3p
Augusztusban impozáns, 46,8 százalékos növekedés volt a lakásépítésben, köszönhetően számos ösztönző programnak, a kulcsokra azonban még biztosan várni kell egy jó darabig. A lakopark.ingatlan.com adatai szerint ugyanis a társasházfejlesztések 14 százalékánál már 1-2 negyedévvel ki kellett tolni az átadási határidőt.

Őrületes tempóban dübörög az építőipar: az ágazat termelése 36,8 százalékkal növekedett augusztusban, ez az idén a legjobb eredménynek számít. A szektoron belül a lakásépítéseket is felölelő épületépítéseknél 46,8, a másik alágazatban, az egyéb építményeknél 24,1 százalékos volt a bővülés augusztusban, ezt közölte az ingatlan.com a Privátbankár.hu-val.

Balogh László, a portál vezető gazdasági szakértője szerint továbbra is több tényező miatt látványos a növekedés a szektorban, meglátása szerint a gyenge tavalyi teljesítmény, vagyis az alacsony bázis mellett az uniós projektek, valamint a lakásépítések húzzák az építőipart. A szektor jövőbeni teljesítményét meghatározó hó végi rendelésállomány az épületépítéseknél 22,2, az egyéb építményeknél pedig 134 százalékkal volt magasabb, mint egy évvel korábban.

Egy a gond: csúsznak az átadások

A fokozott lakásépítési kedv ugyanakkor nem csak a friss épületépítési adatokból, hanem abból is látszik, hogy az idei első félévben több mint ötezer új lakóingatlant - lakást vagy családi házat - adtak át. Ez 46 százalékos növekedésnek felel meg, emellett 19 823 új lakás építésére adtak ki engedélyt, ez pedig 40 százalékos emelkedést jelent éves összevetésben. Ráadásul 20 százalékkal nőtt a több mint kétlakásos lakóépületekre kiadott engedélyek száma.

Lakást keresel, de nem tudod, miből vegyél fel hitelt? Kalkulálj velünk! >>>

A lakásépítésekről a szakember elmondta, hogy a társasházfejlesztések 14 százalékánál már módosították, azaz eltolták 1-2 negyedévvel a befejezés eredeti, a tervezésnél kitűzött határidejét. Tehát minden hetedik épülő lakásnál későbbre tették az átadást. “A csúszásban lévő építkezések nagy aránya utal arra, hogy az építőiparban kapacitás- és munkaerőhiány alakult ki” - mondta Balogh László. A jelenlegi szabályozás szerint ugyanis csak 2020-ig van érvényben a kedvezményes - 5 százalékos - áfakulcs a lakásépítésekre, ha nem változik ez az előírás, akkor utána jóval drágábbak lehetnek az új lakások.

Érdemes nyomon követni a projektek sorsát

Az ingatlan.com szakembere elmondta, hogy a későbbiekben is módosulhatnak az átadási határidők, ezért a vevőknek az új lakás megvásárlása előtt és után is érdemes nyomon követni a projektek sorsát, és minél több információt összegyűjteni a beruházásról, az építtetőről, illetve a kivitelezőről is. A vásárlók számára megnyugtató lehet ugyanis, ha látják azt, hogy a beruházó rendelkezik kivitelezői kapacitásokkal, és minden az előre eltervezett menetrend szerint alakul.

„Az átadási határidők néhány hetes vagy hónapos módosítása még nem feltétlenül jelent nagy problémát, hiszen egy-egy nagyobb társasház-fejlesztés tervezésekor nehéz több évre előre megbecsülni az átadás pontos dátumát. Az viszont nagyon fontos, hogy folyamatos legyen a kommunikáció a vevők és az eladók között, mert ez segíthet a vitás helyzetek elkerülésében", fűzte hozzá Balogh László.

Lakást keresel, de nem tudod, hogyan fogj hozzá? Kalkulátorunkkal segítünk eligazodni a hitelajánlatok között!

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Ingatlan Több lakás épül, de egyre kevesebb helyen
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 11:48
Az idei első háromnegyedévben 9803 új lakás épült, 31%-kal több, mint egy évvel korábban. A kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 22 331 volt, 12%-kal több, mint 2025 azonos időszakában.
Ingatlan Határvonalhoz ért és óriásit moccant az ingatlanpiac
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 19:20
A múlt hónapban megugrott a forgalom az ingatlanpiacon az Otthon Start kivezetése miatt: októberben 11 277 lakóingatlan cserélt gazdát, ami 20,2 százalékkal magasabb, mint szeptemberben, de 2,1 százalékkal marad el az előző év azonos időszakától – közölte saját adatain alapuló becslése szerint a Duna House hétfőn az MTI-vel.
Ingatlan Az Otthon Start lezárása felpörgette a lakáspiaci keresletet
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:03
Jelentősen megugrott a lakásvásárlási érdeklődés az Otthon Start program utolsó hetében. Az ingatlan.com adatai szerint október 26. és 30. között mintegy 250 ezer telefonos érdeklődés érkezett az eladó lakásokra és házakra, ami napi átlagban 38 százalékkal haladta meg a szeptemberi munkanapok szintjét. A hirdetési portál szerint a kedvezményes hitelprogram megszűnése érezhetően felpörgette a keresletet.
Ingatlan Lehet még feljebb minden idők legsikeresebb támogatott lakáshitele után?
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 11:33
A november 15-én záruló Otthon Start teljes hitelösszege az addig még megkötött szerződésekkel együtt megközelítheti a 2500 milliárd forintot. A BiztosDöntés.hu szerint ez alapján minden idők legkeresettebb támogatott lakáshiteleként adja át a helyét a Wekerle Plusznak, amelyből aligha fogy majd ennyi ilyen rövid idő alatt.
Ingatlan Megszólalt az Erste, a jövő héten fogadhatják be az első kérelmeket a Wekerle Plusz keretében
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 09:00
Mától tudnak előregisztrálni az ügyfelek a Wekerle Plusz Lakáshitelre az Ersténél. A bank közleményében azt írta, hogy a lehető leggyorsabban felkészülnek az új lakáshitel-konstrukció bevezetésére és a tervek szerint a jövő héten megkezdődhet a hitelkérelmek befogadása is. Hozzáteszik, hogy a záruló Otthon Start Lakáshitellel kapcsolatban az ilyenkor szokásos felfokozott igénylési hullám várható a következő napokban, amire felkészültek.
Ingatlan Otthon Start: Magyar Péter új bejelentést tett
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 17:11
A folyamatban lévő vásárlók lezárhatók, kaptak néhány extra napot az igénylők.
Ingatlan Nem vár tovább a kormány: október 28-tól indul a Wekerle Plusz hitelprogram
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 12:26
Lazítanak a hitelprogram életkori feltételein, a korábbi 41 év helyett 45 év lesz a felső korhatár. A lakástakarékok állami támogatása a tervezett ütemben, januárban indul.
Ingatlan Október 31. után új korszak kezdődik a társasházak kezelésében
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 14:09
Egy harminclakásos budapesti társasház lakásainak együttes értéke ma már meghaladhatja a 2,5 milliárd forintot. Miközben azonban a lakások ára folyamatosan a figyelem középpontjában áll, arról jóval kevesebb szó esik, hogyan gazdálkodnak ezzel a hatalmas vagyonnal. Az október 31-i társasházi tisztségviselői nyilvántartási határidő fontos lépés lehet az átláthatóság felé. Szilber Szilvia társasházszakértő szerint a szakmának ennél jóval nagyobb változásra van szüksége: a hagyományos reaktív közös képviseleti működés helyét a hosszú távon tervezhető, ellenőrizhető és mérhető épületüzemeltetésnek kell átvennie.
Ingatlan Putyinért halni kész akcióhősök és elátkozott diktátorvillák: mi zajlik az orosz luxusnegyedekben?
Elek Lenke | 2026. október 25. 11:27
Házibulizott-e a legendás énekes a Tverszkáján, és eladó-e Alla Pugacsova méregdrága birtoka, miután Izraelbe menekült a háború elől? Cikkünkben utánajártunk, hogyan próbálnak nyerészkedni a csalók a sztárok nevén, és miért vált rendkívül kockázatossá a hírességek ingatlanjaival való kereskedés Oroszországban.
Ingatlan Damoklész kardja lebeg a lakásvásárlók feje felett
Vámosi Ágoston | 2026. október 22. 18:51
Wekerle Plusz néven szigorúbb feltételekkel indít új lakáshitel-programot a kormány január 1-jétől, de az Otthon Start kivezetésének időpontját még nem árulták el. Az új hitelből használt lakást vásárlók akár 16,6 millió forinttal többet fizethetnek vissza az Otthon Starthoz képest, ezért a bankfiókok még idén rohamos igénylésre készülhetnek. Az új lakások vásárlói a Wekerle Plusznál is fix 3 százalékos kamattal számolhatnak: az Mfor azt is megnézte, melyik városokban, kerületekben pöröghet fel a piac a különbség hatására.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG