2p

Az Egyesült Államokba és az Egyesült Királyságba menekült rohingyák csoportja beperelte a Facebookot, mivel szerintük az nem tett semmit azért, hogy a rohingyák elleni gyűlöletbeszédet korlátozza 2017-ben, amikor a buddhista többségű Mianmar katonasága népirtást hajtott végre az ország muszlim kisebbsége ellen.

Tucatnyi rohingya menekült követel összesen 150 milliárd dollárnyi kártérítést a Facebook nemrégiben létrehozott anyavállalatától, a Metától, arra hivatkozva, hogy a közösségi oldalt működtető cég éveken át nem tett semmit azért, hogy gyűlöletkeltő, hamis információk áramoljanak a felületén - számolt be a BBC. 

A kereset szerint a Facebook algoritmusa felerősítette a rohingyákkal szembeni gyűlölködő posztokat, és bár Mark Zuckerberg cége tisztában volt a politikai helyzettel Mianmarban, mégsem tettek azért semmit, hogy több moderátor és tényellenőr ellenőrizze a posztokat. Ráadásul nem vagy csak késve vettek le olyan posztokat, melyekben a rohingyák elleni erőszakra szólítottak fel. Még azután sem tettek megfelelő lépéseket, hogy a nemzetközi segélyszervezetek és a média is beszámolt a helyzetről. 

Már 2013-ban fellelhetők voltak a rohingyák tömeges megöléséről szóló posztok. Fotó: Reuters
Már 2013-ban fellelhetők voltak a rohingyák tömeges megöléséről szóló posztok. Fotó: Reuters

A Reuters pedig azt közölte, hogy már 2013-tól kezdve fellelhetőek voltak olyan posztok, amelyek a rohingyák tömeges megöléséről szóltak, és ezek simán fennmaradhattak a közösségi oldalon. A Facebooknak több mint 20 millió felhasználója van az országban, és sokak e csatornán tájékozódnak a világ folyásáról.

A Facebook 2018-ban elismerte, hogy nem tettek eleget azért, hogy a rohingyák elleni erőszak szításának és a gyűlöletbeszédnek elejét vegyék. A vállalat által felkért független vizsgálat is azt tárta fel, hogy a platform egy olyan megengedő környezetet teremtett, amely megágyazott az emberi jogi visszaéléseknek. 2018-ban az ENSZ is azzal vádolta meg a Facebookot, hogy lassan és nem hatékonyan reagáltak a kialakult helyzetre. 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Hat balkáni országgal bővülhet az Európai Unió roamingzónája
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:57
Albánia, Bosznia-Hercegovina, Koszovó, Montenegró, Észak-Macedónia és Szerbia is csatlakozhat.
Makro / Külgazdaság Ennyi költenek szociális kiadásokra az uniós tagállamok: Magyarország a sereghajtók között
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 19:47
A GDP egyhatodának megfelelő összeget költött az előző kormány szociális kiadásokra, például nyugdíjakra vagy egészségügyi ellátásra 2025-ben. A legnagyobb arányt Ausztriában tette ki ez a csoport a kiadások között.
Makro / Külgazdaság Hamar lezárhatja a Magyarországgal szembeni eljárást az Európai Parlament
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 17:27
A hetes cikkely szerinti eljárást még 2018-ban indították Magyarországgal szemben az uniós jogok megsértésének kockázata miatt.
Makro / Külgazdaság Kiderült, miről tárgyalt az Európai Beruházási Bank elnökével Magyar Péter
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 13:43
Kollégium- és bérlakás-építési program, vasútfejlesztés, kórházépítés: ezek is szerepeltek a napirendi pontok között.
Makro / Külgazdaság Erdogan közvetlen közelébe csapott le a villám – elnökhelyettest, korábbi minisztert vitt el a rendőrség
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:42
Magasra érnek a pénzpiaci botrány szálai.
Makro / Külgazdaság Befékezett a német ipar, de az elemzők így is kellemesen csalódtak
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 11:03
Stagnálás helyett növekedés – még ha az ütem lassult is.
Makro / Külgazdaság Pénteken tényleg érdemes elrohanni tankolni – meddig maradhatnak ezek az árak?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 10:43
Mindkét üzemanyagfajta olcsóbb lett, de már gyűlnek a viharfelhők újra a világpiacon.
Makro / Külgazdaság Vészt jósló hírek jöttek az olajpiacról
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:39
Eddig tartott a megnyugvás?
Makro / Külgazdaság Hogyan reagál erre Kármán András?
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 08:30
A kiskereskedelmi forgalom éves növekedési üteme szeptemberben elmaradt az augusztusitól – derül ki a Központi Statisztikai Hivatal péntek reggeli közléséből.
Makro / Külgazdaság Paraguayi bankpánik: az OTP is érintett
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 07:37
10 százalékos tulajdonrésze van az OTP-nek a politikai válságot okozva bedőlt Ueno Bankban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG