4p
A temetkezési szokások kultúrák és történelmi korszakok szerint nagyon széles spektrumon mozognak. A koporsós és hamvasztásos módszerek évezredekre nyúlnak vissza, és a nyugati világban napjainkban is ezek számítanak a leggyakoribb eljárásoknak, viszont akad már számos olyan új keletű technológia és irányzat, amelyek alternatívát kínálnak az elhunyt földi maradványainak elhelyezésére.

Ma már van arra lehetőség, hogy a hamvak felhasználásával ékszert, gyémántot vagy akár bakelitlemezt készíttessünk, vagy szétszórjuk a természetben, a felhők között vagy akár az űrben, és egyre gyakoribbak a különböző öko-barát megoldások is. Ahogy a választék terén, úgy az árakban is csak a csillagos ég a határ - írja közleményében a CIG Pannónia Életbiztosító.

Hogy volt ez régen?

A régmúltban az uralkodók arra törekedtek, hogy minél monumentálisabb építményekkel és elképesztően munkaigényes projektekkel állítsanak örök emléket életüknek, gondoljunk csak a gízai piramisokra, vagy a több ezer fős kínai agyaghadseregre. Napjainkban ritka az ilyen nagyszabású vállalkozás, vannak azonban olyan új technikák és módszerek, amelyekkel bárki egyedi emléket hagyhat magáról szeretteinek, vagy különleges helyet választhat végső nyughelyéül.

Gyémánt vagy bakelit?

A kétezres évek elején jelent meg egy extravagáns technológia, amellyel az emberi hamvakból jó minőségű ipari gyémántot készítenek. Mivel az emberi test alapja - mint a drágakőé - a szén, abból egy 16 hetes komplikált, magas hőfokon és nyomás alatt végzett eljárás végtermékeként különböző színű gyémánt hozható létre. A technológiát egy svájci cég fejlesztette tökélyre, a legtöbb megrendelésük pedig az Egyesült Államokból érkezik.

Magyarországon a fenti módszer igen szokatlannak számít, bár már hazánkban is elérhető hasonló szolgáltatás, ha valaki ékszerként szeretné viselni elhunyt szerette hamvait. A kegyeleti ékszerek – medálok, gyűrűk – egy része üreges, alkalmas a hamvak, esetleg hajtincsek hermetikus elzárására, biztonságos tárolására. Másik fajtájuknál a hamvak kis részét gondosan belekeverik az ékszer alapanyagába, melyet az ékszerész a kívánt formára készít el.

A hamvaik felhasználásával készülő tárgyaknak valójában csak a fantázia és a pénztárca szabhat határt. Angliában egy vállalat bakelitlemez gyártásához használja a hamvakat, amelyre az elhunyt kedvenc számait, vagy éppen saját hangját rögzítik.

A határ a csillagos ég

A hamvak természetben való szétszórásának is évezredes hagyományai vannak, és napjainkban is egyre gyakoribbak az ilyen szertartások, aminek oka lehet, hogy ez az egyik legolcsóbb temetkezési forma. Természetesen ezen a téren is vannak extrém megoldások, mint a repülőről vagy a léghajóról történő szórás, a vízen való úsztatás speciális, lebomló urnában és a hamvak töltényhüvelybe, illetve tűzijáték puskaporába való töltése. Ha pedig valaki a csillagokhoz a lehető legközelebb szeretne nyugodni, azt is megoldja egy amerikai cég: rakétával juttatják fel a hamvakat a világűrbe.

Természetközeli megoldások

Akik életük során igyekeztek minél bensőségesebb viszonyt kialakítani a természettel, azok minden bizonnyal haláluk után is szeretnék megőrizni ezt a kapcsolatot. Terjed az öko-barát temetkezési irányzat, amelynek célja, hogy a földi maradványok valamilyen formában részesei legyenek az ökoszisztémának. Ma már sokféle, lebomló anyagból készült koporsó és urna kapható, melybe a hamvak közé virágmagokat szórnak vagy facsemetét ültetnek.

Az irányzatnak hazai képviselője is akad, a tavalyi évben nyílt meg a temetkezési célokra használható kegyeleti erdő. A különleges emlékerdőben a hamvakat biológiai úton lebomló, környezetbarát urnában egy előzetesen kiválasztott fa gyökereinél helyezik el, az elhunyt nevét pedig a fa törzsén, időtálló táblán tüntetik fel.

A fentiekből jól látható, hogy ma már számtalan alternatíva kínálkozik, hogy az elhunyt valamilyen különleges nyomot hagyjon maga után a szerettei számára. De ahogyan a módszerekben, úgy az árakban is a csillagos ég a határ. Ott, ahol már nagyobb hagyománya van a fenti temetkezési alternatíváknak, az érdeklődők előtakarékoskodnak, hogy azzal a nyugodt tudattal élhessenek: végakaratuk teljesülésének nem a pénztárcájuk szab majd gátat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Már most milliókkal gazdagabb, ha van klímája
Privátbankár.hu | 2026. június 30. 11:27
Komoly értéknövelést jelent a friss elemzés alapján.
Ingatlan Budapest mellett a vidéki nagyvárosokban is felpörögnek a lakásépítések
Privátbankár.hu | 2026. június 25. 14:18
A kiadott építési engedélyekből úgy tűnik, több magyar megyeszékhelyen is rengeteg új lakás kerülhet piacra a következő években.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Egy vagyont érhetnek a házak ezeken a Budapest környéki településeken
Vámosi Ágoston | 2026. június 24. 17:19
Több tízezer ember költözött Budapest északi agglomerációjába az elmúlt évtizedekben. Veresegyház és környéke az ország egyik legfelkapottabb piaca. A Mennyit ér az ingatlanom? rovat ezúttal annak járt utána, hogy melyek a megfizethető települések, és mennyibe kerülnek a házak a mogyoródi luxus-lakóparkokban.
Ingatlan Nem csoda, ha gondterheltek a budai paneltulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. június 24. 15:31
A budapesti panellakások eladása az elmúlt egy évben érzékelhetően lelassult, a vidéki paneleké és a használt téglalakások többségéé viszont gyorsult – áll a Duna House elemzésében.
Ingatlan Budapesten kiárazta az egyetemistákat az ingatlanáremelkedés
Privátbankár.hu | 2026. június 22. 08:36
Az egyetemista és friss diplomás fiatalok lakásvásárlását is érdemben segítheti a fix 3 százalékos kamatozású, államilag támogatott Otthon Start lakáshitel. Az ingatlan.com és a money.hu közös elemzése szerint ez a vidéki, egyetemi nagyvárosokban jelentős segítség, de a budapesti lakásoknál, csak az ingatlanok alig több mint 42 százaléka elérhető így az első lakást vásárlók számára.
Ingatlan Elérte a vevők tűréshatárát a budapesti lakáspiac árszintje
Privátbankár.hu | 2026. június 18. 16:21
Egyre többet lehet alkudni a fővárosi ingatlanokból, a házaknál közel 5 százaléknál jár az átlagos alku mértéke. 
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Óbudán beütött az Otthon Stop
Vámosi Ágoston | 2026. június 17. 18:59
A III. kerület újlakás-piaca nem a legbővebb Budapesten, de így is óriási hatása van a kerület használtlakás-áraira. Jelenleg nincs olyan új építésű lakás a kerületben, amelyhez fel lehetne venni az Otthon Start hitelt, az eladók pedig bátran emelik a régebbi épületben lévő, vagy rosszabb állapotú lakások árait is. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Óbuda-Békásmegyeren nézett körbe, ahol már csak a panel maradt megfizethető. 
Ingatlan A gazdaságpolitikai fordulatnak a prémium irodák lehetnek a nyertesei
Privátbankár.hu | 2026. június 15. 14:26
A prémium irodák iránti kereslet növekedése, a gazdaságpolitikai fordulat és az ESG-elvárások erősödése új lendületet adhat a budapesti irodapiacnak, miközben a mesterséges intelligencia terjedése már középtávon is mérsékelheti az irodaterületek iránti igényt – erre hívja fel a figyelmet Regős Gábor, a Gránit Alapkezelő vezető közgazdásza friss elemzésében.
Ingatlan Szeged utolérte Győrt, stagnálás Budapesten – mutatjuk a legfrissebb albérletárakat
Privátbankár.hu | 2026. június 11. 12:41
Győrben és Szegeden egyaránt 200 ezer forintba kerül egy átlagos albérlet havi díja, de a Tisza-parti városban egy éve még csak 160 ezer forint volt. Kecskeméten is nagyot emelkedtek az árak, Budapesten viszont érdemben nem változtak.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Rogán Antal ismerőse forgathatja fel a megyeszékhely lakáspiacát
Vámosi Ágoston | 2026. június 10. 18:59
Miközben a kínálat óriásit bővült az elmúlt hónapokban, Kecskeméten az Aegopolis projektre várnak a vevők. A közel 400 lakásos lakóparkot Rogán Antal ügyvéd ismerőse, Fintha-Nagy Ádám álmodta meg a megyeszékhely belvárosába. Egy családi ház értékét akár 35-40 millió forinttal is emelheti a felújítás, a téglalakásoknál viszont szinte nincs is különbség. A Mennyit ér az ingatlanom? Kecskemét több pontján is belefutott 40 millió forint alatti felújított lakásokba, és elemezte a város teljes piacát.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG