Az 1956-os kezdéskor még csak néhány európai ország vetélkedett, de a szocialista rendszer összeomlása után hirtelen megugrott a résztvevők száma. Közben bekapcsolódott Izrael és Ausztrália is, nem beszélve a volt szovjet tagköztársaságokról, amelyek oly messze találhatók az öreg kontinenstől.
Fellendítheti a turizmust
Inkább tehát egyfajta könnyűzenei olimpiáról van itt szó, ami annyiban is hasonlít a világ legrangosabb sporteseményéhez, hogy sok a véletlen és a hendikep.
A tagországok száma az utóbbi két évtizedben olyannyira nőtt, hogy két elődöntőt kell indítani, igaz, vannak, akik olykor szüneteltetik a szereplést, illetve valamiért az adott évben nem indulnak. Akik viszont igen, és rááldoznak sok millió forintnyi összeget a részvételre, azok közül néhányan nagyon jól járnak.
Egy kiválóan eltalált sláger javít az országimázson, és fellendíti a turizmust. Majd 200 millió ember tekinti meg a szám előtti rövid filmecskékben – ez sem régi találmány – az adott ország turisztikai nevezetességeit. Hogy aztán a számhoz kapcsolva, amikor csak akarja, megtekinthesse azt ismét a youtube-on.
Módosíthatja az országimázst
Amikor a Bécsben rendezett Eurovízió kapcsán kérdeztem annak idején Nikolaus Gräsert, a Wien Tourismus nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős munkatársát, azt mondta, hogy 200 milliós nézettségével az Eurovíziós Dalfesztivál világszerte hihetetlen PR-értékkel bír, amelyet érdemes okosan kihasználni. Arra is jó alkalom ez, hogy módosítsanak Ausztria turisztikai imázsán.
Ahogy akkor fogalmazott, „Bécset hagyományosan a magaskultúrával, a gyönyörű birodalmi épületekkel és a kiforrott gasztronómiával azonosítják. A városban mindenhol találunk példát a birodalmi és a kortárs művészet összekapcsolására.
Az Eurovíziós Dalfesztivállal kapcsolatos kommunikációban a kortárs aspektusok állnak a középpontban. Bécset a zene, a kultúra és a mai életstílus toleráns metropoliszaként szeretnénk pozícionálni.”
Hát valahogy így kell kihasználni ezt a lehetőséget. Csak a verseny megrendezése miatt vagy 100 ezer turista érkezett az osztrák fővárosba, nem beszélve azokról, akik a dalok hallgatása közben döntötték el, hogy oda utaznak majd.
Ahol nemzeti ügy
A verseny legnagyobb hívei a svédek, ott az Eurovízió nemzeti ügynek számít, főleg az ABBA példátlan sikere után, amikor az együttes tagjai és holdudvara milliárdos vagyon gyűjtésére kaptak esélyt. Éltek is vele, Svédország pedig óriási ismertségre tett szert. De a többi skandináv ország is úgy érzi, fontos dolog számára a dalverseny, amely anno szolid könnyűzenei műsornak indult.
A nagymamák még talán emlékeznek az ártatlan olasz tinédzserre, az 1964-es győztesre, Gigliola Cuinqettire, és Non ho l’età című számára. Gigliola nem volt „megcsinálva”, plasztikázásról még senki sem hallott, szolid volt a smink, egyszerű a ruhácska, a frizura lófarok. Semmi fényparádé, tűzijáték, akrobatamutatvány. Mégis ő nyert.
A világsztárok snassznak tartják
De mit kezdenek a gyakorlatilag szinte ismeretlen énekesek, együttesek a hirtelen jött hírnévvel? Befutott világsztárok ugyanis snassznak tartják ezt a fajta megmérettetést. Nos, van, akinek olyannyira bejön a siker, hogy egész életét meghatározó karriert csinál, mások viszont megmaradnak a hazájukon belüli, egyik-sokadik együttesnek vagy énekesnek, és két év múlva már nem emlékszik a szereplésükre senki. Újabban nagy divat a tehetségkutatók legjobbjai közül válogatni, amint arra magyar színekben is számos példa akadt.
Az Eurovízió elsősorban üzlet. És mekkora! Bár a versenyt élőben közvetítik, és a számok között reklámokat tilos bevágni, azért az egyes országok kommentáló-drukkoló műsoraiban, illetve előtte utána, sorra felbukkan ilyesmi, csillagászati tarifákért. Ugyanez vonatkozik a szünetekre, például a szavazások előtt. Az pedig, hogy a helyszínen ezrek és ezrek lengetik egy-egy ország zászlaját, nem más, mint az országimázs hathatós erősítése.
Reklámsokk és politikai kiállás
Ma már az Eurovízió politikai kiállás sokszor, lásd a tavalyi ukrán győztes együttest – az ukránok mellett való „szavazás” idén, Liverpoolban is erős lesz. Azt olykor nehéz kikerülni, hogy az egymással konfliktusban álló országok közül mindegyik ugyanarra a színpadra lépjen.
A másik trend a szándékos vagy véletlen gender meghökkentés: sokan megdöbbentek, amikor 1998-ban Dana International, a transznemű énekes Izrael színeiben indult. A szerb Marija Šerifović-ról, aki 2007-ben nyert, kiderült, hogy leszbikus, nem beszélve az osztrák Thomas Neuwirth-ről, alias Conchita Wurstról, aki szakállal, női estélyi ruhában, hosszú hajjal, műszempillákat rebegtetve énekelte el az utóbbi évek egyik legjobb versenydalát. Az osztrákok őrjöngve ünnepelték, és rögtön világsztár lett.
A gendertéma kényes kérdés, még 2023-ban is
Némely résztvevő országnak nem tetszik ez a fajta liberalizmus és gendersemlegesség. Ami, ráadásul belpolitikai okokkal körítve, elég lehet ahhoz, hogy elvből ne indítsanak hazájukból versenyzőt, hanem otthoni nótácskákkal próbálják elterelni a nagyérdemű figyelmét…
Az már régen is divat volt, hogy egy-egy ország külföldi énekest nevez – lásd a kanadai Celine Diont, aki 1988-ban svájci színekben versenyzett – vagy a norvég állampolgárságú, de belarusz származású Alexander Rybakot, aki az egyik legbravúrosabb számmal rukkolt ki 2009-ben. Az ma már természetes, hogy a svédek 2012-ben az egyébként már ott született marokkói-berber Loreent indították, aki győzött – egyébként őt indítják idén is. Igaz, ő már svédnek számít.
Mitől függ, hogy ki nyer?
Gyakori, hogy „rokon” országok egymás versenyzőit kölcsönösen segítik. Ám a rossznyelvek szerint az sem lehetetlen, hogy figyelembe veszik, melyik ország rendezné meg legközelebb a következő csillagászati összegekbe kerülő show-t.
Attól is függhet a győzelem, hogy jól választják-e ki a számot. Az igényes, balladaszerű dal, amit nem lehet első hallásra megjegyezni, dudorászni, nem mindig jön be, a könnyed sláger inkább. Az angol nyelven való éneklés szinte kötelező, no persze, a franciák semmi pénzért nem mondanának le anyanyelvükről. De a szerb énekesnő is az anyanyelvén előadott számmal győzött.
Hologram, animáció, fényözön, tűzijáték
Régen elég volt egy színpad és egy mikrofon, ma már elképesztő technikai újdonságokat vetnek be, a hologramos animációtól a színes, vibráló, vetített hátterekig, a fényözöntől az extravagáns színpadi kellékekig és jelmezekig, ami bizony nem olcsó.
A versenyzők felkészítése, indítása nem filléres mulatság – igaz, van, amikor behozná-behozza az árát. Arról nem beszélve, hogy e büdzsénél sokkal többet fordítanak más, értelmetlenebb állami kiadásokra…
A hazai fizetőeszköz nemcsak az uniós pénzzel, hanem a többi devizával szemben is erősödött szerda estére a reggeli jegyzéséhez képest. 
