2p

Mire készülhet a kormány?
Meg lehet még menteni az idei évet az ezer sebből vérző gazdaságban?

Online Klasszis Klub élőben Győrffy Dórával!
Vegyen részt és kérdezze Ön is a közgazdászt, egyetemi tanárt!

2025. július 16. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kenyértörésre került sor az ellenzéki színekben polgármesterré választott Nagy János, illetve az alpolgármesterét adó DK között. Júniusban utóbbi az MSZP-vel, az LMP-vel és a Párbeszéddel karöltve jelöltet állít ellene. Egy civil jelölt pedig a várost elcsúfító félkész stadion ügyének megoldásának ígéretével kíván sikert elérni.

Szigetszentmiklóson öt éve leváltotta a három ciklus óta regnáló városvezetést a hatpárti összefogás: a polgármesteri szék mellett a közgyűlés többségét is magukénak tudhatták. Laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor cikke viszont beszámol arról, Nagy János polgármester és a DK-s alpolgármester, Jószai Attila között már a ciklus elején ellentét alakult ki.

Nagy János 2019-ben magabiztosan, igaz, hatpárti támogatással nyerte meg a választást
Nagy János 2019-ben magabiztosan, igaz, hatpárti támogatással nyerte meg a választást
Fotó: Facebook / Nagy János

Mint az Mfor emlékeztet, Nagy 2021-ben leváltotta Jószait, később viszont az utóbbi pártjának képviselői bojkottálták a polgármester egyik előterjesztését. A volt alpolgármester puccsal vádolta meg a polgármestert, és azt állította, a városvezető háttéralkut kötött a térség fideszes országgyűlési képviselőjével.

A település akkor kapott nagy nyilvánosságot, amikor Nagy János színpadra lépett Magyar Péter április eleji tömegrendezvényén. Ezen a szigetszentmiklósi polgármester azt mondta, „Nincs Orbán Gyurcsány nélkül”, illetve beszédében azt is kijelentette, Jószai rendszeres látogatója volt Kövér Lászlónak a házelnök szigetszentmiklósi otthonában.

Erre válaszul a DK közölte, beperlik a „Fidesz-kollaboráns” polgármestert, Jószai pedig a polgármesteri pozícióból távozásra szólította fel Nagyot.

A mostani választáson Nagy újrázni készül, a DK pedig – karöltve az MSZP-vel, az LMP-vel és a Párbeszéddel – nem Jószait, hanem Kocsis Éva választókerületi elnököt indítja, aki jelezte, akár előválasztáson is hajlandó megméretni magát Gyurcsik József jelenlegi önkormányzati képviselővel, a Momentum polgármesterjelöltjével.

Bonyolítja a helyzetet, hogy indulási szándékát jelezte Farkas Gábor, a Buckai Szövetség Egyesület aktivistája is. Az Mfor cikke szerint az ő kampánya a 3,5 milliárd forintos költségvetéssel tervezett, de félbehagyott, torzóként éktelenkedő stadion ügyének rendezésére épül.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Most éppen járnak a repülők, de indulás előtt tájékozódjanak
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 12:50
Menetrend szerint, késések nélkül, a normál rendben történik az utasforgalom a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren jelenleg. A repülőteret 10 óra környékén újabb heves esőzés érte el, de a jelenlegi zivatar nem okoz fennakadást a forgalomban. Azért érdemes indulás előtt tájékozódni.
Közérdekű Itt a friss lista: ezek a vonatok nem járnak ma
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 07:05
Számos vonalon pótlóbuszok járnak ma a vonat helyett. A Balaton elesett, de Szentrendére sem megy ki a HÉV. 
Közérdekű Lázár János fegyverszünetet kér a vihar miatt
Privátbankár.hu | 2025. július 8. 06:25
Minden közlekedési eszközt és pályát érintett a vihar, a közutat, a vasutat, a repülőteret és számos utat le kellett zárni, a repülőtér forgalmát ideiglenesen fel kellett függeszteni, de emberi egészségben nem esett kár – mondta Lázár János építési és közlekedési miniszter a Facebook-oldalára hétfőn este feltöltött videóban.
Közérdekű Megindokolták: ezért ússzák meg a bírságot a budapesti Pride felvonulói
Privátbankár.hu | 2025. július 7. 18:57
Félrevezetésre hivatoznak.
Közérdekű Bejelentették: itt vannak a 3 százalékos hitel részletei
Privátbankár.hu | 2025. július 3. 10:25
Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón mondta el, kik és hogyan vehetik igénybe.
Közérdekű Mától él az árkorlátozás a gyógyszertárakban: itt vannak a részletek
Herman Bernadett | 2025. július 1. 09:20
Jön az árkorlátos 34 gyógyszerre, köztük fájdalomcsillapítókra, gombásodás elleni készítményekre, és allergia elleni szerekre is. 
Közérdekű Megkapta a szükséges többséget Budapest második féléves költségvetése
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 21:58
33 képviselőből 32 szavazott, csak a tíz fideszes nemmel.
Közérdekű Orbán Viktor új seriffet látott a városban
Privátbankár.hu | 2025. június 30. 18:59
Erről is beszélt az interjúban a miniszterelnök.
Közérdekű Elképesztő tömeg: ilyen volt a Pride belülről – videó
Privátbankár.hu | 2025. június 29. 08:31
A Budapest Pride, amelyet a magyar kormánypárt elvileg betiltatott, óriási tömeget vonzott.
Közérdekű Százezres tömeg a budapesti Pride-on – így vonult fel a főváros
Privátbankár.hu | 2025. június 28. 18:21
Nagyon sokan kimentek a rendezvényre.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG