1p
Információink szerint a hírek ellenére a magyar állam egyelőre semmilyen külföldi kötvénykibocsátást nem szervez, nem is készít elő, az IMF-tárgyalások lezárulta előtt semmiképpen sem. Utoljára 2007-ben bocsátottak ki szamurájkötvényeket, de csak akkora értékben, mint egy átlagos diszkontkincstárjegy-kibocsátás.

Szó sincs arról, hogy szamurájkötvényt készül kibocsátani a Magyar Állam - cáfolták az illetékes szervezetekhez közel álló forrásaink a sajtóban megjelent találgatásokat. Ezek annak kapcsán kaptak szárnyra, hogy Töröcskei István, az ÁKK (Államadósság Kezelő Központ) vezérigazgatója a közeli hetekben Japánba látogat. „Síelni is megy, mégsem veszünk fel ott hitelt” – tették hozzá. Az IMF-el való megállapodásig egészen biztosan nem készülünk kötvénykibocsátással a nemzetközi piacokon, nem is lenne logikus, hiszen az után sokkal olcsóbban lehet forrásokhoz jutni.

A japán jenre szóló kötvények, az úgynevezett szamurájkötvények kibocsátásának mindenesetre semmi akadálya nem lenne, mint már volt is ilyenre példa korábban. Azt, hogy hol, milyen pénznemben bocsátanak ki, az elsősorban attól függ, hogy hol lehet legolcsóbban forrásokhoz jutni. A japán piac fő problémája azonban az, hogy leült, beszűkült: utoljára 2007-ben dobtak piacra egy tíz éves magyar szamurájkötvényt, de nem érte meg igazán.

Ugyanis egyhetes roadshow (bemutató körút) után is csak 25 milliárd jenért sikerült belőle értékesíteni, ami akkor 40 milliárd forintot ért, ez egy átlagos diszkontkincstárjegy-aukció eredménye. (Csütörtökön 45 milliárdért adtak el egy éves kincstárjegyeket.) A kötvény kamatszelvénye 2,11 százalékos volt. Előtte 2006-ban 50 milliárd jenért bocsátottak ki, 2005-ben pedig 75 milliárdért. Az eltérő devizákban felvett forrásokat egyébként euróra fedezik, így a Magyar Állam „csak” az euróárfolyam kockázatait futja.


Devizában kibocsátott kötvények
- Euródollár-kötvény: USA dollárban denominált kötvény, melyet nem USA-beli szervezet bocsát ki az Amerikai Egyesült Államokon kívül
- Kengurukötvény: Ausztráliai dollárban denominált kötvény, melyet nem ausztráliai szervezetek bocsátanak ki az ausztrál piacokon.
- Juharkötvény: Kanadai dollárban denominált kötvény, melyet nem kanadai szervezetek bocsátanak ki Kanadában.
- Szamurájkötvény: Japán jenben denominált kötvény, melyet nem japán szervezetek bocsátanak ki a japán piacokon.
- Shibosaikötvény: zártkörű kibocsátású kötvény, melyet csak intézmények, illetve bankok jegyezhetnek Japán piacain.
- Jenkikötvény: USA dollárban denominált kötvény, melyet nem USA-beli szervezetek bocsátanak ki az USA-ban.
- Shogunkötvény: Japán jenben denominált kötvény, melyet nem japán szervezetek, valamint államok bocsátanak ki a japán pénzpiacon.
- Bulldogkötvény: Angol fontban denominált kötvény, melyet nem angliai szervezetek, valamint államok bocsátanak ki Londonban.
- Matrjoskakötvény: Orosz rubelben denominált kötvény, melyet nem oroszországi szervezetek bocsátanak ki az Orosz Föderációban.
- Arirangkötvény: Dél Koreai wonban denominált kötvény, melyet nem dél-koreai szervezetek bocsátanak ki a dél-koreai piacokon
- Kimchikötvény: nem Dél-Koreai wonban denominált kötvény, melyet nem dél-koreai szervezetek bocsátanak ki a dél-koreai piacokon
- Formosakötvény: nem tajvani új dollárban denominált kötvény, melyet nem tajvani szervezetek bocsátanak ki a tajvani tőkepiacon.
- Pandakötvény: Kínai renminbiben denominált kötvény, melyet nem kínai szervezetek bocsátanak ki a kínai hitelpiacokon
(Forrás: Wikipedia)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 45260 45010 46150 -1,24% 45250 45260 10 679 159 690 HUF 2026-09-24 15:45:18
MOL 5230 5125 5240 +0,67% 5225 5230 1 806 406 600 HUF 2026-09-24 15:45:09
MTELEKOM 2546 2530 2552 +0,16% 2544 2546 526 358 248 HUF 2026-09-24 15:43:48
RICHTER 12650 12530 12680 -0,16% 12620 12650 255 720 430 HUF 2026-09-24 15:44:46
OPUS 285 283 294 -2,40% 282 285 9 363 170 HUF 2026-09-24 15:41:27
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Állampapír / Kötvény Öt kérdés a magyar állampapírokról – hogy ne legyenek álmatlan éjszakáink
Eidenpenz József | 2026. szeptember 20. 11:47
Az állampapírok továbbra is az egyik legjobb eszköznek számítanak az infláció elleni harcban, és a vásárlóik köre folyamatosan bővül. A kisbefektetők általában ugyanazokat a kérdéseket teszik fel újra és újra. Biztonságos? Kifizetődő? Rövid távra is jó?
Állampapír / Kötvény A Kincstár elárulta: ennyi pénzt tartunk állampapírban
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 12:51
Tovább erősödik a Magyar Államkincstár szerepe a hazai megtakarítási piacon: az állampapír-befektetéssel rendelkező ügyfelek száma meghaladta az 1,2 milliót, a Kincstárnál tartott állampapír-állomány pedig túllépte a 11 ezer milliárd forintot. Az eredmények visszatükrözik az ügyfelek bizalmát az állampapír-befektetések és a Kincstár által nyújtott korszerű, online is elérhető szolgáltatások iránt.
Állampapír / Kötvény Fordulóponthoz érkeztünk, szétváltak az állampapírhozamok Magyarországon
Eidenpenz József | 2026. szeptember 9. 10:29
Válság, válság, válság – hangzik a sajtóban. A rövid futamidejű magyar papírok kamatait még lefelé húzzák a kamatcsökkentési várakozások, a hosszabb kötvények hozamaiban azonban egyre inkább a nemzetközi események és a hazai kockázatok tükröződnek. Ez fontos figyelmeztetés lehet, a lakossági állampapíroknál sem érdemes arra számítani, hogy a kamat örökké csökkenni fog.
Állampapír / Kötvény Egy új Lehman-válság jeges lehelete érződik
Eidenpenz József | 2026. szeptember 7. 14:31
Két-három évtizede nem látott szintre emelkedett a világ legnagyobb gazdaságainak állampapírpiaci hozamszintje, ami sokkal nagyobb probléma, mint korábban, mert most az adósságok mennyisége is nagyobb. Lassan az összes kiadás kamatokra megy el. Valakinek ezt meg kell fizetnie – lehet, hogy mi leszünk azok?
Állampapír / Kötvény Az Egyesült Államok foghatja satuba Varga Mihály kezét
Király Béla | 2026. szeptember 1. 05:46
Az MNB kamatvágási ciklusa ugyan a legutóbbi ülésen is folytatódott, ám a napokban olyan történt, ami akár megszakíthatja a folyamatot. Az Egyesült Államokban a jegybank új vezére pénteken olyan nyilatkozatot tett, ami miatt a piac kamatemelést kezdett árazni, ez pedig számos jegybank helyzetére lehetne érdemi hatással.
Állampapír / Kötvény Ez lehet az évtized üzlete: az intézményi állampapír
Herman Bernadett | 2026. augusztus 27. 11:48
Miközben a lakossági megtakarítások jelentős része továbbra is a FixMÁP és a MÁP Plusz konstrukciókba kerül, most már egyáltalán nem biztos, hogy a lakossági papírok a legvonzóbb befektetések. A hozamgörbe normalizálódása, a csökkenő rövid távú kamatok, valamint az euróbevezetéssel kapcsolatos várakozások miatt vonzóbb lehetnek az intézményi államkötvények.
Állampapír / Kötvény Az állampapírokról mindig ugyanaz a szó jut az eszünkbe: TINA
Eidenpenz József | 2026. július 17. 11:31
Pár hónap alatt sokat csökkentek a lakossági állampapírkamatok Magyarországon, ennek ellenére az állampapírnak még mindig nincsen igazi kihívója az alacsony kockázatú befektetések között. A mérsékelt infláció fényében a kisbefektetők így is jól járhatnak. Ebben szerepe van az adózásnak, de annak is, hogy a bankok sem halmozzák el jó ajánlatokkal az átlagembert.
Állampapír / Kötvény Fontos hírt kaptak az állampapírok szerelmesei
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 14:44
Az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) lezárja több lakossági állampapír jelenleg futó sorozatát és helyettük újakat indít.
Állampapír / Kötvény Az EU-s pénzek miatt jöhet devizakötvény-kibocsátás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. július 6. 14:17
Az előfinanszírozási igény lehet a magyarázat.
Állampapír / Kötvény Lerántotta a leplet: ezzel zsebelte be az idei díjakat az Erste profija
Czwick Dávid | 2026. június 19. 11:54
Több kategóriában is taroltak az Erste Alapkezelő alapjai. A cég szenior portfóliómenedzsere, Dudás Máté által kezelt három alap is szakmai elismerésben részesült. Hogyan csinálta? Mik voltak a váratlan fordulatok idén, miközben az év nagyobbik része még előttünk áll? Ezekre is válaszol interjúnkban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG