5p

Ma már nem kérdés, hogy a fenntarthatósági lépések a pozitív környezeti hatásokon és a morális elveken túl gazdasági előnyhöz juttatják a piaci szereplőket. A CPI Hungary az irodapiacon elsőként ismertette meg bérlőit egy új együttműködési lehetőséggel. Lényege, hogy bérbeadó és bérlő együtt vállalnak felelősséget a környezetre gyakorolt negatív hatásuk csökkentéséért, a közösen felállított környezetvédelmi céljaik megvalósításáért.

Globálisan az emberiség teljes üvegházhatású-gáz-kibocsátásának (ÜHG-kibocsátás) 38-40 százalékáért az épületek felelnek, 70 százalék pedig az energiafogyasztással kerül a levegőbe.

”A CPI mint az egyik legnagyobb szereplő az ingatlan- és irodaüzemeltetési piacon, már 2017-ben kijelölte fenntarthatósági céljait. Eszerint 34,2 százalékkal kívánja mérsékelni az ÜHG-kibocsátását a teljes portfólióján, és 2024 után kizárólag megújuló energiából kívánja fedezni a villamosenergia-fogyasztást. Utóbbi cél a magyar portfólión már 2022-ben teljesült, 55 százalékkal csökkentve így az ingatlanok ÜHG-kibocsátását 2021-hez képest” -magyarázta Budai Henrietta, a CPI Hungary fenntarthatósági menedzsere.

Nemcsak a saját, hanem a bérlők fenntarthatósági (ESG) céljait is támogatva az ingatlankezelő 2022 áprilisában egy teljesen új szerződéstípust vezetett be a piacon: a neve fenntarthatósági megállapodás, közismertebb nevén zöld bérleti szerződés. A dokumentum technikailag a bérleti szerződés melléklete, amely az új és a meghosszabbított megállapodásokba már automatikusan bekerül.

„A zöld bérleti szerződés lényege, hogy a bérlőkkel közösen csökkentsük az épület és a bérlemények környezetre gyakorolt káros hatásait. Együttes célokat, megvalósítási javaslatokat fogalmazunk meg, a kölcsönösen vallott értékek és a fenntarthatósági törekvések mentén. Együtt követjük és adunk visszajelzéseket, teljesülnek-e a megállapodásban kitűzött célok” – folytatta Budai Henrietta.

A visszacsatolásra, újabb javaslatokra évente kétszer bérlői fórumon nyílik lehetőség. A felek egyeztetnek az elért eredményekről, a tervekről, új célkitűzésekről. A CPI ismereterjesztő célú oktatást is tud nyújtani bérlőinek a fenntartható működésről.

Mit tartalmaz a zöld megállapodás? A keretszerződés egyik kiemelt célja az adott épület energiafogyasztásának csökkentése. Ehhez számtalan kapaszkodót nyújt a konkrét javaslatokat összesítő bérlői kisokos, továbbá az irodai munkavállalói kisokos, amelyet a CPI szakemberei dolgoztak ki.

Például sokat jelenthet a környezetünk számára, ha hétvégére minden munkavállaló lekapcsolja az asztali számítógépét, a monitorját, a „fedélzetet” elhagyó utolsó munkavállaló pedig a központi kapcsolót leoltja. Az elektromos berendezések áramtalanítása hosszabb távollét esetén szintén előrelátó döntés. Apró, de célszerű lépés mind ehhez az energiafelelős kolléga kijelölése. A bérlők okosan gondolkodnak, ha a dolgozók igényeinek felmérésével melegebb és hűvösebb irodai zónákat alakítanak ki, a légkondicionált helyiségeket pedig ritkábban szellőztetik, hiszen ott automatikusan megoldott a légcsere. A világítás tudatos használata, illetve a lift helyetti gyakoribb lépcsőhasználattal szintén rengeteg energiát lehet megtakarítani.

A vízfogyasztás mérséklése ugyancsak kardinális kérdés: ha a bérlők ivóvízpontokat jelölnek ki az irodákban, a munkavállalók garantáltan egészséges tisztavízhez jutnak anélkül, hogy műanyagpalackban tárolt vizet kellene vásárolniuk. A CPI ingatlanjaiban víztakarékos szerelvényeket használ, és fontos szerepet szán a szivárgáskontrollnak is, vagyis, hogy ne csöpögjön, ne folyjék egyetlen csap sem. A munkavállalóknak a kisokos a folyóvíz mérsékelt használatát javasolja.

A házak felében a CPI már most is szelektíven gyűjti a hulladékot a közös terekben, de ugyanezt a bérlők is megtehetik irodáikban.

A vállalat a körforgásos elvek mentén fontosnak tartja az anyaghasználat átgondolását is. Új irodájában például meghagyta a korábbi üveg válaszfalakat, a padlóburkolatot, és magával vitte a régi irodájából a bútorok nagy részét is, továbbá ösztönzi a bérlőket, hogy természetes anyagokkal kezelt bútorokat, természetes anyagokból kevert festéket használjon a saját bérleményeikben.

Hogy miért jó mindez egy bérlőnek?

Az ESG, vagyis a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási felelős magatartás lassan bekúszik minden szektorba, és hatással van a befektetők, a beszállítók, a bérlők működésére, illetve a munkavállalók életére. Az, hogy a CPI ingatlanjai zöldebbek legyenek, nem csak felelős magatartás, de a vállalat, és rajta keresztül a bérlők gazdasági teljesítményét is befolyásoló tényező. Ha megelőzik versenytársaikat a fenntarthatósági lépésekkel, piaci versenyelőnyhöz juthatnak.

Az energiahatékony épületek üzemeltetése kb. 9 százalékkal alacsonyabb a hagyományos épülettel összevetve, vagyis az a cég, amely figyel a fenntarthatóságra, kevésbé lesz kitéve a változékony energiaáraknak, és a piaci kockázatokkal párhuzamosan üzemeltetési költségeit is csökkenti.

Emellett a fenntarthatóságot zászlójukra tűző cégek kedvezőbb feltételekkel tudnak pénzpiaci forrásokhoz jutni, hiszen a befektetők ma már jutalmazzák őket. Ennek ékes bizonyítéka a zöld kötvény, melynek lényege, hogy a befektetők az alacsonyabb ÜHG-kibocsátású vállalatok részvényeit részesítik előnyben.

A zöld szempontok figyelembevétele előnyt jelent a pályázatok benyújtásánál is: az E-lábat sok tendernél figyelembe veszik, és a környezettudatos szereplőknek nagyobb esélyük van a nyerésre.

A nagyvállalatoknak azt sem árt figyelembe venni, hogy az EU-s előírásoknak megfelelően 2025-től az eddiginél (NFRD) szigorúbb nem pénzügyi jelentést (CSRD) is el kell készíteniük arról, mennyit tettek a fenntartható működésért. Ez a szabályozás idővel minden cég életébe bekúszik majd.     

(x)

Címkék: Ingatlan

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
Ingatlan Kártyavárként dőlnek a NER cégei
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 4. 19:52
Magyar Péterék stratégiailag kiemelt jelentőségűvé minősítette a Bayer Construct Zrt. és a ZVK Development Kft. csődeljárását.
Ingatlan Nyári szünetre ment a magyar ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 1. 13:32
A fővárosban és a legtöbb megyében kevés az új hirdetés és érdeklődőből is kevesebb volt augusztusban, mint júliusban.
Ingatlan Balatoni nyaralók: nincs megállás
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 24. 16:52
Az idei év első hét hónapjában 652 ezer forintos átlagos négyzetméteráron cseréltek tulajdonost a nyaraló besorolású ingatlanok, ami mintegy 1,7 százalékos éves drágulást jelent. A piacot továbbra is a magyar, elsősorban idősebb vásárlók határozták meg, miközben a balatoni üdülőövezetekben az országos átlagnál nagyobb alku és hosszabb értékesítési idő volt jellemző.
Ingatlan Vitézy Dávid új lakásépítési programot jelentett be
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 16. 17:15
A kormánynak mindenképpen be kell avatkoznia és ösztönöznie kell a bérlakásépítést, amit a Wekerle Sándor Lakásépítési program szolgál – írta a közlekedési és beruházási miniszter vasárnap a Facebook-oldalán.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG