ha az éjszaka folyamán az amerikai piacon nem történik valamilyen fordulat, csütörtökön folytatódhat az eladói nyomás. A Mol 2095 forinttal, 14,97 százalékkal 11.895 forintra csökkent, 5,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 667 forinttal, 14,99 százalékkal 3.784 forintra esett, forgalmuk 18,5 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 70 forinttal, 9,72 százalékkal 650 forintra gyengült, forgalma 1,8 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 2.230 forinttal, 6,92 százalékkal 29.990 forintra csökkentette értékét, a részvények forgalma 4,6 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 68,6 millió forintos forgalom mellett 810 forinttal, 6,92 százalékkal 10.890 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.564,06 ponton zárt szerdán, ez 155 pontos, 9,02 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva. Zuhanórepülésben a forint: messze még a vége! Kifacsarják a Molt és az OTP-t Mi lesz veled, BUX? Teljes tanácstalanság Levegőért kapkodhat a forint Magyarországot a veszélyzónába sorolták Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés Kifacsarják a Molt és az OTP-t 
Privátbankár.hu | 2008. október 15. 12:58
Tovább zuhan a Mol és az OTP árfolyama a Budapesti Értéktőzsdén. A Mol-papírok délután háromnegyed egykor 12.300 forintot értek, ami a tegnapi záró értékhez képest 12,08 százalékos gyengülés. Az OTP részvények árfolyama 3950 forintra csökkent, ami 11,26 százalékos zuhanást jelent. A BUX 12:48 órakor 15.267 ponton állt, ami a keddi záró értékéhez képest 7,12 százalékos csökkenés. Szombaton összeül a nemzeti csúcs - ön milyen eredményre számít? Szavazzon! Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron Mi lesz veled, BUX? Teljes tanácstalanság Levegőért kapkodhat a forint Privátbankár
Befektetés Gyurcsány: Semmi sem érinthetetlen 
Privátbankár.hu | 2008. október 13. 06:51
Gyurcsány Ferenc bízik abban, hogy az ellenzék is részt vesz a nemzeti csúcson, amely nyilvános lesz. "Semmi nem érinthetetlen", lépéseket kell tenni egymás álláspontja felé.
Befektetés Ideért a válság, de még csak a széle 
Privátbankár.hu | 2008. október 10. 19:30
A hitelválság elérte a térség gazdaságainak határát is, növekedésük valószínűleg már az idén jóval a hosszú távú trend alá lassul.
Befektetés Nem lesz adócsökkentés: ez Gyurcsány ajánlata 
Privátbankár.hu | 2008. október 10. 18:03
Gyurcsány Ferenc - a jegybankelnökkel egyeztetve - 12 pontos intézkedéscsomagot javasol az ellenzéki pártoknak a pénzügyi válság miatt.
Befektetés Nap végére felhúzták a BUX-ot 
Privátbankár.hu | 2008. október 10. 16:47
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 437,06 pontos, 2,91 százalékos csökkenéssel, 14.577,46 ponton zárt. A részvénypiac forgalma magas volt, 63,1 milliárd forintot tett ki, a vezető részvények közül a Richter nyereséggel zárt, a másik három papírnak csökkent az árfolyama az előző napi záráshoz képest. A BUX 5,27 százalékos mínuszban, 14.223 ponton nyitott, majd a kereskedés első órájában 13.060 pontig süllyedt az értéke, ami 13 százalékkal, csaknem kétezer ponttal volt alacsonyabb az előző napi zárónál. A részvények kétharmadának néhány percig szünetelt a kereskedése, mert áresésük meghaladta a 10 százalékos ármozgási limitet. A blue chipek közül az OTP, a Mol és a Magyar Telekom kereskedését is szüneteltetni kellett, e papírok vesztesége elérte a maximálisan megengedett 15 százalékot is. Az FHB és a Pannunion részvényeinek kereskedése viszont a 10 százalékot meghaladó áremelkedés miatt szünetelt. A megkérdezett tőzsdei szakértők egyetértettek abban, hogy a nap végi viszonylagos emelkedést az amerikai részvénypiacon végbement pozitív fordulat váltotta ki: a Dow Jones index a kezdeti mínusz 700 pont után a pozitív tartományba emelkedett. Ennek hatására az európai tőzsdeindexek vesztesége is jelentősen mérséklődött. Az amerikai piac nyitása után először úgy látszott, hogy ma lesz a "világvége" - fogalmazott Kovács Krisztián, a Concorde Értékpapír elemzője, hozzátéve, hogy ezután meglepetésre plusz 1 százalékig emelkedett a New York-i tőzsdeindex. Véleménye szerint oldódott ugyan a "jeges pánik", de ez csak egy pillanatnyi hangulat, és nem tudni, mi következik ezután. Az OTP-vel kapcsolatban a Concorde elemzője elmondta: az a nagy eladó, aki az előző nap zárásban megjelent, pénteken reggel is folytatta még az eladásait, később azonban "eltűnt a piacról". Varjú Péter, az Erste Bank üzletkötője szerint a nap főszereplője az OTP volt, a bankpapír árfolyama nagy forgalom mellett széles sávban mozgott. A piaci szereplők azt sejtették, hogy a bank vásárolja saját részvényeit. Ez be is igazolódott: piaczárás után az OTP bejelentette, hogy több mint 3,6 millió darab saját részvényt vett pénteken. A kereskedő szerint a piacok hangulatát továbbra is főként az amerikai események határozzák meg, a piaci szereplő az onnan érkező hírektől várnak iránymutatást. A Mol részvények ára pénteken 1005 forinttal, 8,04 százalékkal 11.500 forintra csökkent, 7,7 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 255 forinttal, 6,61 százalékkal 3.600 forintra esett, forgalmuk 48,4 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 27 forinttal, 3,72 százalékkal 698 forintra gyengült, forgalma 2,3 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 2745 forinttal, 9,50 százalékkal 31.645 forintra erősödött, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 264,5 millió forintos forgalom mellett 1750 forinttal, 14,96 százalékkal 9.950 forintra csökkentette értékét. A  kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.604,71 ponton zárt pénteken, ez 135,06 pontos, 7,76 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva. Saját részvényt vett az OTP Az OTP Bank Nyrt. pénteken 3.628.900 darab OTP-részvényt vásárolt a tőzsdén 3463 forintos átlagáron - közölte a bank a tőzsde honlapján. A saját részvény ügyletek árfolyamértéke mintegy 12,6 milliárd forintot tett ki. A Budapesti Értéktőzsdén pénteken összesen 13,95 millió darab OTP részvény fordult meg, 48,4 milliárd forint értékben. A forgalom egynegyedét tették ki a bank sajátrészvény-vásárlásai. A bankpapír árfolyama 3.277 és 4.013 forint között mozgott. Az OTP tulajdonában lévő saját részvények állománya 6.349.468 darabra nőtt. A csoporttagoknál lévő részvények darabszáma a 2008. szeptember 29-i állapot szerint 2.098.560 darab. Ön szerint ebben a válságos időszakban meddig süllyedhet a budapesti tőzsde indexe? Szavazzon! Nézze meg, hogyan zártak részvényei! Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés Beállt a BUX - mínusz 9% körül ácsorog 
Privátbankár.hu | 2008. október 10. 13:49
Dél óta stabilizálódni látszanak a részvényárak a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX értéke 13.600 pont körüli szinten stagnál, ami még mindig 9 százaléknál nagyobb veszteség a csütörtöki záráshoz képest. Ön szerint ebben a válságos időszakban meddig süllyedhet a budapesti tőzsde indexe? Szavazzon! Az index délelőtt 10 órakor érte el mélypontját, akkor 13.060 pontig süllyedt az értéke, ami 13 százalékkal, csaknem kétezer ponttal volt alacsonyabb az előzőn napi zárónál. Délelőtt a részvények több mint felének szünetelt a kereskedése néhány percre, mert árfolyamesésük meghaladta a megengedett 10 százalékot. Kora délutánra kissé följebb kúsztak az árfolyamok, így a BUX is némileg magasabb szintre került. Fél kettőkor az OTP részvények 3410 forintot értek, ami 11,54 százalékkal alacsonyabb a csütörtöki záróáránál. A Mol 10 százalékot vesztett, 11.255 forintot ért. A Magyar Telekom árfolyama közel 14 százalékkal 624 forintra esett. A vezető papírok közül a legstabilabb a Richter, amely 3,15 százalékkal gyengült, 27.990 forinton forgott. A négy vezető részvény közül egyedül a Richternek nem kellett szüneteltetni a kereskedését. Csányi: Az OTP mindent kibír A felügyelet is vizsgálja az OTP-zakó hátterét Simor: ilyen helyzetben az ember nem ígérhet semmit Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron Látta az olajárat? Nem fog hinni a szemének! MTI
Befektetés A Molé lett az INA 47 százaléka 
Privátbankár.hu | 2008. október 10. 13:13
Hivatalosan is lezárult a Mol nyilvános ajánlattétele, a magyar olajtársaság az INA részvényeinek 22,15 százalékát szerezte meg.
Befektetés Csányi: Az OTP mindent kibír 
Privátbankár.hu | 2008. október 10. 12:35
Az OTP Bank likviditása erős, a bank jelentős tartalékokkal rendelkezik - mondta Csányi Sándor, az OTP elnök-vezérigazgatója a Veres János pénzügyminiszterrel és Simor András jegybankelnökkel tartott közös sajtótájékoztatón.
Befektetés A felügyelet is vizsgálja az OTP-zakó hátterét 
Privátbankár.hu | 2008. október 10. 08:18
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete piacfelügyeleti vizsgálatot indított a tegnapi délutáni OTP-kötések kapcsán
Befektetés Kivégezték éjszaka a forintot 
Privátbankár.hu | 2008. október 10. 06:33
Tegnap délután négy órakor az eurót még alig 252 forint fölött jegyezték a budapesti kereskedelemben. A nap végére azonban bezuhant a hazai deviza, délután öt óra körül 257 forintig jutott az euró árfolyama a bankközi devizapiacon. Ön szerint ebben a válságos időszakban meddig süllyedhet a budapesti tőzsde indexe? Szavazzon! Ma éjszaka azonban további jelentős mértékű gyengülés következett be: a közös európai deviza egysdégéért fél hétkor már 267,56 forintot kellett adni. Euró/forint: a pillanatnyi állás Friss tőzsdei árfolyamok Egy válság krónikája: zuhanási archívum Privátbankár
Befektetés Óriásit zuhant a BUX! - bedőlt az OTP 
Privátbankár.hu | 2008. október 9. 16:41
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 1150,08 pontos, 7,11 százalékos csökkenéssel, 15.014,52 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 25,7 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények az erősödő Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője meglepőnek nevezte a kereskedés utolsó perceiben történt zuhanást. Elmondta: a kereskedés záró szakaszában komolyabb eladók jelentek meg a piacon, ennek következtében az OTP, a Richter és az index is a napi minimumán zárt. Az OTP-t záráskor fel is függesztették, az árfolyam vesztesége ugyanis meghaladta a 10 százalékot. Piaci pletykák szerint külföldi eladó interneten adott megbízása rántotta le az árfolyamokat. A kormányszóvivő határozottan cáfolta azokat a sajtóhíreket, amelyek szerint az állam titokban OTP részvényeket vásárolna fel. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötője elmondta, hogy külföldön sehol nem volt ehhez hasonló zuhanás, bár a budapesti zárást követően Nyugat-Európában jelentősebben estek az árfolyamok, a feltörekvő piacokon enyhe emelkedés volt a jellemző. A BUX egész nap pozitív tartományban volt, majd a zárás előtt, 16.00 óra körül kezdett csökkenni, a zárószakaszban pedig bezuhant. A magyar piacon folytatódott a likvidálás, de a korábbi napokhoz viszonyítva jóval kisebb intenzitással. A Richter például a záró szakasz előtt még 32.000 forint körül forgott. Az OTP részvények ára 645 forinttal, 14,33 százalékkal 3.855 forintra esett, forgalmuk 16,4 milliárd forintot tett ki. A bankpapír árfolyama utoljára 2004 májusában volt ehhez hasonló szinten. A Mol 495 forinttal, 3,81 százalékkal 12.505 forintra csökkent, 3,8 milliárd forintos forgalomban. A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,69 százalékkal 725 forintra erősödött, forgalma 2,2 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 3.100 forinttal, 9,69 százalékkal 28.900 forintra gyengült, a részvények forgalma 2,2 milliárd forintot ért el. Szektortársa, az Egis árfolyama nem változott 11.700 forintot ért, forgalma 274,4 millió forint volt. A BUMIX 1.739,77 ponton zárt csütörtökön, ez 42,66 pontos, 2,39 százalékos csökkenés a szerdai záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei! MTI
Befektetés Válság idején is van biztonságos menedék 
Privátbankár.hu | 2008. október 9. 15:13
Az Euromoney szerint a jelenlegi pénzügyi viharok közepette a hagyományosan biztonságos menedékek - Luxemburg, Svájc és az észak-európai térség - gazdaságai verhetetlenek.
Befektetés Az utolsó reményünk is odalett 
Privátbankár.hu | 2008. október 9. 13:54
A makro-, így a legutóbbi külkereskedelmi adatok alapján nincsenek jó kilátásai a magyar gazdaságnak, különösen azért, mert augusztusban mind a kivitel, mind a behozatal csökkent a bázishoz képest - mondták elemzők MTI-nek.
Befektetés Ötéves mélypont után óvatos derű 
Privátbankár.hu | 2008. október 9. 10:02
Csütörtök reggel a nyugat-európai részvénypiacok mérsékelt emelkedéssel kezdtek a tegnapi meredek, ötéves mélypontra történő zuhanás után. A piacok most már elvárják a koordinált akciókat.
Befektetés Holnap már 16 000 alatt lesz a BUX? 
Privátbankár.hu | 2008. október 8. 16:45
Folytatódott a pánik a Budapesti Értéktőzsdén, a BUX 1.277,26 pontos, 7,32 százalékos csökkenéssel, 16.164,60 ponton zárt szerdán. A BUX 5,41 százalékos csökkenéssel, 16.499 ponton nyitott, majd egészen 15.826 pontig esett az értéke. Ez 9,26 százalékkal volt alacsonyabb a keddi záró értékénél. Utoljára több mint három éve, 2005 májusában járt ezen a szinten a BUX.  A részvénypiac forgalma 50,0 milliárd forint volt szerdán, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Herczenik Ákos, a Raiffeisen Bank elemzője szerint folytatódott a pánik a budapesti piacon is. Egyrészt a nemzetközi hangulat miatt zuhantak az árfolyamok, másrészt pedig folytatódott a likvidálás a magyar piacon. Az elemző szerint a csütörtöki kereskedés iránya attól függ, hogy hogyan zárnak az amerikai piacok. Herczenik Ákos nem vár nagy változást attól, hogy csütörtöktől feloldják a tilalmat és az Egyesült Államokban újra lehet short eladási ügyleteket kötni. Az úgynevezett "shortolás" részvényeladást jelent a részvények előzetes birtoklása nélkül. Az árfolyamesésre játszó spekulánsok eladási pozíciót vesznek fel rövid határidőre, arra számítva, hogy visszavásárláskor alacsonyabb lesz az árfolyam.   Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház határidős üzletkötő is úgy látja, hogy a kényszerlikvidálások hatására nem tudtak "felpattanni" az árfolyamok a BÉT-en. A határidős piacon ugyanis kényszerlikvidálások történtek a pozíciók fedezetlensége miatt. Mint mondta, "pedig volt esélye a felpattanásnak".  Sőre Balázs szerint "a távol maradók vételi kedve megnőtt". "Ha Amerika nem zár jelentős pluszban, csütörtökön nyitáskor a BÉT-en csökkenő intenzitással, de újabb esések lesznek" - tette hozzá az üzletkötő. A külföldi piaci válság az OTP-t érinti a legrosszabbul, a bankpapír részvénye rántotta magával a piacot - mondta Sőre Balázs. Rövid időre ugyan, de pozitívan reagáltak a nemzetközi piacok arra a hírre, miszerint az amerikai Fed, az Európai Központi Bank (EKB), a Bank of England, a Bank of Canada, a Svájci Nemzeti Bank és a svéd központi bank szerdán egyeztetett intézkedéssel, fél-fél százalékponttal csökkentette irányadó kamatát. A BÉT-en jegyzett részvények csaknem felének, 19 papírnak valamint a kárpótlási jegynek is szünetelt a kereskedése néhány percig, mert 10 százaléknál nagyobb mértékben esett az árfolyamuk. A kereskedési rendszer ilyen esetben automatikusan leállítja a papír adásvételét. A ideiglenesen felfüggesztett papírok között volt két blue chip részvény, az OTP és a Mol is. Az OTP árfolyamesése már hétfőn is meghaladta a tíz százalékot. Az OTP részvények árfolyama közel 15 százalékos mínuszban, 4.422 forinton is járt, a Mol papírok legalacsonyabb árfolyama délelőtt 12.060 forint volt, ami csaknem 13 százalékos visszaesés. Ez mindkét papír esetében 4 éves minimum szint.     Ön szerint ebben a válságos időszakban meddig süllyedhet a budapesti tőzsde indexe? Szavazzon, itt! A Mol 840 forinttal, 6,07 százalékkal 13.000 forintra csökkent, 6,9 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 690 forinttal, 13,29 százalékkal 4.500 forintra esett, forgalmuk 36,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 51 forinttal, 6,61 százalékkal 720 forintra gyengült, forgalma 1,9 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 800 forinttal, 2,44 százalékkal 32.000 forintra csökkent, a részvények forgalma 3,1 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 264,0 millió forintos forgalom mellett 105 forinttal, 0,89 százalékkal 11.700 forintra csökkent. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1.782,43 ponton zárt szerdán, ez 86,69 pontos, 4,64 százalékos csökkenés a keddi záráshoz viszonyítva. Mindössze két papír tudott erősödni az általános esésben, a Danubius szállodaipari és az Econet informatikai társaság részvényei. A Danubius 3,18 százalékkal 5.680 forintra, az Econet pedig 1,37 százalékkal 74 forintra drágult. Friss tőzsdei árfolyamok Legfrissebb devizaárfolyamok MTI
Befektetés Felfüggesztették az OTP és a Mol kereskedését! 
Privátbankár.hu | 2008. október 8. 10:07
Több mint 10 százalékot esett a Mol részvények ára, így az OTP után a második blue chip papír kereskedését is szüneteltették délelőtt a Budapesti Értéktőzsdén. A Mol árfolyama tíz órakor 12.060 forintra zuhant, ez 1780 forinttal, 12,86 százalékkal alacsonyabb a papír előző napi záróáránál. Utoljára 2004 novemberében volt ezen a szinten az árfolyam. A BUX jelenleg 8,5 százalékos mínuszban, 15.953 ponton áll. Az OTP és a Mol mellett mintegy tucatnyi kisebb papír kereskedését kellett ideiglenesen szüneteltetni, 10 százaléknál nagyobb áresés miatt. Nincs konkrét szabály a kereskedés leállítására A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) vezetése figyeli a piaci eseményeket és a partner tőzsdéket, de nincs napirenden a kereskedés leállítása, erre vonatkozó konkrét előírást nem tartalmaz a tőzsdei szabályzat - mondta Varga Balázs Attila, a BÉT tagi és kibocsátói igazgatóságának vezetője. Rendkívüli kereskedési helyzetekben a tőzsde vezetősége mérlegelheti a kereskedés leállítását, de erre vonatkozó konkrét szabály nincs - fejtette ki. Az egyes papírokra vonatkozóan a kereskedési rendszerbe épített "automatikus fékek" biztosítják, hogy az árfolyam ne mozduljon el a megengedettnél nagyobb mértékben. Amennyiben egy papír árfolyama a bázisárhoz képest - ami rendszerint az előző záróár - több mint tíz százalékkal csökken vagy emelkedik, úgy a rendszer néhány, maximum tíz percre automatikusan szünetelteti a papír kereskedését. Az újraindítás után BUX-papírok, illetve az "A" kategóriás részvények esetében maximum 15 százalékos, a "B" kategóriás, illetve a BUX-ban nem szereplő részvények esetében maximum 20 százalékos elmozdulás lehetséges, ennél nagyobb mértékű ármozgásnál a rendszer nem engedi létrejönni az ügyletet. Zuhannak az európai piacok is Szerda reggel a nyugat-európai részvénypiacok ismét meredek lejtőre fordultak, az önmagát erősítő pánikhangulatban megint a bankok a fő vesztesek. A befektetők szemlátomást nem törődnek a brit pénzügyi kormányzat nyitás előtt bejelentett, 250 milliárd fontos mentőtervével sem. Az első órában a Barclays 6 százalékot, a Lloyds TSB 2,4 százalékot vesztett. Javult viszont a Royal Bank of Scotland, több mint 9 százalékkal, és 20 százalékot ugrott fölfelé az utóbbi időben sokat szenvedett brit jelzálogkölcsönző, az HBOS, de csak mert ausztráliai részlegét megveszi a Commonwealth Bank. Másutt az UniCredit 10 százalékot, a Dexia 10,3 százalékot, a Société Générale 6,7 százalékot vesztett nyitás után. A legmegbízhatóbb európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója 4,1 százalékos visszalépéssel kezdett, az első óra vége felé 4,64 százalékos veszteséggel 957,04 pontnál tartott, 36,48 százalékkal elmaradva az év végi értékétől. Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron MTI
Befektetés Intubálás nélkül megfullad a brit gazdaság 
Privátbankár.hu | 2008. október 7. 14:42
Azonnali és meredek kamatcsökkentésre szólították fel a brit jegybankot londoni elemzők a brit gazdaságot fenyegető súlyos recessziós kockázatra hivatkozva.
Befektetés A kapzsiság miatt tart itt a világ 
Privátbankár.hu | 2008. október 7. 14:06
A biztosítási piacon is erősíteni kell a transzparenciát - mondta Járai Zsigmond, aki szerint a válság előidézésében nagy szerepe volt a banki menedzsmentek profitéhségének.
Befektetés Lefagyhat az iparunk 
Privátbankár.hu | 2008. október 7. 12:52
Az év egészében legfeljebb 0-2 százalék közötti ipari termelésnövekedést várnak az elemzők. A gyenge teljesítményt a megtorpanó európai rendelésekkel indokolták.
Befektetés Bankmentés: csínján kell bánni az adófizetők pénzével 
Privátbankár.hu | 2008. október 7. 07:16
Jean-Claude Trichet szerint az EKB készen áll, hogy a pénzpiacok számára biztosítsa azt a likviditást, amelyre szükségük van, mindaddig, amíg ez az igény fennáll
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG