4p
Új inflációkövető kötvényt bocsátott ki az állam, amelynek kamatprémiuma fél százalékkal alatta marad az előzőnek: 4 helyett 3,5, százalék az új érték. Azért így is ez az egyik legjobb befektetés jelenleg. Négy százalékos kamattal várhatóan már csak pár hónapig találkozhatunk.

 

Az eddigi 2018/J és 2020/I inflációkövető Prémium államkötvények (PMÁK) forgalmazását május 12-én lezárták, és helyettük új sorozatokat indítottak el. A 2018/J az utolsó naptári év éves átlagos inflációja felett 3,0 százalékos kamatprémiumot fizetett, de még januárban indult, és a 2013-as átlagos inflációt használták hozzá.

 

Így a papír meglehetősen magas, 4,7 százalékos (1,7 + 3) kamatot fizet az első kamatperiódusra, amely azonban csak július 5-ig tart. Ez után vélhetően 3,0 százalék lesz a kamata, mert a tavalyi átlagos infláció -0,2 százalék volt ugyan, de a negatív értékek helyett nullát vesznek figyelembe az összes hasonló kötvénynél.

Három helyett három

Ehelyett most egy új, szintén 3 százalékpontos kamatprémiumot fizető új sorozat jött ki 2018/K néven, amely egyben 3 százalékot fizet az első évében a tavalyi mínuszos infláció miatt. Az idén azonban várhatóan már nulla felett lesz a pénzromlás üteme, így később a kamata valamelyest emelkedhet. (Februárban 0,5, márciusban 0,6, áprilisban 0,4 százalék volt a havi inflációs mutató, bár az év/év alapú szám egyelőre negatív).

A másik lecserélt papír, a 2020/I öt éves volt, és már csak négy százalékot fizetett az első periódusra, de egyben négy százalék volt a kamatprémiuma is, ami főleg annak fényében vonzó, hogy az átlagos reálkamat inkább évi két-három százalék körül szokott lenni a magyar gazdaságban. Ez egy álom lenne a hazai és külföldi intézményi befektetőknek is.

Nagyon kellett, ez lett a veszte

Vásárolták is rendesen, csak áprilisban 24 milliárd forintért fogyott csak ebből a sorozatból. A kamatot így vélhetően a nagy érdeklődésre való tekintettel csökkentették, hiszen a rövid futamidejű, például éves kincstárjegyeket az intézmények 1,5 százalék körüli éves hozammal is megveszik, ráadásul ott a forgalmazás költségei jóval alacsonyabbak, mint a kis tételes lakossági eladásnál.

Az új öt éves papír, a 2020/J gyakorlatilag megegyezik elődjével, csak éppen a négy százalék helyett 3,5 százalék a kamatprémiuma, egyben az aktuális kamata is.

Nyáron csökkennek majd a kötvénykamatok

Azért még mindig van olyan állampapír, amelynek kamata négyessel kezdődik, bár már nem sokáig. A Bónusz nevű változó kamatozású kötvények a 12 hónapos kincstárjegyek aukcióinak átlaghozama felett fizetnek, a három éves 1,25, az öt éves 2, a tíz éves változat pedig 2,5 százalékot.

Így sorrendben 3,49, 4,24 és 4,49 százalék az aktuális kamatuk, de várhatóan már csak pár hónapig, miután mindegyiknek valamikor a nyáron lesz újra kamatmegállapítása. Mivel az egy éves állampapír-piaci referenciahozam most 1,5 százalék körül van, eszerint csak a tíz éves sorozatnak lesz arra esélye, hogy a négy százalékot elérje (1,5+2,5 százalék prémium).

A betétnél mindenképpen jobbak

Bár addig sok minden történhet, Európa, sőt a világ kötvénypiacain hozamemelkedési hullám indult, ami hozzánk is begyűrűzött. Az egy éves hozamok azonban rendszerint nem szakadnak el túlságosan a jegybanki alapkamattól, annak emelése viszont egyelőre nem várható.

A banki kamatoknál azonban, amelyek akció nélkül rendszerint az egy százalékot sem érik el, akciósan esetleg a kettőt – de a költségek miatt nemigen érdemes pénzt mozgatni bankok között –, a lakossági  állampapírok mindenképpen többet fizetnek. Még az egy éves fix kamatozású Kamatozó Kincstárjegy is a maga három százalékával.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21700 21550 21810 +0,42% 0 0 4 053 878 930 HUF 2024-12-18 17:05:01
MOL 2692 2644 2702 +1,13% 0 0 2 171 209 664 HUF 2024-12-18 17:07:08
MTELEKOM 1276 1276 1292 -0,78% 0 0 219 509 812 HUF 2024-12-18 17:05:10
RICHTER 10510 10420 10590 +1,06% 0 0 965 770 820 HUF 2024-12-18 17:12:34
OPUS 502 501 509 -1,38% 0 0 79 116 081 HUF 2024-12-18 17:05:45
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Mi legyen az állampapír-pénzekkel? Meddig mehet a bitcoin?
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 18:35
Nemsokára lejár sok lakossági állampapír, mások jelentős összegű kamatot fizetnek ki. Milyen befektetésekben érdemes gondolkodni annak, aki a pénzek újrabefektetését tervezi? Meddig mehet még vajon a bitcoin árfolyama? Erről kérdezték a TrendFM reggeli műsorában Eidenpenz Józsefet, az Mfor.hu és a Privatbankár.hu főmunkatársát.
Állampapír / Kötvény Üti a bankokat a kormány, de tőlük is várja a lestoppolt brüsszeli pénzek kiváltását
Privátbankár.hu | 2024. december 6. 11:46
Ez is kiderül az állami költségvetés 2025. évi finanszírozási tervéből, amelyet a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ismertetett.
Állampapír / Kötvény Pénzeső hull az állampapír-tulajdonosokra
Privátbankár.hu | 2024. december 5. 10:38
A lakossági állampapírok után jövőre kifizetendő 3000 milliárd forint rekordnak számít.
Állampapír / Kötvény Rekordot döntött az OTP
Privátbankár.hu | 2024. november 14. 19:21
Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 1,32 százalékkal 20 800 forintra, történelmi csúcsra nőtt.
Állampapír / Kötvény Orbán Viktorék örülhetnek, milliárdokat adnak az állam kezébe a magyarok
Privátbankár.hu | 2024. október 7. 14:09
Csaknem 330 milliárd forintot tettek félre a háztartások bankbetétben és értékpapírban augusztusban is. A kedvenc az állampapír volt, amelynek állománya immár egy éve meghaladja a teljes banki betétállományt - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk az inflációkövető kötvénytől?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 30. 15:31
Nehéz most választani, hogy melyik a legkedvezőbb állampapír a kisbefektetők számára. Az inflációkövető kötvénytől nemsokára alacsony kamat várható, de több másik lakossági állampapír várhatóan meghaladja majd a következő egy év inflációját. Többféle módja van annak, hogy kriptovalutákkal pénzt lehessen keresni. Erről is beszélt Eidenpenz József kollégánk a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Állampapír / Kötvény Vitték ezeket a banki papírokat, mint a cukrot!
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 10. 14:28
Erősödő befektetői igény és kiegyensúlyozott kockázati étvágy mellett zajlott kedden az MBH Jelzálogbank eredetileg 6 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-kibocsátása. Az aukción csaknem 14 milliárd forintos igény mutatkozott, amelyből a hitelintézet végül a maximálisan elfogadható 9 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat.
Állampapír / Kötvény Siessen, már nem sokáig lehet hét százalékos kamattal megvenni ezt az állampapírt!
Eidenpenz József | 2024. augusztus 13. 16:35
Új hároméves lakossági államkötvényt hoznak forgalomba a következő napokban a régi helyett, amelynek kamata alacsonyabb lesz. A különbség azonban nem igazán jelentős, és annyit estek mostanában az állampapírhozamok, hogy a változás akár nagyobb is lehetne. Az értékpapírt egyébként meglehetősen kedvelik a magánbefektetők, ez is lehet az oka annak, hogy visszafogták a kamatát.
Állampapír / Kötvény Ne törje a kobakját, melyik állampapírt válassza – gyűjtse őket!
Eidenpenz József | 2024. július 22. 05:40
Megállni látszik az idő, a forint sávozik, a kamatok és az infláció stagnál, az irányok nem világosak. Az egyik állampapír a magas inflációra, a másik a csökkenő kamatokra és alacsonyabb inflációra, a harmadik a forintgyengülésre, a negyedik a kamatemelkedésre gyógyír. De semmi akadálya, hogy többet is vásároljunk egyszerre.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapír most a legjobb?
Privátbankár.hu | 2024. július 15. 14:16
Az állampapírok várható kamata, hozama között jelenleg eléggé csekély a különbség, az inflációtól, kamatoktól és a forint árfolyamától is függ a megtérülés. Így egyes esetekben az egyik, máskor a másik előnyösebb. A kisbefektetők leginkább használt kriptovalutája pedig nem a bitcoin, nem is az ether, hanem a solana. Erről beszélt a Trend FM rádió reggeli műsorában Eidenpenz József, a Privátbankár.hu és az Mfor.hu főmunkatársa.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG