4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A klímaváltozás elleni küzdelem alapvető módszerének azt tartják, hogy fákat kell ültetni, amelyek kivonják a levegőből a szén-dioxidot. Egy fakitermeléssel foglalkozó cég megfordítja ezt a módszert.

Az erdőgazdálkodással foglalkozó amerikai Kodama Systems olyan korszerű technológiával dolgozik, amely nagy hatékonysággal tudja cserélni az erdők faállományát. Félautomata fakitermelő gépük (skidder) műholdas kapcsolatának és a speciális kameráinak segítségével éjszaka is dolgozhat, mint egy kísértet, mivel a távolból irányítják. Ez azonban csak az egyik érdekesség a statup vállalattal kapcsolatban – derül ki az amerikai Forbes cikkéből.

Pénz van rá

A másik, hogy egy ritka módszerrel küzdene a klímaváltozás ellen. Elsősorban kivágná a fákat és csak másodsorban ültetné azokat – derül ki Merritt Jenkins, a vállalkozás 35 éves alapítójának szavaiból. Az ötlet nem vicc. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy nagyon nagy pénzt, 6,6 millió dollár kezdő befektetői támogatást kapott Bill Gates Microsoft-alapító klímaváltozás elleni alapjától, a Breakthrough Energytől és más befektetőktől.

A Kodama honlapján lévő tájékoztatóból kiderül, mi az ötlet alapja. E szerint az egészséges erdők közös tulajdonsága - bárhol is legyenek a világon -, hogy ellenállóak a kártevőknek és a tűznek, különböző fajtájú fákból állnak, ami lehetővé teszi, hogy különböző korú fákból álló részeik legyenek. Ezzel szemben az USA nyugati részein lévő erdők homogének, és könnyen lángra lobbanó fajtákból állnak. Emellett rengeteg a zombi erdő főként a rovarkártevők és a szárazság miatt.

Ezt a helyzetet egyebek mellett a rossz erdőgazdálkodás okozta. Sok helyen spontán nőttek vissza az erdők rengeteg törmelékkel. Emellett a klímaváltozás szárazabbá tette a fákat, így jobban kitettek az erdőtüzeknek.

Van orvosság a bajra

Mivel ezt a helyzetet az emberek okozták, az embereknek is kell orvosolniuk. Ebben egyetértenek a kutatók, akik tudományos alapokon álló megoldásokat is ajánlanak az új erdőgazdálkodásra. Az USA 10 évre szóló, 50 millió hektárt érintő erdőgazdálkodási tervének azonban van két gyenge pontja. Az egyik, hogy nincs elegendő munkaerő a végrehajtására.

A fakivágásokkal is lehet harcolni a klímaváltozás ellen? Fotó: Depositphotos
A fakivágásokkal is lehet harcolni a klímaváltozás ellen? Fotó: Depositphotos

A fakitermeléssel óriási mennyiségű melléktermék jár (vékony és rovar rágta rönkök, ágak, vágási hulladék), amelynek nagy részét hátra hagyják megrohadni vagy eltüzelik. Ez utóbbira kínál más megoldást a klímavédelem érdekében a Kodama. Az ötlet egyszerű, mint a szög. Azt kell tenni, amit a természet csinált évmilliókon át. El kell temetni a fahulladékot! Például oda, ahonnan szén formájában korábban kibányászták: a bányákba. Mindezt úgy, ahogy a természetben történt: oxigéntől elzárt környezetben. Így a fában felhalmozott szén nem kerül vissza a rohadás vagy az égetés során szén-dioxid formájában a levegőbe. Így két legyet lehet ütni egy csapásra. Megelőzhetőek az erdőtüzek és mérsékelhető lenne a levegőbe visszakerülő szén-dioxid mennyisége. 

Gyors és egyszerű módszer

Ennek az ajánlatnak a tükrében nem meglepő, hogy a vállalat 1,1 millió dollárt kapott a kaliforniai erdőtüzekkel foglalkozó állami hivataltól és más támogatóktól.

Az első 400 tonna fára, amit elföldelnek, már van szén-dioxid-hitel ígéretük olyan cégektől, amelyek saját kibocsátásukat az elföldelt fában lekötött szén-dioxiddal kompenzálnák. A szabadpiacon ezeknek a hiteleknek az ára tonnánként 200 dollár (70 ezer forint). A Kodama hosszabb távon évente több mint 5000 tonna fát akar elföldelni. Földanyánk nézőpontjából az a fő kérdés, milyen hatékony ez a módszer. Ning Zeng, a University of Maryland légkörkutató tudósa, a biomassza-temetés atyja azt mondja, hogy az elásott anyag súlyának fele szén, ami rohadás és égetés esetén szén-dioxidként kerülne a levegőbe. Az oxigén súlyát is figyelembe véve egy tonna biomassza oxidálódása egy tonna szén-dioxidot eredményez.

Zengnek egyébként szintén van egy startup vállalkozása, amely évente a Kodamához hasonlóan 5000 tonna biomasszát akar eltemetni. Tonnánként 181 dollárért árulja az ezzel elérhető  karbonhitelt. A módszer hátránya, hogy nem termel hasznosítható mellékterméket. Előnye, hogy gyors és egyszerű.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Elkezdődtek a sorsdöntő tárgyalások a közmédiánál
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:12
A közmédia november 2-án megkezdte a tárgyalásokat a munkavállalói képviselőkkel a csoportos létszámcsökkentésről. Az átalakítás legfeljebb 160 munkavállalót érint. Ez egy keretszám, a végleges létszám a most induló egyeztetés eredményétől függ. 
Közérdekű Megválasztották az Alkotmánybíróság elnökét
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 15:20
Az Alkotmánybíróság hétfői teljes ülése titkos szavazással Sonnevend Pált választotta a testület elnökévé.
Közérdekű Novák Katalin és Sulyok Tamás sem örülhet a miniszterelnök bejelentésének
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:28
Megszűnik a volt köztársasági elnökök több tíz milliós, különböző alapítványoknak szabadon szétosztható kerete – közölte Magyar Péter miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt.
Közérdekű Magyar Péter elárulta, hogyan teszik nyilvánossá az ügynökaktákat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:31
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával kezdődött a hétfői parlamenti ülés. A kormányfő bejelentette, hogy két lépésben, november 4-től nyitják meg az ügynökaktákat.
Közérdekű Bóka János elmondta, mit gondol a Fidesz a költségvetésről
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 13:16
Az átverés költségvetésének tartja a Fidesz a Tisza-kormány 2027-es büdzséről szóló törvényjavaslatát – erről Bóka János, a Fidesz frakcióvezetője beszélt hétfői sajtótájékoztatóján.
Közérdekű Online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók az MNB-nél
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:32
Megújította piacfelügyeleti és tőkepiaci honlapját a Magyar Nemzeti Bank, amelyen már online is bejelenthetők a gyanús pénzügyi szolgáltatók és a feltételezett tőkepiaci visszaélések. A jegybank hétfői tájékoztatása szerint az új felület célja, hogy a befektetők könnyebben hozzájuthassanak a pénzügyi döntéseikhez szükséges információkhoz, és egyszerűbben jelezhessék a szabálytalanságokat.
Közérdekű Csak a KDNP jelöltjét támogatta a parlamenti bizottság a közmédia új testületébe
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 12:09
Egyedül a KDNP jelöltje kapta meg az Országgyűlés művelődési bizottságának támogatását a Független Közmédia Testületbe. A hétfői meghallgatáson a Fidesz és a Mi Hazánk által javasolt személyeket elutasították, így a három ellenzéki jelölt közül csak egynek a támogatásáról született pozitív döntés.
Közérdekű Fontos kérdésben döntött a Tisza-frakció
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:53
Támogatja Fejes Péter legfőbb ügyésszé választását a Tisza Párt országgyűlési frakciója – jelentette be Magyar Péter miniszterelnök hétfőn a Facebook-oldalán. A kormányfő egyúttal közölte, hogy a Fidesz jelöltjét, Császár Attilát viszont nem szavazzák meg a Független Közmédia Testület tagjának.
Közérdekű A közvagyon védelméről és a közmédia átalakításáról is vitázik a parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 07:17
Magyar Péter miniszterelnök napirend előtti felszólalásával indul hétfőn az Országgyűlés négynapos ülése. A napirendi javaslat szerint a 13 órakor kezdődő ülésnapon ismét tárgyalják a december 24-ét munkaszüneti nappá nyilvánító előterjesztést, valamint a tőkealapok tényleges tulajdonosainak azonosítását segítő szabályozást.
Közérdekű Újabb letartóztatás Seszták Miklós ügyében, a volt miniszter bizalmasa került rács mögé
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:12
Letartóztatták Seszták Miklós volt nemzeti fejlesztési miniszter egyik bizalmasát, aki a gyanú szerint korrupcióból származó pénzek átvételében és szállításában működött közre. A bíróság döntéséről a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal számolt be.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG