Március 4-én tették közzé a kormany.hu oldalon a Fokozatváltás a felsőoktatásban címet viselő stratégiai anyag legújabb változatát.
Privátbankár.hu: Nemrég úgy fogalmazott: lezajlott a rendszerváltás a felsőoktatásban. Ezt mire értette?
Palkovics László - felsőoktatásért felelős államtitkár: Átalakult a felsőoktatás struktúrája - mostanra egy lényegesen szélesebb kör választhat egy szélesebb diszciplína-palettáról. Persze a rendszernek továbbra is maradt olyan eleme, amit még át kell alakítani.
PB: Valóban sok diszciplína elérhető, kérdés, hogy ez így is marad-e: az Eduline nemrég azt írta, az Államtitkárság megbeszélést folytat a felsőoktatási intézmények vezetőivel, mely során áttekintették a szakkínálatot is és több szak megszűnéséről is szó volt - köztük a kommunikáció- és médiatudományról. A minisztérium viszont közölte, hogy a megbeszéléseken nem kerültek szóba intézményi meghirdetési kérdések, a képzési szerkezet átalakítását célozzák az egyeztetések. Akkor tehát nem szűnik meg a kommunikáció szak?
PL: Áttekintettük azt a rendszert, amit 2005-ben megalkotott a szakrendelet - minden szakot megvizsgáltunk. Nem csak a kommunikációról és a cikkben említett bölcsész szakokról beszéltünk, hanem a Magyar Rektori Konferencia összes szakbizottságával egyeztettünk. A bolognai rendszer bevezetése után kialakult egy új szakstruktúra, ezt három év elteltével felül kellett volna vizsgálni - akkor erre nem került sor, mostanra viszont alaposan megérett az idő arra, hogy ezeket végignézzük. Nem arról van szó, hogy melyik szakot melyik intézmény indítja, nem is arról, hogy egyes szakokat támogat vagy nem támogat a magyar állam, hanem arról, hogy azok a szakok, amelyeket létrehoztunk tíz évvel ez előtt, beváltották-e a hozzájuk fűzött reményeket és kielégíti-e az adott szakmai terület és munkaerőpiac elvárásait.
Ez egy elég hosszú munka, az első körön vagyunk túl, a Rektori Konferencia elmondta a véleményét, de vannak még pontok, amiket tisztázunk. Ha megegyeztünk mindenben, akkor megyünk tovább és megnézzük, hogy mit mondanak a munkaadók, mit gondol erről a HÖOK, majd a kerekasztal véleményezi és a Kormány hoz döntést. Egyeztetnünk kell, mert ha abban maradunk, hogy át kell dolgozni a képzési és kimeneti követelményrendszert, akkor ezt le kell valahogy bonyolítanunk és készülnünk arra az évre, amikor az új szakstruktúrában akarjuk meghirdetni a képzéseket.
PB: Tehát már 2016-tól az új struktúrára számíthatnak a felvételizők?
PL: A 2016-os időszakban már ennek megfelelően szeretnénk a képzéseket elindítani, de ennek az a feltétele, hogy ez év decemberéig mindent zárjunk le.
PB: Az már most kijelenthető, hogy kevesebb szak fog indulni?
PL: Amikor az ember nagy lelkesedéssel kialakít egy új rendszert, akkor nem feltétlenül tudja, hogy amit létrehoz, az végül jó lesz vagy sem. Ha megnézi a legutóbbi felvételi tájékoztatót, akkor 11 500 szakra lehetett jelentkezni, de a szakok egy része végül el sem indul: vagy nem jelentkeznek elegen, vagy nem éri meg a szakot elindítani. Ezzel az a probléma, hogy a hallgató elveszettnek érezheti magát. Ha a diák egy olyan szakot választ, ami ugyan elindul, de biztosan nem elégít ki munkaerőpiaci elvárásokat, akkor meg kell vizsgálni, hogy valóban felelősen jár-e el a szakot meghirdető intézmény - és nyilván a fenntartó -, amikor olyan képzést indít, amivel nem is lehet elhelyezkedni.
Azt persze nem tudjuk pontosan, hogy az adott képzésre mekkora szükség lehet a jövőben; meg kell ezért hallgatni a munkaerőpiaci szereplőket - de ők is csak azokat a területeket tudják felsorolni, ahol aktuálisan hiány van. Nem lehet erre gyorsan megoldást találni. Ha a Minisztérium célja valóban az lenne, hogy bezárasson szakokat - ahogy a sajtóban megjelent -, akkor miért egyeztetnénk bárkivel? Most egy folyamat közepén tartunk - sőt, talán még ott sem.
PB: Az már biztos, hogy az Oktatói Hálózat által megjelölt nyolc szak változik?
PL: Ezt sem tudjuk. A Bölcsészettudományi és Társadalomtudományi Bizottságban ez a nyolc szak került szóba, de más bizottságokban van még egy sor ilyen szak - például a műszaki vagy az agrár területen is. Nem a nyolcakról van szó, hanem rengeteg más képzésről is. Meg kell nézni, hogy tartalmilag jók-e, van-e rá igény? Ha nem jó a tartalom, akkor módosítunk rajta.
A kínálat esetleges szűkítése csak az egyik oldal. Azt is nézzük, hogy kell-e újabb szakokat indítani. Nem arról van szó, hogy a minisztérium kiáll és azt mondja: “márpedig ezek a szakok nem lesznek”.
PB: Mennyire lesz rugalmas a rendszer? Amit most kitalálnak, az újabb 10 évig így is marad?
PL: Szakot létre lehet hozni - csak ötévente felül kell vizsgálni, mivel a világ nagyon gyorsan változik. Ma nagyon nehéz azt megmondani például, hogy a kommunikáció területén mi fog történni tíz év múlva. Ez igaz más területekre is: tíz évvel ezelőtt a biomérnöki alapszakra azt mondtuk, hogy érdekes lehet, de most meg kell néznünk, hogy azzal a tartalommal, amivel akkor létrehoztuk, valóban működőképes-e.
PB: Tehát kitalálják, hogy mit lehet tanulni - és mindezt hol lehet majd megtanulni? A koncepció szerint az intézményrendszert is teljesen átalakítják.
PL: A stratégia kidolgozása előtt kérdéses volt az intézményrendszer optimális működése. Egyik alapelvünk, hogy ahol eddig képzés volt, ott továbbra is legyen, ha ugyanis egy adott régióban megszüntetünk egy kevésbé gazdaságos képzést, akkor az elvándorlási mutatók nagyon meg tudnak változni. Mondok egy példát: Nógrád megyében biztosan létre kell hoznunk valamilyen felsőoktatási képzést, mert a salgótarjáni vállalatok nem találnak szakembert. Ha valaki elmegy Budapestre tanulni onnan, akkor valószínűleg már nem is jön vissza - oda kell kötnünk a hallgatókat a tanulmányaik alatt.
Még ha nem is a műszaki egyetem szintjén indítunk oktatást, de a mérnöki képzést létre tudjuk hozni Salgótarjánban úgy, hogy a vállalatok mellette duális képzésben tudják alkalmazni a hallgatókat, így esélyt teremtettünk arra, hogy a nógrádi diákok otthon maradjanak és ott dolgozzanak. Arra, hogy egy képzés optimálisan működjön, rengeteg más lehetőség van, akár új modellekben is lehet működtetni egy intézményt. A kancellári funkció létrejöttével például egy sor olyan dolgot le lehet képezni, amire korábban nem volt példa.
PB: A koncepció szerint új intézménytípusként megjelenik a közösségi főiskola a rendszerben. Ez lehet majd a megoldás Nógrád megyében is?
PL: Azért ne nevezzük ezeket főiskolának, mivel ez az intézmény saját jogon nem adhat ki diplomát, csak a társintézmény, amely kihelyezett képzést ad ezekben a közösségi iskolákban. Ha például ez az Óbudai Egyetem, akkor a diplomát ők állítják ki, a hallgató az Óbudai Egyetemen képzett mérnök lesz.
A koncepció lényege az, hogy a helyi közösség beszáll ennek az intézménynek a finanszírozásába, akkor is, ha első ránézésre nem tűnik megtérülőnek a képzés. Az ugyanis mindenki számára fontos, hogy a szakemberek ott maradjanak a térségben.
PB: Kit értünk a finanszírozásba beszálló közösség alatt?
Például az önkormányzatot, az egyházat, egy vállalatot és gyakorlatilag bárkit, akinek érdeke fűződik az intézmény fenntartásához.
PB: Ha már szóba kerültek a kancellárok: még azok között is, akik elfogadják a kancellári rendszert, sokan kritizálják a kiválasztás módját és a választott személyeket.
PL: Nem látok gondot a kancellárok személyével kapcsolatban. Azt gondolom, hogy valójában nem a kancellárok szakmai hozzáértése okozza a problémát, sokkal inkább maga a rendszer megváltoztatása. Eddig volt egy vezető, a rektor, akit a szenátus választott meg. Most megjelent egy másik szakember, akit nem az intézmény közössége választott, hanem a fenntartó delegált. Vannak olyan funkciók az egyetemen belül, amelyekhez az eddigi vezetés a legtöbb egyetemen láthatóan nem értett, olyan anomáliák keletkeztek, amit a rendszer nem tud jól kezelni. Nem kell messzire menni, elég, ha megnézzük a PPP konstrukciókat: négy intézmény kivételével mindenhol találunk ilyet, és ezek jelentős része kedvezőtlen kondíciókkal működik.
A kancellárok a főigazgatókhoz képest egészen más pozícióban vannak. A kancellár olyan felelősséggel rendelkezik a törvény által meghatározott területeken, amelyekkel korábban a rektor bírt. Egy tudós rektor nem biztos, hogy 150 oldalas PPP-szerződést akar olvasgatni - volt ezért egy olyan gazdasági apparátusa, amelyik ha hibázott, nem derült rá fény, most pedig rendőrségi ügy van belőle. A kancellárnak működtetni kell az intézményt. Nem pénzt gyűjt és elvon, hanem mozgósítja a belső erőforrásokat. A fenntartó oldaláról mi azt látjuk, hogy a kancellárok helyesen végzik a törvényben foglalt feladataikat, a feltárt anomáliákat elkezdték felszámolni.
PB: De honnan jön majd az a forrás, amit a kancellárok racionálisan elkölthetnek? A direkt állami források lényegesen nem növekednek.
PL: A hallgatói létszám 2004 óta erőteljesen visszaesett, 2010 és 2015 között 25 ezerrel úgy, hogy az állami támogatás csökkenése részben ezt követte. Érdekes azt látni, hogy az egy fő hallgatóra jutó támogatás ezzel szemben pedig nőtt. Csökkenő hallgatói létszám mellett nincs szükség az állami források nagymértékű növelésére - elegendőnek kell lennie annak, hogy szinten tartjuk a támogatást. A kutatások terén viszont szükség van a támogatásra. Az intézmények által alapjogon végzett kutatások finanszírozása ugyanis nem megoldott, a koncepcióban szerepel, hogy az állami források 10 százalékának megfelelő összeget szeretnénk fordítani.
De ha már itt tartunk: az egyenesen elszomorító, hogy a felsőoktatási intézmények a K+F tevékenységekre milyen bevételt szereznek vállalati és egyéb megbízásokból: 10 milliárd forintnál kevesebb a több mint 400 milliárdos költségvetésben.
PB: Amikor a saját bevételek arányának növeléséről írnak, akkor ezen összegek növeléséről van szó?
PL: A pályázatokból és költségtérítésből befolyó bevételek most is jelentősek. A magyar felsőoktatás költségvetésének kiadási főösszege 480-500 milliárd forint, ebből a klinikák OEP-finanszírozása nagyjából 100 milliárd forint. A maradék 400 milliárd fele közvetlen állami támogatás, a másik fele pedig részben közösségi forrás - pályázatok, uniós és magyar állami forrás -, illetve saját bevétel, javarészt a költségtérítéses hallgatók befizetéseiből. A külső K+F megbízásokból érkező 10 milliárd forint a teljes összegben elenyésző hányad.
PB: Honnan lehet külső forrást szerezni? A cégeket be tudják vonni a finanszírozásba?
PL: A cégeknek vannak igényei, amelyeket ki lehet elégíteni a felsőoktatási intézményekben. A magyar vállalatok jelentős része kis- és középvállalkozás. Ennyi forrás számukra még sohasem állt rendelkezésre, mint a mostani uniós költségvetési ciklusban, de önállóan és hatékonyan nehezen tudják ezeket felhasználni - itt az egyetemek hatékonyan be tudnak szállni. Ha egy kkv-nak szüksége van két mérnökre, akkor összefoghat az egyetemmel: az egyetem felveszi a két mérnököt, kiképzi őket, és két év után átadja őket a vállalatnak. Ezt az inkubációs szerepet töltheti be az oktatási intézmény. Az egyetem pénzt keres, a vállalat pedig abból profitál, hogy van két kiképzett fejlesztő mérnöke. Ez a rendszer jelenleg nem működik.
PB: Azt azért nehezen tudjuk elképzelni, hogy a nógrádi kkv-k megrendelésekkel bombázzák a frissen indult közösségi iskolát.
PL: Pontosan ezért fontos, hogy helyben is legyenek képzések. Például az Intelligens Szakosodási Stratégia jelentős részét kénytelenek voltunk Pest megyén kívül az egyetemek vonzáskörzetére építeni, mert egyszerűen ott van meg a szükséges szürkeállomány, akikhez lehet fordulni. Vannak erre konstrukciók, ahol az egyetemeket felkészítik az ilyen feladatokra.
PB: Az átalakítás hogyan befolyásolja a költségtérítéses hallgatók sorsát? Többen fizetnek, többet fizetnek?
PL: Maga a struktúra nem változik: továbbra is nagyjából 100 ezer hallgatót vehetnek fel állami finanszírozásban. Az viszont kérdéses, hogy mennyiért árulják majd az intézmények a képzéseket - van olyan szak, ahol a térítési díj az önköltséget sem éri el. Az egyetemek egy része önköltség alatt hirdet, kevesebbért adja el a képzést, mint amennyibe kerül. A következő időszak nagy feladata, hogy kiszámoljuk ezeket a költségeket, elmozduljunk a reális ár felé. 2016-tól pedig törvényi kötelezettségünk, hogy áttérjünk a feladat-finanszírozásra: azt, hogy adott időszakban mennyi kreditet kell teljesíteni, hány szakemberrel, ill. milyen minőségben.
PB: Mennyire reális elvárás, hogy 2020-tól önfenntartóan működjenek az intézmények?
PL: Azt hinni, hogy állami szerepvállalás nélkül egy Magyarországhoz hasonló országban a felsőoktatás fenntartható, butaság. Nem is mondtunk soha ilyesmit. Arról van szó, hogy az intézmények vegyenek részt jobban a tudásuk értékesítésében. Az állam nem akarja a forrásokat elvonni, csak annyit kér, hogy ezeket a bevételeket használják arra, ami a minőség növeléséhez vezet, és az olyan területekre, mint az alkalmazott kutatás-fejlesztés, keresse meg az egyetem a saját pénzét. Ez igaz a bölcsészekre is, nem csak a mérnökökre és a gazdasági szakemberekre – innovációs tevékenység minden területen végezhető.
PB: Azt már lehet tudni, hogy folynak a tárgyalások a bankokkal PPP-konstrukciók kiváltásával kapcsolatban. Hol tart a dolog?
PL: Január 1-től a minisztérium kezeli a PPP-megállapodásokat, aminek egy azonnali hatása volt: a tavalyi gyakorlattal ellentétben a törlesztés visszafizetésére az intézmények már januártól megkaptáka pénzt, így a késedelmi kamatok csaknem 500 milliót spórolunk. Most elemezzük, hogy az intézmények jövőbeli terveivel hogyan egyezik a kialakított infrastruktúra. Van olyan PPP-konstrukció, amit csak megépítettek, de azóta üres. El kell dönteni, hogy ezekkel mi lesz. Itt jönnek képbe a PPP partneri tárgyalások arról, hogyan lehet a konstrukciókat átalakítani. Sok szempontot át kell gondolni: a legtöbb esetben a szerződések sem voltak jók, és az egyetemeknek is át kell értékelniük, hogy valóban szükségük van-e a megvalósult beruházás eredményére. 2004-ben érződött, hogy vannak infrastrukturális problémák, de nem lehetett tudni, hogy ennyire megcsappan a hallgatói létszám tíz év múlva. Összetett a dolog, de én úgy gondolom, hogy pár hét múlva erre is lesz javaslatunk.
PB: A gazdasági helyzet rendbetétele nem feltétlenül jelent minőségjavulást, azért itt lesz az oktatóknak és a hallgatóknak is jócskán feladata. Fontos eleme az átalakításnak a teljesítménymérés - ez hogyan fog működni?
PL: Konzekvens teljesítménymérés jelenleg nincs a felsőoktatásban. Életpályamodellről beszélnek, ami valójában már most is létezik - egy oktató tanársegédként kezd, majd adjunktus, docens és egyetemi tanár lesz. Ennél jobb és részletesebb pályamodell nem kell. Azt kell megnézni, hogy ezekhez az elemekhez tartoznak-e minőségi mutatók. A Kecskeméti Főiskolán indítottunk egy pilot programot, amiben részt vesz minden munkatárs. Megnézzük, hogy adott beosztáshoz milyen kompetenciák tartoznak és ebből mit lehet elérni vagy az elérésben segíteni.
PB: Fizetést is a teljesítménymérés alapján kapnak majd az oktatók?
PL: Egy sor elvvel ellenkezne, ha nem így lenne. A differenciált béremelés teljesítmény és betöltött pozíció alapján abszolút releváns. Itt egyébként nem csak a tanárokra kell gondolni, hanem más szereplőkre is – például az adminisztrátorokra, akik szintén fontos tagjai az egyetemi életnek.
PB: A stratégiában látszik: az oktatók teljesítményének megítélésében a legmagasabb prioritást a hallgatói teljesítmény alakulása jelenti. Hogyan kell a kompetenciamérést elképzelni? Tesztet kell kitölteni a diákoknak?
PL: Igen. Ez egy olyan vizsga lesz, amin nem lehet megbukni… Kiderül viszont, mennyit fejlődtek a hallgatók a képzés során. Annak, hogy a bemenetkor, a képzés kezdetén teszteljük a hallgatókat, kettős célja van: egyrészt hogy megismerjük a kiindulási állapotot, másrészt azt is megtudjuk, hogy a közoktatásban mit kapott a hallgató. Azért senki nem esik ki az egyetemről, mert nem sikerül a kompetenciateszt, de kapunk egy jelzést, hogy kinek miben kell segíteni. A gimnáziumok, középiskolák nem egyformák, nem egyforma tudással bocsátják ki a hallgatókat.
PB: Miért nem jó erre a felvételi?
PL: Mert a felvételivel nem lehet olyan részletesen adatokat mérni. Ezek több órás tesztek lesznek, amelyek nem a tudást, hanem a képességet mérik. Sokkal inkább a Pisa-teszthez hasonlító feladatokat kell elképzelni, mint egy felvételi vizsgát.
PB: Ami az intézmények irányítását illeti: lesz változás a szenátus jogkörében?
PL: A szenátus struktúrája nem fog változni, de mellettük létrehozzuk a konzisztórium nevű testületet. Itt bizonyos ügyeket meg kell beszélni, a tanácsnak egyetértési joga lesz. Persze a döntéseket a szenátus hozza. A képviseleti ügyekre a HÖOK tett javaslatokat azért, hogy kiküszöböljék a rendszer meglévő anomáliáit. Fontos, hogy csak olyan ember kerüljön vezetői, képviseleti pozícióba, aki azt felelősséggel tudja majd vállalni.
PB: Öt speciális beavatkozási területet nevesít a koncepció (orvosképzés; természettudományos, műszaki és informatikai képzés; gazdasági képzés; agrárképzés; pedagógusképzés). Mit terveznek az orvosképzéssel?
PL: Az orvosképzés az egyik olyan terület, ahol nincs komoly probléma, de ha nem teszünk valamit, akkor biztosan lesz. A képzés színvonala kifejezetten jó, viszont több hallgatóra, több orvosra van szükség, így egyértelmű a stratégia: az orvosképzés egyetemi és klinikai feltételeinek az erősítése. De nem csak az orvosokról van szó, hanem a többi egészségügyi dolgozóról is.
Magyarországon a hallgatók klinikákon is tanulnak, találkoznak hús-vér páciensekkel, ami nagy előny - nincs ez mindenhol így. Ezt tovább kell erősíteni – ez azonban nem csak felsőoktatási kérdés, nem dönthetjük el, hogy csak úgy nyitunk egy oktatókórházat.
PB: Mit tehetnek azért, hogy ne az oxfordi klinikának képezzük egyre jobb orvosokat?
PL: Ez szintén inkább az egészségügyi rendszer és a politika kérdése. A felsőoktatás ebben a kérdésben keveset tehet, maximum posztgraduális képzésekkel tartja itthon a hallgatókat. Rosszabb orvosokat biztosan nem akarunk képezni csak azért, hogy ne legyen akkora külföldi kereslet...
PB: A koncepció szerint erősíteni akarják a kapcsolatot a külföldi intézményekkel – nem félnek attól, hogy ha többen tanulnak külföldön, akkor még többen vándorolnak el?
PL: Az a fajta elvándorlás, amiről nálunk az országban szó van, sok szempontból egyáltalán nem egészségtelen. Ha valaki néhány évet külföldön dolgozik, és az ott gyűjtött tapasztalatokkal hazatér, az egyáltalán nem baj. A felsőoktatás itt úgy tud segíteni, hogy olyan képzéseket kínál, amiért megéri visszajönni.
PB: Egy másik kritikus terület a pedagógusképzés – itt mire készülnek?
PL: A konkrét stratégia még most formálódik, van néhány nyitott elem. Úgy gondolom, hogy az elmúlt időszakban jó lépéseket tettünk azért, hogy a pedagógusok társadalmi megbecsültsége nőjön. Az látszik egyértelműen, hogy az egyéb bölcsészettudományok területére kevesebb hallgató jelentkezik, miközben a pedagógus szakokra viszont nő a jelentkezés. Cél az oktatási metodikák átalakítása: azon dolgozunk, hogy az elvégzett feladatra, a tudás átadására koncentráljon a képzés. Ne arról szóljon egy óra a felsőoktatásban vagy akár a köznevelésben, hogy a tanár bejön, megtartja az órát és hazamegy, hanem sikerüljön rávenni a diákokat, hallgatókat arra, hogy akarjanak tanulni. Fontos, hogy a hallgatók megszerezzék azt az élményt, hogy megtanultak valamit, és tudják is alkalmazni - a duális képzés például erre nagyon jó.
PB: Mennyivel lesz nehezebb 2020-tól bejutni az egyetemre?
PL: Valamivel nehezebb lesz. Mi azt javasoljuk, hogy 2020-tól legyen kötelező a középfokú nyelvvizsga, illetve az emelt szintű érettségi. Addig van hat év, szerintem mindkettő teljesíthető.
PB: Mégis elég nagy az érdeklődés a diplomamentő program után is...
PL: A nyelvtanulásba energiát kell fektetni, de a diákok egy részéből hiányzik a motiváció. Ez abból látszik, hogy nagyon megugrik a diplomaosztó környékén azok száma, akik a nyelvvizsga miatt nem vették át az oklevelet. A DPR adatai szerint azok, akik abszolutórium után elmennek dolgozni, motiváltabbak lettek - magasabb fizetést adnak ugyanis a diplomás, nyelvvizsgával rendelkező dolgozóknak. Azok, akik kaptak munkát, másfél éven belül megszerezték az első nyelvvizsgát. Emellett egyébként szeretnénk a szaknyelvet is bevonni a képzésbe, ezért javasoljuk, hogy a kreditek 10 százalékát idegennyelvi anyagból lehessen megszerezni.
A nyugatot eszkalációval fenyegette, ha szerinte nem értik meg a helyzetet. 
