8p
Az életünk és kereső tevékenységünk színterét képező társadalmakat alaposan átalakítják bizonyos mélyreható demográfiai változások. Számos fejlett ország népessége egyre öregszik, miközben bizonyos fejlődő országok a nagyobb létszámú fiatalabb korosztálynak köszönhetően elkezdik learatni a „demográfiai osztalékot”.

A Fidelity International szakemberei három különböző ország demográfiai trendjeit vizsgálták, ezekből kiderül, mik a következményei a népesség öregedésének, és hogy milyen befektetési lehetőségeket teremtenek a technológiai újítások, az oktatás fejlődése és a növekvő bevándorlás.

A kínai fellendülés generációja végleg kiblokkol

Az a generáció, amelyik a gazdasági sikerlisták élére juttatta Kínát, arra készül, hogy letegye a lantot. Kína három évtizeden át élvezte a hatalmas lélekszámú lakosságnak és a lelkes fiatal munkásoknak köszönhető demográfiai osztalék előnyeit. Azonban a hetvenes években bevezetett „egy gyerek” politika hatására alapjaiban megváltoztak az ország demográfiai viszonyai. Mára az ország népessége évente 0,4%-kal nő, a medián életkor 37 év, a termékenységi mutató 1,61-re zuhant. Az a rengeteg olcsó munkás pedig, akik sikerre vitték a kínai gyártóipart, nyugdíjba készül.

Az egyke-törvény hátránya

A hagyomány szerint a gyerekekre hárul a feladat, hogy a szüleiket támogassák, ám az egygyerekes családok elterjedésével most több tízmillió munkaképes korú kínainak egyedül kell megbirkóznia ezzel a feladattal. Még a kínai háztartások amúgy jelentős szintű megtakarításai sem biztosítanak elég tartalékot a nyugdíjas évekre, és ahogy a mindennapi élet költségei egyre magasabbra kúsznak, az emberek mind több tartozást halmoznak fel.

Ezért aztán a szakemberek egyre inkább attól félnek, hogy a kínai fogyasztók már-már kérkedésbe hajlóan sokat emlegetett felemelkedése eddig tartott; tény hogy az olcsóbb termékek (például az instant tésztaételek) népszerűségének újbóli növekedése akár valóban utalhat is a fogyasztás minőségének visszafogására.

Túl hamar, túl öreg

Fennáll a veszélye, hogy Kína megöregszik, mielőtt igazán meggazdagodott volna, jóllehet a kormány már javasolta a törvényes nyugdíjkorhatárok emelését, mivel a jelenlegi körülmények között az ország három pilléren nyugvó nyugdíjrendszere nem lesz képes „eltartani” az egyre nagyobb számú nyugdíjast.

Az első pillért az állam által kezelt és NCSSF, vagyis a National Council for Social Security Fund (kb.: Nemzeti Társadalombiztosítási Tanács Nyugdíjalap) és a tartományi szinten működtetett PPF, a Public Pension Fund (kb.: Állami Nyugdíjalap) alkotja. Egyes tartományokban máris finanszírozási nehézségek mutatkoznak, amit a sovány hozamok csak tovább súlyosbítanak. Eközben az állami rendszerben nincsenek egyéni nyugdíjszámlák, vagyis a befizetések nyomon követhetetlenek, és egyik tartományból a másikba sem lehet átvinni őket, ha a dolgozó elköltözik.

A második és a harmadik pillér, melyekbe a vállalati és foglalkoztatási járadékok, valamint az egyéni magánnyugdíj-pénztárak tartoznak, egyelőre még nem jöttek igazán lendületbe. Bár az adókedvezmények nagyobb meggyőző erővel bírnának, Kínában egyelőre inkább a nyugdíj-előtakarékossággal kapcsolatos felvilágosításra helyezik a fő hangsúlyt.

A korosodó Japán örül az élettartam növekedésének

Nincs még egy olyan „öreg” ország, mint Japán. Itt a világon a legnagyobb a 65 éven felüliek aránya: a lakosság 28 százaléka tartozik ebbe a körbe. 2050-re várhatóan már csak 1,5 aktív kereső jut majd minden nyugdíjasra.

A szorgalom ára

A Japán előtt álló egyik legnagyobb kihívás a dolgozók halála. Az ország népessége nem csak öregszik, hanem zsugorodik is. A kormány becslései szerint a mai, durván 127 milliós lakosság lélekszáma 2060-ra 86 millióra zuhanhat.

Rövid távon a munkaképes korú nők legalábbis részleges megoldást jelenthetnének Japán krónikus munkaerő-hiányára. A nemek közötti foglalkoztatási rés bezárása csaknem 13%-kal növelhetné a gazdaság teljesítőképességét, de ahhoz, hogy ez megtörténjen, túl kéne lépni néhány régi problémán – például a megfizethető gyermekgondozási ellátás hiányán.

Kitenni az „Isten hozott!” lábtörlőt

A külföldi (vendég)munkások számának növelése egy másik rövid távú megoldás lehetne. Bár a bevándorlás Japánban továbbra is kényes kérdésnek számít, a kormánynak nem sok választása lesz ezzel kapcsolatban, és bizonyos iparágak esetén már eddig is lazítottak a letelepedési szabályokon. Tavaly a külföldi munkások száma Japánban elérte az 1,28 milliót, ami 18%-os növekedésnek felelt meg az előző évhez képest, de még mindig messze elmarad például Németország hasonló számadatától.

Japán pozitívan áll az élettartam növekedéséhez

A népesség öregedése komoly kihívásokat támaszt az országgal szemben, és Shinzo Abe miniszterelnök fel is vette a kesztyűt a „100 évig tartó élet tervezéséért” felelős tanács létrehozásával. A legtöbb tag főbb javaslatai az idősebb generációk foglalkoztatási lehetőségeinek javításával voltak kapcsolatosak (Japánban az idősek ma akár 70 éves vagy afölötti életkorukra is halaszthatják a nyugdíjba vonulást). Ehhez azonban a foglalkoztatási szabályok átdolgozására és a szenioritás elvén alapuló bérezési rendszer módosítására lenne szükség. Egy 2017-es felmérésben a japán fiatalok 37 százaléka úgy nyilatkozott, hogy arra számít: haláláig dolgozni fog. Bár ez pesszimistán hangzik, a kormány minden tőle telhetőt elkövet azért, hogy ezt lehetővé tegye számukra.

A fiatal szaúdiak próbára teszik a királyság társadalmi szerződését

Szaúd-Arábia igazi demográfiai különc: az elmúlt 30 évben több mint megháromszorozódott a lakossága, és a szaúdi állampolgárok 58 százaléka még 30 éves sincs.

Ennek a sok új polgárnak állásra van szüksége. A szaúdi aktív keresők száma mindössze 14 millió, az IMF adatai szerint a következő öt évben mégis félmillió új munkahelyet kell teremteni csak ahhoz, hogy lépést tartsanak a munkaerő létszámának növekedésével. Korábban sok fiatal szaúdi a közszférában helyezkedett el, de az olajból származó jövedelem várható csökkenésével a közszféra nem lesz többé képes felszívni a népességnövekedésből eredő munkaerő-többletet. A királyságnak sürgősen diverzifikálnia kell a gazdaságát, javítania kell az oktatási rendszerét, és drámai mértékben növelnie kell a magánszektorban rendelkezésre álló állások számát, még ha ezt sok fiatal szaúdi jelenleg rangján alulinak tartja is.

Egy olyan országban, ahol a férfiak 50 éves korukban nyugdíjba mennek, és ahol a „gender gap”, vagyis a nemek közötti különbség az egyik legnagyobb a világon, már az is nehézségekbe ütközik, hogy minél több embert rávegyenek a munkára.

Szaúd-Arábiában az aktív dolgozók között a nők jelentősen alulreprezentáltak

A hatóságok azzal próbálják megkönnyíteni a nők munkába állását, hogy engedélyezték a nőknek az autóvezetést és létrehozták a gyermekellátó rendszert, de a kulturális normákat nem könnyű megváltoztatni.

Ezek az erőfeszítések arra utalnak, hogy Szaúd-Arábia társadalmi szerződése változóban van. A visszaszorulóban lévő gazdasági szabadságért a hatóságok egyre több társadalmi szabadságot kínálnak cserébe. Tavaly Rijádban 25 év után először megrendezték az első élő zenei koncertet, és a lányoknak engedélyezték, hogy az iskolában részt vegyenek a testnevelés órákon.

A politikai döntéshozók előtt álló legnagyobb kihívás az egyensúly fenntartása. A fiatalabb generációnak elegendő társadalmi szabadságot kell biztosítaniuk ahhoz, hogy ezzel ellensúlyozzák a nehezebb munkával töltött élet negatívumait.

Fogócska

Amint ez a cikk is bizonyítja, a demográfiai változásokra nem mindig vagyunk kellőképpen felkészülve. Németország biztató gazdasági kilátásai és a bevándorlás közelmúltban tapasztalt növekedése azzal járt, hogy a nyugdíjkorhatár és nyugdíjrendszer átalakításával járó bonyolult folyamat megakadt. De a szükséges reformok elmulasztása nem megoldás, és az olyan jelenségeket, mint a népességöregedés, feltartóztatni sem lehet, nem hogy megfordítani. Amint Kína, Japán és Szaúd-Arábia példája mutatja, kulcsfontosságú a fenntartható társadalmi rendszerekkel kapcsolatos hosszú távú tervezés. A dolgozó nők arányának növelése és több, az életkornak megfelelő munkahely megteremtése szintén fontos lesz a jövőbeli fejlődés elősegítése és a fogyasztás növelése szempontjából.

Ugyanakkor, bár a demográfiai változások kihívásokat vetnek fel a kormányok és a társadalmak számára, befektetési lehetőségeket is megcsillantanak. A fiatalabb lakosságú országokban nő a fogyasztás, miközben a magasabb átlagéletkorú társadalmak az egészségügyre költenek többet, és az olyan új technológiák kifejlesztését támogatják, melyek segítenek a munkahelyeket, a lakóépületeket és az infrastruktúrát hozzáigazítani az idősebbek igényeihez- mondta Al-Hilal István, a Fidelity International magyarországi és romániai értékesítési vezetője.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyarország kétségbeejtő helyzetbe kerülhet hamarosan az orosz energiafüggősége miatt?
Privátbankár.hu | 2024. március 29. 08:09
Az év második felében keményebbé válhat az Oroszországgal szembeni uniós szankciópolitika, mivel akkor már csak Magyarország lesz kiszolgáltatott az orosz energiahordozóknak  – véli Peter Zeihan amerikai geostratégiai szakértő.
Makro / Külgazdaság Jön az uniós pénz, több mint 155 milliárdra pályázhatnak a hazai kis cégek
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 16:46
Megjelent és április végétől rendelkezésre áll a hazai mikro- és kkv-k részére az európai uniós forrású KKV Technológia Plusz Hitelprogram, amely nulla százalékos kamat mellett kínál kedvező finanszírozást új fejlesztésekre és értéknövelő beruházásokra – közölte a Magyar Fejlesztési Bank (MFB).
Makro / Külgazdaság Lenyűgöző videó került elő Varga Judit, Rogán Antal és Gulyás Gergely közös múltjából
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 12:48
Magyar Péter vádjainak fényében a szereplők minden egyes arcrándulása egészen új értelmezést nyer.
Makro / Külgazdaság Valamit már mondott az ügyészségnek Varga Judit - kihallgatták a hangfelvétel ügyében
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 10:56
Elárulta az ügyészség, hogy berendelték a volt igazságügyminisztert a Magyar Péter vádjai kapcsán indult eljárás során.
Makro / Külgazdaság Hszi Csin-ping nem hagyja magát
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 09:06
És a kínai fejlődést sem engedi megállítani. Erről is beszélt a kínai vezető a holland miniszterelnökkel történt találkozója után.
Makro / Külgazdaság Végre egy jó hírt is kapott Orbán Viktor, itt vannak a friss adatok
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 08:30
A bruttó átlagbér már 600 ezer forint felett jár, 14,6 százalékos növekedéssel.
Makro / Külgazdaság Kitalálja, milyen nevek nem hangzottak el Varga Judit közel kétórás interjújában?
Privátbankár.hu | 2024. március 28. 07:16
Sokat beszélt, de a lényegről kevesett mondott a volt miniszter.
Makro / Külgazdaság Orbán Viktor váratlanul felhívta Szijjártó Pétert, miközben interjút készítettünk a külügyminiszterrel
Csabai Károly - Wéber Balázs | 2024. március 27. 16:22
Nagyinterjút adott a Privátbankárnak a külgazdasági és külügyminiszter.
Makro / Külgazdaság Ilyet is ritkán látni a benzinkutakon!
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:50
Az egyik drágul, a másik olcsóbb lesz.
Makro / Külgazdaság Hasít a svéd H&M ruházati cégóriás
Privátbankár.hu | 2024. március 27. 15:20
Megugrott a svéd Hennes & Mauritz AB (H&M), a világ második legnagyobb divatáru-kiskereskedelmi láncának profitja a február végével záródott negyedévben.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG