3p
Augusztusban 458 céget töröltek az építőiparban, azaz folytatódott a megszűnő cégek számának lassú, de biztos apadása. Az adatokat közzétevő Opten hónapok óta azt prognosztizálja, hogy az építőipar elérte a válság okozta gödör alját, innen lassú fellendülés következik. Kérdéses azonban, hogy az egyre nagyobb volumenű állami megrendelések mikor érik el a legveszélyeztetettebb kisvállalkozói kört.

A májusi 635-ös csúcs óta fokozatosan csökken a havonta megszűnő cégek száma az építőiparban. Augusztusban már csak 458 céget töröltek a cégbíróságok, s ezzel az elmúlt három hónap átlaga 479-re mérséklődött, szemben a csúcsot jelentő április–júniusi időszakkal, amikor még átlagosan 552 cég szűnt meg havonta az ágazatban. Hónapok óta ezt valószínűsítjük: mivel a frissen elindított, megszűnéssel végződő cégbírósági eljárások száma lassan egy éve csökken, az átfutási időt is figyelembe véve nyáron kellett tetőznie a törlési hullámnak – mondja Tóth Tamás, az Opten céginformációs szolgáltató ügyvezető igazgatója.

Megszűnéssel végződő eljárások száma egy évvel korábban és most

 

Építőipari cégek

Magyarországi cégek

 

2012. augusztus

2013. augusztus

2012. augusztus

2013. augusztus

Felszámolások

266

152

1 307

675

Végelszámolások

185

72

1 564

764

Kényszertörlések

121

206

595

1 095

Összesen

572

430

3 466

2 534

Csökkenés

24,83%

26,89%

A megszűnéssel végződő eljárások (felszámolások, végelszámolások, kényszertörlések) száma augusztusban az egy évvel ezelőtti 572-ről 430-ra esett vissza. Ezen belül jól látszik, hogy a felszámolások és végelszámolások száma erőteljesen mérséklődik, míg a kényszertörléseké tavaly ilyenkor az idei duplája volt. „Az összességében majdnem 25 százalékos csökkenés csak kismértékben tér el az összes hazai cég ugyanezen mutatójától, ami bizakodásra adhat okot – mondja Tóth Tamás.

A lakásépítések még nem indultak be

A KSH adatai szerint az építőipar összesített megrendelésállománya 2012 decembere óta folyamatosan emelkedik. Feltételezve, hogy a jellemzően elvérző kisebb cégek inkább a lakóépületek építésében vesznek részt, e cégek szempontjából a friss megrendelések összetétele nem kedvező. A növekedést ugyanis Magyarországon – a néhány évvel ezelőtti USA-beli folyamatokhoz hasonlóan – jórészt a nagy állami beruházások húzzák.

A rendkívül szétaprózott tőkeszerkezetű ágazatban a mikro- és kisvállalkozások szempontjából legfontosabb lakáscélú építkezések felfutására még jó darabig várni kell. Nagyon sok múlik azon, hogy rendeződik-e a devizahitelesek helyzete, illetve hogy mikor és milyen formában vezeti be a kormány a megemelt összegű szociálpolitikai támogatást – mondja Tóth Tamás.

Tisztul a kép

Az Opten igazgatója szerint kedvező fejlemény, hogy az új cégalapítások száma immár – az idei májust leszámítva – hosszú hónapok óta elmarad a megszűnések számától, azaz ma már nem igaz a tétel, hogy az ágazatban adósságot hátrahagyva megszűnő cégeket a tulajdonosok rögvest kettővel pótolják.

A jogszabályi változásoknak köszönhetően egyre inkább tisztulni látszik az építőipar: ezt támasztja alá május óta az Opten Cégfluktuációs Indexének és a végrehajtások számának alakulása is. A fontosabb változások közé tartozik a Teljesítésigazolási Szakértői Szerv felállítása, illetve további változásokat hozhat az elektronikus építési napló, amit legkorábban október 1-jén vezethetnek be – mondja Tóth Tamás.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
top 24
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG