<img height="1" width="1" style="display:none" src="https://www.facebook.com/tr?id=947887489402025&amp;ev=PageView&amp;noscript=1">
3p
Warren Buffett a világ egyik leghíresebb befektető guruja azt állítja, hogy van egy olyan befektetés, amit nem lehet felülmúlni: az, amit saját magunk fejlesztésére fordítunk. Volt már korábban egy guru, aki hasonlóképp vélekedett: André Kostolany, aki szerint a legjobb befektetés az, amit gyermekünk taníttatására fordítunk. Kommunikáció tréning Buffett módra.

Buffett abszolút befektetésként ábrázolja azt, amit magunkra fordítunk: senki nem veheti el tőlünk, nem adózunk utána, nem inflálódik. Saját példáját említi: azt állítja, hogy ifjú korában félt közönség elé állni, képtelen volt emberek előtt beszédet tartani. Elment ezért egy olyan terápiára, vagy inkább kommunikációs tréningre, ahol ezt az akadályt sikerült legyőznie, ráadásul ott ismerte meg későbbi feleségét.

Önfejlesztés

Buffett szerint rengeteg olyan képesség van bennünk, amiről nem tudunk, vagy ha sejtjük is, nem tudjuk aktivizálni, hasznunkra fordítani. Emellett vannak olyan gyengeségeink, amelyekkel tisztában vagyunk, de nem teszünk eleget azért, hogy leküzdjük őket, változtassunk rajtuk. Pedig ha ezeket időben kezeljük, sokkal jobb életünk lehet, nem csak pénzügyi értelemben, hanem annyiban is, hogy érezzük magunkat, milyen baráti körünk van, mennyire vagyunk érdekesek mások számára.

A guru konkrét tanácsokkal is szolgál. Elsőként azt a frázisnak tűnő tanácsot adja, hogy tanuljunk minél többet, minél több témáról rendelkezzünk információval, legyünk naprakészek, ha erre munkánk során szükség lehet, vagy leginkább, ha előadást kell tartanunk egy adott témában. Ha valakit meg akarunk győzni valamiről, legjobb ezt személyesen, élőszóban tenni. Buffett ebben nagyon nagy gyakorlatra tett szert, és azt mondja, hogy ilyenkor közben akár egy-egy anekdotát is bedob, hogy lazítsa a hangulatot, oldja az esetleges feszültséget.

Kommunikáció

Ha valaki megnézi, hogy beszél Buffett, láthatja, hogy soha nincs nála papír, soha nem olvas fel, nem keresgél jegyzetek között. Szerinte egy jó beszéd mindig úgymond szívből jön, az ember saját gondolataiból adódik, ezért nem kellenek hozzá leírt szövegek, legfeljebb egy rövid felsorolás azokról a témákról, amelyekről beszélni szeretne. Ha leírjuk a beszédet, az azért is káros, mert a beszéd közben megpróbálunk arra emlékezni, amit leírtunk, és ez rögtön érződni fog, nem lesz gördülékeny, színes és érdekes a beszéd.

Ami ugyancsak nagyon fontos, hogy olyan témákról tartsunk beszédet, amelyek érdekelnek minket, melyekről véleményünk van, melyekért lelkesedünk. Ez pozitív energiát, magabiztosságot sugároz, és magával ragadja a hallgatóságot, még akkor is, ha közben egyszer-egyszer apró szünetet kell tartanunk, hogy átgondoljuk, mit is akartunk még mondani az adott témával kapcsolatban.

Maga a guru

Buffett természetesen leginkább a befektetésekről, pénzről szeret beszélni, hisz ifjú kora óta ez a téma érdekli, ebben volt sikeres, nem is akármennyire. Évtizedek óta a Berkshire Hathaway részvénytársaságot vezeti, ami sokkal inkább hasonlít egy befektetési alaphoz, mivel részvényeket, illetve különböző vállalatokban kisebb-nagyobb részesedéseket szerez, vagy ad el attól függően, mikor látja erre megfelelőnek az időt. Tevékenysége gyümölcsöző: a saját vagyona 80 milliárd dollárra becsülhető, míg az egész társaság értéke 400 milliárd dollár fölött van, ezzel a világ ötödik legnagyobb értékű tőzsdei társasága.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink naponta 3-5 unikális, máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá az első hónapban 390 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Jól jönne 1,5 millió forint?

A Bank360.hu és a Privátbankár kalkulátora alapján az alábbi induló törlesztőkre számíthatsz májusban, ha 1,5 millió forintra van szükséged 60 hónapra: a Raiffeisen Bank személyi kölcsöne 30 379 forintos törlesztőrészlettel lehet a tiéd. Az Erste Banknál 32 831 forint, a Cetelemnél pedig 33 556 forint a törlesztőrészlet. Más kölcsönt keresel? Ezzel a kalkulátorral összehasonlíthatod a bankok ajánlatait!

Karrier Nincsenek elragadtatva az oktatás színvonalától a diákok, de a munkanélküliségtől kevesen félnek
Privátbankár.hu | 2021. július 24. 16:26
Sok diák derűlátó: az iskola befejezése után 50 százalékuk arra számít, hogy könnyen munkába tud majd állni – derül ki a K&H ifjúsági indexéből. Ettől magasabb eredmény a kutatás elmúlt kilenc éve alatt csak 2017-2018-ban fordult elő. Ettől függetlenül akadnak pesszimisták is, a diákok 17 százaléka attól tart, hogy nehezen talál majd munkát, 5 százalékuk szerint pedig nagyon nehéz lesz.
Karrier Lemondott a Miniszterelnökség egyik helyettes államtitkára
Privátbankár.hu | 2021. július 24. 09:43
Távozik a Miniszterelnökség európai uniós fejlesztések koordinációjáért felelős helyettes államtitkára, már meg is van az utódja.
Karrier Munkatársakat keresünk!
- | 2021. július 12. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Saját miniszteri biztost kapott a magyar történelem egyik legnagyobb veresége
Privátbankár.hu | 2021. július 9. 07:38
Semjén Zsolt, a miniszterelnök általános helyettese a csütörtök este megjelent Hivatalos Értesítőben olvasható utasítás szerint új miniszterelnöki biztost nevezett ki. Dr. Hargitai János július 5. óta a  mohácsi csata 500. évfordulójáról történő méltó megemlékezéssel összefüggő feladatok ellátásáért felel. 
Karrier Elveszik a munkát a robotok – a járvány után nem lesz szükség több emberi munkakörre?
Kollár Dóra | 2021. június 12. 12:07
A járvány alatt több területen a robotoké lett a munka, és hogyha a kutatóknak lesz igaza, nem is fogják visszaadni azt. Bajban vannak a könnyen helyettesíthető munkavállalók?
Karrier Megszületett a budapesti bérmegállapodás
Privátbankár.hu / MTI | 2021. június 3. 17:48
A szakszervezetek és Karácsony Gergely együtt jelentette be a megállapodást.
Karrier Mit tehetnek a vezetők azért, hogy a dolgozók igazán hatékonnyá váljanak?
Kollár Dóra | 2021. május 24. 18:04
Ugyan már lecsengőben van a harmadik hullám Magyarországon, a járvány rányomta a bélyegét a mindennapjainkra, így a munkahelyi hatékonyságra is. A Harvard üzleti szaklapja egy egyetemi kórház példáján keresztül mutatta be, mennyit számíthatnak a menedzsment döntései a hatékonyság növelésében.
Karrier Optimisták és fizetésemelésre számítanak a dolgozó fiatalok
Privátbankár.hu | 2021. május 17. 09:10
A járvány ellenére is nagyon optimista a munkavállalással kapcsolatban a 19-29 éves korosztály. 
Karrier A kormány hívó szava: sok ezer embernek a mai az utolsó home office-munkanapja
Privátbankár.hu | 2021. május 7. 06:15
Ahogy visszamennek a diákok az iskolákba, a kormány visszahívja az embereket a home office-ból.
Karrier Orbán Viktor elárulta, mit vár a modellváltó egyetemektől
Privátbankár.hu / MTI | 2021. május 4. 17:45
A miniszterelnök szerint egy teljesen új egyetemi rendszer jött létre.
Privátbankár
Mfor
Piac és Profit

Munkatársakat keresünk!

Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk.

Részletek

hírlevél
depositphotos