Napi 600 forint is lehet a díj
Sárga csekkes vagy? Még jobban kell sietned! Miután a beérkezési határidő számít, így a csekkes befizetések esetében az ügyfélnek külön figyelnie kell arra, hogy a – bankokkal ellentétben – a posta továbbra is 1-2 napos átfutási határidővel dolgozik, s azt sem árt figyelembe venni, hogy a péntek kora délutánig be nem érkezett átutalási megbízásokat a bankok is már csak hétfőn, március 3-án továbbítják majd, dacára a 4 órás giro-körnek. |
Az év végi évfordulós kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésekre legkésőbb március 1-jén éjfélig be kell érkeznie az esedékes díjrészletnek a biztosító társaságokhoz, a segédmotor-kerékpárokat nem számolva 2,65 millió biztosítás díjának kell ennek nyomán rendezetté válnia a hét végéig - hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége. (Természetesen a biztosítottak döntő része már vélhetően túl van a díjbefizetésen.)
Amennyiben az ügyfél nem tesz eleget annak a törvényi feltételnek, mely szerint a kgfb-díjnak az esedékességétől számított 60 napos türelmi idő lejártáig be kell érkeznie, díj nemfizetés miatt megszűnik a szerződésük és a díjjal nem fedezett időszakra fedezetlenségi díjat kell fizetniük. Ennek összege járműkategóriánként eltérő: személygépjárművek esetében az autó teljesítményétől függően 260-600 forint naponta; motorkerékpároknál 40-200 forint/nap. A fedezetlenségi díj a haszon gépjárműveknél a legmagasabb, a vontatók esetében eléri a napi 1650 forintot.
Ha a szerződés azért szűnik meg, mert nem fizették a díjat, azt ugyanannál a biztosítónál kell újrakötni, de a biztosítási évfordulóig számított díjat egy összegben követelheti a biztosító. A MABISZ Ügyfélszolgálatához érkező megkeresések szerint ezzel sokan nincsenek tisztában.
Már drágul a casco
Eközben a legnagyobb online biztosítási alkusz, a Netrisk.hu arról ad számot, hogy több év drasztikusan csökkenő casco-díjai után az éve elején megfordult a trend, s az év elején átlagosan 70 600 forintra szökött fel a teljes körű casco díja, ami hét százalékkal magasabb, mint tavaly ilyenkor. Miután a biztosítók tavaly év eleje óta 15 százalékos biztosítási adót fizetnek a casco-bevételeik után, így a mostani emelés egyértelműen jelzi, hogy az ügyfelekért folyó verseny még mindig tart, hiszen a biztosítók többletköltségeiknek csak kevesebb, mint felét tudják áthárítani az ügyfelekre, vagyis a termék fedezeti szintje csökken. Sebestyén László, a Netrisk.hu vezérigazgatója szerint jelentősebb emelésre azért sem nyílik sok lehetőség, mivel a személygépkocsi-állomány folyamatos öregedése miatt egyre kevesebbek gondolják úgy, hogy megéri full cascót kötni.
A Netrisk tapasztalatai szerint a biztosítók inkább az időszakos akciókkal (például a kgfb-kampány során alkalmazott együttkötési kedvezmény), a szegmentált célcsoportoknak kialakított új termékekkel (például idősebb autókra kidolgozott olcsóbb ajánlatokkal), illetve különféle részbiztosításokkal (minicasco, lopás-, törés-, szélvédő- vagy kátyúbiztosítás, stb.) igyekeznek bővíteni ügyfélkörüket. A legutóbbi kgfb-kampányban, a kgfb-vel együtt megkötött casco-szerződések átlagdíja 51 200 forint volt, ami több mint 27 százalékkal marad el az aktuális évközi díjszinttől.
Nagyobb önrész = olcsóbb biztosítás
A társaság szerint növelhetné a teljes körű casco népszerűségét egy olyan termék piaci bevezetése, amely a gépjármű-használattal arányos díjszabást alkalmaz, így akár évközben is módosulhatna az ügyfél által fizetendő díj annak függvényében,hogy mennyit és hogyan használta az autóját. Az ügyfelek számára pedig a bevállalt önrész mértéke az, amely révén szintén spórolhatnak a biztosítás díján. A Netrisk saját adatai szerint a trend ebbe az irányba hat: a legkedvezőbb, 10 százalék, minimum 50 ezer forintos önrészt kilenc százalékponttal kevesebben választják, mint egy évvel ezelőtt – persze ők még mindig a felét teszik ki csupán az összes autósnak. Amennyiben ugyanakkor a minimális önrészt 100 ezer forintban húzza meg az ügyfél, az mintegy 10 százalékos kedvezményt ad számára az árból. Arra ugyanakkor figyelni kell, hogy az önrész százalékos részét nem biztos, hogy érdemes változtatni, hiszen a magasabb önrész összege egy kár esetén azt jelenti,hogy többet kell zsebből állnia az autósnak.
A legtöbbet, átlagosan 86 400 forintot új autó vásárlásakor hajlandók fizetni az ügyfelek, de használt autóra kötött új szerződés esetén is 72 300 forint az átlagdíj. A legalacsonyabb díjú cascót az évfordulón szerződést váltó autósok kötik: ők átlagosan 52 900 forintos átlagos éves díj mellett szerződnek a Netrisk.hu oldalain.