8p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Ebben a hónapban indult el a CSOK, amely célja, hogy segítse a lakásvásárlást és -építést. Az új "szocpol" egyelőre még nem szerepel minden pénz- és hitelintézet kínálatában, de augusztus végéig jelentősen bővül majd a hozzáférhetőség. Nem árt azonban odafigyelni arra, hogy milyen kritériumok teljesítésével vehetjük igénybe a támogatást.

 

 

Július 1-től lehet vissza nem térítendő állami támogatást igénybe venni használt lakás vásárlásra, a lakásépítés és bővítés mellett. A támogatást hitelintézetektől lehet igényelni, a fő szabályok egységesek, de a gyakorlatban lehetnek eltérések a pénzintézetek egyes ajánlatai között: van, ahol már igényelhető a CSOK és van, ahol csak augusztus végén, vannak bankok, melyek a teljes összeget beszámítják önerőnek, mások csak a meglévő gyerekek után igényelt támogatást fogadják el.

Ezen kívül jó tudni, hogy házépítés esetén szakaszos, használt lakás vásárlásnál pedig utólagos a folyósítás, de mindig a CSOK az utolsó részlet, illetve az építés és bővítés is támogatható a CSOK-kal, feltéve, ha az ingatlan legalább „B” energetikai besorolású – összegezte többek között a tudnivalókat az Otthon Centrum Hitel Center.

Így segít az állam

A vissza nem térítendő állami támogatás, ami gyerekszámtól és lakásmérettől függően fél és két és fél millió forint közötti összeget jelent. Az igénylés személyi- és az ingatlanra vonatkozó feltételei egységesek, újdonság a korábbi támogatási rendszerhez képest, hogy a 24 hetes magzat már meglévő gyereknek számít.

„Az eltérés az egyes bankok ajánlata között működésbeli és szabályértelmezési különbségekre vezethető vissza” – mondta Bánfalvi László, az Otthon Centrum Hitel Center ügyvezető igazgatója. A bankok egy részénél már igénylehető a támogatás, néhányan közülük augusztus végén tervezik felvenni termékeik közé, de van olyan pénzintézet is, ahol egyelőre nincs napirenden, hogy elérhetővé teszik ezt a konstrukciót. Így a személyes utánajárás helyett már a legelső lépésben érdemes szakemberhez fordulni.

Beleszámít a CSOK az önerőbe?

Az egyik legnagyobb kérdés, hogy az állami támogatást a bankok beszámítják-e a lakásvásárláshoz igényelt hitel, vevőtől megkövetelt önerejébe. Ebben a kérdésben a Magyar Nemzeti Bank korábban kiadott egy állásfoglalást, miszerint a vissza nem térítendő támogatást nem kell figyelembe venni a jövedelemarányos törlesztő részlet, illetve a hitelfedezeti arány számításánál.

Viszont azt is leszögezte, hogy ennél szigorúbb szabályt is alkalmazhatnak a pénzintézetek. „A gyakorlatban a szigorúbb elbírálást alkalmazzák is a pénzintézetek” – tette hozzá Bánfalvi László. – „Vannak olyan bankok, amelyek nem fogadják el önerőnek, máshol viszont a teljes összeget elfogadják, más bankok pedig csak a meglévő gyermekek után igényelt támogatást fogadják el, a CSOK megelőlegező módozatát már nem. Ez sokaknál lényeges lehet.”

Bizonyos esetekben – sok együttköltöző gyermek és alacsony vételár esetén – a támogatás önmagában elérheti a szükséges önerő mértékét, a bankok azonban szinte kivétel nélkül ilyen esetekben is megkövetelik a saját tőke bevonását az igénylőktől. A vásárlás saját tőke nélkül azért is valószínűtlen, mert az ingatlanvásárlás elején az eladó által elvárt foglalót, jellemzően a vételár 10 százalékát, készpénzben kell letenni, amihez a vevőnek a saját pénzére van szüksége.

Nagyon kell vigyázni a szerződéskötésnél arra is, hogy maximum 10 százalék lehet készpénz, a többi önerőt átutalással kell teljesíteni. Ha nem így szerződtek, akkor a teljes folyamatot újra kell kezdeni az eredeti állapot visszaállításával.

Hitel és CSOK?

A hitellel kombinált állami támogatás esetében nagyon fontos, hogy ha a vásárló egyszerre indította el mindkettő igénylését, akkor csak egyszerre kaphatja meg azokat. Abban a szerencsétlen esetben, ha a bank nem ítéli meg a vevőnek a hitelt (például az ügyfél szerepel a negatív KHR listán), akkor ő az állami támogatás összegétől is elesik, attól függetlenül, hogy a CSOK feltételeinek egyébként megfelel. Ilyenkor az állami támogatást csak egy újabb, másik bankhoz beadott igénylésen keresztül tudja elérni a vevő, vagy a Kincstárnál kell kérvényeznie csak a CSOK-ot. „Ebből a példából jól látszik, hogy egy rossz döntés nagyon sok bonyodalmat, és késedelmet vagy akár az ügylet meghiúsulását okozhatja a reménybeli lakásvásárlónak” – tette hozzá Bánfalvi László.

Az ördög a részletekben rejlik

Általános szabály, hogy az építés esetén szakaszos, használtlakás vásárlás pedig utólagos a folyósítás, de mindig a CSOK az utolsó részlet. Ez nagyon fontos lehet mind az építkezés, mind a vásárlás esetén a kifizetések tervezésénél.

Az építés és bővítés is támogatható a CSOK-kal, de előírás, hogy az ingatlan legalább „B” energetikai besorolást érjen el. Az energetikai felmérés azonban csak az épület átadása után készül el, így ha az épület nem teljesíti az előírt energetikai jellemzőket, a támogatást vissza kell fizetni.

A kiemelkedő energetikai jellemzőkkel rendelkező épületek esetében magasabb támogatás igényelhető, de ebben az esetben is érdemes előre tájékozódni a banknál, mert némely pénzintézet először csak az alap, „B” kategóriának megfelelő támogatást folyósítja, és csak az ügylet legvégén adja oda a reális minősítésnek megfelelő különbözetet.

Szintén az építkezéshez, illetve bővítéshez kapcsolódik, hogy a bankok tételesen ellenőrzik a beruházáshoz kapcsolódó számlákat. Azt vizsgálják, hogy a vállalkozó, aki az építést végzi, szerepel-e a NAV listáján. Ezért az építkezés során az ügyfélnek kell előre figyelni, hogy az építő is megfeleljen az előírásoknak, mert ha a bank a vizsgálat során talál olyan számlát, amit nem lehetett volna kiadni, vagy elfogadni, akkor az építési költségek között azt a tételt nem lehet érvényesíteni.

Az OCHC válaszai a banki és közvetítői gyakorlat során felmerülő kérdésekre

Kérdés: Most építettünk egy új családi házat, és már van lakhatási engedélyünk, utólag is kérhető majd a CSOK?

OCHC: Nem. Építés esetén a használatbavételi engedély kiadásának napja előtt kell igényelni a CSOK-ot, utólag nem lehetséges

Kérdés: Kiskorú gyermekünk van, 5 és 7 évesek. Mi viszont már 42, illetve 45 évesek vagyunk. Ez az első lakás, amit meg szeretnénk venni, de ez használt lakás és felújítást igényel. CSOK-ot szeretnénk igénybe venni, megkaphatjuk?

OCHC: Igen. Meglévő gyermekek esetében a szülőknél nincs korhatár megkötés, a gyermekeknek kell 25 évnél fiatalabbnak lenniük. 16-25 év között gyerekeknek nappali tagozatos hallgató kell lenniük.

Kérdés: „Kinéztünk egy régebbi építésű családi házat, ami „E” energetikai osztályú. Ilyen esetben is jogosult vagyok támogatásra?

OCHC: Igen. Csak új építés esetén kifejezett megkötés a „B” energetikai osztály. Ha a használt ház B osztálynál rosszabb besorolású, akkor egy igazolás kell róla, hogy nem életveszélyes és nem rendelték el a bontást. Ebben az esetben az alap támogatási összeg jár.

Kérdés: Budapesten egy 50 m2-es panellakásban lakunk két gyermekünkkel. Most lehetőségünk nyílik a közvetlenül mellettünk lévő lakás megvásárlására, abból a célból, hogy összenyissuk a kettőt, ezzel növelve jelenlegi lakóterünket. Igényelhetjük a támogatást?

OCHC Nem. Mivel két külön helyrajzi számon lévő ingatlanról van szó, így ez vásárlás és nem bővítés.

Kérdés: Fiatalok vagyunk, már 2 meglévő gyermekkel. Egy 48m2-es ingatlant szeretnénk vásárolni. Igényelhetjük a támogatást?

OCHC: Nem. 2 gyermek esetén a méltányolható lakásigény minimum 50 m2.

Kérdés: Feleségem 24 éves, én 28. Gyermekünk 6 hónapos és majd szeretnénk még egy gyermeket. Mindketten Ausztriában dolgozunk, de Magyarországon élünk. Új lakást szeretnénk vásárolni, 60 m2-nél nagyobbat, „A+” energetikai osztályút. Mennyi támogatás jár nekünk?

OCHC: Nem jár támogatás, mivel nem tudnak TB (OEP) jogviszonyt igazolni.

Kérdés: Feleségem húgával együtt nemrégen örökölt szüleitől egy házat. Szeretnénk összeköltözni, ehhez a húgát ki kell fizetnünk. Van egy kislányom, aki után szeretnénk igényelni a CSOK-ot. Lehetséges?

OCHC: Nem. Közeli hozzátartozótól nem lehetséges sem rész-, sem teljes tulajdon vásárlás.

Kérdés: A házunkat szeretnénk bővíteni. A legolcsóbb és legpraktikusabb az lenne, ha a pincét is beépítenénk. Bővítés esetén a hasznos alapterületbe bele kell számolni a pincét?

OCHC: Nem, mivel a pince nem számít fűthető helyiségnek, és a rendelet alapján csak a fűthető helyiséget kell a hasznos alapterületbe számolni, ahol a belmagasság legalább 1,9m.

Kérdés: Jelenleg egyedülálló vagyok, második gyermekemmel vagyok várandós. A nevemen van egy külterületi nyaraló. Ilyen feltételek mellett lehet igényelni a CSOK-ot másik lakás vásárlására?

OCHC: Igen. Nyaraló, tanya stb., tehát nem lakóingatlan, nem jelent korlátozó tényezőt. Csak tulajdoni lap szerinti lakóingatlan nem lehet az igénylő tulajdonában.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Nyeregbe kerültek a vevők a lakáspiacon, de a helyzet most gyorsan megváltozhat
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:45
Tavaly év végére kifutott a szeptemberben indult Otthon Start hitelprogram első rohama, így kicsit hűlt a lakáspiac. Ezzel párhuzamosan természetes jelenség volt, hogy nőtt az alku tere, átlagosan majdnem 6 százalékot tudtak faragni az irányárból a vásárlók – derül ki az OTP Ingatlanpont friss adataiból. A legkevesebbet továbbra is Budapesten lehetett alkudni. 
Ingatlan 2,6 milliárd forintért eladták a Szőlő utcai javítóintézetet
Privátbankár.hu | 2026. március 19. 11:30
A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő villámgyorsan elárverezte az épületet.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Van egy megyeszékhely, ahol bőven megéri felújítani
Vámosi Ágoston | 2026. március 18. 18:59
Hiába csökken Győr népessége, Pécsé gyorsabban fogy: hamarosan a Duna menti megyeszékhely lehet a Dunántúl legnagyobb városa. A déli részen már az agglomeráció is kialakult, a Belvárosban és környékén pedig hangzatos nevű lakóparkokat adnak át a jövő évben. A használt lakásoknál és házaknál is érdemi különbség látható a felújított és a felújítandó ingatlanok árai között: a felújított lakások akár 10-15 millió forinttal is többet érhetnek a piacon.
Ingatlan 30 kilométeres sáv után ér véget az agglomerációs álom
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 10:58
A kiköltözési hullám nem állt meg és egyértelműen a nagyvárosok 25-30 kilométeres vonzáskörzetére koncentrálódik.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Soroksáron még a négyszobás családi házak is megfizethetők
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 18:29
Budapest második legnagyobb kerületét a legolcsóbbak között tartják számon, de az újlakás-piacot nézve ez már nem teljesen igaz. Soroksár-Újtelepen több lakópark is épül, ahol a háromszobás lakásokat 100 millió forintért hirdetik. A Budapest-Belgrád vasútvonal ugyan áthalad a kerületen, de a lakók többsége számára ez nem megoldás, inkább a H6-os HÉV felújítása növelhetné az ingatlanok értékét.
Ingatlan Lassulhat az ingatlanok áremelkedése, de vannak kivételek
Vámosi Ágoston | 2026. március 11. 15:54
Jelentősen lassulhat az ingatlanárak emelkedése a következő hónapokban, erről beszéltek a szakértők az OTP Ingatlanpont tájékoztatóján. Az új lakásfejlesztések döntő többsége egyelőre nem fér bele az Otthon Start program kereteibe, de a következő években ez változhat. Az ingatlan-befektetés megtérülése jelenleg nagyon alacsony, ezért inkább a saját részre vásárlók uralják a piacot, de a nagyvárosokban és a kiemelt beruházásoknál nem lehet alkudni a hirdetési árból.
Ingatlan Befékezett a lakáspiac, ennek végre a vevők is örülhetnek
Privátbankár.hu | 2026. március 10. 10:00
Budapesten újra lakásárcsökkenést hozott a február, havi szinten. Országosan pedig mérséklődött a drágulás üteme – közölte az ingatlan.com.
Ingatlan Már egy panellakás is eszméletlen drága lett
Privátbankár.hu | 2026. március 7. 12:16
Drágább egy panellakás, mint az azonos állapotú téglalakás néhány városban.
Ingatlan Itt vannak az első kiemelt beruházások az Otthon Start programhoz
Privátbankár.hu | 2026. március 5. 12:13
Nem csak Budapesten indulnak el nagy fejlesztések.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Felfordult az érdi lakáspiac: a használt többet érhet, mint az új
Vámosi Ágoston | 2026. március 4. 20:43
Érdekes trend bontakozik ki a fővárostól délnyugatra: összeért az új és a használt családi házak ára. Érden a Budapesttel szomszédos városrészben találtuk a legnagyobb szélsőségeket: a megfizethető átlagárak mellett vannak itt kaliforniai stílusú villák is. A lakáspiacon akár még többet is el lehet kérni a használt, jó állapotú ingatlanokért, mint amennyiért az újakat hirdetik. A Mennyit ér az ingatlanom? legújabb részéből kiderül, jobban megéri-e Diósdon, vagy Sóskúton házat venni, és azt is megnéztük, mennyi idő a környékről beérni a Budapestre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG