6p
Megvizsgálták, hogy az ismert szórakozási, kikapcsolódási negyedek hogyan változtatják meg az adott utca ingatlanpiacát, illetve lakóközönségét. Átlagosan magasabb négyzetméter árakat találhatunk az ilyen utcákban a fővárosban, de a vidéki felkapott utcák ingatlanpiacra gyakorolt hatása viszont elenyésző.

A belső Erzsébetvárosban elhelyezkedő Kazinczy utca éjszakai szórakozóhelyeiről, romkocsmáiról az egész városban ismert, de sok külföldi is előszeretettek látogatja ezeket. Az egymás mellé települő vendéglátóegységek, és az általuk generált éjszakai nyüzsgés nagyjából másfél-két éve lett számottevő, aminek már az ingatlanpiacon is érezhető a hatása - közölte a Privátbankárral az Otthon Centrum.

„A terület lakosságának összetétele változik, legalábbis az elmúlt 2-3 évben itt vásároló közönség átlagéletkora 6 évvel alacsonyabb az egész kerületre jellemző átlagnál. Az éjszakai nyüzsgés főleg a 25-35 év közötti korosztálynak vonzó, most ők vannak többségben a vevők között.” – mondta Kühne Kata, az Otthon Centrum ügyvezető igazgatója.

Ez utóbbiak főleg egyedülállók, vagy fiatal párok, kevés nagy családossal lehet találkozni a keresők között. Az éjszakai lárma természetesen kortól függetlenül zavaró lehet, így az utcában az utcafronti lakások árai alacsonyabbak, mint a csöndesebb, belső lakásoké, de újépítésű lakások esetében – melyekből a Kazinczy utcában is találunk – a jobb hangszigetelést biztosító ablakok ezt a hatást is ki tudják szűrni. A környék bulizós jellege az eladókra is hatással van, az Otthon Centrum megbízásai között találni olyan lakásokat is, melyeket tulajdonosaik kimondottan a megnövekedett éjszakai zaj miatt kínálnak eladásra. Az eladásra jó eséllyel pályáznak, hiszen többen vannak, aki kimondottan ebben az utcában keresnek lakást.

Bár a Kazinczy utca árai meghaladják a kerület átlagárait, a 2008-tól tapasztalható lefelé tartó tendencia az utcában is érezhető. Jelenleg a használt téglalakások egy négyzetméterre vetített ára 270 ezer forint körül alakul, míg a VII. kerületé 210 ezer forint körül voltak 2013 első kilenc hónapjában.

Az utca ingatlanárai már csaknem egy évtizede meghaladják a kerület átlagárait, bár ebben az is szerepet játszik, hogy a KSH adatbázisa sajnos nem szűri ki az újépítésű lakások magasabb árát a társasházi lakások átlagos áraiból, így ez némileg torzíthatja a képet. Egyes utcák átlagáraiban az is kilengéseket hozhat, ha csak kevés számú adásvétel zárul az adott évben, és az egyes évek között jelentősen különböző ingatlanok cserélnek gazdát, ahogy azt a Liszt Ferenc tér esetében is látni lehet.

A Kazinczy nemrég lett népszerű

Ami a vásárlók összetételét illeti, a VII. kerületben találunk olasz, orosz, német, francia vásárlókat, a Kazinczy utcában a magyar vevők dominálnak, a külföldiek egyelőre csak a szálláshelyeket veszik igénybe. Ezeknek viszont nagy keletjük van, hiszen a bérleti piacon sok olyan vállalkozó van, aki főbérlőként, vagy albérlőként kínál helybeli lakásokat rövidebb tartózkodásra, napi 40-70 euró közötti áron. Ezek a vállalkozások nem csak a bérleti piacon aktívak, többen vásárolnak rövidtávú kiadás céljából lakásokat, sőt egész épületeket is keresnek, hogy azokat apartman házzá alakítva használják ki a környék külföldön is ismert vonzerejét.

A Kazinczy utca ismertsége új keletű, szemben a Ráday utcával és a Liszt Ferenc térrel, ahol a területek népszerűsége a 90-es évek végén ugrott meg, ahogy a forgalom elől elzárt területen sorra nyitottak meg az éttermek, nagy teraszaikkal. Mindkét területről elmondható, hogy most is keresett, presztízsterület, de népszerűségük az utóbbi években már kicsit megkopott, amiben azért nagy szerepe volt a gazdasági válságnak is.

Van, ahonnan eltűntek a külföldi vevők

A Liszt Ferenc tér népszerűsége a lakáspiacon is érezhető volt, nagyon sok külföldi és tehetős magyar vásárolt a téren lakást. A tér átlagárai hamar elszakadtak a kerület átlagáraitól, már a 2000-es évek elején jóval meghaladták azokat. A tér lakáspiaci forgalma sosem volt jelentős, a válság előtt is 10-20 lakás cserélt gazdát évente, 2008 óta pedig 10 alá esett az éves tranzakciók száma. Köszönhető ez egyrészt a relatív korlátos lakáskínálatnak, másrészt a gyakran 400-500 ezer forintot elérő négyzetméter áraknak. Az átlagár az idei első kilenc hónap eladásai alapján 390 ezer forint körül alakult egy négyzetméterre vetítve. A tér, bár már kevés olyan vásárló van, aki kifejezetten a Liszt Ferenc téren keres lakást, még mindig nagyon kedvelt a külföldiek körében, az Otthon Centrum tapasztalatai szerint az elmúlt 3 évben minden harmadik vásárló külföldi volt, hollandok, belgák, amerikaiak.

A Ráday utca, hasonlóan a Liszt Ferenc térhez, valamelyest vesztett a varázsából, főleg, ha a 2008 előtti időkhöz viszonyítjuk, de ebben a gazdasági helyzet is szerepet játszott. Presztízsjellege nem tűnt el és kiváló közlekedési kapcsolatai az új metróvonallal még tovább javulnak, de a kimondottan az utcában lakást kereső vevők száma lecsökkent. Korábban szintén sok külföldi vásárolt az utcában, de mára szinte elfogytak a külföldi vásárlók. A Ráday utca árai a kerület átlagáraihoz képest nem voltak magasabbak, bár ebben az utca nagykörúthoz közeli lakásainak alacsonyabb ára is szerepet játszik, hiszen a Kálvin tér felé eső rész még mindig drágább, mint a szomszédos párhuzamos utcák lakásai.

Vidéken nem számít a megújulás

„A városszerte népszerű helyek ingatlanpiaci hatásait vidéken is megvizsgáltuk, de némi meglepetésre azt tapasztaltuk, hogy ezek hatása jóval kevésbé érezhető az ingatlanpiacon. Bár szép számmal találunk vidéki városokban is megújuló tereket, utcákat, nagy forgalmat bonyolító éttermeket, ezek kisebb hatással vannak a lokális ingatlanpiacra.” – mondta el Kühne Kata.

A legszembetűnőbb példa talán Pécs, ahol az Európa Kulturális Fővárosa projektben számos közterület újult meg. A Széchenyi tér felújítása, az Irgalmasok utcájának sétálóutcává alakítása bár jelentősen növelte a terület presztízsét, a lakáspiacon keresletbővülést, vagy áremelkedést nem indukált.

Ide sorolhatjuk Debrecenben a megújult Simonffy utcát, valamint a Hal közt. A terület nagyot változott, szökőkutat kapott, új kávézók, sörözők nyíltak, nyári estéken igazán kellemes hangulatú az egész tér, ami addig nagy hiányossága volt a városnak, de fejlesztések az ingatlanpiacra igazán nem voltak hatással, sem a forgalmat, sem az árakat tekintve. Nagyon hasonló Székesfehérváron a megújult Fő utca, amely bár tradicionálisan városszerte népszerű kikapcsolódási célpont, az új fejlesztések nem hoztak többletkeresletet a környék ingatlanjaira.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG