4p
Augusztustól a kéthetes, sokkal korlátozottabban használható betét váltja a kéthetes jegybanki kötvényt annak céljából, hogy a pénzintézeteket állampapír-vásárlásra sarkallják. A külföldiek ugyanis a kötvénnyel ellentétben betétben nem tarthatják a pénzüket.

A jegybank újabb intézkedéscsomaggal igyekszik a bruttó külső adósságot csökkenteni - az intézkedések címzettje a bankrendszer. Balog Ádám alelnök szerint a jegybank intézkedéseinek összeállítása kapcsán az árstabilitást továbbra is fő célnak tekinti, s természetesen a pénzügyi stabilitási szempontokra is figyel.

Kevésbé vonzó betétet kínálnak

Idén augusztus 1-tõl a jegybank kéthetes kötvénye megszűnik, az irányadó instrumentum kéthetes betétté alakul át, ezt ugyanakkor külföldiek már nem vehetik igénybe, csak a partnerkör intézményei tarthatnak a jegybanknál betétet. Az MNB-nél elhelyezett betétek ugyanakkor továbbra sem elfogadhatóak jegybanki fedezetként, nem számítanak likvid eszköznek.

Ennek hatásaként Nagy Márton, az MNB ügyvezető igazgatója szerint elindul egy „kilökődés” a betétekből, s a pénzek vagy kisebb hozamot hozó O/N piacra, vagy a hosszabb futamidejű, forintalapú állampapírokba mehetnek át a banki pénzek. Ezzel a bankok a belső finanszírozást erősíthetik - a tájékoztatón elhangzott, hogy a jegybank csak a bankokat tudja rászorítani arra, hogy komolyabban vegyenek részt a belső finanszírozásban - jelenleg 20 százalékos arányuk alacsonyabb, mint az EU átlaga.

Az MNB kéthetes kötvényállománya jelenleg 5800 milliárd forint, amelyből mintegy 800 milliárd forintnyi van külföldiek kezében, ám mivel ennek harmada egyetlen hazai pénzintézet és anyabankja adogatja egymás között, a kéthetes betétből "azonnal" kimenő összeg 500 milliárd körüli összegre tehető.

Kedvcsináló intézkedések

Ahhoz, hogy a bankok nagyobb kedvet kapjanak az állampapír-vásárláshoz, már az átmeneti időben, június 16-tól bevezetnek egy forint kamatcsere eszközt, ahol a pénzintézetek az általuk tartott, vagy újonnan vásárolt hosszú forinteszközök kamatkockázatát mérsékelhetik (kvázi fix kamatozásúra cserélhetik). Ennek árazásáról ma délután kezdődik egyezkedés a bankokkal.

A piaci turbulencia kezelésére a jegybank két instrumentumot vezet be, amelyek a jegybanki vezetők tájékoztatása szerint automatikusan felélednek annak elkerülésére, hogy a szorult helyzetben a bankok értékesíteni kényszerüljenek állampapírjaikat. Ez azért nem lehet cél, hiszen az eladások mélyítenék a turbulenciát - mondta Nagy Márton. A Privátbankár.hu kérdésére hangsúlyozta: a két "eszközt" a bankok beépíthetik óvatossági likviditási politikájukba. A két lehetőség egyike egy változó kamatozású hosszú lejáratú fedezett forint hitel, ami a forint likviditáshoz jutást segíti, míg a másik egy eszközcsere ügylet, amelynek keretében a bankok hosszú lejáratú forint értékpapírokért (állampapírokért) cserébe deviza értékpapírokhoz juthatnak, ami a devizalikviditáshoz jutást segíti.

Van fedezet

Az intézkedések fedezete a devizatartalék lehet, amely Palotai Dániel ügyvezető igazgató szerint éves átlagban 4-5 milliárd forinttal is bővülhet a jelenlegi 36 milliárdos szintről az EU-forrásbeáramlás okán, miközben a jelenleg 28 milliárdos rövid lejáratú adósság folyamatos leépülése várhat - vagyis évi szinten 1-2 milliárd eurós tartalék-csökkentést rá tud áldozni a jegybank e célra. A számok jelzik: egyelőre nincs számszerűsítve, hogy az MNB szerint mekkora összegnek kellene kimennie a kéthetes instrumentumból.

Nagy Márton szerint a bankoknak a 2015. januártól életbe lépő új uniós szabályozás kapcsán amúgy is át kell gondolniuk saját likviditáskezelésüket. (Persze az új szabályok esetében is elegendő lenne 25 százalékos állampapír-arány, ám az MNB szerint jó pár hazai hitelintézet van, ahol messze még ez az állampapír-arány.)

Az ÁKK lépése még ismeretlen

A jegybanki programról tegnap döntő Monetáris Tanács és az MNB döntéselőkészítői sem voltak tisztában azzal, hogy mit lép majd az új helyzetben az ÁKK, hiszen míg az MNB-nél egyértelmű a költség-megtakarítás, ott emelkedhetnek a finanszírozási költségek. Persze, azt nem lehet tudni, hogy a forint források piacra bocsátása során milyen lesz a rövid/hosszú állampapír-arány az ÁKK-nál. Nagy Márton szerint az MNB akár 2 százalékot is megspórolhat az intézkedések révén, s nem kizárt, hogy ebből akár "visszaoszt" a komolyabb állampapír-tételeket vásárló bankoknak.

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 21480 21410 21630 -1,01% 21480 21490 4 628 866 570 HUF 2024-12-19 13:24:32
MOL 2692 2672 2716 0,00% 2690 2694 465 786 876 HUF 2024-12-19 13:18:29
MTELEKOM 1268 1258 1278 -0,63% 1266 1268 331 656 062 HUF 2024-12-19 13:13:36
RICHTER 10530 10480 10590 +0,19% 10520 10530 659 060 530 HUF 2024-12-19 13:21:10
OPUS 501 500 506 -0,20% 500 501 73 925 137 HUF 2024-12-19 13:20:24
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Mi legyen az állampapír-pénzekkel? Meddig mehet a bitcoin?
Privátbankár.hu | 2024. december 16. 18:35
Nemsokára lejár sok lakossági állampapír, mások jelentős összegű kamatot fizetnek ki. Milyen befektetésekben érdemes gondolkodni annak, aki a pénzek újrabefektetését tervezi? Meddig mehet még vajon a bitcoin árfolyama? Erről kérdezték a TrendFM reggeli műsorában Eidenpenz Józsefet, az Mfor.hu és a Privatbankár.hu főmunkatársát.
Állampapír / Kötvény Üti a bankokat a kormány, de tőlük is várja a lestoppolt brüsszeli pénzek kiváltását
Privátbankár.hu | 2024. december 6. 11:46
Ez is kiderül az állami költségvetés 2025. évi finanszírozási tervéből, amelyet a Pénzügyminisztérium és az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) ismertetett.
Állampapír / Kötvény Pénzeső hull az állampapír-tulajdonosokra
Privátbankár.hu | 2024. december 5. 10:38
A lakossági állampapírok után jövőre kifizetendő 3000 milliárd forint rekordnak számít.
Állampapír / Kötvény Rekordot döntött az OTP
Privátbankár.hu | 2024. november 14. 19:21
Az OTP-részvények ára 270 forinttal, 1,32 százalékkal 20 800 forintra, történelmi csúcsra nőtt.
Állampapír / Kötvény Orbán Viktorék örülhetnek, milliárdokat adnak az állam kezébe a magyarok
Privátbankár.hu | 2024. október 7. 14:09
Csaknem 330 milliárd forintot tettek félre a háztartások bankbetétben és értékpapírban augusztusban is. A kedvenc az állampapír volt, amelynek állománya immár egy éve meghaladja a teljes banki betétállományt - derül ki a Bank360.hu elemzéséből. 
Állampapír / Kötvény Óvakodjunk az inflációkövető kötvénytől?
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 30. 15:31
Nehéz most választani, hogy melyik a legkedvezőbb állampapír a kisbefektetők számára. Az inflációkövető kötvénytől nemsokára alacsony kamat várható, de több másik lakossági állampapír várhatóan meghaladja majd a következő egy év inflációját. Többféle módja van annak, hogy kriptovalutákkal pénzt lehessen keresni. Erről is beszélt Eidenpenz József kollégánk a Trend FM hétfő reggeli műsorában.
Állampapír / Kötvény Vitték ezeket a banki papírokat, mint a cukrot!
Privátbankár.hu | 2024. szeptember 10. 14:28
Erősödő befektetői igény és kiegyensúlyozott kockázati étvágy mellett zajlott kedden az MBH Jelzálogbank eredetileg 6 milliárd forint értékben meghirdetett jelzáloglevél-kibocsátása. Az aukción csaknem 14 milliárd forintos igény mutatkozott, amelyből a hitelintézet végül a maximálisan elfogadható 9 milliárd forint értékben fogadott el ajánlatokat.
Állampapír / Kötvény Siessen, már nem sokáig lehet hét százalékos kamattal megvenni ezt az állampapírt!
Eidenpenz József | 2024. augusztus 13. 16:35
Új hároméves lakossági államkötvényt hoznak forgalomba a következő napokban a régi helyett, amelynek kamata alacsonyabb lesz. A különbség azonban nem igazán jelentős, és annyit estek mostanában az állampapírhozamok, hogy a változás akár nagyobb is lehetne. Az értékpapírt egyébként meglehetősen kedvelik a magánbefektetők, ez is lehet az oka annak, hogy visszafogták a kamatát.
Állampapír / Kötvény Ne törje a kobakját, melyik állampapírt válassza – gyűjtse őket!
Eidenpenz József | 2024. július 22. 05:40
Megállni látszik az idő, a forint sávozik, a kamatok és az infláció stagnál, az irányok nem világosak. Az egyik állampapír a magas inflációra, a másik a csökkenő kamatokra és alacsonyabb inflációra, a harmadik a forintgyengülésre, a negyedik a kamatemelkedésre gyógyír. De semmi akadálya, hogy többet is vásároljunk egyszerre.
Állampapír / Kötvény Melyik állampapír most a legjobb?
Privátbankár.hu | 2024. július 15. 14:16
Az állampapírok várható kamata, hozama között jelenleg eléggé csekély a különbség, az inflációtól, kamatoktól és a forint árfolyamától is függ a megtérülés. Így egyes esetekben az egyik, máskor a másik előnyösebb. A kisbefektetők leginkább használt kriptovalutája pedig nem a bitcoin, nem is az ether, hanem a solana. Erről beszélt a Trend FM rádió reggeli műsorában Eidenpenz József, a Privátbankár.hu és az Mfor.hu főmunkatársa.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG