A KBW Bank Index, amely 24 amerikai bank teljesítményét mutatja, kedden nap közben 7 százalékot esett. Zárásra aztán 3,1 százalékos mínuszig „tornászta fel” magát az index, miután, Ben Bernanke FED-elnök bejelentette: a központi bank elsődleges fontosságú feladatnak tekinti a pénzpiacok normális működésének visszaállítását.
Befektetési stratégák szerint általában jellemző a piacokra a szkepticizmus, ha bármiféle hitelekkel kapcsolatos kérdésről van szó. További rossz hírek érkeztek Minneapolisból, a U.S. Bancorp házatájáról: bejelentették, hogy a hiteleken a vártán jóval nagyobbat buktak, a második negyedéves profit 18 százalékkal esett vissza. A hatodik legnagyobb amerikai bank megtriplázta azt az összeget, amit a rossz feltételű hitelek miatt keletkező veszteségek kezelésére tett félre, elsősorban a tovább hanyatló ingatlanpiac miatt. A Bancorp papírjai 2,7 százalékot estek annak ellenére, hogy egy rövid emelkedési szakaszt is sikerült elérnie, amikor Richard Davis elnök az osztalék emeléséről tett javaslatot.
Az Oppenheimer & Co elemzője, Meredith Whitney elmondta: kezd bebizonyosodni, hogy az egy éve tartó hitelválság közelgő végét jósoló elméletek gyakorlatilag megbuktak.
Féléves monetáris politikai jelentésében a kongresszus előtt Ben Bernanke elmondta: az emelkedő energiaárak, a szigorúbb hitelfeltételek és az ingatlanpiac további zsugorodása jelentős lefelé mutató kockázatokat jelentenek az amerikai gazdaság számára, az inflációs félelmek erősödése mellett is.
A FED elnöke arra is figyelmeztetett: a lakosságinak és a vállalatoknak is alaposan meg kell fontolnia, mire adnak ki pénzt az év hátralévő részében. Ez csökkenő hiteligényekhez, ezáltal erősödő versenyhez vezetne a hitelnyújtók között, csökkentve a marzsokat és a profitabilitást. Bernanke mindazonáltal azt is hozzátette: a pénzpiacon jellemző jelentős feszültségek ellenére a bankszektor kapitalizációja továbbra sem ad okot aggodalomra.
Kutya egy világ: a négylábúakat is elérte a válság |
Eközben a Fannie Mae és a Freddie Mac mélyrepülése tovább folytatódott annak ellenére, hogy Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter vasárnap további segítséget ígért a jelzálogfinanszírozó vállalatoknak. A Fannie részvényei a héten már 31 százalékot zuhantak, a Freddie papírjainak árfolyama 32,1 százalékot esett a héten.
A befektetők most azt találgatják, melyik bank bukik el legközelebb, miután pénteken zárolták az IndyMac Bancorp, az ország 9. legnagyobb jelzáloghitelezőjének és második legnagyobb ellenőrzött takarékintézetének vagyonát. A jelenleg IndyMac Federal Bank néven működő intézet vezetője, az amerikai betétbiztosítási ügynökség tisztviselője, John Bovenzi azt jósolja: hamarosan újabb bankok fognak csődbe menni a válság miatt. Az IndyMac idén már az ötödik pénzintézet volt, ami csődöt jelentett.
Az ingatlanpiac harmadát elvitte a válság
Párizsban bérelnek irodát a bankok
Válság: most jön még a durva rész
Futótűzként terjed a válság: nem fizetnek a cégek
Bankári borítékok: elmaradt a fogyókúra
Kereket oldott a hitelválság
Reuters, Privátbankár