1p
A második negyedévben Nyugat és Kelet-Európában néhány tizednyi volt a csökkenés, Dél-Európában viszont majdnem elérte az 5 százalékot.

Németország volt az egyetlen olyan piac Európában, ahol nem csökkent a kereskedelmi ingatlanok értéke. Máshol, mint például Franciaországban 0,3 százalékkal, Közép-Kelet-Európában 0,7 százalékkal és Skandináviában 0,1 százalékkal estek az ingatlanárak. Dél-Európában és Írországban viszont sokkal rosszabb a helyzet, ott az ingatlanok átlagban 4,9 százalékot veszítettek értékükből.  A befektetői kedv ilyen mértékű romlása a tőkeérték gyorsuló csökkenését hozza magával.

A kiskereskedelmi ingatlanok jól teljesítenek

A szektorokat vizsgálva a kiskereskedelmi ingatlanok mutatják a legjobb teljesítményt, a tőkeérték a 2012 első negyedéves 0,1 százalékos emelkedés után a második negyedben fél százalékot csökkent a kontinensen, ami a befektetők első osztályú ingatlanok iránti töretlen keresletével magyarázható. A kiskereskedelmi ingatlanok értékváltozása most már  szinte folyamatosan felül múlja a többi szektor teljesítményét, ami legfőképpen az ipari ingatlanokkal szemben feltűnő, hiszen a különbség immár 10,7%.

2012 második negyedében az ipari ingatlanok kivételével az ingatlanpiacon csökkentek a hozamok, az összesített változás -0,7% volt, az ERV (Estimated Rental Value, becsült bérleti érték) hatás pedig -0,2 százalékot tett ki. Fontos megjegyezni, hogy az válságnak kevésbé kitett gazdaságokban, mint például Németországban, Skandináviában és Franciaországban az ERV kismértékben, de pozitív volt, míg a negatív eredmény oka a déli piacok rossz teljesítménye.  A kiskereskedelmi ingatlanok esetében mind a hozamok, mind a bérleti díjak felfelé mozdultak a szektorok között egyedüliként. A legnagyobb mértékben Dél-Európában (+3.7%), míg az Egyesült Királyságban -1,2% százalékkal csökkentek a hozamok.

Mi jöhet még?

A CBRE globális ingatlan tanácsadó legújabb európai értékbecslési jelentése szerint a  kereskedelmi ingatlanbefektetési aktivitás kismértékben romlott a második negyedévben az első negyedhez viszonyítva, néhány piac pedig szinte összerogyott Dél-Európában és a közép-kelet-európai régióban. Az erős befektetői kereslet ellenére a minőségi ingatlanok kínálatának hiánya miatt áll a befektetési piac Németországban, Skandináviában és közép-kelet-európai régió egyes országaiban.

Valószínűleg a tőkeértékek stabilak maradnak az első osztályú ingatlanok esetében, míg azok az eszközök, amelyek nem teljesítik az első osztály kritériumait, esni fognak. Az elérhető finanszírozás hiánya továbbra is nyomasztja majd a piacot, az első- és másodosztályú ingatlanok közötti hozamkülönbség pedig tovább nő.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mi történik a lakáspiacon? Magyarországon estek a legnagyobbat az árak Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 14:54
Az elmúlt hónapokban érezhetően lassult a magyar lakáspiac, ezt támasztják alá a KSH Eurostatnak közölt friss adatai is. A statisztikai hivatal szerint ugyanis a második negyedévben 1,4 százalékkal visszaestek a magyar lakásárak, ezt megelőzően utoljára három és fél éve, 2022 negyedik negyedévében volt példa arra, hogy az előző három hónaphoz képest csökkentek az árak.
Ingatlan Elfordultak a befektetők a piactól, sokkal kevesebb a kiadó lakás
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 13:36
Egy hónap alatt 8,7 százalékkal esett vissza a kiadó lakások száma a megyei jogú városokban. Debrecen maradt a legdrágább, pedig tavaly október óta 10 ezer forinttal csökkent az átlagos bérleti díj.
Ingatlan 2024 óta nem láttunk ilyet az ingatlanpiacon
Privátbankár.hu | 2026. október 6. 15:59
Megállt a lakásárak emelkedése szeptemberben az ingatlan.com lakásárindexe szerint, országos szinten stagnálás követte az augusztusi 0,4 százalékos havi drágulást, a fővárosban pedig az előző havi 0,7 százalékos csökkenés után további 0,2 százalékkal mérséklődtek az árak.
Ingatlan Elmaradt az őszi roham a lakáspiacon, de az árak miatt örülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. október 1. 11:37
Szeptemberben az eladók jóval nagyobb lendülettel kezdték az őszt, mint a vevők. A hónap végén emiatt már közel 150 ezer eladó lakás és ház szerepelt az ingatlan.com kínálatában, ami 11 százalékkal több, mint tavaly ilyenkor.
Ingatlan Elrendelte a bíróság a Bayer Construct csődeljárását
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 08:26
Hivatalosan is megkezdődött a Bayer Construct Zrt. csődeljárása, miután a Fővárosi Törvényszék elrendelte az eljárást – adta hírül az MTI. A társaságot hat hónapig fizetési moratórium illeti meg egyes vele szemben fennálló pénzkövetelések teljesítésére, a bíróság pedig vagyonfelügyelőt is kirendelt.
Ingatlan Besokalltak az Airbnb-sek, feljelentést is tettek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 10:24
Visszaélt erőfölényével és a piacot is torzíthatta az egyik legnagyobb ingatlanos portál a lakáskiadók szövetsége szerint.
Ingatlan Így áll össze a vételár egy drága ingatlanra: 120 milliós otthon lakástakarékból, támogatásokból és hitelből
Tóth Tímea | 2026. szeptember 13. 06:04
Egy 120 millió forintos családi ház, lakás megvásárlásához nem könnyű összehozni a vételárat, hiszen keveseknek van ennyi pénze a bankszámláján vagy könnyen hozzáférhető értékpapírban. Több finanszírozási elem összehangolásával és erős hitelképességgel azonban aránylag kicsi önrésszel is megoldható ez. A BiztosDöntés.hu szakértője megmutatja, hogyan állhat össze a vételár két élethelyzetben, akár piaci lakáshitel nélkül is.
Ingatlan Folytatódhat az otthonfelújítási program?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 07:25
Az energetikai korszerűsítésre kiírt pályázati keretet lekötötték, ezért a programokat április végén felfüggesztették. Piaci információk alapján azonban hamarosan újra lehet pályázni.
Ingatlan Valami új jön az albérletpiacon, kapaszkodhatnak a tulajdonosok
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 10. 10:13
Nagy változások zajlnak a lakáskiadás területén.
Ingatlan Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
Vágó Ágnes | 2026. szeptember 5. 16:53
A kivárás évei után fordulóponthoz érkezhet a magyar ingatlan- és építőipar: a következő időszakban nem egyszerűen több beruházást, hanem minőségibb, fenntarthatóbb és a városi környezetbe szervesebben illeszkedő fejlesztéseket szeretne az állam, hangzott el egy e heti konferencián.   
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG