3p

Kiderült, mi játszotta a főszerepet a Japán Airlines és az Alaska Airline baleseténél. Fontos tanácsok az utasoknak. 

Akik gyakran utaznak repülőgépen, azoknak a könyökükön jön ki a légiutas-kísérők mondókája a biztonsági tudnivalókról a gép ajtajainak bezáródása után. Éppen ezért nem nagyon figyelnek oda. 

Értékelés jött 2024 baleseteiről. Fotó: MTI/AP/Kyodo News
Értékelés jött 2024 baleseteiről. Fotó: MTI/AP/Kyodo News

 

„Az utasok alig figyelnek oda az indulás előtti prezentációkra” – mondta Sara Nelson, a számos amerikai légitársaság légiutas-kísérőit tömörítő szakmai szervezet elnöke. Millió dolog vonhatja el a figyelmüket az elhelyezkedés részleteitől kezdve a mobiljuk nyomkodásáig. A repülőtéri wifik végül is ilyenkor még használhatók.

A két baleset tanulságainak levonása előtt fontos megjegyezni, hogy bár ezek elég sokkolóan érkeztek egymás után az új év első két hetében, ám ez nem jelenti azt, hogy a légi közlekedés ne lenne biztonságos. Nelson megjegyzi, hogy a légitársaságok spórolása az utaskísérők foglalkoztatásával, illetve az ülések számának növelése rontja az indulásnál elhangzó figyelmeztetések hatékonyságát. Tapasztalati tény, hogy ha nagyobb a személyzet, és ezért közelebbről érkezik az információ az utasokhoz, akkor jobban felkelti az érdeklődésüket.

A fegyelmezett utas a jó utas

A Japan Airlines Airbus 350-ese a leszállás után gyulladt ki, miután összeütközött a parti őrség repülőgépével. Az utóbbi ötfős személyzete életét vesztette. A nagyobb katasztrófát nem kis részben annak köszönhetően sikerült elkerülni, hogy az utasok az ezzel kapcsolatos figyelmeztetést megfogadva nem vettek magukhoz táskákat menekülésük közben. Ez meggyorsította a gép elhagyását.

Korábbi hasonló balesetek esetén előfordult, hogy egy-egy nagyon felelőtlen utas nem fogadta meg a jó tanácsot, és magához vette a kabinban tárolt csomagját. Ezzel akadályozta saját és mások menekülését.

Az Alaska Airlines Boeing 737-esének vészkijáratfedő panele szakadt le öt kilométer magasan. A légnyomáskülönbség azért nem szippantott ki senkit, kivéve néhány fejtámlát, mert a gép még nem utazómagasságban volt, ezért az utasok bekötött biztonsági övvel ültek a helyükön. Ezzel kapcsolatban hívják fel a figyelmet a szakértők arra, hogy aki leül az ülésére, az mindig kapcsolja be a biztonsági övet. Akkor is, ha nem világít az erre felszólító felirat.

Összességében a CNBC amerikai gazdasági hírtévé online verzióján megjelent beszámoló szerint a két eset tanulsága az, hogy aki meg akar úszni egy légi balesetet, az azzal teheti ezért a legtöbbet, hogy betartja a hosszú évek tapasztalatai alapján kidolgozott biztonsági procedúra minden egyes pontját.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Itt a bejelentés: ennyivel drágulnak az autópálya-matricák
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:18
Borsodban különösen fájhat jövőre matricát venni, de az M1-en továbbra is kedvezményesen lehet állni a dugóban.
Közérdekű Óvadékkal sem szabadulhat Matolcsy György
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 11:50
A végzés ellen mindhárom gyanúsított és a védőik jelentettek be fellebbezést.
Közérdekű Reagált Surányi György az ügynökvádra
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:50
A Magyar Nemzeti Bank volt elnöke arra reagált, hogy hálózati személyként szerepel az ügynökaktákban.
Közérdekű Jó hír jött a kutakról
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:56
A kőolaj világpiaci árának csökkenése is segíti a benzin árcsökkenését. A gázolaj viszont nem megy lejjebb.
Közérdekű Nyilvánosak az ügynökakták – az első percekben túlterhelt volt az oldal
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 10:33
Magyar Péter miniszterelnök az Állambiztonsági Szolgálati Történeti Levéltárából bejelentkezve azt mondta, hogy az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány.
Közérdekű Fejes Pétert választották új legfőbb ügyésznek, mire Magyar Péter közölte: „Reszkessetek betörők!”
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 13:06
A volt vas megyei főügyész került a Legfőbb Ügyészség élére.
Közérdekű Megszavazták: már idén sem kell ledolgozni december 24-ét
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 12:13
Az Országgyűlés pontot tett az ügy végére, eldőlt szenteste napjának sorsa.
Közérdekű Ennyi volt: Lázár Jánosnak is köze van hozzá, hogy Feledy Botond már nem vezető többé – Magyar Péter is reagált
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:29
A közismert külpolitikai szakértő megbízását eddig nem ismert nagyösszegű szerződések miatt vonták vissza.
Közérdekű Hivatalos: máris fontos irat jelent meg az Alkotmánybíróság új elnökéről
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 06:42
Hétfőn késő este jelentek meg a részletek Sonnevend Pál megválasztása ügyében a hivatalos közzétételi helyen.
Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG