2p
Rengetek kecsege úszik nemsokára a Dunában és a Tiszában.
Józsa Vilmos, a Halászati és Öntözési Kutatóintézet tudományos főmunkatársa kecsegéket enged a Dunába az állami haltelepítési programban, a budapesti Carl Lutz rakparton 2016. június 29-én. MTI Fotó: Marjai János

Néhány héten belül több mint 6 tonna kecsegét telepítenek a Dunába és a Tiszába - mondta a Földművelésügyi Minisztérium állami földekért felelős államtitkára a Duna parton, a haltelepítési akció első állomásán.

Bitay Márton, a Nemzetközi Duna nap szakmai konferenciát követő sajtótájékoztatóján kiemelte: a dunai haltelepítési program első állomásán 600 kilogramm kecsegét engedtek a folyóba. Hozzátette: a programot a kormány több mint 60 millió forinttal támogatta.

Kárász is lesz

A kecsege mellett széles kárászt is telepítenek, nem a folyókba, hanem mocsaras, nádas területeken fekvő élővizekbe.

Az őshonos halfajták telepítésére az ökoszisztéma gyengülése miatt van szükség, a haltelepítések hozzájárulnak az egyedi fajták fenntartásához és az élővizek biodiverzitásának megőrzéséhez – fogalmazott az államtitkár.

Bitay Márton elmondta: a kormány célja, hogy a halfogyasztás a mindennapi étkezés része legyen, emellett támogatja, hogy hal a prémium kategóriájú fogások között is helyet kapjon. Példaként említette a Bocuse d’Or nemzetközi szakácsversenyt, ahol a résztvevőknek az egyik fogás elkészítéséhez kecsegét kellett felhasználniuk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Közérdekű Magyar Péter is felszólal a Magyar Tudományos Akadémia 200. közgyűlésén, egyik leendő minisztere is vele tart
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 14:25
Magyar Péter leendő miniszterelnök, a Tisza Párt elnöke is beszédet mond a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) 200. közgyűlésének díszünnepségén, hétfőn – közölte az MTA titkársága vasárnap az MTI-vel.
Közérdekű Győr polgármestere is reagált az Ausztriából érkezett, súlyos szennyezéssel kapcsolatos hírekre
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 13:15
Akár egész Nyugat-Magyarországon lehetnek az osztrák bányákból származó, azbesztszennyezéssel érintett települések – mondta Nemény András, Szombathely polgármestere. A városvezető szavaira Győr polgármestere, Pintér Bence is reagált.
Közérdekű Ilyen lesz az alakuló ülés napja, Magyar Péter közölte a menetrendet
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 12:07
A május 9-i alakuló ülés menetrendjéről osztott meg részleteket Magyar Péter.
Közérdekű Orosz és ukrán csapásokról is érkeztek hírek a háborúból
Privátbankár.hu | 2026. május 3. 10:25
Orosz dróntámadás érte Ukrajna déli térségét vasárnapra virradóra, aminek következtében egy ember meghalt – közölték a helyi hatóságok.
Közérdekű Súlyos a helyzet, azonnali cselekvési tervet kér Magyar Péter Gajdos Lászlótól
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 15:21
Gajdos Lászlót egy azonnali rövid- és középtávú vízügyi cselekvési és kommunikációs terv összeállítására kérte Magyar Péter.
Közérdekű Kiderült, milyen szerepet szán Radnai Márknak Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 12:39
Radnai Márk és Rost Andrea kormánybiztos lesz.
Közérdekű Zároltak egy 11 milliárdos NER-vagyont az egyik bankban
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 11:56
A blokkolt összeg viszont csak töredéke a teljes, külföldre mozgatni kívánt vagyonnak.
Közérdekű Egy hét múlva alakul meg az új Országgyűlés, Magyar Péter fontos részleteket osztott meg
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:31
Pontosan egy hét múlva, május 9-én tartja az alakuló ülését a rendszerváltó Országgyűlés, Magyar Péter a leendő miniszterelnök ismertette az aznapi programot.
Közérdekű Kapitány István ismertette, milyen intézkedések várhatók
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 10:16
A gazdasági növekedés beindítása a működő Magyarország felépítésének egyik legfontosabb pillére.
Közérdekű Megvan a névsor: ők ülnek be a Fidesz-frakcióba az új Országgyűlésben
Privátbankár.hu | 2026. május 2. 08:15
Huszonöt, lemondás miatt megüresedett országos listás mandátum kiadásáról döntött pénteki online ülésén a Nemzeti Választási Bizottság (NVB).
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG