1p
Demján Sándor szerint mielőbbi döntésre van szükség a kormány által meghirdetett, érdemi és hatékony munkahelyvédelmi tervről, hogy a kisvállalkozók mihamarabb érezhessék annak kedvező hatásait.

A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetségének elnöke pénteken sajtótájékoztatón beszélt erről, miután egyeztetett az akciótervről Rogán Antallal, a Fidesz, és Harrach Péterrel, a KDNP frakcióvezetőjével.

Rogán Antal hangsúlyozta: a megbeszélésen egyetértettek abban, hogy a következő két évnek nem a bérvitákról, hanem a munkahelyvédelemről és a gazdaság beindításáról kell szólnia. Hozzáfűzte, hogy a tízpontos akciótervvel a kormány segíti a kisemberek foglalkoztatását, és lehetőséget nyújt a magyar kisvállalkozóknak és kisvállalatoknak piacaik és munkahelyeik megtartásában, és hogy bővítsék az álláshelyeket.

A közel 100 ezer forintos minimálbér
A kormány a munkavédelmi akcióterv után máris a közalkalmazottak bérét rendezné, hiszen "figyelemreméltó", amit az elmúlt két évben véghez vitt a minimálbér emelésével - mondta ma a miniszterelnök. Megnéztük, mi van a "közel 100 ezer forintos minimálbér mögött" >>>


Bővített újratermelés

Demján Sándor szerint a munkahelyvédelmi intézkedéscsomag rendkívüli méretű, mértékű és előrevivő lépés, és a lakossági szolgáltatások területén 100 000 többletadózó belépését hozhatja, emellett megoldást jelent a 25 év alattiak és 55 év felettiek munkaerőpiacra lépésére is.

Ez nem a végleges megoldás, a gazdaságot kell beindítani, amihez beruházások szükségesek. A VOSZ ilyen irányú javaslatokat is tesz majd - mondta a VOSZ elnöke. Közölte: a többi parlamenti párttal is egyeztetnek majd szeptemberben.

Köszönet a bérkompenzációért

Mint mondta, bővített újratermelés nélkül nem működik a társadalom, amelynek foglalkoztatási arányait helyre kell tenni, többen kell hogy részt vegyenek a termelésben.

Rogán Antal közlése szerint nemcsak a munkahelyvédelmi akciótervről beszéltek, hanem köszönetet mondott a vállalkozóknak a bérkompenzáció végrehajtásáért is.

A munkahelyvédelmi csomag kapcsán kifejtette, hogy a 25 munkavállalónál kevesebbet foglalkoztató vállalkozások 75 százaléka folytat munkaintenzív termelést; a 10 pontos akciótervvel elsősorban nekik szeretne segíteni a kormány azzal, hogy több pénz marad náluk, amit vagy beruházásra vagy többletmunkahelyre tudnak fordítani.

Beszélt arról is, hogy az uniós forrásokat is hatékonyan kell felhasználni, és a kormány ebben is szeretne segítséget nyújtani.

Harrach Péter, a KDNP frakcióvezetője azt mondta: a munkahelyvédelmi tervben a gazdasági és társadalmi szempontokat is figyelembe vették, vagyis a magyar családok helyzetének javítását is szem előtt tartották.

Munkahelyvédelem: ősszel megint felpörög a törvénygyár

Rogán Antal kérdésre válaszolva elmondta, a munkahelyvédelmi terv megvalósításához szükséges jogszabály-módosításokat szeptemberben vagy október elején fogadja el az Országgyűlés, így addig lehet finomítani az elképzeléseket. Úgy vélekedett: a nemzeti minimumot az jelenti, ha a különböző pártok egyetértenek bizonyos kérdésekben, és úgy látja, hogy az ellenzéki pártok is támogatják az akciótervet.

Egy másik kérdésre elmondta: megvan a fedezete a csomagnak a bankadóból, a biztosítási adóból és a tranzakciós adó kiterjesztéséből. Ehhez kapcsolódóan Demján Sándor azt mondta: "bőven van még kiadáscsökkentési lehetősége a magyar államnak", mert még mindig drágán működik.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
Karrier Újabb kutatás érkezett az irodisták örök kérdésében
Privátbankár.hu | 2025. október 11. 13:40
A közösségi élmény mellett a napi rutin könnyebb érvényesíthetőségét és a munka–magánélet egyensúlyának egyszerűbb fenntartását emelték ki az irodában végzett munka előnyeiként azok a irodai munkakörnyezetben foglalkoztatottak, akik az iO Partners kutatásában vettek részt. A felmérést a cég 2025 júniusában, 500 fős mintán végezte el.
Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG