5p
KKV

A 2011-ben alapított TikTok töretlen népszerűségnek örvend elsősorban a fiatalok és a pályakezdők körében, amit egyre több cég ismer fel és fordít a maga javára. A felhasználók elsősorban a szórakozás miatt nyitják meg naponta többször is a TikTokot, de nyitottak a minőségi, márkaépítő jellegű tartalmakra is, ezért a kis- és középvállalkozások, valamint a multinacionális cégek egyaránt profitálhatnak a friss, reklámzajmentes felület aktív használatából. Szakértővel elemeztük a különböző kommunikációs trendeket.

„A nagy nevű cégek, mint a Metró Magyarország vagy az Euronics is felismerték már a TikTokban rejlő lehetőségeket. A multik ezt a platformot elsősorban márkaépítésre használják. A Metró Magyarország például olyan videókat is közzétesz, amelyekben bemutatják, hogy miért jó náluk dolgozni, és ezeken a TikTok-videókon keresztül a számukra releváns célcsoporthoz, elsősorban a pályakezdőkhöz és a fiatalokhoz juttatják el az üzeneteiket. Ezzel szemben az Euronics inkább kampányokban gondolkodik, saját termékeket és izgalmas technikai vívmányokat mutat be szemléletesen a közönségnek, amire szintén nagy az igény. A PWC pedig influenszereket is bevon szereplőként és tartalomgyártóként egyaránt, amivel új elérési útvonalakat nyithat meg a célcsoportja felé. A PWC elsősorban toborzási csatornaként használja a TikTokot, hiszen itt könnyen eléri a friss diplomásokat” – avat be Plósz Valentin TikTok-szakértő, a Scealy Group társalapítója, aki az elmúlt hetekben tüzetesebben is megvizsgálta a nagyvállalatok és a kkv-k TikTok-használati szokásait.

A TikTok-siker kulcsa: kreatív videókkal sokmillió embert elérni

Minél újszerűbb, érdekesebb tartalmakkal rukkol elő egy vállalkozás, annál nagyobb nézettségre számíthat. Ráadásul minél aktívabb egy vállalkozás a TikTokon, annál több kommentet és reakciót generál, ami jót tesz az algoritmusnak is.

„A nagyvállalatok is aktívan és sikeresen használják a TikTokot, de nem jellemző, hogy a kommunikációs stratégiájukba integrálnák, inkább a többi közösségi média felülettől teljesen külön kezelik. A social media platformok linkjei között jellemzően nem tüntetik fel, hogy van TikTok-oldaluk is. Ugyanakkor pl. az Euronicsnak és a Metrónak is vannak kiemelten sikeres eléréseik a TikTokon, míg ugyanezek a videók a Facebookon és az Instagramon már közel sem hoznak annyi megtekintést, mint az eredeti platformon, ami jelentősen rontja a hirdetési hatékonyságot. Ennek oka, hogy a Facebook és az Instagram jelentősen megváltozott algoritmusában keresendő” – mutat rá a TikTok-szakértő a nagy reklámzaj negatív hatásaira.

Márkaépítés és szórakoztatás egyben

A Shoprenter statisztikája szerint, az általuk megkérdezett 725 webshop mindössze 15%-a használja a TikTokot rendszeresen, és 5%-uk használta már, vagy gondolkodik rajta, hogy regisztráljon a videós közösségi oldalra. Ez egyben azt is jelenti, hogy aki időben lép, és nyit új kommunikációs csatornát, az könnyebben és olcsóbban érheti el a célközönségét a TikTokot nem használó versenytársainál, méghozzá szórakoztató módon, amivel tovább növelheti a vállalkozása iránti bizalmat is.

„A kkv-k a TikTokot elsősorban márkaépítésre használják. A tapasztalatom szerint a kkv-k általában cégen belül találnak egy kollégát vagy egy külső szakértői csapatot, akire rábízzák a TikTok-kommunikációt. Vannak olyan vállalkozók, akik nem bonyolítják túl, egyszerűen csak megosztják a mindennapjaikat. Egy ismert burkoló, aki a munkavégzés közben készült videóival hasznos tudást ad át, és ezzel folyamatosan növeli a brandjét, az egyik videójával több, mint 8,5 milliós megtekintést ért el.” – emeli ki a kkv-k TikTok-használatának előnyeit a szakértő.

A szórakoztató videók által elérhető népszerűség és ismertségnövekedés több megrendelést és nagyobb bevételt jelenthet. Nincs szükség előképzettségre vagy speciális eszközökre, egy átlagos videókamerával rendelkező mobiltelefon tökéletesen megfelel az ütős TikTok-videók elkészítéséhez. A tartalomgyártásnak csak a kreativitásunk szab határt, ami elengedhetetlen a sikeres TikTok-csatorna felépítéséhez.

„A legtöbben a TikTok alap videóvágó eszközét használják, amely automatikusan illeszti be a zenét, valamint lassítással, ütemre vágással vagy átmenetes vágással teszi izgalmasabbá és érdekesebbé a videókat. A személyes fiókokban a jogdíjas zenék is ingyenesen használhatóak, viszont hirdetni csak üzleti fiókkal lehet, de könnyű átváltani a kettő között. Ezért annak érdemes céges fiókot regisztrálni a TikTokon, aki rögtön hirdetni is szeretne. Aki először márkát építene rendszeres videó posztolásnál, az az alapértelmezett felhasználói fiókot is választhatja. A megfelelő beállításokkal, más közösségi média platformokhoz képest a TikTokon nagyságrendekkel könnyebb az organikus elérés is” – zárta gondolatait Plósz Valentin.

(x)

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG