5p
KKV
A dunaföldvári cég csak az egyik a NAV szégyenlistáján. Negyedévente teszik közzé a legnagyobb adósok listáját, a felsorolás évről évre hosszabb.

Egy év alatt több mint 18 százalékkal bővült azoknak a cégeknek a száma, amelyek 180 napnál hosszabb idő óta 100 millió forintnál nagyobb összeggel tartoznak az adóhivatalnak. A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) által negyedévente közzétett listán 2637 cég szerepel; egy évvel korábban 2226 társaság neve volt olvasható. Az elmúlt öt esztendő alatt – 2009 januárjától számítva – összesen 6165 cég nevét kellett kitenni a „szégyentáblára”. Vannak közöttük olyanok (117-en), amelyek minden alkalommal, tehát hússzor szerepeltek a névsorban – tájékoztat a feketelista.hu portál.

Hogyan lehet lekerülni a feketelistáról?

A listán lévők közül mindössze 303 működő társaság, a túlnyomó többség, 1146 cég felszámolás alatt áll. Az utóbbiak csak a hosszadalmas eljárás befejezése után kerülhetnek ki a megkülönböztetett nyilvántartásból. A többiek viszont abban az esetben, ha tartozásuk a vizsgált 180 napon belül legalább egy napon, törlesztés vagy más ok (például behajtás, fizetési kedvezmény) miatt a 100 millió forintos összeghatár alá csökken.

Mire lehet számítani?

A hatóság minden rendelkezésére álló eszközt bevet a behajtásért. A leghatékonyabb az inkasszó. Ha ez nem vezet eredményre, az ingó-, illetve az ingatlanfoglalás megfelelő kombinációja következik. A tapasztalatok szerint ezek után az adósok nagyobb része egy összegben vagy fizetési kedvezménnyel rendezi tartozását, ezért a lefoglalt elemeknek csak kis részét árverezik el.

Háromból kettő „sáros”

A hatóság adóslistáján jelenleg összesen 1 739 212 gazdálkodó szervezet és magánszemély neve szerepel. Adótartozásuk összege meghaladja a 2100 milliárd forintot. Ha ezeket a számokat összevetjük az egy évvel korábbi adatokkal, kiderül: az adósok köre egyetlen esztendő alatt 4 százalékkal, tartozásuk tömege pedig 6 százalékkal nőtt. Sokatmondó adat, hogy a cégnyilvántartásban szereplő mintegy 541 000 működő gazdasági társaság közül 384 263-nek van adótartozása. Ez a cégkategória összesen 339 286 milliárd forint adó befizetésével van elmaradva. Kedvező jel viszont, hogy az adóssággal terhes működő cégek száma az elmúlt évben – 2012-höz képest – 3,1 százalékkal csökkent, adóhátralékuk pedig látványosan, 14,4 százalékkal mérséklődött.

Az adóbeszedést illetően a nagyobb gondot a nem működő, többségében felszámolás alatt álló cégek okozzák. 2012-ben 97 271 nem működő cégnél próbálkoztak az adóbeszedők összesen 1 409 938 milliárd forintot behajtani, tavaly viszont már 109 061 társaság 1 571 110 milliárdos adótartozásával találták magukat szemben. A nem működő adós cégek köre egyetlen év alatt 12,1 százalékkal bővült, adóhátralékuk pedig 11,4 százalékkal tovább duzzadt. A magánszemélyek adómorálja sem javult. Egyetlen esztendő alatt 5,6 százalékkal nőtt a hátralékosok „tábora” és 8,2 százalékkal a tartozás összege; 1 245 888 polgártársunk összesen 189 808 milliárd forinttal adós.

„Örökös” adósok

A portál szerkesztői összeállítást készítettek azokról a „százmilliós” adósokról, amelyek neve az elmúlt években legtöbbször szerepelt az adóhatóság „szégyenlistáján”. Az első száz cég között 84 korlátolt felelősségű társaság, 28 részvénytársaság, és 3 betéti társaság szerepel. Valamennyien „örökös” tagnak számítanak, hiszen nevük az utóbbi öt év alatt szinte egyszer sem került le a szégyenlistáról. Szembetűnő, hogy a budapesti cégek a főváros gazdasági súlyánál is nagyobb arányban 52,1 százalékkal vannak jelen a kiemelt százas névsorban. Így például az ismertebb cégek közül az Ikarus Holding Zrt., a Ganz Transelektro Közlekedési Zrt., az A-Electronic Zrt., a Fékon-tex Zrt., a MÁV Acélszerkezet Híd és Mélyépítő Kft. és a Royal Kereskedelmi Zrt. neve minden alkalommal felkerült a legalább százmillióval tartozók listájára.

Tanulságos a vidéki körkép is: negyedévente rendszeresen szerepel a listán a dunaföldvári Cornexi Élelmiszeripari Zrt., az egyaránt salgótarjáni R-Glass Hungary Üvegipari Kft. és az ST Glass Öblösüveggyártó és Forgalmazó Zrt., valamint a szombathelyi Styl Ruhagyár Zrt. Kérdés: hogyan kerül a százmilliókkal tartozók közzé három betéti társaság, a ENI-DAN BAUKER Építőipari Kereskedelmi És Szolgáltató Bt., a "HILD-FA" Termelő Kereskedelmi és Szolgáltató Bt. és az egri Tulipánkert Vendéglátó és Szolgáltató Bt.

A több mint 2600 nevet tartalmazó névsor megyénkénti bontásából kiderül: tizenhárom megyéből többen kerültek a listára, mint egy évvel korábban; a legtöbben (325) Pest-megyéből és Szabolcs-Szatmár megyéből (116). A városokat illetően: 1395 budapesti cég neve olvasható a nagyadósok listáján (egy évvel korábban 1110). Tíz vidéki nagyváros közül egyedül Nyíregyháza szerepel nagyobb „kiugrással”, több mint kétszer annyi (62) cége került a listára, mint egy évvel megelőzően. A többi városban nincs lényeges változás, a 100 millió forintnál többel tartozó cégek száma 17–43 között mozog.

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Vegas.hu A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

KKV Pénzeső vár a kkv-kra
Privátbankár.hu | 2024. december 4. 16:49
A hazai kkv-k eddigi legszélesebb köre juthat tőkefinanszírozáshoz a Demján Sándor Tőkeprogram segítségével.
KKV Már néhány perc alatt megtudhatja, vállalkozása megfelel-e a pályázati feltételeknek
Natív tartalom | 2024. november 13. 11:21
A pályázási folyamatot megkönnyítő, új digitális előszűrő szolgáltatás érhető el októbertől az MBH Csoport mikro-, kis- és középvállalatoknak szóló BUPA platformján. A cégek azonban nemcsak a pályázatokhoz, hanem teljes életútjuk során asszisztenciát kaphatnak a digitális felületen.
KKV Hogyan lett kis garázscégből milliárdos vállalkozás?
Privátbankár.hu | 2023. december 19. 11:41
Állócsillagok és újhullámos trónkövetelők.
KKV Itt a Cégépítők társasjáték: most eldől, ki kaszál az üzleti évben!
Natív tartalom | 2023. december 4. 10:26
Piaci rést betöltő társasjáték jelent meg október 25-én: a Cégépítők társasjáték megszületéséről és játékmenetéről Egerszegi Krisztiánnal, a MiniCRM tulajdonosával, a Cégépítők alapítójával beszélgettünk.
KKV Széchenyi Kártya Program: megduplázták a hitelkereteket
Privátbankár.hu | 2023. augusztus 1. 11:18
Sokkal nagyobb hitelkeretet kapnak a kkv-k a Széchenyi Kártya Program keretében. A kamat a futamidő végéig 5 százalék. 
KKV Kezdj újult erővel a nyári szabadság után!
Márkázott tartalom | 2023. június 27. 11:32
  Ha még most vagy csak a hosszabb lélegzetvételű nyaralás előtt, akkor minden bizonnyal minden munkával kapcsolatos témától a falnak mennél. Teljesen érthető módon érzed azt, hogy telítődtél, hiszen már javában az év második felében járunk, és a megfeszített munkatempóból még nem is igazán tudtál alább engedni.
KKV Vigye sikerre vállalkozását, alkalmazzon business mentort!
Natív tartalom | 2023. június 8. 10:01
A business mentor nem varázsló, ám mégis rendkívül fontos szerepet játszhat több, a hazai kkv-szektort rendkívüli mértékben érintő konfliktushelyzet kezelésében. Közreműködésével a vállalatok tulajdonosai és vezetői olyan külső támogatást kaphatnak, amely segíti őket a tudatosabb vállalatvezetésben és előmozdítja üzleti és személyes fejlődésüket. A Budapesti Gazdasági Egyetem rendhagyó szakirányú továbbképzéséről annak vezetőjével és egyik hallgatójával beszélgettünk.
KKV A K&H szerint az uniós pályázatok körüli zűrzavar nem ártott
Privátbankár.hu | 2023. május 24. 14:14
Az uniós pályázatok körüli bizonytalanság csak kismértékben vetette vissza a cégek bizakodását, mintegy felük továbbra is reálisnak tartja, hogy ilyen forráshoz juthat - közölte a K&H magyarországi mikro, kis- és középvállalkozások (kkv) bizalmi indexe első negyedévi eredménye alapján.
KKV Megnyitják a pénzcsapot a magyar cégeknek: milliárdokat érő bejelentést tett egy bank
Privátbankár.hu | 2023. május 10. 17:14
Jelentős beruházási hitelkeretről állapodott meg az UniCredit.
KKV Jó szakemberből gyenge vállalkozó lesz? – interjú
Natív tartalom | 2023. április 4. 12:02
Egerszegi Krisztián Jövőkép című könyvének megjelenése kapcsán készült interjúnk második részében beszélgetünk a vállalkozók 90 százalékáról, a magukat halálra hajszoló emberekről, és arról is, mit tanácsol a bölcs varázsló a gonosz sárkány legyőzéséhez.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG