2p
De mit tesz ellene a kormány?

Egyre intenzívebb verseny indult a munkaerőért Magyarországon - mondta Simon Attila, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) munkaerőpiacért felelős helyettes államtitkára csütörtökön a Piac és Profit, valamint a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) Munkaerő - 2017 címmel rendezett konferenciáján.

Top 10 hiányszakma Magyarországon
(Forrás: Manpower 2016/2017
hiányszakma felmérés)

A magyar munkaerőpiacot a munkaerő iránti kereslet és kínálat egyensúlytalansága jellemzi, a hiány többnyire egyes ágazatokat érint, miközben munkaerőtartalék elsősorban Magyarország keleti és dél-nyugati részén van.   Simon Attila  elmondta, a kormány erőteljesebben segíti a munkaerőmobilitást, 2017 januártól emelték a munkábajárás és a lakhatás támogatását.

Az utóbbi időben az üres álláshelyek száma jobban növekedett a versenyszférában, mint a költségvetésiben, a hiány pedig a versenyszférában leginkább az IT-szektort és a feldolgozóipart érinti.

Mi lesz a közmunkásokkal?

A kormány továbbra is segíti, hogy a közfoglalkoztatottak közül minél többen a versenyszférában kapjanak állást, számításuk szerint a mostani 230-250 ezer közfoglalkoztatott közül 50-80 ezret lehetne némi segítséggel tartósan az elsődleges munkaerőpiacra juttatni.

A helyettes államtitkár elmondta azt is, a kormány különböző programokkal segíti a fiatalok foglalkoztatását, a fiatalok vállalkozóvá válását, a rugalmas foglalkoztatás terjedését. Simon Attila felhívta a figyelmet arra, hogy a szaktárca is megjelenteti 2017 március 31-éig a 2020-ig szóló uniós fejlesztési program munkaerőpiaci pályázati felhívásait.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Csoportos létszámleépítést jelentett be a Richter
Privátbankár.hu | 2026. június 29. 11:14
Már a gyógyszercégeknek sem megy annyira fényesen. A Richter a csoportos létszámcsökkentéssel kapcsolatos szándékát Budapest Főváros Kormányhivatala részére is jelezte.
Karrier Kiből lesz a jó vezető? A válasz gyakran már az egyetemi években eldől
PR | 2026. június 20. 15:19
A munkaerőpiac ma már nem csupán frissdiplomásokat keres, hanem olyan fiatal, kreatív gondolkodókat, akik gyakorlati tapasztalattal és azonnal hasznosítható, frisskészségekkel rendelkeznek. Ezért egyre több vállalat fordul az egyetemek felé, hiszen a jövő munkatársainak és vezetőinek karrierje sokszor már a hallgatói évek alatt elkezdődik.
Karrier A kazah nagykövetet fogadta a 4iG vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 3. 11:43
A vállalatcsoport számára Közép-Ázsia is kiemelten fontos befektetési régiónak számít.
Karrier Üzent a hatalomnak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 26. 14:18
Több választott tisztséget is érinthet a cikluslimit.
Karrier Kiderült, ki lesz a belügyminiszter és az igazságügyi miniszter
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 19:09
Melléthei-Barna Márton az igazságügyit, Pósfai Gábor pedig a belügyi tárcát kapja. 
Karrier Több millió forintos előnyt jelenthet a diploma a munkaerőpiacon
Privátbankár.hu | 2026. április 4. 09:40
A Varsovia Egyetem kutatása szerint hamar megtérülhet a tanulásba fektetett összeg a munkaerőpiacon. Magyarországon az érettségizettek átlagkeresetéhez képest havi szinten egy alapdiploma (BA/BSc) átlagosan 200 000 forintos (40 százalékos), egy mesterdiploma (MA/MSc) 450 000 forintos (mintegy 97 százalékos) kereseti előnyt jelenthet.
Karrier Jönnek fel a hölgyek, így áll most a nemek harca
Privátbankár.hu | 2026. március 9. 12:51
Javul a kép, de a karrierutak sosem fognak egyezni a szakértők szerint. 
Karrier Így változtak a fizetések januárban
Privátbankár.hu | 2026. február 18. 08:59
Átlagosan csaknem 6 százalékkal emelkedtek a fizetések, voltak, akik 10 százalékosnál is nagyobb emelést kaptak. 
Karrier Egyre sokkolóbb vagyont halmoz fel Elon Musk
Privátbankár.hu | 2026. február 4. 12:42
A világ leggazdagabb embere tovább gazdagodik.
Karrier Sosem tanult még ilyen sok magyar külföldön
Privátbankár.hu | 2025. november 20. 11:46
A többség a magyarországi politikai és társadalmi környezet miatt döntött más ország egyeteme mellett. A legnépszerűbb célország: Ausztria – derül ki az Engame Akadémia adataiból.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG