Itt van minden, amit az Otthon Start programról tudni kell, mielőtt belevágna

Szeptembertől indul az Otthon Start Program, amely akár 50 millió forintos, fix 3 százalékos, államilag támogatott kamatozású hitellel segíti a lakást vásárlókat, építőket – családi állapottól és gyermekszámtól függetlenül, gyermekvállalási kötelezettség nélkül. Összeszedtük a legfontosabb tudnivalókat az igénylés feltételeiről.
Itt van minden, amit az Otthon Start  programról tudni kell, mielőtt  belevágna
2p
Szerintük 2002-ben nagyobb béremelés volt, mint most.
MTI Fotó: Kovács Tamás

A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) szerint nincs ok elégedettségre a pedagógusok és a nevelést-oktatást segítő dolgozók béremelése ügyében - mondta Mendrey László, a PDSZ elnöke. A szakszervezeti vezető szerint Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter az elmúlt 30 évben soha nem látott mértékű pedagógusbér-emelésről beszélt a csütörtöki kormányinfón, azonban ez az információ csak a kormány szemüvegén nézve állja meg a helyét, hiszen a mostaninál jelentősebb mértékű béremelés zajlott 2002-ben.

Úgy vélte, a kormány ugyanazt a hibát követi el, mint a Medgyessy-kormány, azzal, hogy nem biztosítja a béremelés inflációkövető voltát.

Szerinte a kormány az életpályamodell 2013-as bevezetésekor egy ügyes trükkel az egyszerre beígért béremelést négy felé osztotta, azonban gyorsan kiderült, hogy a 10 százalékos béremelések valójában 3,5 és a 5 százalék közötti aktuális nettó bérnövekedést, 5-9 ezer forintot jelentenek havonta.

Emellett a kormány hallgat arról, hogy a béremelkedés jelentős mértékű, 30-40 százalékos munkateher-növekedéssel járt, 60 feletti lett a heti átlagos óraterhelés.

Egyik szemük sír, másik nevet

A most tervezett minimálbéremeléssel kapcsolatban úgy fogalmazott: egyik szeme sír, a másik nevet, hiszen jelentős lesz a növekedés, azonban a pedagógusok pénztárcájából január 1-jétől havi 25-30 ezer forint fog hiányozni.

Szerinte azért sincs ok az elégedettségre, mert a nevelést-oktatást segítő kollégáknak 2008 óta nem emelkedett a bére, és nekik ugyan 7-10 százalék közötti béremelést ígérnek, de béren kívüli juttatásaikat elveszíthetik. Nincs ok az elégedettségre azért sem, mert a tavaly őszi, idén tavaszi tanárlázadásnak nincs eredménye.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Karrier Itt a valódi adat a bérekről: ennyit keres egy munkás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 22. 06:40
A fizikai munkát végző szak- és betanított munkások átlagos bruttó órabére 2270 forint volt idén a második negyedévben, ami 7,9 százalékos növekedés az előző év azonos időszakában mért 2104 forinthoz képest – közölte a Trenkwalder és a Moore Hungary kedden az MTI-vel.
Karrier Fejcsere az Airbus-nál – itt a kinevezés
Privátbankár.hu | 2025. július 10. 14:07
Új üzletági vezérigazgató érkezik.
Karrier Warren Buffett újabb félelmetes összeget adományozott el
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 10:12
Folytatta a korábbi adományozásokat.
Karrier Közel 600 ezres fizetéssel kecsegtet az Aldi
Privátbankár.hu | 2025. április 28. 15:57
A diszkontlánc készül a nyárra.
Karrier Csúnyán beégeti magát, aki összeszűri a levet Elon Muskkal?
Privátbankár.hu | 2025. április 20. 13:51
Egy új felmérés egyebek mellett erre az eredményre jutott.
Karrier Varga Judit ezen a listán már nem szerepel
Privátbankár.hu | 2025. február 11. 07:40
A képviselőnők vagyoni helyzete összességében azonban javult.
Karrier Meghalt Jacob Rotschild
Privátbankár.hu | 2024. február 26. 16:32
Elhunyt Lord Jacob Rotschild brit nagybefektető, a Rothschild bankárdinasztia tagja. Halálát hétfőn jelentette be a család.
Karrier Munkatársakat keresünk!
Privátbankár.hu | 2023. december 1. 13:50
Online lapcsaládunk bővítéséhez újságírókat, szerkesztőket keresünk!
Karrier Orbán Viktor már csak a harmadik: hátrébb csúszott egy fontos listán
Privátbankár.hu | 2023. november 29. 18:13
A Politico idén is rangsorolta Európa legmeghatározóbb embereit.
Karrier Lesújtó véleménnyel vannak a főnökök a beosztottakról, de a másik oldalnak is van véleménye
Privátbankár.hu | 2023. november 16. 19:04
Egészen másként látják a munkahelyi képzéseket a beosztottak és a vezetők egy új amerikai felmérés szerint. Az előbbiek elvárják a munkahelyüktől, hogy ezekkel támogassa a karrierjüket, miközben az utóbbiak legyintenek a dologra.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG