4p
KKV

Interjúsorozatunk harmadik, befejező részében Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM cégvezetőjével a MiniCRM rendszerének használatáról és a Cégépítők podcast legnagyobb tapasztalatairól beszélgettünk.

A korábban említett nyolc lépés végrehajtása tehát megtörtént. Mire számíthat a cég, amely megtette ezeket?

Ha mindez megvan, a lépéseket végrehajtottuk, akkor kimondható, hogy van egy hatékony és jól működő cégünk, amely egyre több eredményt termel. Én mindig azt mondom, hogy nem a költséggel kell foglalkozni elsősorban, hanem az eredménnyel, mert az eredményből élsz.

Így elmondható, hogy van egy olyan cégünk, ahol az emberek szeretnek dolgozni, akkor is, ha a cégvezető éppen nincs jelen. A vállalkozás hatékonyan működik, a folyamatok rendszerbe vannak állítva, és nem kell a munka elvégzéséhez az, hogy a cégvezető fogja a dolgozók kezét.

Mire számíthatnak a cégek? Fotó: Pixabay
Mire számíthatnak a cégek? Fotó: Pixabay

Létezik olyan rendszer, amely tudja mindezt?

Ez nem sci-fi, hanem a MiniCRM. Ebben minden benne van, mindez megvalósítható, nem majd egyszer, hanem már a használat kezdete utáni első hónap végére eredményt hoz a rendszer bevezetése. Ez a kulcs. Elég komplex folyamatokat lehet benne menedzselni, mi is ezt használjuk.

Tavaly indítottad a Cégépítők podcastet, kiknek ajánlod?

Aki kíváncsi arra, hogy hogyan lehet hatékonyan céget építeni, és nemcsak nekem akar hinni, vagy több gyakorlati tapasztalatra van szüksége, annak ajánlom a Cégépítők podcastet, ahol olyan sikeres cégvezetőkkel beszélgetek, akik már valahonnan eljutottak valahová. Kemény szívás, jó világ, rossz világ, csődbemenetel, rengeteg történet, így mindenképpen érdemes meghallgatni. Egy-egy epizód önmagában 100 millió forintos értéket képvisel, hiszen az előre lépéshez szükséges tudás ott van, csak bele kell fektetni némi időt az elhangzottak értelmezésébe. Az első évad sikerei után a második évad márciusban indult, még izgalmasabb epizódokkal.

Mi az, ami meglepett a podcast kapcsán?

Én imádom csinálni a podcastot, rengeteg mindent adott számomra az egész. Mikor belekezdtünk, kicsit úgy álltam hozzá, hogy nekem nem tud senki újat mondani, de az ügyfeleink olyan komoly és jó értelemben durva dolgokat csináltak meg a rendszerrel, amelyektől leesett az állam. Korábban azt hittem, hogy mi vagyunk azok, akik a legbrutálisabban használják a MiniCRM-et, de nem. Olyan jó látni, hogy milyen komoly dolgokat hajtanak végre és milyen komoly sikereket érnek el ügyfeleink. A rendszerben gondolkodás a kulcs, és az, hogy a cégépítők megvalósítják, amit elterveznek.

Ha van rendszerünk, akkor tudunk céget építeni, és innentől kezdve a cég eszi meg az inflációt, nem az infláció a céget.

Mi a Cégépítők podcast eddigi legnagyobb tanulsága?

Számomra az a legnagyobb tanulság, hogy nagyon sok olyan cégépítő van, ahol nem is gondolná az ember, hogy mit össze tudott rakni. Az eredmények önmagukért beszélnek, ha még nem is sokmilliárdos árbevételről van szó. De ezek az emberek olyan cégeket raktak össze, ahol nem beleőszültek és beleőrültek a munkába, hanem élvezettel tudnak dolgozni.

Szintén nagy tapasztalat, hogy nincs olyan, hogy egyedi, mert minden standardizálható, nagyjából legfeljebb harminc-negyven sablon van folyamatszinten, minden folyamatnak vannak közös elemei.  A sablonizált, standardizált cégek eredménye egyre gyorsabban és hatékonyabban növelhető, a piacukon garantált a kiemelkedés a versenytársaik közül, innentől kezdve pedig az infláció is kevésbé jelent kihívást nekik a piachoz képest. Nagy tanulság az automatizáció fontossága is, az unalmas, utálatos munkafolyamatokat a 0-24-ben dolgozó rendszer elvégzi, amely időt szabadít fel a kollégáktól.

Összefoglalva: mit ad a MiniCRM rendszere a cégeknek?

Alapvetően gondolkozzunk egy olyan rendszerben, amely ha növekedni akarunk, akkor növekedést ad, ha meg akarjuk tartani az eddig elért eredményeinket, akkor azt teszi lehetővé. Emellett rendkívül fontos, hogy megcsinálja a nemszeretem-munkákat, ezzel is időt spórolva, az idő pedig óriási érték, amelyből mindenkinek ugyanannyi van. A cégvezetőnek nem azt kell eldöntenie, hogy megéri-e ez a ráfordítandó összeget, hanem hogy mikor akarja elérni a kitűzött célját. A Cégépítők podcast pedig bemutatja a jó példákat arról, hogy hogyan működik mindez a gyakorlatban.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG