A miniszterelnök a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában vasárnap este felidézte: a nemzeti csúcsot akkor találta ki, amikor pénteken "kifejezetten biztatóra" sikerült a találkozója a frakcióvezetőkkel, mert a résztvevők érezték a súlyát annak, hogy "itt valamit csinálni kell".
A kormányfő hangsúlyozta: azt fogja javasolni, hogy a nemzeti csúcsra meghívottak egy része - akik közjogi vagy közjogi jellegű szerepet töltöttek be - hívhassanak magukkal egy-egy szakértőt. A csúcs konkrét helyszínét még nem tudta megnevezni, de példaként megemlítette a Magyar Tudományos Akadémia nagytermét, amely szerinte alkalmas lehet a csúcstalálkozóra, amely a tervek szerint nyilvános lesz.
Gyurcsány Ferenc kiemelte: bízik abban, hogy az ellenzék is elmegy majd a találkozóra. Felelősebben kell viselkedni annál, minthogy folytassuk az eddigi csatározásokat - tette hozzá.
A miniszterelnök felhívta a figyelmet arra is: "semmi nem érinthetetlen", lépéseket kell tenni egymás álláspontja felé. Végig kell gondolni például, melyik az a pont a szociális ellátórendszerben, amelyet úgy lehet módosítani, hogy annak társadalmi hatásai nem lesznek elviselhetetlenek - fogalmazott.
Hangsúlyozta ugyanakkor: nem lehet gúzsba kötni a költségvetést és a kormányt. Mert ha gúzsba kötjük, nem lesz abban a helyzetben, hogy segítsen - indokolta álláspontját a miniszterelnök.
A kormányfő úgy fogalmazott: nem lehet annyira "kifeszíteni" a költségvetést, hogy az államnak végül ne maradjon mozgástere. Mint mondta, ha az államnak minden fillére ki van porciózva, nincsen tartalék. Ha a bevételeit elvesszük - például adócsökkentéssel -, a kiadásaira pedig plafont teszünk, akkor nem lehet majd mit mondani például azoknak, akik a kormányhoz fordulnak, hogy "baj van, dől ez a cég, dől az a cég" - tette hozzá.
Gyurcsány Ferenc a gazdasági válság Magyarországot érintő részéről elmondta, a válság nem a betétesekről szól, akik fizetésből élnek, hanem inkább azokról, akik a vállalatok mögött állnak tulajdonosokként. Megjegyezte, ha nem miniszterelnök lenne, akkor van olyan részvény, amit már megvenne.
Az MSZP, az MDF és az SZDSZ ott lesz a csúcson
Az MSZP, az MDF és - fenntartásokkal ugyan, de - az SZDSZ politikusai is ott lesznek a miniszterelnök által kezdeményezett társadalmi-gazdasági nemzeti csúcson, a Fidesz és a KDNP később dönt a részvételről - így összegezhetőek a pártok eddig elhangozott nyilatkozatai.
Horn Gábor, az SZDSZ ügyvivője vasárnap azt mondta: részt vesznek a nemzeti csúcson, de szkeptikus az ilyen kezdeményezésekkel kapcsolatban. Emlékeztetett arra, legutóbb ilyesmivel Horn Gyula volt szocialista kormányfő kísérletezett a Bokros-csomag bevezetése előtt. "Nem gondoljuk, hogy ezek a nemzeti csúcsok közelebb vinnének a megoldáshoz" - vélekedett a szabad demokrata politikus.
Herényi Károly, az MDF frakcióvezetője úgy nyilatkozott: ott lesznek az egyeztetésen. Mint mondta, az országot meg kell védeni a nemzetközi pénzügyi válság hatásaitól, ez pedig csak úgy oldható meg, ha a pénzügy, a gazdaság, és a politika meghatározó vezetői együttesen lépnek fel.
A KDNP és a Fidesz a pénzügyi válságról tartott közös vasárnapi sajtótájékoztatóján Szijjártó Péter szóvivő annyit mondott, meghívást még nem kaptak, de ha megérkezik a meghívó, akkor átgondolják a helyzetet.
Ön szerint ebben a válságos időszakban meddig süllyedhet a budapesti tőzsde indexe? Szavazzon! |
A meghívottak között vannak még a Magyar Nemzeti Bank rendszerváltozás utáni és jelenlegi elnökei, illetve az Országgyűlés illetékes bizottságainak elnökei, valamint az MTA rendszerváltás utáni és jelenlegi elnökei, az önkormányzati szövetségek vezetői, valamint az OÉT munkáltatói és munkavállalói szervezetei.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron
Az MTI összegzése szerint így a találkozóra meghívást kapnak - a jelenlegi köztársasági elnök, Sólyom László mellett - Göncz Árpád és Mádl Ferenc korábbi köztársasági elnökök, Boross Péter, Horn Gyula, Orbán Viktor és Medgyessy Péter volt kormányfők, Szabad György, Gál Zoltán, illetve Áder János korábbi házelnökök, továbbá Szili Katalin, az Országgyűlés jelenlegi elnöke. Szintén meghívást kap a Magyar Nemzeti Bank korábbi elnökei közül Surányi György, Bod Péter Ákos, Járai Zsigmond, a mostani vezető, Simor András, továbbá a Magyar Tudományos Akadémia részéről Glatz Ferenc, Vízi E. Szilveszter és Pálinkás József.
Az öt parlamenti frakcióvezető - Lendvai Ildikó (MSZP), Kóka János (SZDSZ), Navracsics Tibor (Fidesz), Herényi Károly (MDF), Semjén Zsolt (KNDP) -, illetve a pártelnökök - Fodor Gábor (SZDSZ), Orbán Viktor (Fidesz), Dávid Ibolya (MDF) - mellett meghívást kapnak a pártok EP-delegációjának vezetői is: Tabajdi Csaba (MSZP), Schmitt Pál (Fidesz), Szent-Iványi István (SZDSZ), valamint Olajos Péter (MDF).
Az MTI úgy tudja: a nemzeti csúcsra meghívják mind a hét önkormányzati szövetség, valamint az Országos Érdekegyeztető Tanácsban lévő hat szakszervezetet és kilenc munkáltatói szövetség képviselőit. Az még nem dőlt el, hogy mely parlamenti bizottságokat vonják be a munkába.
Kóka: Káros lenne, ha feladnánk az adócsökkentést
A világgazdasági válság magyarországi hatásairól tárgyalt vasárnap délután az SZDSZ frakcióvezetője Veres János pénzügyminiszterrel. A tárgyalásról, amelyen mindkét politikus szakértők társaságában vett részt, Kóka János közleményben tájékoztatta az MTI-t.
Mint írta: a tárgyaláson azt az álláspontot képviselte, hogy a parlament kezdje meg a költségvetési plafontörvény tárgyalását, és két héten belül szavazzon róla. Az ország és a gazdaság számára egyaránt káros lenne, ha a kormány a krízisre hivatkozva teljesen feladná az adócsökkentést - tette hozzá, hangsúlyozva: "felelős javaslatok" kellenek, ezért az SZDSZ kész újraszámolni adócsomagját, de nem adja fel az adócsökkentést.
"Most 10 millió magyar állampolgár tulajdonáért, vagyonáért, munkalehetőségéért vagyunk felelősek. Ezért kell takarékos költségvetés, ezért kell növelni a tartalékokat. De a stabilitás igénye nem helyettesíti, hanem megelőzi a növekedés szükségességét. Mindent meg kell tennünk azért, hogy a vihar elmúltával az adórendszer egyszerűsítése, az adók és a járulékok csökkentése révén segítsük a gazdaságot abban, hogy növekedési pályán tudjon maradni" - fogalmazta meg a közlemény a szabad demokraták által az egyeztetésen képviselt álláspontot.
Az EU helyesli a lépéseket
Támogatja az Európai Bizottság és az Európai Unió tanácsa azokat az erőfeszítéseket, amelyeket Magyarország tesz a pénzügyi válsággal kapcsolatos kihívások kezelésére - szögezte le hétfőn reggel brüsszeli közleményben az uniós bizottság. A testület jelezte, hogy a jelenlegi kedvezőtlen pénzügyi és gazdasági környezet "hatással van" a magyarországi pénzpiacokra.
A bizottság üdvözölte a Nemzetközi Valutaalap (IMF) készségét, hogy megfontolja technikai és pénzügyi segítség nyújtását, és jelezte, hogy folyamatos kapcsolatban marad mind a magyar hatóságokkal, mind az IMF-fel.
A csúcsok csúcsát hívná össze Gyurcsány
A népszerűtlen szocialisták az MSZDP-be menekülnek?
A kongresszus dönt az előrehozott választásokról
Nem lesz adócsökkentés: ez Gyurcsány ajánlata
Zéró lesz a növekedésünk jövőre?
Csányi: Az OTP mindent kibír
Járai: Most azonnal pénz kell a gazdaságba!
Visszafelé is elsülhetne most egy kamatemelés
Devizapiac: nem mi buktuk a legnagyobbat
Simor: ilyen helyzetben az ember nem ígérhet semmit
Borulhat az adókoncepció
MTI