Balog Zoltán |
Az Index értesülései szerint már szerdán bejelentik, hogy Balog Zoltán váltja Réthelyi Miklóst a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) élén, Balog miniszteri meghallgatása a jövő héten elkezdődhet a parlamenti bizottságok előtt, a kinevezése pedig május 15-én történhet meg. Kormánypárti képviselők szerint egyelőre csak Balog kinevezése tekinthető biztosnak, a további személycserékről szerintük még nem születtek meg a végleges döntések.
Az értesülések szerint a kormányátalakítás azért nem egyetlen fordulóban történik, mert a személyi döntéseket befolyásolja, hogy Orbán Viktor kormányfő az ehhez szükséges egyeztetéseket hogyan tudja az érintettekkel lefolytatni. Egy magas beosztású kormányzati tisztviselő szerint Balog kinevezése mellett május 15-ére lezárulhat a teljes átalakítás, vagyis ekkortól hivatalba léphet az összes az új miniszter és államtitkár is.
Korábban olyan hírek láttak napvilágot, melyek szerint heteken belül átalakulhat a kormány, az átalakulás jegyében Varga Mihály, a Miniszterelnökséget vezető államtitkár veheti majd át április végétől Fellegi Tamás helyét, aki az IMF-fel folytatott tárgyalásokért felelős. Varga Mihályt, a Miniszterelnökséget vezető államtitkárt Lázár János válthatja majd fel. Korábbi értesülések is szóltak arról, hogy a közigazgatási és igazságügyi minisztérium (KIM) társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárságát vezető Balog Zoltán Réthelyi Miklóst váltja majd a Nemzeti Erőforrás Minisztérium (Nefmi) élén.
Ki is Balog Zoltán?
Balog Zoltán 1958. január 7-én született Ózdon. 1976-ban érettségizett a Debreceni Református Kollégium Gimnáziumában. 1978 és 83 között Debrecenben, Budapesten, Berlinben és Halléban (NDK) tanult teológiát. Lelkészi diplomát a Budapesti Református Teológiai Akadémián szerzett 1983-ban.
1983 és 87 között református lelkész volt Maglódon és 5 szórványgyülekezetben. Két évet töltött posztgraduális egyetemi ösztöndíjjal Tübingenben. Teológiai tanácsadója volt az Európai Egyházak Konferenciájának, 1991 és 1994 között pedig a Fidesz parlamenti frakciójának. 1993-tól 1996-ig a Bonni Egyetem Ökumenikus Intézetének tudományos munkatársaként dolgozott. 1996-óta a Budapesti Németajkú Református Egyházközség lelkésze, jelenleg szünetelteti lelkészi tevékenységét. 1998-2002 a Magyar Köztársaság miniszterelnökének főtanácsadója, 2002 és 2003 között a Köztársasági Elnök Hivatalában a Társadalompolitikai Főosztály vezetője volt.
2003. december 1-től a "Szövetség a Polgári Magyarországért Alapítvány" kurátora és főigazgatója, mely megbízatása 2007. április 16-ával megszűnt. Azóta az Alapítvány kuratóriumi elnöke. Nős, 5 gyermek édesapja.
A 2006-os országgyűlési választásokon országos listán szerzett mandátumot. 2006. május 30-tól az emberi jogi, kisebbségi, civil- és vallásügyi bizottság elnöke. A 2010-es országgyűlési választásokon a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei területi lista 3. helyéről jutott be az Országgyűlésbe. Jelenleg a Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárság államtitkári feladatait látja el.