3p

A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő nyilvános adataiból az derül ki, hogy a járvány ideje alatt 233 háziorvos hagyta ott a praxisát.

A háziorvosok és asszisztenseik kimaradtak a jutalomként kapott szabadnapból, viszont ingyen meg kell írniuk az angol nyelvű védettségi igazolványokat, ami havonta közel 100 munkaórát jelent – írja a Szeretlekmagyarország.hu. 

A járvány óta 233 háziorvos hagyta ott a praxisát. Fotó: Depositphotos
A járvány óta 233 háziorvos hagyta ott a praxisát. Fotó: Depositphotos

 

Az elismerésként járó 10 szabadnap jutalmat a többi egészségügyi dolgozóval ellentétben a háziorvosoknak és beosztottaiknak nem ajánlotta fel a kormány, a jutalom kihirdetésekor azt mondták: ezt azok kapják, akik a védekezésben részt vettek. Így a háziorvosok -, bár 95 százalékuk vállalkozó, asszisztenseik pedig az ő alkalmazottak -, joggal sérelmezik, hogy rájuk nem így tekintenek. Pedig erejüket és pluszköltségeket nem kímélve álltak helyt a pandémia különböző hullámaiban. A lapnak nyilatkozó orvos úgy döntött, hogy ott is hagyja praxisát, inkább üzemi orvos lesz. S mivel rájuk nem vonatkozott a felmondási tilalom, megnéztük, hogy a pandémia alatt/miatt hányan hagyták ott a praxisukat, hozzátéve természetesen azt is, hogy a járvány nem egész 2020-at érintette egyformán.  Az első és a második hullám közti nyár ugyanis viszonylag csendesen telt, a fertőzés- és halálozási számok alacsonyak voltak, ennek ellenére elég magas számokat produkált az elmúlt közel másfél év.

Jelenleg 647 betöltetlen praxis van a NEAK adatai szerint, ebből a járvány alatt, tehát 2020. március 1. óta 233 háziorvos hagyta ott pozícióját, illetve velük együtt minimum ennyi, de inkább több egészségügyi asszisztens is, hiszen van, ahol kétfős személyzet is dolgozott.

A számokból jól látható, hogy egyes megyékben a járvány első két hulláma tette be a kaput a háziorvosoknak (Zala, Jász-Nagykun-Szolnok, Heves, Hajdú-Bihar, Fejér, Csongrád-Csanád, BAZ, Békés). Tolna, Somogy, Pest, Nógrád, Győr-Moson-Sopron, Budapestben és Bács-Kiskun megyében viszont az valószínűsíthető, hogy a legbrutálisabb, legtöbb haláláldozatot követelő harmadik hullám idején gondolták úgy, hogy a hihetetlen plusz energiát és költséget igénylő pandémiát maguk mögött hagyják. És természetesen vannak olyan megyék, ahol fele-fele arányban hagyták ott 2020-21-ben a praxisokat, ilyen volt Szabolcs-Szatmár-Bereg, Komárom-Esztergom és Baranya.

Mindeközben 2021. februárjában megjelent a háziorvosokra, gyermekorvosokra, fogorvosokra, háziorvosi szolgáltatókra és a praxiskezelőre vonatkozó praxisközösségekről szóló rendelet. A kormány az egészségügyi reform keretében abban bízik, hogy praxisközösségekkel vonzóbbá teszi a háziorvosoknak is a működést.

Az Országos Kórházfőigazgatóságnál (OKFŐ) összesen 6708 háziorvosi, házi gyermekorvosi és fogorvosi praxist regisztráltak a megadott határidőig – írja az Önkormányzatiklub.hu. Az érintett háziorvosi praxisok 85,6 százalékát felvették kollegiális praxisközösségbe.

A 6708 praxis mindegyike egyelőre csak a területi elven szerveződő 99 darab kollegiális praxisközösség valamelyikének a tagja. Mint ismert, 2021-től 70 milliárd forinttal emelték meg a háziorvosi praxisok 140 milliárdos finanszírozási összegét.

Azt is lehet már tudni, hogy a házi gyermekorvosok 90 százaléka praxisközösségben folytatja a munkát, míg a fogorvosi szolgálatoknak 77,8 százaléka. 

 

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Fordul a kocka a benzinkutakon keddtől
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 11:27
Most az autósok másik csoportja örülhet.
Makro / Külgazdaság Itt van, mekkorát ütött Trump a német autóiparon – nagyot
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:44
Fellendülésre pedig nem érdemes fogadni.
Makro / Külgazdaság Döntött egy svájci bíróság: az egész világon aggódhatnak a multik
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 10:29
Precedensértékű lehet az ítélet.
Makro / Külgazdaság Megvétózhatta volna Ukrajna hitelét Orbán Viktor – meglepő, ki beszélte le erről
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 08:37
Félrehívták egy kicsit az uniós csúcs sorsdöntő pillanataiban.
Makro / Külgazdaság Ilyen még soha nem történt a magyar kereskedelemben
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 07:47
Csökkent a terminálok száma – de miért?
Makro / Külgazdaság Mélypontok közelében tántorog a jen
Privátbankár.hu | 2025. december 22. 06:19
Hiába volt a kamatemelés?
Makro / Külgazdaság Olyan történt a Penny, a Lidl, és az Aldi üzleteiben, amit idén még nem tapasztaltunk
Kollár Dóra | 2025. december 22. 05:37
Árcsökkenést tapasztaltunk a diszkontokban.
Makro / Külgazdaság Visszaestek a Kínába irányuló külföldi működőtőke-befektetések
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 17:30
Kínában az év első 11 hónapjában 7,5 százalékkal esett a külföldi működőtőke-befektetés (FDI) értéke éves összevetésben, miután az első 10 hónapban 10,3 százalékos csökkenést regisztráltak.
Makro / Külgazdaság Így várták Oroszországban, és kisebb is lett
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 16:40
Az orosz jegybank pénteken az elemzői várakozásokkal összhangban 16,5 százalékról 16,0 százalékra csökkentette az irányadó jegybanki kamatot.
Makro / Külgazdaság Majdnem vétózott Brüsszelben Orbán Viktor – miért engedte át az Ukrajnának szánt hitelt mégis?
Privátbankár.hu | 2025. december 19. 13:59
Felvetődött benne a gondolat, de nem akart mindenkivel szembekerülni. Brüsszelben értékelte az uniós csúcsot a magyar miniszterelnök.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG