Olvasom, hogy Balogh Csaba, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára egy október 21-ei keltezésű levélben azt írta Magyarország nagyköveteinek, tájékozódjanak a kiküldetési helyükön arról, van-e elég lélegeztetőgép, s ha nincs, akkor érdeklődjenek az esetleges vásárlási szándékról, pozitív válasz esetén pedig értesítsék az államtitkár titkárságát.
Első ránézésre egy logikus piacgazdasági esettel állunk szembe. Veszek valamilyen eszközt bizonyos mennyiségben, de mivel később kiderül, hogy mégsem kell nekem annyi, a felesleget megpróbálom értékesíteni. Már csak azért is, hogy a szükségesnél több eszközre kiadott pénzemet viszont lássam – vagy ha nem is a teljes összeget, legalább annak egy részét –, hogy az ne legyen ablakon kidobott összeg, más szóval: veszteség, bukó stb.
Persze felmerülhet bennem a kérdés, miért is sokalltam be. Mert rosszul mértem fel a piaci viszonyokat, azt, hogy mekkora lesz a kereslet az eszköz iránt, vagy az igények a döntésemet követően estek nagyot, miután előre nem látható körülmények – például egy válsághelyzet – jelentős változást hozott.
Akkor most nézzük meg, a kormány lélegeztetőgép-beszerzéseivel mi a helyzet. Orbán Viktor a koronavírus-járvány elején – egészségügyi szakemberek véleményére támaszkodva – úgy becsülte, hogy Magyarországnak a lehető legrosszabb forgatókönyv esetén 8 ezer darab lélegeztetőgépre lesz szüksége. Ehhez képest a külügy rendelt kétszer ennyit, 16 ezret, amelynek következtében végső soron a készlet 18,5 ezerre nőtt. Meglehet, abból kiindulva, nem baj, ha több van, ilyen életmentő eszköz esetén nem jó, ha kicentizzük a készletet.
Ám hamar kiderült, hogy ennek a veszélye egy pillanatig sem állt fenn. Sőt. A kormányfő múlt pénteki rádióinterjújában azt mondta, hogy a hazai egészségügy december 10-én éri el a teljesítőképessége határát, aznap ugyanis 4480 intenzív ágyra lesz szükség, vagyis amelyeken a súlyos, lélegeztetőgépekre szoruló embereket helyezhetik el. Márpedig ebből arra lehet következtetni, nemhogy a 18,5 ezer, de még a 8 ezer lélegeztetőgép is túl sok.
Ezt nemesítette ténnyé a nagyköveteknek írt október 21-ei levelében Szijjártó Péter államtitkára, miszerint „a Kormány áttekintette a Magyar Állam stratégia lélegeztetőgép-szükségletét, és a szükséges mennyiség rendelkezésre áll, az elkülönítésre került. A fenti mennyiségen felül értékesíthető készlet rendelkezésre áll”.
Logikus tehát, hogy ha nem kell ennyi lélegeztőgép, akkor adjunk el belőle. Mint már említettem, ez a piacgazdasági törvényszerűség. Csakhogy az állam nem piaci szereplő, ő az adófizetők pénzéből vesz valamit. S itt jön a bökkenő. A hazai lélegeztőgép-készletből 16 ezer darabért 300 milliárd forintot fizetett a külügy. Ha ennyibe kerül, hát ennyibe kerül – mondhatnánk. Ám a – kormány által nem cáfolt – lapértesülések szerint ennél jóval olcsóbban, legalább feleannyiért is be lehetett volna szerezni a lélegeztetőgépeket.
Ha ez így van, akkor legalább 150 milliárddal költekeztek túl Szijjártóék. (Ehhez képest aprópénz az a 2,5 milliárd, amiből a be nem üzemelt lélegeztetőgépek elhelyezésére még egy raktárt is létesítettek). Ebből a 150 milliárdból szeretnének most valamennyit viszontlátni. Valamennyit, hiszen pont azért, mert a piaci árnál jóval drágábban vásárolhattak, arra lehet következtetni, hogy csak veszteséggel tudnak majd túladni a feleslegessé vált 8 ezer (11,5 ezer?) darab lélegeztetőgépen. Megkárosítva ezzel minket, adófizetőket. Korábban ennél jóval kisebb felesleges pénzkidobás miatt is leszedte a keresztvizet az éppen aktuális ellenzék a kormányról, kótyavetyélést, felelőtlen gazdálkodást, horribile dictu, nemzetárulást kiáltva – ahogy tette azt maga a Fidesz is 2002-2010 között.
Azzal a helyzettel állunk tehát szembe, hogy bár Orbán Viktor nem győzi sulykolni, az EU-ban a lélegeztetőgépek számát tekintve az elsők vagyunk, ez egyáltalán nem olyan „aranyérem”, amire vágyunk. A Belga együttest idézve: ha azért vásároltak lélegeztetőgépet ilyen mennyiségben, mert eleve tudták, hogy ennyire nem lesz szükség és majd túladnak annak egy részén, esetleg haszonnal, így juttatva pluszforrást a költségvetésnek, akkor az a baj: egy járvány közepén az állam ne bizniszeljen életmentő gépekkel. Ha viszont halványlila segédfogalmuk sem volt arról, mennyi lélegeztetőgép kell majd, akkor meg az a baj.
Az ukrán külügyminiszter meglepődött azon, hogy a rakományt még nem adták vissza. 
