Az egykori üzletember több évtizeden át legalább 65 milliárd dolláros kárt okozott befektetők ezreinek, akiket a piramisjátékra hasonlító Ponzi-trükkel csapott be; fantom bevételeket produkált látszólagos tőzsdei ügyletekből, miközben a korábbi befektetők magas hozamát az új áldozatok pénzéből fizette ki.
Madoff egy 2005-ben rögzített hosszú telefonbeszélgetés során arról adott bizalmas tanácsokat partnerének, a Fairfield Greenwich Advisors befektetési tanácsadó cég egy munkatársának, hogyan lehet kijátszani a tőzsdei felügyelet ellenőreit.
"Először is ez a beszélgetés természetesen el sem hangzott" - kezdte a társalgást az egykori nagy tekintélyű pénzember, akire kötvénycsalás, több rendbeli pénzmosás és egyéb vádpontok miatt júniusban 150 évi börtönbüntetést szabtak ki.
Madoff a beszélgetés közben nem mondta ki egyszer sem, hogy meghamisítja a bevételeiről szóló jelentéseket és Ponzi-sémát működtet, de hasznos tippeket adott arról, miképpen ajánlatos védekezni a SEC ellenőreivel szemben. A tőzsdefelügyelet több alkalommal is megalapozott gyanúval vizsgálódott Madoff "nagyon szokatlan" üzletpolitikája körül, de egyszer sem tudták rajtakapni.
"Semmit ne írjon le" - hangzott Madoff egyik fontos tanácsa. Érvelése szerint "a legjobb, ha az ember elkerüli az írásbeli utasításokat, ha lehetséges", mert az írásos anyagokat bekérhetik. Madoff sikerrel alkalmazta ezt az elvet. A SEC felügyelői, amikor az üzletember azt mondta nekik, hogy nincs írásos dokumentum az üzletpolitikájáról, mert azt "belső megérzéseire" alapozta, nem folytatták a nyomozást.
A csaló elég megvetően beszélt a felügyelőkről. Úgy fogalmazott, nincs szükség különösebb tehetségre ahhoz, hogy az ember becsapja őket. "Ezekre a dolgokra senki nem figyel" - mondta. "Ezt mindig végigjátsszuk (...) jönnek a srácok, hogy megvizsgálják a könyvelést, az adatokat (...) kismillió különböző kérdést tesznek fel, mi meg időnként nevetve rájuk nézünk és azt kérdezzük tőlük, mi van gyerekek, könyvet írtok?" - mondta.
Madoff nem részletezte a telefonban, milyen üzleti stratégiát folytat, azt mondta, ez az ő intellektuális tulajdona. "Annál jobb, minél kevesebbet tudnak" - fogalmazott. Arra mindenesetre rámutatott, hogy tartózkodóan kell viselkedni a felügyelettel. Azt tanácsolta, a Fairfield vezetői ne áruljanak el sokat a cégeik közötti kapcsolatokról, ne kínáljanak fel válaszokat.
A SEC napokban nyilvánosságra hozott belső vizsgálati jelentésében az szerepelt, hogy a kikezdhetetlen tekintélyű üzletember valósággal megfélemlítette a felügyelőket. Hosszú történeteket mesélve viccelődött, majd egyik pillanatról a másikra kidagadó erekkel a nyakán kiabálni kezdett velük.
Madoff tisztában volt azzal, amit a tőzsdefelügyelet csak mostanában tudatosít: a SEC ellenőrei többnyire fiatal, tapasztalat nélküli szakemberek voltak, akik igazából azoknál a cégeknél szerettek volna elhelyezkedni, amelyeknek a felügyeletével megbízták őket. "Ezek a srácok öt évet ledolgoznak a bizottságnál, majd elhelyezkednek menedzserként egy fedezeti alapnál (...) senki nem akar itt maradni örökre" - fejtegette véleményét az üzletember 2005-ben.
Megfigyelők megjegyzik, ez volt az igazi Madoff - aki ismerte a kiskapukat és lenézte, kinevette az ellenőröket - nem pedig az a bűnbánó alak, akit a bíróságon látni lehetett, miután lebukott.
A The Wall Street Journal a héten úgy fogalmazott: a tőzsdefelügyeletnek "fájdalmasan sok" lehetősége lett volna, hogy véget vessen Madoff csalásának, de a szakértők tapasztalatlansága, az ügynökségen belüli személyes ellentétek és a hiányos kommunikáció miatt ez nem történt meg. A SEC különböző osztályai között nem volt kifogástalan az együttműködés, a szakértők több tippet figyelmen kívül hagytak, képtelen voltak észrevenni a mélyebb összefüggéseket és nem tettek óvintézkedéseket - írta az első számú amerikai üzleti újság.
Hogy lehet ekkorát csalni? Pancser felügyelettel
Belenyugodott büntetésébe a szupercsaló
Ítélet született a legnagyobb csalás ügyében
MTI