NAV
Adó Levelet kapott az adóhivataltól? Nyugi, hátha csak túlfizetés... 
Privátbankár.hu | 2014. július 28. 09:22
Megkezdődött a folyószámla-kivonatok és a pótlékértesítők kiküldése, október végéig fog tartani. Az is kap levelet, akinek több mint ezer forint túlfizetése van. Észrevételt lehet tenni többféleképpen, és képzeljék: még külön nyomtatvány is van rá.
Adó A Balatonnál járt a NAV - mit ellenőriztek? 
Privátbankár.hu | 2014. július 25. 11:16
A NAV ellenőrök öt nap alatt 400 dél-balatoni, illetve somogyi kereskedőnél, szolgáltatónál, vendéglősnél vizsgálták az online pénztárgépek szabályos működtetését, és az esetek ötödénél találtak szabálytalanságokat - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Dél-dunántúli Regionális Adó Főigazgatósága.
Adó Hogyan (ne) verjük át a költségvetést 160 millióval? Videó 
Privátbankár.hu | 2014. július 25. 10:19
A Közép-Dunántúlon a régióban idén másodszorra csaptak le a NAV munkatársai olyan bűnözői csoportra, amely munkaerő-kölcsönzéssel foglalkozott. A most lebuktatott csapat „ügyeskedései” révén több mint 160 millió forint adót csalt el. Az adóhatóság ismertette a módszert, ami nem túl jó - tekintve hogy teljes lebukás lett a vége.
Adó Itt a NAV szégyenlistája: százmilliárdokkal tartoznak 
Privátbankár.hu | 2014. július 24. 15:32
Fél év alatt jelentősen nőtt az adóhatóságnak tartósan tartozó vállalkozók száma.
Vásárló A kannás borokra utazik a NAV 
Privátbankár.hu | 2014. július 24. 09:10
Az akció neve: Prés 2014. A feketén szállított, silány minőségű borokat tüntetnék el a polcokról.
Adó 2200 milliárd forint után fut a NAV 
Privátbankár.hu | 2014. július 24. 08:16
Ennyi a magánszemélyek és vállalkozások összes adótartozása.
Vásárló Vége az utalványtőzsdének, a NAV büntet 
Privátbankár.hu | 2014. július 23. 11:32
Nem adható többet adómentesen visszaváltható, pénzzé tehető utalvány. Nem véletlenül.
Adó Így buktatta le az online pénztárgép a zsebre dolgozó pultosokat 
Privátbankár.hu | 2014. július 23. 09:01
Munkaadójukat megkárosító pultosokat buktattak le a NAV revizorai, akik a söröző online pénztárgépének adatai alapján leplezték le a csalókat. A vállalkozó megdöbbenve szembesült a ténnyel, hogy alkalmazottai saját zsebükre dolgoznak.
Adó 400 milliós csalást leplezett le a NAV 
Privátbankár.hu | 2014. július 22. 10:43
Műtrágyával és fonallal üzletelő, fiktív számlákkal dolgozó bűnszervezetre csaptak le a NAV dél-alföldi pénzügyi nyomozói; az ügyekben költségvetési csalás miatt hét embert vettek őrizetbe - tájékoztatta kedden a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Dél-alföldi Regionális Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense az MTI-t.
Adó Behajt a NAV - senki nem menekülhet a kamarai díj megfizetésétől  
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 16:31
Június végéig 53,3 millió forint kamarai hozzájárulást hajtott be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV).
Adó Vigyázzon! A NAV körlevélben érdeklődik bankszámlájáról (ha tartozik) 
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 09:35
A korábbi postai levelezés helyett immár "körlevelekben" kér információkat a köztartozással bírók bankszámla-számláiról, megtakarításairól a bankoktól NAV. Gyorsabban rá is teszik a kezüket a számlákon őrzött pénzekre.
Adó Lecsapott a NAV: fémhulladék hegyeket találtak 
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 09:17
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy fejér megyei ingatlanon mintegy 125 tonna, illegális fémhulladékot foglaltak le.
Adó Több pékség akadt fenn a NAV-ellenőrzésen 
Privátbankár.hu | 2014. július 21. 08:46
Feketemunka, bizonytalan árukészlet, köztartozás. Sorozatos és súlyos szabálytalanságokat tapasztaltak a NAV munkatársai egy külföldi tulajdonú üzletláncnál, amely országszerte pékárut forgalmaz. Hogy a hálózat összesen mennyi bevételt titkolt el, azt még vizsgálják a revizorok, azonban az már kiderült, hogy a be nem jelentett alkalmazottak és az igazolatlan eredetű árukészlet miatt várhatóan 4 és félmillió forint bírságot kell kiszabni. A végrehajtók több mint 50 milliós foglalással zárták az ellenőrzési akciót.
Vásárló Elvitték az árut a kirakodóvásárból az adóellenőrök 
Privátbankár.hu | 2014. július 17. 11:45
Autókat is lefoglaltak. Volt, aki a helyszínen fizetett 100 ezer forintot, csak maradhasson.
Adó Fogalma sincs a NAV-nak, hány kassza kapott támogatást  
Privátbankár.hu | 2014. július 16. 08:11
Eddig 5,3 milliárd forint támogatást kaptak az online kasszát beszerző vállalkozások - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Vásárló Mi van az illegális cigiben? Nem az, amire gondolnál 
Privátbankár.hu | 2014. július 14. 10:34
Nemcsak a hatóságokat, hanem megrendelőit is megtévesztette a férfi, akitől a napokban foglaltak le falevéllel kevert vágott dohányt a pénzügyi nyomozók Nyírbogdányban. Az illegális áru nem csak törvénytelen, de súlyos egészségügyi kockázatot is jelenthet.
Vásárló Itt az új drog, tisztítószernek álcázzák 
Privátbankár.hu | 2014. július 13. 16:08
A NAV tájékoztatása szerint Lengyelországból hozzák Magyarországra az új pszichoaktív anyagot, most ez az egyik sláger.
Vásárló Argentína vs Németország? Itt már ne fogadjon 
Privátbankár.hu | 2014. július 13. 15:07
Újabb két oldalt blokkolt a Nemzeti Adó és Vámhivatal engedély nélküli szerencsejáték-szervezés miatt. Szorul a hurok, a sportrajongók már nyolc oldalt "veszítettek", és a NAV ígéri: ezzel még nincs vége. A hivatal a játékosok védelmére hivatkozik.
Vásárló Postán jön a drog: mi most a magyarok kedvence? 
Privátbankár.hu | 2014. július 13. 09:37
Tavalyhoz képest idén több esetben és nagyobb mennyiségben találtak kábítószert a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei.
Adó A te céged merre van? Rászáll az adóhatóság egy régióra 
Privátbankár.hu | 2014. július 10. 11:29
A nyári idegenforgalmi szezonban összehangolt ellenőrzéssorozatba kezd a Nemzeti Adó és Vámhivatal Észak-Magyarországon.
Adó Mit csinál egy NAV-os, ha nem dolgozik? Cigicsempészekre bukkan - videó 
Privátbankár.hu | 2014. július 10. 11:08
13 ezer doboz, mintegy 11 millió forint értékű cigarettát fogott egy szolgálaton kívüli pénzügyőr Szabolcsban. Bár a csempészek végül meglógtak.
Adó Fémtelepet számolt fel a NAV - épp égették a tonnányi azbesztes hulladékot  
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 10:17
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Túrkevén csaptak le az illegális fémtelepre. Az ingatlan tulajdonosa több 10 millió forintos bírságra számíthat.
Pénzügyi szektor Mit tégy, ha beragadt az adófizetésre szánt pénzed a bankban?  
Privátbankár.hu | 2014. július 8. 09:58
"Méltányosan jár el" a Nemzeti Adó- és Vámhivatal azokkal szemben, akik fizetési nehézséggel küzdő pénzintézetnél vezetik bankszámlájukat, és emiatt nem tudnak határidőben eleget tenni adó- és járulékfizetési kötelezettségüknek. Fizetési halasztást lehet kérni, amit állítólag méltányosan bírálnak majd el.
Adó Nem húzták az időt: éppen az RTL Klubnál vizsgálódik a NAV  
Privátbankár.hu | 2014. július 2. 16:59
Szerda kora délután megjelentek a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) munkatársai az RTL Klub televíziónál - írja az atv.hu.
Adó Monoron jártak a NAV-osok, ezt találták - fotók  
Privátbankár.hu | 2014. július 2. 09:40
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei mintegy 9000 csomag magyar adójegy nélküli cigarettát, 23 kilogramm finomra vágott dohányt és 10,5 liter „Sunrise” nevű, magyar zárjegy nélküli italt foglaltak le két monori ingatlanon.
Adó Így néz ki félmilliárd forintnyi csempészcigi - videó 
Privátbankár.hu | 2014. július 1. 09:40
Félmilliárd forint értékű csempészcigarettát talált a NAV egy Pest megyei raktárban. Még nem tudják, kié és honnan van.
Vásárló Ezekre a helyekre ne induljon el ma semmiképpen sem 
Privátbankár.hu | 2014. július 1. 09:04
Munkaszüneti nap van az egészségügyben és a hivatalokban. A Semmelweis-napon zárva lesznek a gyógyszertárak, a háziorvosi rendelők és a szakrendelők, továbbá a közszolgálati tisztviselők napján szünetel az ügyfélfogadás a kormányhivatalok és az adóhivatal ügyfélszolgálatain.
Adó Napszámosok, lángososok, kubikosok: százezrek az adóhatóság célkeresztjében 
Privátbankár.hu | 2014. június 30. 07:49
A mezőgazdasági idénymunkások, illetve az átmeneti időre felvett vendéglátós és építőipari alkalmazottak munkavállalásának jogszerűségét is ellenőrzi az adóhivatal a nyári, őszi hónapokban. Több százezren élnek idénymunkából.
Vásárló Tovább szorul a hurok a sportfogadókon 
Privátbankár.hu | 2014. június 28. 11:05
Már nem három, hanem öt szerencsejáték-szervezéssel foglalkozó honlapot blokkolt a NAV.
Adó Elfelejtették bekapcsolni a hűtőt - kétszáz kiló hússal buktak az adócsalók  
Privátbankár.hu | 2014. június 27. 10:49
Kétszáz kiló jelöletlen hússzállítmányt találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőrei egy szlovák teherautóban.
Adó Hülyének nézik a kocsmárosok az adóhatóságot 
Privátbankár.hu | 2014. június 27. 09:23
Foci vébé, nyári szünet, turistaszezon. Ez egyet jelent azzal, hogy a NAV ellenőrei éjjel-nappal járják Budapest és Pest megye népszerű kocsmáit. Tavaly nyáron minden harmadik ellenőrzésnél találtak olyan szabálytalanságot, amelyek gyakran nemcsak a költségvetésnek, hanem a fogyasztóknk is kárt okoztak.
Adó Változás jön - így is lecsaphat a cégére a NAV 
Privátbankár.hu | 2014. június 26. 17:02
Július elsejétől elektronikusan is indíthat ellenőrzéseket a Nemzeti Adó- és Vámhivatal.
Vásárló Te kinél fogadsz? Négy oldalt tilt ki a NAV a magyar internetről 
Privátbankár.hu | 2014. június 26. 14:44
Eddig négy domain letiltásáról született határozat: aki mégis az illegálisnak minősülő online szerencsejáték-szervezőre bízza a pénzét, az a saját kockázatára teszi (és nem csak a fogadás kockázatát értve). Fogadni csak az államnál lehet, vagy annál, akivel koncessziós szerződést kötnek.
Vásárló Nincstelenek adtak el 500 millióért gabonát 
Privátbankár.hu | 2014. június 26. 10:34
Őstermelői igazolványuk volt, vagyonuk, földjük nem. A NAV elkapta a csaló bandát.
Adó Mutatjuk: idén ennyi cigit és piát lehet külföldről behozni 
Privátbankár.hu | 2014. június 25. 19:58
A vámszabályok betartására hívta fel a figyelmet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mert sok utas nincs tisztában azzal, hogy miből mennyit lehet behozni az országba az unióból vagy harmadik országból. A Privátbankár összegyűjtötte a legfontosabb tudnivalókat.
Adó Nem menekülhetnek a reklámadó elől: rászáll az RTL-re a NAV 
Privátbankár.hu | 2014. június 25. 14:39
Adóhatósági eljárás indul az RTL egyik tranzakciója miatt. A nemzetgazdasági miniszter utasította erre a NAV-ot.
Adó Megérte odacsapni: fehérednek a méhtelepek, eltűntek a kábeltolvajok  
Privátbankár.hu | 2014. június 24. 15:36
A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint a tavaly november óta hatályos fémtörvénynek köszönhetően érezhetően csökkentek a fémlopások száma, és átláthatóbb lett a fémkereskedelemi szektor.
Adó Autó helyett dohány parkolt a garázsban 
Privátbankár.hu | 2014. június 24. 14:12
Mintegy 70 kilogramm vágott dohányt és 2 kilogramm szárított dohánylevelet foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy nyíracsádi ingatlanon.
Adó Ezekkel se fognak hagymát aprítani: 32 ezer kést foglalt le a NAV - video 
Privátbankár.hu | 2014. június 23. 09:25
A pénzügyőrök több mint 32 ezer darabból álló hamisított késkészletet foglaltak le Budapesten.
Adó Áfacsalók, rettegjetek! Rátok utazik az adóhatóság 
Privátbankár.hu | 2014. június 23. 08:57
Az áfával való visszaélések állnak továbbra is a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) ellenőrzéseinek célkeresztjében.
Adó Akkor most megéri beperelni a NAV-ot, vagy sem? 
Privátbankár.hu | 2014. június 20. 15:10
A tavalyi perek 72 százalékában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) javára született kedvező döntés - reagált az adóhatóság azon állításokra, melyek szerint érdemes az adóhivatal határozatait peres úton megtámadni.
Adó Majdnem sikerült leadni a szajrét: méhtelep előtt csapott le a NAV - videó 
Privátbankár.hu | 2014. június 20. 09:18
900 kiló fémhulladékot foglaltak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei Nyíregyházán - közölte az adóhatóság a Facebook oldalán.
Adó Illegális olajkereskedőkre csapott le a NAV 
Privátbankár.hu | 2014. június 19. 14:00
Illegális olajkereskedelemmel foglalkozó bűnszervezetre csaptak le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyi nyomozói Egerben.
Adó Naponta százan nyomják fel exférjüket vagy a volt főnököt a NAV-nál 
Privátbankár.hu | 2014. június 19. 07:32
Átvert ügyfelek, kigolyózott üzlettársak és erősebb igazságérzettel rendelkező állampolgárok - napi száz bejelentés érkezik a NAV-hoz
Adó Lecsapott az adóhatóság, futottak a csempészek - "photoshoppolt" NAV-képek 
Privátbankár.hu | 2014. június 18. 10:03
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei 11 millió forintnyi csempészcigarettát foglaltak le Beregsurány térségében. A menekülő csempészek közül kettőt elfogtak.
Adó Akcióban a NAV: illegális fémtelepekre csaptak le 
Privátbankár.hu | 2014. június 15. 09:05
131 tonna fémet foglaltak le és felszámoltak 18 illegálisan működő fémtelepet a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) pénzügyőrei egy most lezárult akcióban.
Adó Kamu volt a buli - simlis zenészekre csapott le a NAV  
Privátbankár.hu | 2014. június 11. 15:12
Tizenhárom adóeltitkolót, köztük nyolc zenészt buktatott le a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Szabolcsban.
Adó Armani helyett Armando? Nem mindegy!  
Privátbankár.hu | 2014. június 10. 12:35
Félmillió pár hamisított zoknit találtak a NAV pénzügyőrei egy cseh kamionban a Győr-Moson-Sopron megyei Vámosszabadinál.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG