3p
Ma már meg sem lepődünk azon, hogy mindenki a szolgáltató szektorban akar dolgozni. Ráadásul a szolgáltató központok virágzásának köszönhetően a teljes ágazat vonzerejének további erősödése várható, miközben a felmérések szerint már 2015-ben is ez volt a legkeresettebb szektor a munkavállalók körében

 

 

A munkavállalók körében hazánkban 2015-ben az autóipart megelőzve már a szolgáltató szektor volt a legvonzóbb terület a világ legnagyobb független munkáltatói márka felmérése, a Randstad Award eredményei szerint.

Az kap munkát, aki rászolgált

A korábbi évek trendjei alapján a szektor vonzereje idén tovább erősödhet. Nem kis szerepe van ebben a szolgáltató központoknak: míg más ágazatok a munkaerőhiánytól szenvednek, ez az egyetlen olyan szektor ma Magyarországon, amely nemcsak a tehetséges munkaerő itthon tartásában, de a külföldiek idecsábításában is jeleskedik.

A 30 ezer főt foglalkoztató 80 központ jól fizető, változatos munkalehetőséget kínál a magasan képzett munkaerő számára –mondta Baja Sándor, a Randstad Hungary ügyvezető igazgatója. – Persze egy jó pozíció betöltéséhez az álláskeresőknek is fel kell nőniük: a 35 év alatti magyar munkavállalók fele jelenleg semmilyen idegen nyelvet nem beszél.

Fizetés és kényelem a fő szempont

Nemcsak a legvonzóbb szektorok, de a munkahely-választási preferenciák körében is további átrendeződés várható. Míg a válság idején még a foglalkoztatás biztonsága volt az elsődleges szempont, addig az utóbbi két évben a jó fizetés vált a legfontosabb döntési tényezővé, emellett megnőtt az igény a rugalmas foglalkoztatási lehetőségek iránt.

Mivel egyre többen – elsősorban a nők – vágynak a munka és a magánélet közötti egyensúly megteremtésére, ezért tovább erősödhet a nem hagyományos munkaszerződések létjogosultsága.

A fiatalok karriert, az idősebbek biztos állást keresnek

A Randstad Award 2015-ös eredményei szerint az egyes korcsoportok motivációi jelentősen eltérnek: míg az idősebb munkavállalók a hosszú távú lehetőségeket és az anyagi biztonságot keresik, addig a fiatalabb korosztályt már a változatos feladatkörök, a kellemes munkakörnyezet és a karrierépítési lehetőség is erőteljesen motiválja.

Ráadásul ez a generáció sokkal mobilisebb, így ha itthon nem találja meg a számításait, gondolkodás nélkül nyugatnak veszi az irányt. A magyar fiatalok 50-60 százaléka szeretne külföldön továbbtanulni vagy dolgozni. Ez önmagában még nem feltétlenül rossz, hiszen a megszerzett tudást a hazajövetel után Magyarországon is lehet kamatoztatni.

Haza kell hozni azokat, akik elmentek

A kérdés az, hogy lehet-e kellően érdekes, jól fizető munkahelyeket teremteni itthon, hogy a világot járt fiatalokat visszacsábítsuk. A bérszínvonal emelése mellett a munkaerő csábításában fontos szerepet játszik az úgynevezett employer branding, azaz a munkáltatói márka építése.

A gyakorlat szerint az erős munkáltatói márkával rendelkező cégek 46 százalékkal költenek kevesebbet toborzás-kiválasztásra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG