5p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

A Felelős Szálláskiadók Szövetségének kutatása szerint egyetlen általuk vizsgált nagyvárosban sem csökkentek az ingatlanárak és bérleti díjak az Airbnb szigorú korlátozása után, és még a drágulás mértéke sem lassult.

A szervezet elemzéséből például kiderül, hogy New York először 2016-ban korlátozta nagyon szigorúan az Airbnb-t, aminek a hatására valóban radikálisan csökkent a rövid távon kiadott lakások száma.

2017-re mégis rekord magasságba emelkedtek az ingatlanárak, közel 7 millió forint volt az átlag négyzetméterár. 2018-tól visszaesés következett túlkínálat és adóváltozások, majd a Covid hatására. 2021-ben soha nem látott magasságokba emelkedtek az árak ismét.

2023-ban a város gyakorlatilag teljesen betiltotta az Airbnb-t, legfeljebb két főnek lehet szállást kiadni, úgy, ha a házigazda folyamatosan jelen van.

A valaha volt egyik legnagyobb Airbnb piac leépült, csak illegálisan lehet lakást kivenni. Az ingatlanárak mégis a korábbi év trendjének megfelelően drágultak tovább.

Hasonlóképp nem változtatott a bérleti díjak emelkedésének még csak a mértékén sem a 2017-es, sem a 2023-as tiltás.

Hiába korlátozták az Airbnb-t?
Hiába korlátozták az Airbnb-t?
Fotó: Depositphotos

Barcelona 2016-ban leállította az új Airbnb-k kiadását és nagyon szigorúan elkezdett fellépni az illegális kiadókkal szemben.

Az illegális kiadás elleni küzdelem mindenképp támogatandó, és adott helyzetekben az új engedélyek kiadásának korlátozása is lehet indokolt. De sajnos úgy tűnik, hogy a lakásárak megfékezésére egyik sem hatékony eszköz.

2021-ig 22 százalékkal emelkedtek az ingatlanárak a városban és még a Covid se nagyon vetette vissza a növekedést. Egyedül, mint más városokban is, a 2022-as kamatkörnyezeti romlás és általános gazdasági bizonytalanság fékezte az árakat. Ugyanezzel párhuzamosan a bérleti díjak is szinte minden évben 10 százalék körül emelkedtek, a Covid éveit leszámítva.

A szövetség közleménye szerint Berlin 2016 áprilisban New Yorkhoz hasonlóan gyakorlatilag teljesen betiltotta az Airbnb-k kiadását.

Aztán a városvezetők is úgy gondolták, hogy egy kicsit túltolták a biciklit és a rákövetkező évben enyhitettek a szabályozáson. Azért nem túlságosan: gyakorlatilag csak annak az otthonnak lett könnyebb a kiadása, ahol a tulajdonos maga is ott lakik, ami a piac töredékét adja.

A második otthonok kiadása legfeljebb 90 napra történhet, de még így is egy nagyon szigorú – sokak véleménye szerint lehetetlen - eljáráson kell túlesni. Egyértelműen itt is az olyan házigazdák helyzetbe hozása lenne a cél, akik ezt úgymond hobbiból csinálják.

"Nem tudni, hogy ez valami romantikus felbuzdulásból, a couchsurfing vagy a lakáscsere iránti nosztalgiából történik-e", írják. Miközben egyébként egyre nagyobb minőségi és szabályozási kritériumok elé állítják a kiadókat, aminek nehéz professzionálódás nélkül megfelelni.

Vagy csak szimplán tönkre akarják tenni ezt a szegmenst, tudván, hogy a legtöbb kiadó számára életszerűtlen mind a napban korlátozott, mind a saját otthon kiadása, és a piacon sincs ezekre nagy kereslet. Bárhogyan is, a berlini nagyon szigorú tiltásnak sem lett semmi eredménye. Az ingatlanárak a további ütemben emelkedtek tovább 2016-2017 után is.

Hasonlóképp a bérleti díjak is vidáman növekedtek tovább, jellemzően 10 százalék körüli éves szinten. Ebben a városban még a Covid is csak lassítani tudott a drágulás mértékén. De aztán a kamatok emelkedése, amely hagyományosan a legnagyobb hatással van az ingatlanárakra, itt is enyhe csökkenést okozott.

Párizs 2017 októberében kezdte az Airbnb-ket szigorúan korlátozni. 120 napban maximalizálta a kiadható napok számát és szigorú engedélyezéshez kötötte azt is. Talán nem okozunk már meglepetést: az Airbnb-tiltás ellenére az árak rekord csúcsra emelkedtek 2020-ra, nem csökkent az áremelkedés üteme. Viszont 2020 végétől egy markáns 10 százalékos csökkenés következett be, ahonnan egyelőre elég nehézkesen megy a visszatalálás is. Az ok nem csak a Covid volt, hanem hogy eddigre összeomlott a bérleti piac a szigorú árkontroll hatására.

Párizs az egyetlen a vizsgált városok közül, ahol az árkontroll miatt a bérleti díjak emelkedése elmaradt az ingatlan árak emelkedésétől és 2020-ig, amikor ezen enyhítettek, 1 százalék körül alakult, és utána kezdett csak ütemesebben emelkedni.

Amszterdam 2015-ben kezdte a kiadható napok számát korlátozni, 2018-ban 30 napban maximalizálva azt. Az ingatlanárak mégis töretlenül szárnyaltak. 2014 és 2019 között 80 százalékkal emelkedtek, még a Covid évében is közel 30 százalékkal. Egyedül a kamatok emelkedése törte meg a lendületet 2023-ra, de azóta ismét növekedés állt be. A bérleti díjak emelkedésében szintén semmi változás nem volt.

A közlemény szerint más nagyvárosokban is hasonló eredményre jutottak.

„Joggal feltételezzük, hogy bármennyi nagyvárost vizsgálnánk, valószínűleg sehol nem találnánk semmilyen hatást az Airbnb-k tiltása és az árak, vagy akár az áremelkedés mértékének csökkenése között” – mondta Rege Mihály, a Felelős Szálláskiadók Szövetségének elnöke.

A szervezet szerint Budapesten az illegális lakásokat számolva sincs sokkal több, mint 10 ezer aktívan működő Airbnb lakás. A piacot pedig egyértelműen a kisbefektetők uralják. A lakásállomány 71 százaléka olyan lakás, amelynek a tulajdonosa csak egyetlen lakást ad ki.

Mint írják, Budapesten még nem korlátozták szigorúan az Airbnb-t, úgyhogy most csak az áremelkedések területi trendjeit elemezve lehet feltételezni, hogy hazánkban sem volt számottevő köze az Airbnb-k terjedésének az árak emelkedéséhez.

Címkék: Ingatlan

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Már az Örs vezér tere mellett is 65 millió egy panel
Vámosi Ágoston | 2026. május 20. 19:12
Nagyot kaszálhatnak a BL-döntő hétvégéjén a zuglóiak, de az átlagos havi bérleti díj a budapesti szint alatt van. Már a Rákosrendező Projekt előtt is érződik, hogy az ingatlanfejlesztők kedvelik a XIV. kerületet, de az új lakások közül csak minden kilencedik vehető meg az Otthon Start feltételei szerint. A Mennyit ér az ingatlanom? ezen a héten Zugló piacát járja körbe.
Ingatlan Brutális túlárazottság van a lakáspiacon: itt az MNB friss elemzése
Herman Bernadett | 2026. május 20. 15:12
Tavaly reálértéken 19 százalékkal nőttek a lakásárak, amire 25 éve nem volt példa, óriási a túlértékeltség, az olcsó hitel dacára is nehéz belépni a lakáspiacra sokaknak, mert nem tudják előteremteni az önerőt. 
Ingatlan Nem fogja elhinni, mennyire letarolta a piacot az Otthon Start
Privátbankár.hu | 2026. május 19. 13:30
Jelentősen élénkült a hazai lakáshitelezési piac 2025 októbere és 2026 márciusa között, amelyben meghatározó szerepet játszott az Otthon Start Program. Az új lakáscélú hitelkihelyezések 70 százaléka, több mint 1100 milliárd forint értékben ehhez a konstrukcióhoz kötődött – derül ki az MBH Jelzálogbank friss elemzéséből.
Ingatlan Ennyit kereshet, aki tavaly Nyugat-Magyarországon vett panelt, és idén eladja
Privátbankár.hu | 2026. május 18. 14:16
Az értékesítési idő csökkent, az alku mértéke nőtt: így alakult Nyugat-Magyarország panelpiaca. Győr, Szombathely, vagy Sopron sem olyan megfizethető már, mint tavaly: 30 százalékkal nőttek az árak. 
Ingatlan Rendkívüli fordulat előtt áll a budapesti ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. május 14. 10:50
Látványos tempóvesztés látható a lakáspiacon, legalábbis ami az árak emelkedését illeti.
Ingatlan Mennyit ér az ingatlanom? Azbesztpániknak nyoma sincs a piacon
Vámosi Ágoston | 2026. május 13. 18:31
Tömeges menekülést és zuhanó árakat sem találtunk Nyugat-Magyarországon, ahol egyre több helyen találnak azbeszttel szennyezett útburkolatot. A Mennyit ér az ingatlanom? című sorozatunk e heti részéből kiderül az is, hol vannak megfizethető házak az osztrák határ közvetlen közelében, és melyik megyeszékhelyen szálltak el a lakóparki lakások árai.
Ingatlan Új vezetőt neveztek ki az Akko Invest élére
Privátbankár.hu | 2026. május 5. 12:01
A WING Csoporthoz tartozó AKKO Invest: a társaság Igazgatótanácsa Gerő Jánost nevezte ki vezérigazgatónak.
Ingatlan Senki sem akar nyaralót venni, de az árak így is az egekben járnak
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 09:57
Az öt évvel ezelőtti járványidőszakban elért rekordhoz képest országosan csökkent a nyaralóövezetekben lévő lakóingatlanok iránti kereslet.  
Ingatlan Sokkal nehezebb lett eladni a lakásokat
Privátbankár.hu | 2026. április 28. 12:45
95 napra nőtt az átlagos értékesítési idő.
Ingatlan Ezért bizonytalanítja el a lakáspiacot a kormányváltás
Privátbankár.hu | 2026. április 26. 16:57
Nincs még egyértelmű álláspont az 5 százalékos lakásáfával kapcsolatban a Tisza Párt részéről. Az áfakulcs viszont alapvetően befolyásolja a beruházások megtérülését és az árakat.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG