Az ING IM szerint a kimagasló növekedési ütem és a kedvező globális likviditási körülmények miatt a fejlődő piacok továbbra is túl fogják teljesíteni a fejlett piacokat, az eszközök allokációját illetően pedig a kockázatosabbak túlsúlyát várják az ING IM elemzői. Az ING IM hazai leányvállalata, az ING Befektetési Alapkezelő Zrt. a magyar piacon szintén óvatos optimizmusának adott hangot.
„Úgy gondoljuk, hogy a befektetők várhatóan a magas szintű és fenntartható növekedést biztosító területeket preferálják majd. A globális gazdaságot a kedvező kamatkörnyezet és az átlagban alacsony növekedés fogja jellemezni” – foglalta össze a legfontosabb irányvonalakat Eric Siegloff, az ING IM fő stratégája, eszközallokációért felelős vezetője. Hozzátette, hogy „az alacsony kötvényhozamok hatására a befektetők a nagy kapitalizációjú, jó minőségű és magas osztalékfizetési rátát biztosító részvénystratégiákat keresik majd, emellett a magas minősítésű spread-termékek is népszerűek lesznek”.
A vagyonkezelő szerint a legnagyobb kockázatokat a jegybanki likviditási csomagok visszavonása, az újra elinduló kamatemelések, az olajár volatilitása és a pénzügyi szektor újraszabályozása jelentik, mindezek mellett az egyes kormányok fiskális politikájának sikerei vagy kudarcai ugyancsak jelentős hatással lesznek a kockázatok értékelésében. Az ING IM véleménye az, hogy ezek a feszültségek és kockázatok jelentenek majd nagyobb volatilitást 2010-ben a részvény- és kötvénypiacok számára.
Nemzetközi részvénypiacok
Az ING IM előrejelzése szerint a fejlődő piacokon a profitnövekedés átlag feletti marad mind a sajáttőke-arányos megtérülés (ROE), mind a működési marginok tekintetében. Ez nagymértékben köszönhető a helyi gazdaságok erős makrogazdasági mutatóinak (megtakarítási ráta, GDP arányos államadósság, folyó fizetési mérleg-egyenleg és a privát szektor növekedési üteme). Ezt a kedvező folyamatot – néhány kivétellel – a fejlődő gazdaságok számára a növekvő alapanyagárak is segítik. 2010-ben a nyersanyag exportőrök az áremelkedésekből egyértelműen profitálni fognak, míg az importőrök számára ez inkább növekvő költségeket jelent.
Az ING IM várakozásai szerint a részvénybefektetők főleg a magasabb hozamokat biztosító területeket fogják keresni, így a jó osztalékfizető szektorok jelentősebb súlyt fognak képviselni a portfoliókban. A vállalati eredmények javulása és az átlagos szintet elérő osztalékfizetési ráta miatt (ami jövőre kétszámjegyű lehet) ezek az osztalékbevételek a vállalati kötvény hozamokat meghaladó jövedelmet fognak biztosítani a befektetőknek.
Patrick Moonen, az ING IM szenior részvénystratégája szerint „összességében bizakodni lehet abban, hogy befektetői szemszögből a 2010-es év jól alakul majd, mivel a vállalati eredmények tovább javulnak. Kedvelt célterületünk tehát a fejlődő országok, de fokozottan figyeljük majd az egyes országok sajátos helyzetét, hiszen a fejlődő régión belül vegyes helyzet fog kialakulni. Globális portfoliónkban pedig a magas osztalékfizető papírokat fogjuk túlsúlyozni.”
Nemzetközi kötvénypiacok
Az ING IM a jó minősítésű, fundamentálisan erős kötvényeket preferálja és figyelmezteti a befektetőket arra, hogy a 2010 első negyedévében megváltozó globális likviditási helyzet jelentős ármozgásokat eredményezhet.
Az ING IM befektetési célpontként ajánlja az európai AAA minősítésű ABS papírokat (eszközalapú értékpapírok), hiszen ez az egyike azon kevés szektornak, ahol még valamennyi kockázati prémium jelen van, míg az eszközosztály alapvető fundamentumai folyamatosan javulnak. A kedvező likviditási helyzet is segít itt, amely persze más, a betéti kamatokat meghaladó hozamú eszközökre is igaz. Érdemes a portfolióban túlsúlyozni a befektetési minősítésű vállalati kötvényeket és a fejlődő piaci, helyi devizában kibocsátott kötvényeket.
Magyarországi kilátások
Makrogazdaság
Kire bízzuk a pénzünket? |
Az ING IM szakértői szerint ugyanakkor kétséges, hogy a több piaci szereplő által 2010-re várt pozitív meglepetés, az MNB által jósolt 1%-os GDP csökkenés helyett várt enyhe növekedés be tud-e következni. Ennek oka, hogy a GDP adat mellett több más hazai makro mutató, így elsősorban az egyre rosszabb kiskereskedelmi adat és az inflációs adat is igen gyenge hazai belső keresletről tanúskodik. Ez a tényező azonban egyértelműen a jegybank további kamatcsökkentési törekvéseit segítheti. Becslések szerint az idei év végi adósságállomány még ezen erős forintárfolyam mellett is nagyjából 80% körül alakulhat, ami 1995 óta nem látott magas adósságszintet jelent. Noha egyértelmű, hogy ez részben az IMF keretből történt lehívásoknak (is) köszönhető, a magas adósságszint már a 2010-ben megválasztandó kormányzat számára lesz gazdaságpolitikai kihívás, és így szükségszerűen hordoz magában némi politikai kockázatot.
A forint helyzete
Az ING Befektetési Alapkezelő Zrt. befektetési igazgatója, Pájer Tamás szerint a forint árfolyamára negatívan hat vissza a csökkenő kamatszint. A fizetési mérleg adatok azonban (különösen a kereskedelmi mérleg) támogatólag hatnak, ezért rövidtávon nem számítanak a forint gyengülésére, viszont minden erősödésnél célszerű lehet a forint eladása más devizákkal (EUR, USD) szemben. 260 körüli szinteknél nem várható erősebb árfolyam, 2010-ben pedig a forint gyengülését valószínűsítik a szakértők, jellemzően 280 körüli árfolyammal, a gyengébb időszakokban azonban akár 290 fölötti szintekkel számolnak. Drámai gyengülést azonban nem várnak, így vélhetőleg nem fogunk 300 feletti szinteket viszontlátni.
A magyar kötvénypiac
A magyar kötvénypiacot a közeljövőben (2010 első hónapjai) még várhatóan továbbra is támogatják a nemzetközi és hazai tényezők. Az élénk globális kockázatvállalási kedv, a gyakorlatilag korlátlan ingyenes likviditás, az IMF hitelből származó finanszírozási biztonság, a jelentős 2009-es negatív nettó kibocsátás (kevesebb kibocsátás, mint ami lejárt) mellett az MNB kamatvágásai hatására a magyar kötvények kiemelkedően teljesítettek márciustól.
Ennek is köszönhető, hogy a kötvénypiac teljesítménye a tavalyi évvel ellentétben 2009-ben várhatóan ismét jelentősen felülmúlja az inflációt. Mi több, 2004 óta nem volt hasonlóan jó éve a kötvénypiacnak. Fontos azonban kiemelni, hogy a fenti kiemelkedő teljesítményt a magyar kötvénypiac nem „magától” érte el, hanem az IMF segítségével. Ez mindenképpen óvatosságra intő jel lehet, illetve kérdéses, hogy mi lesz az IMF után.
Az MNB kamatvágásai 5,5% körül megállhatnak, a finanszírozási igény miatt jövőre jelentős kibocsátási növekedésre számíthatunk, ami miatt a kötvényhozamok további csökkenése már korlátozott lehet.
Magyar részvénypiac
A 2009-es évben eddig a BUX index hozama – a nagyon hektikus első negyedév ellenére is – mintegy 75%. Az év hátralévő részében a jelenlegi szintről komoly elmozdulásra nem számítanak az ING IM elemzői. Az elemzők jövőre 20-25%-os vállalati profitnövekedésre számítanak világszerte – ez az eredménybővülés viszont már be van árazva. Ezt támasztja alá, hogy a részvénypiaci indexek P/E alapon immár nem számítanak olcsónak.
Benczédi Balázs az ING Befektetési Alapkezelő vezérigazgatója úgy fogalmazott: „Ahhoz, hogy 2010-ben az árfolyamok tovább emelkedjenek, 2011-től fenntartható növekedéssel kapcsolatos bizonyítékokra lesz szükség. A BUX index becsült profitnövekedése 2009-hez képest jövőre mintegy 40%-os lesz, de ez a látványos javulás egyedül a MOL-nak köszönhető. A MOL eredménybővülése várhatóan meghaladja majd a 70%-ot, míg a többi vállalat hozzájárulása a profit-növekedéshez jóval szerényebb. A MOL javulása mögött nagyrészt a devizahitelein idén elszenvedett veszteségeinek megfordulása áll, és a 2010-es várható profit már jelenleg is be van árazva. Mindezek figyelembevételével 2010-ben egy 10-15%-os árfolyam-növekedésre számítunk, jelentős árfolyam-ingadozások mellett.”
Magyar aranypiac: van még hova fejlődni
A magyarok és a pénz: nem volt elég nagy a pofon?
Dugig vannak pénzzel a hedge fundok
A gazdagok eladósodottságára spekulálnak
Adómentes befektetés: csak óvatosan az átjárással!
OTPdirekt Bróker: év végéig nincs havidíj!
Mit ront el a kisbefektető? Már tudjuk, mi az ábra
Privátbankár