2p
Szinte ugyanott keresik a legtöbb embert, ahol a legnagyobb a munkanélküliség.

A Napi.hu összefoglalta, hol van ma Magyarországon a legtöbb álláskereső, és mely megyékben van a legnagyobb kereset az új munkaerőre. A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint októberben 277 771 ember nem talált munkát. Köztük több mint a fele szakképzetlen és maximum gimnáziumot végzett.

A nyilvántartott álláskeresők száma Kelet-Magyarországon a legnagyobb, Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 34 874 fő keres munkát, Szabolcsban 28 445-en, Hajdú-Biharban pedig 24 159 fő. A második leginkább érintett terület az Pest megye 24 829 fővel, illetve Budapest 22 540 fővel.

Ahol lehet dolgozni

Van viszont legalább 93 ezer betöltetlen álláshely az országban, ráadásul a legtöbbet pont azokban a megyékben hirdették meg, ahol a legtöbben keresnek állást. Így például Borsodban 6565 álláshely áll betöltetlenül, Szabolcsban 6429, Hajdú-Biharban pedig 8907. Budapest természetesen továbbra is szívja fel a munkaerőt, októberig 21 635 pozícióra kerestek munkatársat.

A lap megjegyzi, hogy az új munkahelyek többsége még mindig az állami támogatások segítségével jön létre, 56,3 százalékhoz kértek támogatást, a támogatás nélküliek jelentős része pedig a közép-magyarországi régióban születnek (22,2%).

Nem feltétel a diploma

A nem támogatott állások az ipari foglalkozású, a mechanikai gép-összeszerelő, az egyéb, máshova nem sorolható egyszerű szolgáltatási és szállítási foglalkozású, és a bolti eladó foglalkozásokra vonatkoztak, ide keresték a legtöbb embert.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG