2p
A Fed úgy látja: jó növekedési pályán halad az amerikai gazdaság és az infláció is a cél felé közelít, ami akár a monetáris szigorítási pálya megemelését, azaz a vártnál több vagy gyakoribb kamatemelést is indokolttá tehet - ez derül ki a legutóbbi, kamatemeléssel végződő ülés most kiadott jegyzőkönyvéből. Európában közben még arról sincs szó, hogy idén elkezdenék a kamatemeléseket.

A Fed kamatokról is döntő monetáris politikai testülete, a nyíltpiaci bizottság (Federal Open Market Committee, FOMC) legutóbbi, március 20-21-i ülésén 25 bázisponttal 1,25-1,50 százalékos sávról 1,50-1,75 százalékos sávra emelte meg az irányadó kamatot.

Nagyon jól áll az amerikai gazdaság - bár a kereskedelmi háború nem kellene

A most nyilvánosságra hozott jegyzőkönyv tanúsága szerint a testület tagjai egyetértettek abban, hogy stabil növekedési pályán halad az amerikai gazdaság, a növekedési kilátások mellett az inflációs cél megközelítésének a valószínűsége is javult. Ennek megfelelően a 25 bázispontos kamatemelés ügyében is egyhangú döntés született az ülésen.

A jegyzőkönyv ugyanakkor említést tesz a testület tagjainak az amerikai-kínai kereskedelmi vita esetleges elfajulása és annak káros következményei miatt táplált aggodalmairól is. Megjegyzi ugyanakkor, hogy bár az adócsökkentéseknek és a közkiadások növelésének a gazdaságélénkítő hatása még várat magára, de nem fog elmaradni és még a munkaerő-piaci kínálat szűkülésével együtt is újabb lökést ad a gazdaságnak.

Lehetne gyorsabban is emelni a kamatot

A dokumentum alapján tehát akár a korábban jelzettnél meredekebb monetáris szigorítás pálya is indokolttá válhat.

A Fed megállapításaira nem volt különösebb piaci reakció; szakértők szerint a jegyzőkönyv annyi változást hozott a képben, hogy elképzelhetővé vált: idén nem 3, hanem 4 alkalommal emeli majd az alapkamatot a Fed.

Európában ezzel szemben még mindig csak arról van szó, hogy majd jövőre jöhet az első kamatemelés, kérdés, hogy az amerikai folyamatok hogyan hatnak az EKB döntéshozóira, előbbre hozzák-e a monetáris szigorítás kezdetét.

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
Makro / Külgazdaság Matolcsy György új videóval állt elő az MNB-alapítványokról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 16:06
A volt jegybankelnök „hamis meséről” beszélt.
Makro / Külgazdaság Itt az újabb kormányzati feljelentés, költségvetési csalás a gyanú
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:41
A Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium egy kiadvány miatt lépett. 
Makro / Külgazdaság Rossz hír jött az orosz vodkáról
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 14:14
Rosszabbul fogynak az italok.
Makro / Külgazdaság Átalakuló világrend: Pénzügyi csendőrből támogató tanácsadóvá válik a Valutaalap
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 13:54
Bod Péter Ákos legújabb elemzésében a Nemzetközi Valutaalap és a Világbank Csoport bangkoki éves találkozója kapcsán mutat rá a globális pénzügyi intézmények gyökeres szerepváltására. Miközben a hitelezési feltételek az ezredforduló óta sokat finomodtak, a Valutaalap legfrissebb országjelentése komoly szakmai iránytűt ad a politikai fordulat utáni Magyarország gazdasági vezetése számára is.
Makro / Külgazdaság Érdemes ma tankolni a hétvégi utazás előtt
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:48
Pénteken sem változtak a hazai üzemanyagárak. A 95-ös benzin és a gázolaj országos átlagára egyaránt az előző napi szinten maradt. 
Makro / Külgazdaság Hollandia nem siet az uniós költségvetési megállapodással
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 12:28
Komoly nézeteltérések alakultak ki az Európai Unió következő, 2028 és 2034 közötti hétéves költségvetéséről a brüsszeli csúcstalálkozón. Több tagállam elégedetlen a jelenlegi javaslattal, és egyre bizonytalanabb, hogy sikerül-e az év végéig megállapodásra jutni. Rob Jetten holland miniszterelnök szerint fontosabb a megfelelő feltételek kialakítása, mint a tárgyalások gyors lezárása.
Makro / Külgazdaság Az energiaárak miatt gyorsult fel a drágulás Európában
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 11:37
Szeptemberben 3,8 százalékra emelkedett az éves infláció az Európai Unióban és az euróövezetben is, az augusztusi 3,2 százalék után. Az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint a tagállamok többségében gyorsult a drágulás, Magyarország ugyanakkor továbbra is a legalacsonyabb inflációjú országok közé tartozik.
Makro / Külgazdaság Uniós büdzsé: a Takarékos Hatok vagy a Kohézió Barátai győznek?
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:49
Az Európai Unió hétéves költségvetéséről, Orbán Viktor és a Fidesz európai szerepéről, valamint Fürcht Pál és az aranykonvoj ügyéről is szó volt az ATV Egyenes Beszéd című műsorában, ahol kollégánk, Dobos Zoltán volt az egyik meghívott vendég.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG