A Magyar Szolgáltatóipari és Outsourcing Szövetség becslése szerint Magyarországon jelenleg több mint 25 ezer ember dolgozik üzleti szolgáltató központokban (SSC-kben) és további több ezren lehetnek azok, akik call centereknél, kihelyezett ügyfélszolgálati központokban végzik munkájukat.
Mi az SSC és mi a call center
Bár a két tevékenység között számos hasonlóság van és a köznyelv gyakran keveri is a kettőt, fontos látni, hogy míg a call centerek egyfajta kihelyezett értékesítési vagy ügyfélkezelési központként dolgoznak, addig az SSC-k jóval összetettebb feladatokat látnak el. Az itt dolgozók legtöbbször egy-egy multinacionális cég különösen nagy bonyolultságú pénzügyi, IT vagy HR tevékenységeit végzik. Minden szakmai kihívás és a kimagasló juttatások ellenére ezek a cégek nehezen találják meg maguk számára a szükséges munkaerőt.
Mitől félnek a munkavállalók?
Több okot is látunk emögött az ellentmondásos jelenség mögött - mondta Hadi László, a munkáltatói márkaépítéssel foglalkozó BrandJob ügyvezető igazgatója. A jelöltekkel folytatott beszélgetések során érezzük, hogy sokan félnek attól, hogy gyorsan monotonná válhat a szűkre szabott feladatkör.
Mások a számítógép előtti történő egész napos egy helyben üléstől és az állandó telefonálástól tartanak. Vannak olyanok is, akik attól félnek, hogy hiába a kedvező feltételek, gyorsan kiüresedik a munka és nem lesz módjuk továbbfejlődni vagy továbblépni.
Valójában számos elképzelés egyszerű információhiányra vezethető vissza, ami lehet a magáról nem elég árnyalt képet mutató vállalat és a felületesen ítélkező jelölt hibája is - mondta Hadi László.
Mit tehetnek ez ellen a multik?
Egyre fontosabb a munkáltatói márka építése, melynek legfontosabb eleme, hogy segít a vállalat munkaadói értékeinek megfogalmazásában. Gyakran ez az értékkészlet lényegesen eltér attól, mint amit a cégről amúgy gondolnak és ez az eltérés eredményezi a vártnál kevesebb jelentkezőt.
A magyarországi szolgáltatóközpontoknak is érdemes lenne foglalkozniuk azzal, melyek a legfontosabb belső vállalati értékeik, amelyek egyben megkülönböztetik őket a versenytársaktól vagy épp más iparágak szereplőitől. Ha ezt megfogalmazzák maguknak és a megfelelő módon tudatosítják a cégen belül és kívül, ezzel a korábbinál lényegesen több és képzettebb munkavállalót tudnának magukhoz vonzani - mondta a BrandJob ügyvezetője.
Meg kell küzdeni a jó munkaerőért
A szolgáltatóközpontok még egy szempontból vannak ellentmondásos helyzetben. Egyik oldalon tevékenységük jellegéből fakadóan meglehetősen zártan működnek és munkájuk nem jelenik meg markánsan a külvilág előtt, ráadásul versenyezniük sem kell másokkal, hiszen közvetlen ügyfelüknek, saját cégüknek nyújtanak szolgáltatásokat. Ugyanakkor a munkaerőpiacon keményen meg kell küzdeniük a friss diplomásokért, az idegen nyelveket magas fokon beszélő és jól képzett szakemberekért.
A nyerő stratégiához tehát világos értékekre építő, konzisztens kommunikációra, a felsővezetés azonosulására, a munkatársak elkötelezettségére és a munkáltatói márka rendszeres, körülbelül kétévenkénti frissítésére van szükség. A legjobb jelöltek ugyanis a legjobb cégeket fogják választani - mondta Hadi László.