A cikk eredetileg laptársunk oldalán, az Mfor.hu-n jelent meg
Kezdjük a végén! Igazak-e azok a hírek miszerint idén decemberben már a „A Diótörő"-nek tapsolhatnak a nézők a felújított Operaházban?
Nagy valószínűséggel igen. A befejezéshez szükséges pénzt a kormány tavaly decemberben biztosította, így ez nem lehet akadálya a megnyitónak. Irodánkból január végén kiküldjük az utolsó, még hiányzó terveket - ezt követően én már csak szemlélődöm...
Nem lesz ez szokatlan Önnek, hiszen az elmúlt, lassan öt évben egyfolytában harcban állt. Az Operaház felújítását az EMMI, a Miniszterelnökség, a műemlékvédelem, a kivitelezők és az Opera vezetése - ja, és ki ne felejtsem Önt! - közti küzdelem jellemezte. Most azt beszélik, hogy immár szent a béke, igaz ez?
Az Operaház felújításáról mindenkinek van véleménye az utca emberétől a minisztériumokon át a turistákig bezárólag. Viszont az elmúlt években csak egy "gazdaváltásra" került sor: az Operaház vezetésétől a Liget Zrt.-hez került az építkezés lebonyolítása, és ez indokolt és jó döntés volt – nem kisebbítve Ókovács Szilveszter érdemeit, aki megküzdött a felújításért. A feladat ugyanis a nemsokára 140 éves épület teljes megújítása, mégpedig úgy, hogy a legutóbbi, 1980 - 84 közötti "valamilyen" átépítés hibáit is kijavítsuk. Igazán az volt a döntő, hogy amikor a beruházás "befordult" a kínos építésszervezési problémákba. Akkor egy profi beruházási szervezet vette át a munkát az Operától. Tény, hogy sok vita kísérte ezt, de úgy látom, hogy a "repülő" már emelkedik...
Mi volt a viták középpontjában, miért kellett "gazdát" váltani?
A kezdetben nem volt 100 százalékban kitalálva az, hogy mit csináljunk. Azért, mert a kezdeti koncepció időközben jelentősen megváltozott. Korszerűsítéssel és egy sokkal kisebb büdzsével indultunk, ami teljes felújítássá alakult.
Az előzőbe mi nem tartozott volna?
Például a nézőtérre be sem mentünk volna. Maximum egy padlócsiszolást végeztünk volna és takarítást - a Lotz freskó restaurálása is kimaradt volna. Most viszont a pincétől a padlásig mindent felújítunk. Ez egy drámai váltás volt.
Mikor történt ez két vagy három évvel ezelőtt? Minek volt köszönhető ez a megvilágosodás?
Ez olyan, mint amikor egy beteg elmegy az orvoshoz. Először megnézik az arcát, aztán vérnyomást mérnek, majd ultrahangra küldik... és csak a végén, a vérvétel után derülhet ki, hogy egyszerű influenzáról, gyulladásról vagy netán tumorról van szó. Itt is nagyjából így történt. Ahogy előre haladtunk, úgy derültek ki a bajok. Ki tudta például azt, hogy a mennyezeti Lotz freskón komoly repedések vannak - ez is csak a feltáró munka során derült ki. Hogy ismét az orvosi hasonlattal éljek: bizonyossá vált, hogy nem érdemes felületi kezelést alkalmazni, ha a belső szervekkel is komoly baj van. S ha már így van, akkor a 70 százalék helyett érdemesebb rendbe hozni a maradék 30-at is. Ez ugyan költséges, de hosszú távon mindenképpen megéri.
Nem az Operaházban ért össze először a zene és az építészet
Zoboki Gábor mérnök-orvos-bölcsész családból származik. Egyetemista éveiben építésztanulmányait megszakítva a budapesti Liszt Ferenc Zeneakadémia zenetudós, karmester szakára is beiratkozott, végül nagybátyja, Csics Géza építész hatására visszatért a Műegyetemre, ahol 1988-ban szerezte meg építészmérnöki diplomáját. Az egyetem elvégzése után a KÖZTI-ben kezdett dolgozni. 1990–92 között végezte a Mesteriskolát. 1992–97 között a BUVÁTI-ban dolgozott építész tervezőként, itt vett részt az 1996-os EXPO magyar pavilon terveinek elkészítésében, amely elnyerte a tervpályázat I. díját.
Demeter Nórával közösen alapították meg 1998-ban a ZDA – Zoboki Demeter és Társaik Építészirodát (Zoboki Demeter&Associates), amely Demeter Nóra 2015-ös önállósulása óta ZDA–Zoboki Design&Architecture Építésziroda néven működik. Doktori fokozatát 2008-ban szerezte meg a Pécsi Tudományegyetemen építőművészetből. Legismertebb műve a budapesti Művészetek Palotája (MÜPA).
Szakkifejezéssel élve "design and build" módon zajlik a felújítás, vagyis az építési munkával párhuzamosan tárták fel a tervezési bajokat. Miért nem az első kapavágás előtt végezték el ezeket? Biztos, hogy pénzt és időt lehetett volna megtakarítani!
Egy műemlék épület alapos diagnosztikájára minimum egy évet kell szánni. Erre nem volt időnk, ugyanis az Opera a legutolsó pillanatig működött, az előadásokat megtartották. Mi a diagnosztikával párhuzamosan terveztünk. Hogy miért? Az okokat a jelenleg érvényben levő közbeszerzési törvényben is kell keresni. Az ugyanis lehetetlenné teszi azt, hogy elinduljon egy beruházás anélkül, hogy valamilyen költségkeretet erre ne szabjanak. Ráadásul a kormányok mindig négyéves keretekben gondolkoznak - ebbe pedig nem fér bele egy Opera felújítása, hiszen csak az előkészítés egy-másfél évet vesz igénybe, és a munka addig egyáltalán nem indulhatna meg. Hogy ez mennyire így van tanúsítja, a hamburgi filharmónia építése - hét pluszévbe telt, hétszeres költségnövekedés mellett. A Berlini Állami Opera esetében ugyanez hét év és háromszoros költségnövekedés. És még most sem teljesen kész. Soroljam tovább?
A közbeszerzési eljárásokat okolni mindezért nem lehet!
Azt kell megértsük, hogy egy ilyen rekonstrukció nem olyan egyszerű, mint egy új ház felépítése. Minden nap előbukkanhat valami, amire addig nem számítottak. A berlini operaháznak például ma sem befejezett az akusztikája. Tervasztalon ezt kiszámolni lehet, csak éppen nem biztos, hogy a valóságban is úgy működik majd, ahogyan megálmodták. A közbeszerzési eljárás egyszerűen nem vesz tudomást az építész kreatív gondolatairól. A mi felújításunk során akár naponta beadhattunk volna egy újítást vagy szabadalmat, amit a munka során dolgoztunk ki - a nézőtéri okosszéktől, az akusztikai megoldásokig. Honnan tudná ezt a törvény vagy a politikus?
Meglepetésből tehát nem volt hiány. Mi volt a legnagyobb?
Megbontottuk a páholyok elválasztó falakat, és azt kellett látnunk, hogy a deszkázat réseiben korabeli újságpapír, a szellőzőjáratokban pedig „antik" sörösüveg volt. Az építésfelügyelet minden korban kihívás lehetett. Akkor is spóroltak ugyanis. Ki számít előre ilyen meglepetésekre?
Nehezen hihető, hogy a múlt század végi felújításkor ezt nem vették észre!?
Márpedig így volt. Siklós Máriának, aki az akkori tervezési munkát irányította, valószínűleg nem volt lehetősége lecsupaszítani a házat szerkezetig, mint nekünk. A kárpit mögötti réteg, az akkor beépített pozdorja lemez mögé pedig nem néztek. Valamikor vörösre mázolták az eredeti pazar színeket a páholyok mennyezetén - az okkersárgát, az egyiptomi kéket, a padlizsán lilát, az olajzöldet - ez is most, a feltárás során derült ki. És most akkor nem beszélek arról, hogy 12 építész-történésznek kellett éveken át a levéltárakban kutatnia ahhoz, hogy az eredeti leírásokat megtaláljuk.
Nem tudni mennyiből újul meg az Operaház
A Magyar Állami Operaház felújításához eddig három, nyilvános kormányhatározat rendelt költségvetési pénzeket
A 1519/2015-ös határozat 317 millió forintot, a 1452/2016-os 23 milliárd 157 millió forintot, a 1264/2018-as pedig 6,995 milliárd forint folyósításáról rendelkezett. (Mindhárom bruttóban értendő.) Ezek mellett úgynevezett 2000-res - vagyis nem nyilvános! - határozatokban további forrásokat rendeltek a beruházáshoz. Bár ez utóbbiak ütemezését és mértékét nem ismerjük, nagyon valószínű, hogy a felújítás végösszege 50 milliárd forint körül állapodik meg majd. Az eredeti költségvetésben még úgy volt, hogy a beruházás összesen legfeljebb 23,2 milliárd forintból valósulhat meg.
A 2016-os kormányhatározat szerint a beruházás munkálatai az Operaház homlokzatának felújítására, a színpadtechnika korszerűsítésére, az akusztika és a nézők kényelmi szintjének javítására, a zenekari árok átalakítására, a műemléki díszítések restaurálására, továbbá az Operaház közműhálózatának cseréjére, gyengeáramú rendszereinek telepítésére, az épületen belül szükséges funkcióváltások lebonyolítására, valamint az üzemház és a műhelyek felújítására terjednek ki . A felújított Operaház megnyitásának eredeti határideje 2018. május 24 lett volna.
Ez védőbeszéd?
Nem az, csak azt kell látni, hogy ez egy roppant bonyolult és időigényes felújítás, ahol minden nap előbukkan valami váratlan. A saját munkánkat sem lehetett beárazni, hiszen nem tudtam azt, hogy a váratlanul előkerülő problémák milyen bonyolultságúak. Végül háromszáz ember 3 évi munkáját kalkuláltam.
Van még olyan kockázat, amivel nem számolt?
Hát persze, hiszen ahogy mondtam rendkívüli felelősség a magyar építészet egy emblematikus házát felújítani. Jónéhány dologról csak az átadás után derül ki, hogy miként sikerült. Az akusztika például ilyen. Mi van például, ha az új nézőtér "süket" lesz? Megnyugtatok mindenkit, nem lesz az, hiszen a zenekari árkot is kijjebb hoztuk, az alatta levő korábbi műszaki tereket visszaalakítottuk. Talán a legfontosabb, hogy a jelenlegi 1100-ról 900-ra, az eredeti befogadóképességre csökkentettük a nézőteret.
A műemlékesek ellenezték liftek beépítését, mégis lesz...
Valóban, egy mai Opera nem lehet minden részletében azonos a másfélszáz évvel ezelőttivel. Meg kellett oldani a mozgássérültek, a túlsúlyosak közlekedését, az akadálymentesítést. Két menekülő lépcsőházban lesznek a liftek, ezt nagyon nehezen sikerült elérni hiába vannak erre vonatkozó törvények. Talán ez volt a legnagyobb Canossa-járásom...
A laikus úgy gondolhatja, hogy a homlokzat rekonstrukciója volt a legnagyobb ...
Éppen hogy nem, az nagyjából rendben volt. A nézőtér jelentette az igazi kihívást, a padló alól ugyanis eltűnt a zengőtér. Egyéves munkánkba telt, míg az 1912 nyarán történt acélszerkezetű heveny átépítést, és az akkor pótlólag betett 200 széket kivettük, és az eredetihez hasonlatos fagerendákkal egy új szerkezetet építettünk. Erre tudtuk aztán már felépíteni a belső állványrendszert, hogy azokról az erkély és a freskó restaurálását el tudjuk végezni. A hatalmas csillár felújítása három ember kétéves munkájába kerül, a Lotz freskón pedig húszan dolgoztak több, mint 5 hónapig.
Szavaiból úgy tűnik, hogy minden apró részletre kiterjedő rekonstrukcióért harcolt mindeddig. Miben kellett kompromisszumot kötnie - akár műemléki, akár szakmai vagy költségvetési okból?
Ez egy háromlábú szék. Az egyik maga az Opera, amelynek vezetése attól fél - jogosan! - hogy a felújítás évei alatt szétesik a társulat, vagyis minél hamarabb vissza akar költözködni az Andrássy útra. Aztán itt van az építész, vagyis én, aki minél tökéletesebben akarja helyreállítani Ybl Miklós remekét. Végül a kivitelező, aki határidőre és a büdzsén belül be akarja fejezni az építkezést. Lehet ezt kompromisszum nélkül?? Ugye, nem! Háromlábú székből adódóan ugyanis mindenkinek más a célja, ha az egyik kiesik, felborulunk. És ez is érthető. Képzelje, hogy mi lenne ha engem az érdekelne, hogy mennyiből festenek át egy oszlopot?
De, hát az elmúlt időkben éppen azért támadták Önt, mert ragaszkodott az eredeti és nagyon drága megoldásokhoz. Például ahhoz, hogy a függönyt Olaszországban szőjjék...
... és valószínüleg ott is fogják. Van azonban e három résztvevő között egy megállapodás, hogy az eredeti állapothoz közelítsenek. És ezt mindenkinek be kell tartania.
És mi lesz a nézőtéri székekkel? Ezeket is méregdrágán, egyedileg gyártják majd le, ahelyett hogy egy speciális gyártótól, úgymond raktárról megrendelnék.
Az eredeti oroszlándíszes karfával ellátott székeket nem lehet visszaépíteni. Régen nádfonatos szék volt a divat itt is - ez van például a kiváló akusztikájú ma bayraeuthbeni nézőtéren is - aminek az akusztikai szerepe is más. De ilyet most Pesten visszaállítani nem lehet. Ez nem kompromisszum kérdése. Kényelmes, karfás székek lesznek, mint az olasz csizma Ybl előtt épült operaházaiban. Teljes félreértés, hogy ezek drágábbak lennének annál, mint az előregyártott székek! Kilencszáz szék már sorozatnak számít, így nem kerül többe, mintha ezeket raktárról vennénk meg. Egyébként ezt is közbeszerzéssel megversenyeztetik, vagyis a legjobb ajánlat nyer. Ilyen nemzetközi tenderből egyébként még tucatnyi van: a padló- és falburkolatok, a függőnyfüggönyök, az öntöttvas rácsok, a nyilászáróknyílászárók, a függőnybojtok és még egy sor beszállítása is így dől el.
Magyar cégek labdába sem rúgnak?
Dehogynem. A MÜPA székeit és orgonáját is német és magyar cégek közösen szállították, és mindkettő bevált, nagyon jól dolgoztak együtt. Most is bízom abban, hogy a magyar cégek felveszik a tempót, a nemzetközi tudást. Nekem egy célom van, a minőség!
Az ár nem érdekli?
Ez nem az én dolgom. Úgy tudom, hogy a legutolsó költségvetés mindenre elegendő fedezetet jóváhagyott.
Két további problematikus részletről is folyt vita. Az épület hátsó homlozatának színéről például két éven át vitatkoztak. Az épület tetején levő két szobor lecseréléséről szintúgy. Mi lett ezek végeredménye?
Mindkét esetben engedtem. A hátsó homlokzat színe a környező épületektől eltérően szerencsére az umbrához közelít, a környék „unalmas és biztonságos" bézs homlokzat színei között. A szobrok cseréje egyelőre lekerült a napirendről. Ezeknél sokkal fontosabb kérdésekben viszont a mi álláspontunk győzedelmeskedett.
Végül tehát nem kerül fel Bartók és Kodály alakja az Opera szobor "pantheonba"?
Egyelőre nem. Egy-egy szobor levétele és egy új felrakása nem jelenthet nagy gondot, ezt egyébként bármikor meg lehet majd tenni. Egyetértek Önnel: Glinka és Moniuszko helyett Kodály és Bartók portréja kell, hogy zárja a Hajós utcai oldalon a sort, amely a kialakult kronológiát is tartaná. Erkel és Liszt szobra pedig az felújítást követően is az Andrássy úti portikuszban várja az operarajongókat.
Nagyon vegyesek a reakciók a megállapodásra, sokan elégedetlenek. 
Vámháború, zuhanó dollár és AI-őrület – mihez kezdjen egy magyar kisbefektető?
