1p
A 25 millió dolláros erőmű aprópénz ahhoz képest, amit az olajmezővel nyerhet a Mol. De az oroszokkal nem megy - úgy tűnik
A magyar Mol nem vett részt a nyugat-szibériai Zapadno-Malobalikszkoje olajmezőt működtető, felerészt magyar, felerészt orosz tulajdonú vállalat (ZMB) igazgatótanácsának hétfőre hirdetett ülésén, ezért az értekezlet elmaradt, az igazgatótanácsot hamarosan újra összehívják, írta kedden a Kommerszant című gazdasági lap az orosz társtulajdonostól szerzett értesülések alapján.

A találkozón egy 800 millió rubel értékű (25.25 millió dollár) gázturbinás erőmű építésének lehetőségét kellett volna megvizsgálni, hogy ne vonják vissza a ZMB olajkitermelési engedélyét. A közös vállalat a magyar Molé és az orosz Russnefté (Russznyefty), mindkét cég 3-3 fővel képviselteti magát az igazgatótanácsban.

Az előzményekhez tartozik, hogy az ásványkincsekkel foglalkozó Rosznyedr orosz állami ügynökség e hónap elején fél évet adott a vegyesvállalatnak arra, hogy oldja meg a kőolajjal együtt feltörő földgáz hasznosítását. A 2016-ig szóló olajkitermelési engedély előírja, hogy hasznosítani kell a kísérőgáz 95 százalékát.

A Russneft azt javasolja, hogy a feltörő gáz hasznosítása érdekében a határidő lejártáig, az év végéig építsenek egy gázturbinás erőművet, mert - szerinte - ez az egyetlen beruházás, amellyel eleget lehetne tenni a Rosznyedr határidős követelésének, és akkor hatályban maradna a kitermelési engedély. A Russneft számítása szerint az erőmű megépítése 800 millió rubelbe (25,25 millió dollár) kerülne. Az erőmű feldolgozná a kísérőgáz száz százalékát. Tavaly a ZMB 68 millió köbméter kísérőgázt termelt, az idei terv 55 millió köbméter. A javasolt erőmű kapacitása 16 megawatt, a termelt áramot a társaság saját szükségleteire fordítanák.

Az orosz lap szerint a Mol és a Russneft eddigi együttműködése nem volt mindig zökkenőmentes. Pereskedtek is egymással, miközben "bonyolódtak a Mol kapcsolatai Oroszországgal" is, írta a lap, utalva a Surgutneftegaz Mol-beli tulajdonszerzésére. Idézte Hernádi Zsoltot, a Mol elnök-vezérigazgatóját, aki július elején közölte, hogy semmilyen körülmények között sem kezd együttműködésbe a Mol-részesedést szerzett orosz Surgutneftegazzal (Szurgutnyeftyegaz), még ha ezért fel is kell áldoznia az ellenőrzést a Zapadno-Malobalikszkoje olajlelőhely felett.

A Kommerszant által megszólaltatott orosz szakértők szerint azonban a Mol nem fog lemondani a kitermelési engedélyről, és a vállalatnak nincs más kiútja, finanszíroznia kell az erőmű felépítését. Felhívják a figyelmet arra, hogy az olajlelőhely értéke 500-600 millió dollár, és a beruházáshoz szükséges 25 millió dollár ehhez képest meglehetősen jelentéktelen összeg. Szerintük, ha a Mol mégis úgy döntene, hogy megválik részesedésétől, akkor logikusabb lenne, ha azt eladná, semmint hagyná elveszni.

Mindazonáltal lehet, hogy Surgutneftegaz-játszma csak része az egyenletnek. A nem hasznosított földgázt ugyanis eddig is lehetett volna egy másik olajcég, az Oroszországban legnagyobb Rosneft (Rosznyefty) állami olajvállalat vezetékrendszerébe továbbítani, csakhogy a Rosneft "nem akarja"  átvenni a nyersanyagot, írta a Kommerszant korábban. A Rosneft 2004-ben megvette a YUKOS fő termelőegységeit, és vitatja, hogy a YUKOS a következő évben jogszerűen adhatta volna el a ZMB-ben lévő  részesedését a Russneftnek. A Rosneft ezért bírósági úton szeretne a Russneft ZMB-hányadának birtokába jutni.

Oroszokkal épít erőművet a Mol az engedélyért
Ukrajnának még mindig pénz kell a gázra 
Magyarország nem felejti el a Déli Áramlatot
Nabucco: aláírták a megállapodást
Türkménbasi utódja ad gázt a Nabuccóba

MTI

Címkék: Befektetés
A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Befektetés Gyémántbiznisz földi halandóknak?
Privátbankár.hu | 2020. február 19. 13:39
Már a standokon a Piac & Profit legfrissebb száma! Gyémánt, mint alternatív befektetési forma? Erről és számos más érdekes témáról olvashat a februári lapban. Körbejártuk a magánegészségügy kérdéseit, beszélgettünk az Erste Bank vezérigazgatójával, írtunk a kiberbiztonságról, de olvashat a Nemzetközi Beruházási Bankról is a magazinban.
Befektetés Az MNB 5 millióra bírságolta a 4iG-t a lefújt T-Systems-ügylet kapcsán
Privátbankár.hu | 2020. január 23. 08:37
A bennfentesek jegyzékének jogsértő módon történő összeállítása miatt, emellett a T-Systems anyacégével, a Magyar Telekom Nyrt.-vel szemben is hozott intézkedést az MNB.
Befektetés Megtudtuk, mennyi vagyona van a Pallas Athéné alapítványoknak
Privátbankár.hu | 2020. január 22. 13:33
A legfrissebb kimutatás szerint 274,8 milliárd forintra nőtt a vagyon, ebből 8,8 milliárd még mindig bankbetétben van.
Befektetés IMF: 3 százalékos kamattal is ugyanennyire vinnék a MÁP Pluszt
Csabai Károly | 2019. december 6. 13:04
Ami a költségvetés kiadásait akár több száz milliárd forinttal mérsékelné – állapítja meg a Nemzetközi Valutaalap (IMF) Magyarországról kiadott legfrissebb jelentése. Az nem tartja jó ötletnek, hogy a büdzsé kizárólag belföldről finanszírozza magát, mivel a mélyponton lévő kockázati felárunk miatt a külföldi forrásbevonás most jóval olcsóbb.
Befektetés Holnap reggel sokan maradhatnak hoppon a bankjegykiadó automatáknál
Baka F. Zoltán | 2019. október 31. 14:18
Holnap lejár a banki azonosítás határideje, bajba kerülhet, aki ezt elmulasztja. Sok nyugdíjas és a külföldön élők is a veszélyeztetettek körébe tartoznak. Az első határidő idén június 26 volt, de mivel az érintettek egy nagyon jelentős hányada - több százezer magánszemély, illetve vállalkozás - késlekedett a procedúrával, a kormány úgy döntött, hogy október 31-ig meghosszabbítja az eredeti határidőt.
Befektetés Sikeres volt az Opus Global Nyrt. kötvényaukciója
Privátbankár.hu | 2019. október 25. 17:10
A teljes tervezett mennyiségben lejegyezték a befektetési holding értékpapírjait.
Befektetés Áramhálózattal bővít az Opus, megveszi a Titászt
Privátbankár.hu | 2019. október 4. 14:05
Áramhálózattal bővítheti stratégiai portfólióját az Opus befektetési holding, miután megveszi a Titász 100 százalékos részvénycsomagját.
Befektetés Nyár végére csúszhat a nyugdíjkötvény kibocsátása
Csabai Károly | 2019. április 2. 06:00
Javában folyik a munka a kormányzati színfalak mögött annak érdekében, hogy megvalósuljon a Varga Mihály által 2018 végén megjelölt cél: a január végén közel 5900 milliárd forintos lakossági állampapír-tulajdon öt év alatt megduplázódjon. A jelet a pénzügyminiszter tavaly novemberben adta meg, bejelentve egy újfajta, nyugdíj-előtakarékossági magyar állampapír kibocsátását.
Befektetés Tőkét vontak ki a Skálából a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2019. január 21. 17:01
Az egykori patinás üzletlánc jogutódjának számító ingatlanbefektető cég 180 millió forinttal, 540 millióra szállította le az alaptőkéjét.
Befektetés Már közel ötezer milliárdot kezelnek a hazai privátbankárok
Privátbankár.hu | 2019. január 15. 11:55
Több mint 43 ezer magánszemély összességében immár csaknem 5 ezermilliárd forintos vagyonát fialtatta 2018 végén a 16 hazai privátbankári szolgáltatónál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG