1p
Kétszázötven tételből 124 végzett millió forint feletti leütési árral a Kieselbach Galéria péntek esti árverésén. Bortnyik Sándor Lámpagyújtója 170 millió forintért kelt el.
Kétszázötven tételből 124 végzett millió forint feletti leütési árral a Kieselbach Galéria péntek esti árverésén. Köztük a legizgalmasabb, a százmillió forintos árról indított és százhetven millióig szárnyaló mű, Bortnyik Sándor Lámpagyújtója volt, amely az utóbbi évtized legmagasabb kikiáltási árú festménye a magyar műtárgypiacon.

A nyolc évtizedes rejtőzködés után előkerült, monumentális méretű, kivételes kvalitású Lámpagyújtó az 1921-es év remeke. Akkor született, amikor az emigrációba kényszerült Bortnyik avantgárd festményeivel a világ élvonalába tartozott.

Az előbb svájci, majd osztrák magángyűjteményben lappangó Lámpagyújtót mindeddig csak katalógusokból, korabeli és későbbi leírásokból, Dénes Zsófia cikkéből ismerte a szakma. Kiállítva mindössze egyszer volt, 1922-ben Berlinben, a Sturm Galériában. S egy korabeli rézkarc után Bortnyik által 40 évvel később készített másolata sejtette nagyszerűségét. Ez az eredeti, ragyogó koloritú, kiérlelt, temperával, papírra festett mű alkotói pályája csúcsán mutatja be Bortnyik művészi tehetségét. Méltán adott érte a licitverseny győztese, egy telefonos vásárló 170 millió forintot.

Szinyei Merse Pál életművének azért fontos darabja a Táj patakkal, mert azt a határt jelzi, amelyen a mester hosszas visszavonulás után újra ecsetet vett a kezébe, amikor 1883-ban a szabadban, természet után kezdett festeni. Kikiáltási árát éppen 10 millióval meghaladva, 38 millió forinton ütötték le.

Batthyány Gyula nagyméretű szecessziós Kerti mulatságáért 18 ezer forintról 28 millió forintig tartott a verseny. Míg kedvelt lovas témájának egyikét, a Hölgylovast, 18 millió forintig licitálták.  

Csók István egyik legismertebb, legnépszerűbb képe a Műteremsarok (Festő és modellje), amelynek több változatát is megfestette. A most elárverezett variáció tömörebb, összefogottabb, kiérleltebb, mint az 1905-ös, első festmény. 15 millió forintról indult, és 24 millió forintnál végzett.

Négy Aba Novák Vilmos-festmény közül egy ragyogó koloritú olasz táj és egy harsány vásári jelenet egyaránt 22 -22 millió forintot ért meg. Igali tájképe 15, egy New York-i akvarellje pedig 2,2 millió forintért lett új tulajdonosáé.

1930-ban Patkó Károly Aba Novákkal együtt járt itáliai tanulmányúton. Mindkettőjüket magával ragadta a táj sokszínűsége, szépsége, amit pasztell technikával adtak vissza. Patkó Károly egyik legszebb e korszakból való műve a Napsütötte itáliai táj 26 millió forintért került egy gyűjtőhöz. 

A magyar festészet egyik legszebb páros portréja Ámos Imre Messzevágyók (Kettős arckép) című vászna. Jól járt, aki 22 millió forintért megszerezte ezt a lírai hangulatú képet.

Ámos feleségétől, Anna Margittól 10 millió forintért kelt el egy finom, temperával papírra festett női arckép. Ez rekord ár az Anna Margit eladásokban. 

A tízmillió forint feletti kategóriában két Gulácsy Lajos, több Mednyánszky László, Iványi Grünwald Béla, Ligeti Antal, Perlrott Csaba Vilmos-festmény végzett

Sokszoros licitemelkedést ért el több alacsonyról indított alkotás, Jándi Dávid, (320 ezerről 2 millió forintra), Holesch Dénes (250 ezerről 1,5 millió forintra) Pittner Olivér (160 ezerről 900 ezer forintra).

Négy fotót is beillesztett a galéria az árverési kínálatba. Két Rónai Dénes művészportré 320, illetve 340 ezer forintért, míg Friedmann Endre két fotója 360, illetve 600 ezer forintért kelt el.

Kincset érő ötlet: hova menekülhet a pénz?
Ez nem az Ön Picassója véletlenül? 
Sosem látott milliók az aukciókon

MTI

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az Egyesült Államok megtriplázza a cseppfolyósított földgáz exportját
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 18:26
Az Egyesült Államok 2030-ra harmadával növeli a cseppfolyósított földgáz (LNG) exportjára szolgáló kapacitását, ugyanakkor az európai metánrendelet nehezítheti az európai szállításokat – jelentette ki Charlie Riedl, az LNG kitermelésével és kereskedelmével foglalkozó amerikai szereplőket tömörítő Center for Liquified Natural Gas szervezet ügyvezető igazgatója az amerikai külügyminisztérium szervezésében Washingtonban helyi idő szerint csütörtökön tartott tájékoztatóján.
Makro / Külgazdaság Egy tagállam sincs teljesen felkészülve a migrációs paktumra – mondja a Migrációkutató Intézet vezetője
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 17:43
Az új migrációs paktum jogilag a szigorítás felé mutat, gyakorlatilag viszont nagyon komoly aknák és csapdák vannak a rendszerben. 
Makro / Külgazdaság Az EU többszáz millió eurós segítőkezet nyújt a műtrágyaválság sújtotta gazdáknak
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 14:47
Az Európai Bizottság 540 millió eurós pénzügyi támogatást, valamint további könnyítéseket javasol a műtrágyaválság miatt nehéz helyzetbe került gazdálkodók számára az uniós élelmiszerbiztonság megőrzése érdekében – közölte a brüsszeli testület pénteken.
Makro / Külgazdaság Virág Barnabás: Nem kell attól tartani, hogy csupán az uniós források miatt még erősebb lesz a forint
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. június 12. 14:26
A Magyar Nemzeti Bank 2020-2025 közötti alelnöke, Varga Mihály jelenlegi jegybankelnök tanácsadója a június 11-ei élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 99. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Cseh vállalkozó vásárolja fel a csíkszeredai bevásárlóparkot
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:59
A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.
Makro / Külgazdaság „Kémteknősökre” és „kémhalakra” figyelmeztet Kína
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 13:21
A tengeri hírszerzés új módszereire figyelmeztetett pénteken a kínai állambiztonsági minisztérium. A tárca szerint egyes külföldi szervezetek felderítőbójákat, pilótanélküli vízijárműveket, valamint úgynevezett „kémteknősöket” és „kémhalakat” is felhasználhatnak érzékeny adatok gyűjtésére.
Makro / Külgazdaság Erős nyári szezonra számít idén is a Budapest Airport
Sipos Ildikó | 2026. június 12. 13:00
A közel-keleti konfliktus bizonytalanságot hozhat. A cég nem érzi veszélyben a Terminál+ projekt megvalósítását a kormányváltás miatt. 
Makro / Külgazdaság Valamelyest csökkent a német árnyomás
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 10:29
Németországban az előzetes becsléssel összhangban 2,6 százalékra lassult az éves infláció májusban az előző havi 2,9 százalékról. Ez a német szövetségi statisztikai hivatal végleges adata.  
Makro / Külgazdaság Az ipar továbbra is keresi önmagát
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:45
Az előző év azonos időszakához mérten 0,9 százalékkal bővült, az előző hónaphoz képest 1,1 százalékkal mérséklődött az ipari termelés idehaza. A KSH második becslése alapján április sem hozott megváltást a hazai ipari szereplők számára.
Makro / Külgazdaság Utak és vasutak is bőven épültek áprilisban – ez tartotta életben az építőipart
Privátbankár.hu | 2026. június 12. 08:39
A régiók között nagyok az eltérések: Fejér és Csongrád-Csanád megyében visszaesett az építőipari termelés áprilisban, míg Budapesten és Komárom-Esztergom megyében bővült.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG